2023. június 7. szerda

jún. 7
8:33
Gyászol a magyar falu, elhunyt az Év Polgármestere (BorsOnline)
A politikus 25 éven át volt a helyiek első embere.
jún. 7
8:33
Kiszámolták: ennyivel drágulhat a benzin Magyarországon (SzMo)
Ha valóban olyan mértékben emelik meg az üzemanyagok jövedéki adóját, ahogyan az a kedden benyújtott, 2024-es adócsomagban szerepel, akkor január elsejétől jelentős drágulás jöhet.
jún. 7
8:33
Összefogtak, és nyereség nélkül, szövetkezetben termelnek megújuló energiát civilek Spanyolországban (SzMo)
Azt mondják, náluk az ügyfelek egyben tagok is, így teljesen más kiszolgálást kapnak. Leginkább napenergiát használnak, de van biogázüzemük és vízerőművük is. A budapesti TEDxDanubia Countdown konferencián mutatkoztak be.
jún. 7
8:33
Orosz milliárdos vette meg a Korda-villát - az új tulajdonos az ország egyik leggazdagabb ember (Life)
Korda György és Balázs Klári másfél éve árulta már a Korda-villát, melyre korábban is akadt vevő, de végül az adás-vétel elmaradt. Most azonban valóban elkelt az eddig hotelként üzemeltetett budai ingatlan, a sztárpár egy ideje már egy II. kerületi társasház legfelső szintjén él.
jún. 7
8:33
Chris Christie is beszáll az amerikai elnökjelölti versenybe a republikánusoknál (Magyar Hírlap)
A jelöltséghez szükséges iratokat benyújtotta a Szövetségi Választási Bizottsághoz, majd az esti órákban a New Hampshire állambeli Manchesterben támogatói előtt tartott beszédében vázolta politikai elképzeléseit.
jún. 7
8:33
Az összeírói szakasszal folytatódik a mezőgazdasági összeírás (Agrárágazat)
A pontos adatszolgáltatás fontos, hogy a mezőgazdaság érdekében megfelelő döntések születhessenek!
jún. 7
8:33
Vetés és klímaváltozás: mit tehet a gazda, ha közel a vég? (Mezőhír)
A klímaváltozás hat a mezőgazdaságra is: a Horsch új talajmáűvelési módot és speciális technológiát kínál a vetés hatékonyságáért.
jún. 7
8:33
Bojár Gábor: Huxit – elkezdődött a végjáték (Mandiner)
Szeretek a velem nem azonos értékrendet valló politikai ellenvéleményekkel vitatkozni.
jún. 7
8:33
A kockáztatás bevált a Hyundai csapatának (Racing)
A Hyundai legutóbbi győzelme a Szardínia Rallyn egyértelműen bebizonyította, hogy néha az életben tudni kell kockáztatni. Ahogy Esapekka Lappi elmagyarázta a verseny után, ez akár veszélyes is lehet, nagyot is lehet nyerni, ha a dobókocka a megfelelő oldalra esik.
jún. 7
8:33
Szennyezett, penészes tojásokat vont ki a forgalomból a NAV (Magyar Mezőgazdaság)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 20 ezer koszos, penészes, jelöletlen tojást találtak egy magyar rendszámú teherautó rakterében, a 47-es főúton - közölte a hatóság az MTI-vel kedden.
jún. 7
8:33
2023. június 7. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
jún. 7
8:39
Karambol miatt torlódik a forgalom az M1-esen (hirado.hu)
A torlódás több kilométeres.
jún. 7
8:39
Behúzza a féket egy fontos területen a kormány (Portfolio)
A 2024-es költségvetésből egyelőre az látszik, hogy a kormány jövőre nem fogja olyan mértékben emelni az e-matricák, vagyis a személyautók, motorok, buszok és kisbuszok időalapú útdíját, mint azt tette 2023-ban.
jún. 7
8:39
Helyettes államtitkár lett Marosvári Csaba, aki Szijjártóval együtt tapsolt el 5,5 millió forintot egy repülőúton (444.hu)
Az energiaellátás biztonságáért felelős helyettes államtitkár lett.
jún. 7
8:39
Elhunyt Picasso múzsája, Francoise Gilot francia festőművész (hirado.hu)
A tüdő- és szívproblémákkal küzdő festőnő a Mount Sinai West kórházban halt meg kedden – közölte Gilot lánya.
jún. 7
8:39
A vízhiány miatt fáj a szeszgyártó feje (vg.hu)
Egyre több gondot okoznak a Diageónak a klímaváltozás felerősödése miatt mind gyakoribbá váló aszályos időszakok.
jún. 7
8:39
Ez a férfi 14-szer nyerte meg a lottó – így csinálta (Hamu és Gyémánt)
A ’90-es években egy Stefan Mandel nevű román-ausztrál közgazdász és csapata újra és újra megnyerték a lottót. De mégis hogy csinálták?
jún. 7
8:39
Baleset miatt torlódás az M1-esen (Magyar Hírlap)
A pálya Budapest felé vezető oldalán, a Grébics pihenőhely után alakult ki a fennakadás.
jún. 7
8:39
A magyarok döntő többsége nem kér az akkumulátorgyárakból (Forbes)
A magyarok 62 százaléka nem ért egyet azzal, hogy Magyarországon új akkumulátorgyárak épüljenek, derül ki egy friss kutatásból.
jún. 7
8:39
A SEC perek után szárnyalni kezdtek a decentralizált tőzsdék (BitcoinBázis)
A kereskedési volumen a decentralizált értéktőzsdéken 88%-kal megugrott az azt követő 24 órában, hogy az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete
jún. 7
8:39
Ismert orosz oligarchához került a Korda-villa (Telex)
A NER-közeli vállalkozó, Timur Rahimkulov vásárolta meg a II. kerületi ingatlant.
jún. 7
8:39
Ehhez a csapathoz igazol Benzema: csillagászati fizetést ígértek neki (naphire.hu)
Cristiano Ronaldo után Benzema is úgy döntött, hogy Szaúd-Arábiában folytatja a pályafutását.
jún. 7
8:41
Leminősítették a Debrecenben gyárat építő CATL részvényeit (Portfolio)
Nagyot esett a Debrecenben akkumulátorgyárat építő kínai CATL részvényárfolyama, miután a Morgan Stanley leminősítette a részvényeket arra hivatkozva, hogy a geopolitikai feszültségek akadályozni fogják a kínai akkumulátorgyártó amerikai piaci terjeszkedését.
jún. 7
8:41
Chris Hemsworth szerint túl butácska lett az új filmje (Magyar Hírlap)
Nem rejtette véka alá a véleményét.
jún. 7
8:43
Az UniCredit új adóskönnyítő megoldásokat vezet be Olaszországban (Portfolio)
Némi mozgásteret kínál lakossági és vállalati hitelfelvevőinek az UniCredit Olaszországban, hogy segítsen nekik megbirkózni az emelkedő kamatok és a magas infláció hatásaival – közölte a bank kedden.
jún. 7
8:45
Nem hiszünk a szemünknek, csúcson a Balaton (Infostart)
Az idei csúcsmagasságát érte el a Balaton vízszintje.
jún. 7
8:45
Elhunyt Francoise Gilot (Metropol)
Százegy évesen elhunyt Francoise Gilot francia festőművész, Pablo Picasso egykori élettársa.
jún. 7
8:45
Lánya jelentette be a hírt, elhunyt Pablo Picasso szerelme (BorsOnline)
A festőnőnek két gyermeke is született a művészóriástól.
jún. 7
8:45
Új adatok érkeztek a szennyvízben mért koronavírus-koncentrációról (Demokrata)
Tovább csökken a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja.
jún. 7
8:45
Csehországban több közel húsz százalékkal nőtt az új személyautók eladása (Autószektor)
A legnagyobb érdeklődés változatlanul a hazai gyártmányú Skodák iránt nyilvánul meg. A német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto az első öt hónapban 34 178 autót adott el, a második helyen a dél-koreai Hyundai áll 8504 eladott személygépkocsival, míg a harmadikon a német Volkswagen 7773 eladott autóval. A további sorrend: Toyota, Kia, Mercede
jún. 7
8:51
Beütött a recesszió, alig termel valamit Magyarország (Menedzsment Fórum)
2023 áprilisában az ipari termelés volumene 8,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,8 százalékkal mérséklődött. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 márciusához mérten 2,5 százalékkal csökkent - közölte a KSH.
jún. 7
8:51
Na, erről ki tehet? Leállt a magyar ipar (Privátbankár)
2023 áprilisában az ipari termelés volumene 8,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,8 százalékkal mérséklődött. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 márciusához mérten 2,5 százalékkal csökkent - közölte a KSH.
jún. 7
8:51
Június 6-án éjjel benyújtották a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényjavaslatot is (Adózóna)
A T/4255. számú törvényjavaslatot 23 óra 12 perckor nyújtotta be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
jún. 7
8:51
Ez vár a magyarokra kedvenc befektetési formájuk kivezetése után: tényleg nagy bukó lesz? (Pénzcentrum)
A rendkívül népszerű,16 százalékos kamatot fizető Prémium Magyar Állampapírt kivezetése után bevezették az ötéves sorozatot, amely az infláció felett 0,25 százalék kamatprémiumot fizet, és a nyolcéves sorozatot, amely egy százalék kamatprémiumot fizet.
jún. 7
8:51
Még mindig döcög a magyar ipar motorja - Pocsékul indul a második negyedév is (Portfolio)
Újabb gyenge adat jelent meg az ipari termelésről: áprilisban a termelés volumene 8,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva pedig 5,8 százalékkal zsugorodott. Havi alapon 2,5 százalékos volt a visszaesés márciushoz képest.
jún. 7
8:51
Kitört a pánik, meghibásodás miatt kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Oroszországban (ATV)
Az Air India légitársaság egyik gépe érintett az ügyben.
jún. 7
8:51
Megszólalt a sztárok kutyatrénere: ezt mondta Tóth Andiról és Bailey-ről (Ripost)
Tóth Andi felelős gazdiként viseli gondját kedvencének.
jún. 7
8:51
A járműgyártás tartja a lelket a hazai iparban (vg.hu)
Részletes adatokat közölt a KSH az áprilisi ipari termelésről.
jún. 7
8:51
"Rettegtem a terhességtől, az anyaságtól" - Dukai Regina őszintén vallott, ezt jelenti számára kislánya (BorsOnline)
A rajongók elolvadtak a képek láttán.
jún. 7
8:51
Dokusorozat készült a gyilkosról, aki a Psychót és A bárányok hallgatnakot ihlette (Könyves Magazin)
Dokusorozat készült a gyilkosról, aki a Psychót és A bárányok hallgatnakot ihlette
jún. 7
8:51
Kollár Lajos: "Szilárdnak szerdán, nepáli idő szerint délben vissza kellett volna fordulnia" (Life)
Május 27-én született meg a döntés: nem keresik tovább a Mount Everesten eltűnt Suhajda Szilárdot, aki oxigénpalack nélküli csúcstámadásra készült. Kollár Lajos hegymászó, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciójának alapítója szerint, ha a cél egy karnyújtásnyira van, nagyon nehéz úgy dönteni, hog feladja az ember és visszafordul.
jún. 7
8:51
Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából kedden (Magyar Hírlap)
A beléptetettek közül a rendőrség 76 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
jún. 7
8:51
Újabb menekültáradat lehet, ha az EU nem változtat a Szíria elleni szankciókon (Demokrata)
Az uniós szankciók akadályozzák a hatékony humanitárius segítségnyújtást – figyelmeztetett Hölvényi György EP-képviselő.
jún. 7
8:51
Friss ipari adatok érkeztek (Magyar Nemzet)
A járműgyártás és a villamos berendezések gyártásának nőtt a kibocsátása áprilisban.
jún. 7
8:51
Botrány: Kirúgják a dolgozók felét egy állami cégnél, mert az Orbán-kormány miatt nem jönnek az EU-s pénzek (Nyugati Fény)
Mehetnek, amerre látnak.
jún. 7
8:51
Dróntaxikat teszteltek Izraelben (go2fly)
Dróntaxikat teszteltek Izraelben, egyelőre utasok nélkül. A tesztrepüléseken olyan drónokkal kísérleteztek, amelyek utasok és viszonylag nehéz teher szállítására is alkalmasak, ember azonban egyelőre nem tartózkodhatott rajtuk. A tesztrepülések egy nagyszabású
jún. 7
8:51
Az OLAF tavaly 15 esetben indított vizsgálatot magyar csalásgyanús ügyekben (Telex)
Két negatív listát is Magyarország vezet.
jún. 7
8:53
Egy lépéssel közelebb került Kínához a Citigroup (Portfolio)
Jane Fraser, a Citigroup vezérigazgatója hétfőn Kína új pénzügyi szabályozó hatóságának vezetőjével egyeztetett a pénzintézet távol-keleti terjeszkedéséről – közölte a kínai Nemzeti Pénzügyi Szabályozó Hatóság (NFRA).
jún. 7
8:55
Jöhet a 100 dolláros olajár? (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb nyersolajexportőrének számító Szaúd-Arábia nemrég a kitermelés újbóli visszavágásáról döntött, a Citi elemzője szerint azonban nem valószínű, hogy ennek hatására hosszan tartó áremelkedés indulna az olaj piacán. Nem mindenki osztja persze a nagybank álláspontját, más elemzők szerint a jelentős kereslet-kínálati rés miatt ko
jún. 7
8:57
Elköltözik Szolnokról Kis Grófo és családja: itt kezdenek új életet (Blikk)
Kis Grófónak és családjának már nem kell sokat várnia, hogy az új házukban hajthassák álomra a fejüket. Az énekes lerántotta a leplet arról, mikor költöznek el Szolnokról.

Keresés