2023. június 8. csütörtök

jún. 8
8:51
Szétvert Liszt Ferenc tér - Terézváros benyújtotta a számlát (ATV)
Egy hetet ad az állami rendezvényszervező cégnek az Európa-liga múlt heti budapesti döntőjére érkezett szurkolók okozta károk helyreállítási költségeinek kifizetésére a VI. kerületi önkormányzat, amely kedden küldte el a mintegy 4 millió forintos számlát – tudta meg a Népszava.
jún. 8
8:51
Csodaszerként hirdették, most megsemmisítették (Magyar Hírlap)
Két éve indult nyomozás különböző étrend-kiegészítők és gyógyhatású készítmények internetes terjedésével kapcsolatban.
jún. 8
8:51
Óriási a baj a babaváró hiteleknél, a bankok foghatják a fejüket (Forbes)
Több mint 60 százalékkal szakadt be a babaváró igénylés a bankoknál.
jún. 8
8:51
Zelenszkij szerint lövik az oroszok az ukrán árvízi mentőket (Mandiner)
Az elárasztott házak tetejéről az emberek látják, ahogy megfulladt társaik holtteste úszik a vízen.
jún. 8
8:51
Orbán összehívta a Védelmi Tanácsot (Telex)
Az orosz–ukrán háború fokozódó harcai miatt ültek össze.
jún. 8
8:53
Végre egy kellemes meglepetés: hatalmasat esett az infláció Magyarországon! (Portfolio)
A vártnál nagyobbat esett az infláció májusban, de még így is 21,5 százalékos volt az áremelkedés egy év alatt – derül ki a KSH csütörtök reggel megjelent adataiból. Az igazi meglepetés, hogy havi szinten már csökkentek az árak, ami az üzemanyagoknak és a háztartási energiának volt köszönhető.
jún. 8
8:55
Óriási ütemben javul a magyar külkermérleg, de van egy nagy probléma (Portfolio)
A harmadik egymást követő hónapban is többletes lett a magyar külkereskedelmi mérleg, ami egyértelmű fordulatot jelent a korábbi, hatalmas hiányt termelő időszak után. Ez nagyrészt a globális energiaárak zuhanásával, kisebb részben pedig az import gyengélkedésével függ össze. A többlet mögött tehát kedvezőtlen trendek is meghúzódnak: a behozatal vi
jún. 8
8:57
Végre! Van egy jó hírünk az inflációról (Privátbankár)
Az áprilisi 24 százalék után májusban már "csak" 21,5 százalék lett az éves infláció.
jún. 8
8:57
Itt a fordulat a magyar inflációban! (Piac és Profit)
Az áprilisi 24 százalék után májusban a fogyasztói árak átlagosan 21,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 8
8:57
Valahogy túl sok az ukrajnai menekült az országban: kiket is számolnak bele? Kiderült! (Blikk)
A rendőrség elismerte, hogy az Ukrajnából hazánkba érkező menekültek naponta közölt létszámába beleszámolják a kishatárforgalmat, így például a bevásárlóturistákat és a piacozókat is.
jún. 8
8:57
Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot (Infostart)
A sajtófőnöki közlés szerint "fokozódnak a harcok", erről beszélt a kormányfő a Karmelitában.
jún. 8
8:57
Új részvények jönnek a magyar tőzsdére (Portfolio)
Több mint 400 ezer darab új Biggeorge Property részvénnyel nyílik meg a kereskedés ma a Budapesti Értéktőzsdén.
jún. 8
8:57
Rendkívüli bejelentésre készül Orbán Viktor: fontos kérdésekben döntött a kormány (Pénzcentrum)
Hamarosan nagy bejelentéseket tehet a kormány. Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója már beharangozta a fontos döntéseket, ugyanakkor Kormányinfót még nem hirdettek.
jún. 8
8:57
Nyilvánosságra került a kéjlak-videó: a magyar sztárénekes botrányos viselkedése örökre az interneten marad (Promotions)
Felkerült az internetre a magyar énekesről készült videó a kéjlakban.
jún. 8
8:57
Embercsempészeket állított elő a rendőrség (Magyar Hírlap)
A hatóságok több, nagy értékű autót, valamint készpénzt és mobiltelefonokat foglaltak le.
jún. 8
8:57
Ülésezett a Védelmi Tanács csütörtökön hajnalban (Mandiner)
Orbán Viktor miniszterelnök az ukrán–orosz háborúban fokozódó harcok miatt hívta össze a testületet.
jún. 8
8:59
Pánt ábrázoló szobrot találtak Isztambulban (Magyar Hírlap)
A görög mitológia egyik istene.
jún. 8
9:03
Rendkívüli lépésre szánta el magát Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
A kormányfő összehívta a Védelmi Tanácsot.
jún. 8
9:03
Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot (Blikk)
Csütörtökön hajnalban Orbán Viktor miniszterelnök összehívta a Védelmi Tanácsot az orosz–ukrán háborúban fokozódó harcok miatt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
jún. 8
9:03
Különös alakok jönnek-mennek Dániel András meg persze az olvasók fejében (Könyves Magazin)
Különös alakok jönnek-mennek Dániel András meg persze az olvasók fejében
jún. 8
9:03
Apokaliptikus fotók: a kanadai erdőtüzek füstjétől fuldoklik New York (SzMo)
Több nagyvárosban is egészségtelennek minősítették a levegő minőségét. New York polgármestere azt kérte a városlakóktól: aki teheti, maradon zárt térben.
jún. 8
9:03
Nagy Márton: 2020 novembere óta először csökkent „látható módon” havi alapon az infláció (Magyar Hírlap)
A fogyasztói árak mérséklődése egyre dinamikusabb, a kormányzati intézkedések működnek.
jún. 8
9:03
Ungváry Zsolt: A határok mindig változnak; realitás, vágyak és a történelem (Mandiner)
A nyugat sosem szeretett minket, és nem értékelte ezt a gesztust: alig „csatlakoztunk”, rögtön megtámadtak.
jún. 8
9:03
21,5 százalék volt a májusi infláció, 2020 vége óta most először csökkentek az árak az előző hónaphoz képest (Telex)
Az élelmiszerek drágulása még mindig 30 százalék fölötti.
jún. 8
9:03
Jó hírt kaptunk a forintról - nézzék, mennyit ér a pénzünk (naphire.hu)
Tartja magát a magyar fizetőeszköz.
jún. 8
9:09
Mire készül Orbán Viktor? (Privátbankár)
A kormányfő összehívta a Védelmi Tanácsot.
jún. 8
9:09
Lendületben van a magyar külkereskedelem (Piac és Profit)
Áprilisban az export euróban számított értéke 3,4 százalékkal nagyobb, míg az importé 4,0 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 8
9:09
Az IM szerint nem érkezett "ellentétes jelzés" a Tanácstól, hogy ne tölthetnénk be az EU-elnökséget (Infostart)
A kormány már június 7-én tanácskozott a magyar elnökségről az ET Budapestre érkezett főigazgatóival, ma folytatódik a felkészítő program.
jún. 8
9:09
Megbillent reggel a forint, szakad tovább a líra (Portfolio)
A vártnál alacsonyabb magyar inflációs adat előtt, illetve után kicsit gyengült a forint, de még mindig 370 alatt jár az euróval szemben. Közben a török líra összeomlása folytatódik.
jún. 8
9:09
A világ legdrágább Omega Speedmasterje, egy 3,4 millió dolláros hamisítvány (Igényesférfi.hu)
Amikor felbukkant egy hibátlan állapotú Omega Speedmaster 1957-ből, túl jónak tűnt, hogy igaz legyen. Az eladása után évekkel később derült ki, hogy tényleg nem volt igaz.
jún. 8
9:09
Folyamatosan és szigorúan ellenőrzi a magyar hatóság az ukrán gabonát (Agrofórum)
Nem csupán az országon áthaladó ukrán gabonát, hanem az ide érkezett termények minőségét is folyamatosan ellenőrzik. A kormány célja továbbra is az, hogy csak kiváló minőségű és biztonságos élelmiszer kerüljön a magyar emberekhez – jelentette ki közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter, aki Adonyban részt vett a Nébih munkatársainak ellenőrzésé
jún. 8
9:09
Az energiahatékonyság az adu az ingatlanpiacon (MMonline)
Bár a bérlemények és ingatlanfejlesztések piaca is volt már dinamikusabb, az egyes szereplők és helyszínek egyéni pályája, megtérülése nagyon különböző lehet ‒ áll a nemzetközi Alfa Group legfrissebb ingatlanpiaci jelentésében.Leszálló ágban az ingatlanszegmens; szakértők akár 20-30% határozzák meg a csökkenést. Ezzel szemben a jelentés tapasztalat
jún. 8
9:09
Még mindig 21 százalék felett az infláció, de havi szinten már csökkentek az árak (Növekedés)
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 21,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek.
jún. 8
9:09
Kálmán Olga Rákay Philipről: „Az alázatos szolgákat már semmi más nem érdekli, mint hogy az urukat éljenezzék” (Nyugati Fény)
Nem kerülgette a forró kását.
jún. 8
9:09
Október óta nem volt ilyen alacsony az infláció (Üzletem)
Az áprilisi 24,0 százalékról 21,5 százalékra „zuhant” az éves infláció 2023 májusában, így már „csak” három és félszer akkora, mint az eurózóna-beli ráta.
jún. 8
9:15
Megjelent a friss inflációs adat, van némi csökkenés (Infostart)
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 21,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A múlt havi adat 24 százalékos volt.
jún. 8
9:15
Jó hír a valutázóknak: még könnyebbé válhat a forint helyzete (Menedzsment Fórum)
Áprilisban többletet mutatott a külkereskedelmi mérleg.
jún. 8
9:15
Ha eurót készül váltani, ennek a hírnek örülhet (Privátbankár)
Áprilisban többletet mutatott a külkereskedelmi mérleg.
jún. 8
9:15
Bő egy hónap alatt több mint 12 milliárd forintért vett saját részvényeket az OTP (Portfolio)
Felpörgette a sajátrészvény-vásárlásokat az OTP az elmúlt napokban, így május eleje óta már több mint 12 milliárd forintot költött a bank.
jún. 8
9:15
Már "csak" 21 százalék az infláció - havi szinten csökkentek az árak (ATV)
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 21,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek.
jún. 8
9:15
Embercsempész bandát számoltak fel Csongrád-Csanád vármegyében (Demokrata)
A gyanúsítottak ellen bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárás.
jún. 8
9:15
Dübörög az infláció, de sörön és cigin nem spórolunk – miből veszünk mégis kevesebbet? (Forbes)
Nem csak kevesebbet, mást is vásárolunk a boltokban – de van, amit még mindig kitartóan pakolunk a kosárba. Így írta újra az infláció a fogyasztói szokásokat.
jún. 8
9:17
Veszélyes vírust engedtek szabadjára - Ezeket az alkalmazásokat messziről kerüld el (Portfolio)
A Bitdefender nevű kiberbiztonsági cég közölte, hogy a közelmúlt több tízezer rosszindulatú szoftvert fedezett fel, amelyeket android alkalmazásokba rejtettek. Tekintettel az érintett alkalmazások széles körére, a szakértők szerint a kártevők terjesztése automatizált lehet - írja a Cybernews.
jún. 8
9:21
A megfizethető és minőségi víziközmű-szolgáltatás fenntartása fontos cél (ProfitLine)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) egyik legfontosabb feladata, hogy a rendelkezésére álló szabályozói eszközökkel biztosítsa a víziközmű-szolgáltatás stabil működését - hangsúlyozta a hivatal elnöke egy konferencián szerdán a Mekh közleménye szerint.
jún. 8
9:21
Szép nyereséget tettek zsebre tavaly a magyar végrehajtók (Portfolio)
Összesen több mint 30 milliárdos árbevétellel és 9 milliárd forint feletti adózott eredménnyel zárta a több mint 200 végrehajtói iroda a tavalyi évet – írja az rtl.hu.
jún. 8
9:21
Betiltják a náci jelképeket Ausztráliában (444.hu)
A szabályok alól kivételt képezne a horogkereszt vallási, oktatási vagy művészi célú bemutatása.
jún. 8
9:21
21,5 százalék a májusi infláció, az élelmiszereké 33 felett (444.hu)
Éves szinten. Áprilishoz képest már valamelyest csökkentek az árak.
jún. 8
9:21
Összehívta a Védelmi Tanácsot Orbán Viktor (Pénzcentrum)
Csütörtök hajnalban Orbán Viktor miniszterelnök az MTI információi szerint összehívta a Védelmi Tanácsot az orosz-ukrán háborúban történt fordulatok miatt.
jún. 8
9:21
Az Enigma a világ legnagyobb természetes gyémántja (Magyar Hírlap)
Úgy gondolják, hogy az űrből származik.
jún. 8
9:21
A Fox News szerint Tucker Carlson megsértette a szerződését (Demokrata)
Carlson kedden tette közzé új online műsorának első részét Twitteren.

Keresés