Észak-Korea támogatja Oroszországot az imperializmus elleni küzdelemben - jelentette ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a Vosztocsnij űrközpontban folytatott megbeszélései elején.
Szegedi Balázs volt korábban az egyik kezdeményezője a Simonkát védő szervezett Facebook-kommenteknek. A bíróság Szegedit azóta eltiltotta a cégvezetéstől.
A jelenlegi bizonytalan világban Európának ismét el kell nyernie az európaiak bizalmát, mégpedig azáltal, hogy "foglalkozunk törekvéseikkel és aggodalmaikkal" – hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
Akár viharok is kialakulhatnak szerda délután Magyarországon, a 80 km/h feletti széllökés és a 2-3 cm átmérőjű jég sem kizárt – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
A Cseh Köztársaság nem adja ki Ukrajnának azon állampolgárait, akik kibújtak hazájuk katonai szolgálata alól – számolt be szerdán az idnes.cz nevű cseh hírportál.
Mindent lesöpört Taylor Swift az Mtv Vma gáláján: összes kilenc szobrot szavaztak meg számára rajongói. A nagyszabású eseményről a házigazda szerepét betöltő Nicki Minaj, valamint Shakira, Lana Del Rey, a Måneskin és Olivia Rodrigo sem tér haza üres kézzel. Akik lemaradtak a hajnali rendezvényről, az Mtv Hungary csatornáján már szeptember 13-án est
Megnéztük a Bazi nagy görög lagzi harmadik részét. Kurucz Adrienn szerint inkább enni kellett volna, ahogy Maria Portokalos tanácsolta a lányának egykor randizás helyett.
Akár viharok is kialakulhatnak szerda délután Magyarországon, a 80 km/h feletti széllökés és a 2-3 cm átmérőjű jég sem kizárt – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is emelkedik péntektől. A benzin ára bruttó 7 forinttal emelkedik, a gázolaj pedig 11 forinttal kerül majd többe.
A teljesen elektromos hajtás alkalmazása helyett óvatosabban lépdel a jövő felé az osztrák Steyr. Hibrid (dízel-elektromos hajtású) traktort tesztelnek, meggyőző eredményekkel.
Az augusztusi ingatlan- és hitelpiaci adatok, valamint a cégcsoport ügyfélaktivitási mutatói alapján a Duna House szerint a növekvő csok-os érdeklődés már az adásvételek számában is megmutatkozik.
A kormány intézkedéseinek köszönhetően még az előzőnél hidegebb télben is nagy biztonsággal garantálható a magyar családok zavartalan földgázellátása. A kimagasló kapacitású hazai tárolók töltöttsége 93 százaléknál utolérte az uniós átlagot. A valós helyzetet jobban tükröző, fogyasztással arányos mutatót vizsgálva a hazai adat továbbra is több mint
Az érintettek között van egy volt miniszterelnök és annak kabinetfőnöke is akiket terroristaszervezet létrehozásával és államellenes összeesküvéssel vádolnak.
Az elmúlt egy évben a magyar közösségi média felhasználók fele találkozott olyan üzenettel, amelyben hamis e-mailekkel próbáltak személyes adatokat kicsalni. A kiberbűnözők SMS és azonnali üzenetküldés segítségével is megpróbálnak bizalmas információkhoz jutni. Sajnos sok hazai internetező megkönnyíti a hackerek dolgát. A Sophos regionális felmérés
Brazil sajtóértesülések szerint Felipe Massa tovább harcol az igazáért, így az FIA és a Forma-1 után egykori csapata ellen is jogi lépéseket tehet. A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj mellett a sportág egyik sarkalatos pontját a 2008-as bajnokság alkotja. Pár másodpercig bajnoknak érezhette magát a brazil versenyző, ám Timo Glock nem tudta tartani a trükkö
A leköszönő biztos szerint nem változik a magyar jogállamisággal kapcsolatos hozzáállás a Magyarországgal szemben legkritikusabb tagok távozásával sem.
Négy kontinens harminchárom országának hatvan párosa vesz részt a 56. Savaria Nemzetközi Táncverseny keretében szervezett Wdsf Ifjúsági Standard Világbajnokságon szeptember 23-24. között Szombathelyen - közölték a szervezők kedden a táncversenynek hagyományosan otthont adó Agora Savaria Művelődési és Sportházban.
Tóth Gabi és Krausz Gábor válása az egész országot megrázta, mindenkinek volt véleménye a történtekről. Egy hónappal ezelőtt egy összehangolt közleményben tudatták a nagyérdeművel a szakításuk hírét: rögtön pletykák és híresztelések tucatjai kaptak szárnyra róluk, a kedélyek máig nem csitultak, holott az érintettek azóta nem is nyilatkoztak a témáb