2023. szeptember 13. szerda

szept. 13
12:15
Halálos autópálya-baleset, teljes útzár és 6 kilométeres torlódás (Autószektor)
Az Útinform azt írta, hogy a sztráda 28-as kilométerénél három személyautó ütközött össze, ezért a belső sávot lezárták. A 30-as kilométernél pedig a torlódásban ütközött össze több jármű, és a Budapest felé haladó forgalmat megállították. A torlódás meghaladta a 6 kilométert - tették hozzá. Aki teheti, az 5-ös főúton kerülhet. Felhívták a figyelme
szept. 13
12:15
A kultúra fellegvára: kitalálod, melyik művésznek nincs köze Pécshez? (egy.hu)
Pécs pezsgő, színes, élettel teli város, ahol az évszázadok alatt megannyi művész megfordult. Mellettük pedig annyi, de annyi alkotó van, akit ide is kötött az élet! Minél többet olvasunk a településről, annál biztosabbnak tűnik: e hely varázsa az ide kötődő művészekkel is kapcsolatban áll.
szept. 13
12:15
Oroszországba költözik az osztrák külügyminiszter (AC News)
Putyinnal táncolt az esküvőjén. Most saz elnök szülővárosába, Szentpétervárra költözik Karin Kneissl volt osztrák külügyminiszter.
szept. 13
12:17
Videón a pillanat, amikor Putyin átadta az indítókulcsot (Magyar Nemzet)
Mutatjuk, ki felel a kilövésért.
szept. 13
12:18
Döntött a Kúria az akkumulátorgyáras népszavazások ügyében (Infostart)
A Magyar Közlöny kedd esti számában közzétett kúriai határozat a Nemzeti Választási Bizottság elutasító döntését hagyta jóvá, vagyis nem lehet népszavazást tartani ilyen témában.
szept. 13
12:18
Már 5000 fölött a halottak száma Líbiában - fotókon a mindent elsodró pusztítás (Blikk)
Egyre tovább emelkedik a dernai árvíz áldozatainak száma: több mint 5000 főre teszik a halottak és 10 000 fölé becsülik az eltűnt emberek számát.
szept. 13
12:18
Kiadták a narancs riasztást: ebben a 3 megyében durván szakadni fog, mintha dézsából öntenék (Pénzcentrum)
Szerda délután, este nyugat, északnyugat felől kedvezővé válnak a feltételek zivatarokhoz, amelyeket elsősorban felhőszakadás (>25-30 mm, lokálisan >40 mm), viharos széllökés (ált. 60-70, de kezdetben lokálisan egy-egy 80+ km/h sem kizárt), esetleg kisebb szemű jég (<2-3 cm) kísérhet. Éjfélig hozzávetőlegesen a Duna vonaláig juthat a csapa
szept. 13
12:18
Gyászol Vin Diesel, könnyfakasztó üzenetet küldött (Ripost)
Vin Diesel szomorú évforduló okán emlékezik.
szept. 13
12:18
Selena Gomez a világ legmerészebb meztelenruhájában tarolt a Vma vörös szőnyegén (Glamour)
A 2023-as MTV VMA vörös szőnyege csak úgy hemzsegett a sztárvilág legtehetségesebb zenészeitől, de a legfényesebben ismét Selena Gomez tündökölt.
szept. 13
12:18
EY: a női vezetés és a digitális tudás is hiányzik az igazgatótanácsokból (Márkamonitor)
Miközben a vállalatok hosszú távú eredményességének kulcsa a digitalizáció és a fenntartható működés, addig a döntéshozásért felelős igazgatósági tagoknak alig töredéke rendelkezik ilyen irányú tapasztalattal – mutat rá az Ey európai pénzügyi szolgáltató cégeket elemző nemzetközi kutatása. A bankoknak, vagyonkezelőknek és biztosítóknak mihamarabb m
szept. 13
12:18
5 jel, hogy te vagy a mérgező a párkapcsolataidban (Life)
Ha mindig ugyanazokat a köröket futod, minden párkapcsolatod szakítással végződik és az okok és a kimenetel kísértetiesen hasonlítanak egymásra, érdemes elgondolkodnod, hogy talán mégsem mindig a másik hibás. Lehet, hogy te magad vagy a mérgező a párkapcsolataidban.
szept. 13
12:21
Mi történt? Kórházba került Novák Katalin gyermeke – a sürgősségin töltötte az éjszakát az államfő (Nyugati Fény)
Elmondta, nem könnyű dolog gyereket nevelni.
szept. 13
12:21
Két baleset is történt az M5-ösön, hatalmas a torlódás (Magyar Nemzet)
Az egyik karambolban meghalt a sofőr, az érintett útszakaszt teljesen lezárták.
szept. 13
12:21
Már 2024-ben változhat a WRC versenyek formátuma (Racing)
A WRC csapatok és versenyzőik ötletei alapján már 2024-től változhatnak a vb futamok formátuma, de az igazi változás 2025-től jöhet.
szept. 13
12:21
"Világos lett, hogy elkezdődött" – a Metropolitan Egyetem távozó oktatója a kirúgott tanárok ügyéről beszélt (Telex)
Élő Anita a Kreatívnak azt mondta, az új fideszes dékán intézkedéséig nem észlelt változást az egyetemen.
szept. 13
12:21
Botrány L.L. Juniorék tárgyalásán, Kinga kiviharzott a teremből (naphire.hu)
Egy biztonsági őr is érkezett.
szept. 13
12:23
Újabb melegrekord dőlt meg Budapesten (Magyar Nemzet)
Hétéves rekord dőlt meg kedd hajnalban.
szept. 13
12:24
Nem közelednek az uniós pénzek a két legkeményebb brüsszeli biztos távozásával sem (Privátbankár)
Nem lesz enyhülés, visszarendeződés Verstager és Timmermans nélkül sem, legalábbis előbbi szerint.
szept. 13
12:24
70 gazda fogott össze: együtt gyűjtik a csapadékvizet (Agroinform)
A holland termelők öntözésre fogják használni az így összegyűjtött esővizet.
szept. 13
12:24
Tóth Gabi 5 éve megénekelte, hogy elhagyja Krausz Gábort, agyára ment a saját énekhangja? (Promotions)
Tóth Gabi már évekkel ezelőtt árulásról, és tönkrement szerelemről énekelt.
szept. 13
12:24
Hány ember élt eddig a Földön? (Magyar Hírlap)
Az az elképzelés, hogy az élők száma meghaladja a holtakét, nagyon téves.
szept. 13
12:25
Szatyorban, véres párnák között került vissza Van Gogh festménye a jogos tulajdonosához (Magyar Nemzet)
Lehet, hogy ebből még egyszer akciófilmet forgatnak.
szept. 13
12:26
Meteorológia: Kedden is megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban (Magyar Hírlap)
A korábbi fővárosi rekord ezen a napon 20,3 fok volt.
szept. 13
12:27
Kiderült, mennyi volt a tényleges fizető néző a budapesti atlétikai vb-n (Magyar Nemzet)
A nézők negyven százalékát tették ki a külföldiek: Nagy-Britannia, Németország és az Egyesült Államok a sorrend.
szept. 13
12:27
Ebből baj lesz: Döntött a Kúria az akkumulátorgyárak elleni népszavazásról (Nyugati Fény)
Ennek meglesz a böjtje.
szept. 13
12:28
Számos halálos áldozata van egy hanoi lakóházban keletkezett tűznek (Magyar Hírlap)
A vietnami főváros Thanh Xuan kerületében álló épületben keletkezett tűzben legalább 30 halálos áldozata van.
szept. 13
12:30
Az arizonai Phoenixben idén már 54 napon mértek 43 foknál magasabb hőmérsékletet (Alternatív Energia)
Az Arizona állambeli Phoenix városában a feljegyzések kezdete óta a legforróbb nyarat tapasztalják, miután szombaton 54-re növekedett azon napok száma, amikor a napi csúcshőmérséklet meghaladta 43 fokot.
szept. 13
12:30
Szeptember közepén is tovább dőlnek a melegrekordok: mégsem szabadulunk a hőségtől? (Pénzcentrum)
Ismét megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban: a János-hegyi állomáson kedden hajnalban mindössze 21,8 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a honlapján.
szept. 13
12:30
Rekordszámokat hozott a budapesti atlétikai vb – fizető nézőből több is volt, mint az elvárás (vg.hu)
Magyarország történetének leginkább látogatott sporteseménye lett az atlétikai vb Csepelen, ahol 95 százalékos kihasználtságú volt a lelátó.
szept. 13
12:30
Autóval átment egy földön fekvő férfin, majd elhajtott (Magyar Hírlap)
Az elütött 65 éves sértett olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
szept. 13
12:36
Felfedte Szijjártó Péter: Magyarország a világ második legnagyobb akkumulátorgyártó hatalma lesz (Portfolio)
A kelet-nyugati együttműködésből eddig is sokat profitált Magyarország, hiszen a három német prémium autógyártó márka mellett a világ tíz legnagyobb akkumulátor gyártója közül öt már hazánkban van, és így Magyarország jelenleg a negyedik legnagyobb akkumulátor gyártó hatalom a világon, de hamarosan a második helyre fog feljönni – erősítette meg a n
szept. 13
12:36
A végét járja Iványi Gábor egyháza és az Oltalom Karitatív Egyesület, a NAV 384 millió forintot vont el tőlük (444.hu)
Adósságcsapdába hajszolta őket az állam, már az alkalmazottaikat sem tudják fizetni.
szept. 13
12:36
Folyamathűtési megoldások az SMC-től (autopro)
Az SMC Hungary Kft. magas megbízhatóságú hűtési megoldások széles választékát kínálja az ipari folyamatokhoz.
szept. 13
12:36
György István: A cél, hogy 2026-ra a közigazgatási ügyeket online lehessen intézni (Magyar Hírlap)
A politikus rámutatott arra, hogy a 2020-as évek a digitális korszakot hozták el, amelyben tovább fejlesztik az informatikai rendszereket.
szept. 13
12:39
Erősödött a magyarok ingatlanvásárlási kedve (Piac és Profit)
Bekövetkezett a trendforduló után várt felfutás az ingatlanpiacon, az augusztusi ingatlan- és hitelpiaci adatok, valamint a cégcsoport aktivitási mutatói alapján az eddigi, növekvő CSOK-os érdeklődés már az adásvételek számában is megmutatkozik - áll a Duna House elemzésében.
szept. 13
12:39
Novák Katalin vendégei voltunk a köztársasági elnöki rezidencián – exkluzív fotók! (Mandiner)
Lélegzetelállító látvány fogadta a Mandiner stábját, készülő interjúnk helyszíne ugyanis nem más volt, mint az államfő és családja jelenlegi otthona.
szept. 13
12:39
Elveszett egy okirata? Hamarosan mobilról is pótolhatja (Magyar Nemzet)
A cél az, hogy az embereknek minél kevesebb tennivalójuk legyen az állami szerveknél – hangoztatta György István államtitkár.
szept. 13
12:39
Rendkívüli: Brüsszel lesújt az Orbán-kormányra, még nagyobb veszélybe kerültek az uniós milliárdok (Nyugati Fény)
A diákok elleni fellépés miatt borulhat minden.
szept. 13
12:39
Nem csak irodalmi találkozások: megjelent a Telextárcák harmadik antológiája (Telex)
A Telex webshopjában már megvásárolható a Pontban este hatkor és más találkozások című kötet, amely 28 kortárs magyar író 31 novelláját tartalmazza. A könyvet szeptember 30-án, a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatjuk be a Millenárison. Kezdés: pontban este hatkor.
szept. 13
12:39
Pölöskei Gáborné: a magyar technikumi képzés bizonyított a EuroSkills versenyen (Szakmát Szerzek)
A magyar technikumi képzés bizonyított a Szakmák Európa-bajnokságán, a EuroSkills versenyen – mondta Pölöskei Gáborné a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című mai műsorában. Pölöskei Gáborné kiemelte, hogy a technikumi képzésben tanuló magyar diákok ara
szept. 13
12:42
Eláruljuk, hány ember élhetett eddig a Földön (Infostart)
A tudósok kiszámolták, hogy vajon mennyi ember élhetett eddig és az eredmény eléggé meglepő.
szept. 13
12:42
Hámlasztó kisokos – mikor, milyet, hogyan használjunk? (ProfitLine)
A bőrünk működésének is megvan a maga körforgása, hiszen a sejtek előbb-utóbb elhalnak, a helyükön pedig újak képződnek. Ez a folyamat viszont néha lelassul, aminek fakó, fáradt bőrkép lesz az eredménye.
szept. 13
12:42
Líbiai árvíz: harmincezer ember vált földönfutóvá, a halálos áldozatok száma megbecsülhetetlen (vg.hu)
Líbia közölte, hogy saját erejéből se pénze, se tapasztalata nincs kezelni a katasztrófát.
szept. 13
12:42
Így még sosem láthattuk Hosszú Katinkát, mindenkit meglepett az új képeivel az olimpikon (BorsOnline)
A Duna-parton készültek friss felvételek Hosszú Katinkáról.
szept. 13
12:42
Az olajkitermelés csökkentéséről tárgyalt az orosz elnök és a szaúdi trónörökös (Tiszta Jövő)
Az olajkitermelés csökkentéséről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin elnök és Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg - közölte szerdán honlapján a Kreml.
szept. 13
12:42
Beneda Attila: új kérdőív támogatja a gyerekek testi-lelki-szellemi jóllétét (Magyar Hírlap)
A helyettes államtitkár kiemelte, az elmúlt időben nagy előrelépések történtek a kora gyermekkori fejlesztés területén.
szept. 13
12:44
Paleolit barlangot fedeztek fel régészek az Ibériai-félszigeten (Magyar Hírlap)
Valószínűleg ez a legnagyobb számú motívumokkal rendelkező paleolit barlang.
szept. 13
12:45
Rendkívüli: Brüsszel lesújt az Orbán-kormányra, még nagyobb veszélybe kerültek az uniós milliárdok (Nyugati Fény)
A diákok elleni fellépés miatt borulhat minden.
szept. 13
12:45
Elképesztő olimpiai sikerrel büszkélkedhetünk (Magyar Nemzet)
Hét arany-, tizennyolc ezüst- és húsz bronzérem lett a zsenik jutalma, azaz összesen 45 érem csilloghat a vitrinekben.
szept. 13
12:45
Szeptember 30-ig igényelhető vissza a tavalyi áfa (Magyar Mezőgazdaság)
Azok a vállalkozások, amelyek visszaigényelnék a 2022-ben külföldön igénybe vett szolgáltatások és az ottani beszerzések utáni megfizetett áfatételeket, idén is szeptember 30-ig tehetik ezt meg – hívta fel a figyelmet a közelgő határidőre a Mazars.

Keresés