2023. szeptember 16. szombat

szept. 16
12:00
Novák Katalin a Városligetben indította a napját, nézzék, mit csinált (ATV)
Novák Katalin köztársasági elnök indította el a gyerekek kismotoros felvonulását szombaton a budapesti Városligetben, ahol az V. Budapesti Demográfiai Csúcs kísérőrendezvényeként egész napos családi programra várják az érdeklődőket.
szept. 16
12:00
Láthatatlan gyilkos vadászik a magyarokra: hetente 30-an halnak meg emiatt a saját otthonukban (Pénzcentrum)
2022-ben összesen 1611 halálos otthoni baleset történt Magyarországon. Igaz, ez öttel több, mint amennyi 2021-ben, viszont 10 év távlatában leginkább csökkenő tendenciáról beszélhetünk, ami az otthoni halálos baleseteket illeti. A legfrissebb adatok azt is megmutatják, hogy a legtöbben esés, elcsúszás, botlás következtében veszítik életüket otthonu
szept. 16
12:00
Jégkorong: Erdély Csanád két gólt ütött (Magyar Hírlap)
A magyar válogatott csatár együttese harmadik és ötödik találatát szerezte, az Esbjerg pedig négy forduló után – három győzelemmel és egy vereséggel – a harmadik.
szept. 16
12:00
Novák Katalin indította el a városligeti kismotoros felvonulást (Demokrata)
A Városligetben egész napos családi programra várják az érdeklődőket.
szept. 16
12:02
Videón, ahogy Vastag Csabával torkaszakadtából üvölt a felesége (Blikk)
Vastag Csaba kiborította a bilit a feleségénél, amikor nem tudta a választ az egyik kérdésre a Nyerő Párosban. Evelin magából kikelve ordított vele.
szept. 16
12:03
Perintfalvi Rita szerencsétlensége, hogy rossz korban született (Mandiner)
Talán ha az anyukája is oly' lelkes híve lett volna az abortusznak, egy hajszálnyival jobb hely lenne a világ.
szept. 16
12:03
Sürgős mondandója akadt Varga Mihálynak a hétvégén: Elképesztő kéréssel fordult az EU-hoz (Nyugati Fény)
Hatalmas összegekről ejtett szót.
szept. 16
12:06
Varga Mihály szerint olyan sokat költünk határvédelemre, hogy igazán lehetne velünk méltányosabb az Európai Unió (444.hu)
Pedig védelmi költségvetésünkben 3 százalék alatti államháztartási deficittel számoltunk.
szept. 16
12:06
A Partizán lett az ország egyik legnagyobb közfinanszírozott magánmédiuma (Media1)
A Gulyás Márton által vezetett csatornának 21 ezer magánszemély utalta el az adója 1 százalékát és több mint 190 millió forinthoz jutott a Partizán az szja felajánlásokból.
szept. 16
12:12
Megint az érintettek feje felett próbál átnyúlni az Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ezen a héten ismét bedobott a köztudatba egy amúgy igen fontos számot: 10 százalék. Szerinte ez egy reális opció a jövő évi minimálbér-emelés mértékét tekintve. Arról, hogy ez mit jelenthet, hogy helyes-e egy kormánytagnak ilyen kijelentéseket tennie, főszerkesztőnk, Csabai Károly és felelős szerkesztőnk, S
szept. 16
12:12
1,8 milliárd forintból fejlesztették a közlekedési vizsgáztatást (ProfitLine)
A közlekedési vizsgáztatásban központosított elektronikus rendszert vezettek be egy fejlesztés eredményeként, amely 1,8 milliárd forintos európai uniós vissza nem térítendő támogatással valósult meg - közölte a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet az MTI-nek pénteken eljuttatott közleményében.
szept. 16
12:12
Tömegek kerültek lapátra a Wall Street nagybankjainál, és még nincs vége az elbocsátási hullámnak (Portfolio)
Sorra jelentik be a költségcsökkentési célzatú elbocsátásokat a Wall Street nagybankjai. A tendencia több banknál is jelentős létszámleépítéssel járt, és a közeljövőben továbbiakra lehet számítani.
szept. 16
12:12
"Ez teljes nonszensz" – kiakadtak a tudósok a Mexikóban bemutatott "földönkívüli testek" miatt (SzMo)
Egy újságíró és egy katonaorvos azt állítja, hogy "idegen lények" holttesteire bukkantak, a szakértők szerint azonban csak manipulált emberi maradványokról van szó.
szept. 16
12:12
Egy szállóigéről (Magyar Hírlap)
A budapesti Demográfiai csúcs adta a gondolatot: "Oly kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak.".
szept. 16
12:12
A Red Bullnak javulnia kell Szingapúrban, különben oda a tökéletes szezonja (Racing)
Idei legrosszabb péntekén van túl az energiaitalos csapat, amelyet persze nem szabad leírni, de mindenképpen verhetőnek tűnnek.
szept. 16
12:12
Amerika komcsikkal szövetkezik a komcsik ellen, mérsékelt sikerrel (Telex)
Joe Biden elnök stratégiai partnerséget kötött Vietnámmal, amit általában a két egykori ádáz ellenség Kínával szembeni szervezkedéseként írnak le. Valójában azonban inkább a vietnámi kommunista rezsim pávatáncáról van szó, amelynek célja hatalmuk nyugati legitimálása és a nagyhatalmi acsarkodásból való gazdasági haszonszerzés.
szept. 16
12:12
Dráma a stúdióban: Krausz Gábor rosszul lett (naphire.hu)
Krausz Gábor a Séfek Séfe című műsorban lett rosszul, miután ráharapott valamire.
szept. 16
12:15
A rezsicsökkentés új módszere (Piac és Profit)
Ön tisztában van vele, vajon mennyi elavult és felesleges adatot tárolnak a cégénél, és ezek hol találhatók a vállalat rendszereiben? Meg tudja becsülni, mennyi tárhelyet és költséget emésztenek fel ezek a fájlok? A legtöbb informatikai döntéshozó nem tud határozott igennel válaszolni a kérdésekre. A Micro Focus szakértői ezért olyan fejlett, meste
szept. 16
12:18
Kiderült, milyen súlyos következményei vannak a Covid alatti iskolabezárásoknak (Infostart)
Olvasásban 15-16 hét, a természettudományokban 10-11 hét, matematikában pedig 9 hét lett a tanulási veszteség az általános iskola alsó tagozatos diákjainál – állapították meg tanulmányukban a Budapesti Corvinus Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem kutatói a koronavírus-járvány miatti óvoda- és iskolabezárások rövid és hosszú távú hatásairól.
szept. 16
12:18
350 ezer forintos minimálbérre tesz javaslatot az egyik párt (HR Portál)
Az MSZP egy olyan módosítást is kezdeményez, ami a vendégmunkások alkalmazására vonatkozik.
szept. 16
12:18
Borlepárlási támogatás segíti a borászatokat (Agroinform)
A támogatás mértékének megállapítása a lepárlásra szánt bor alkoholtartalmának alapján történik.
szept. 16
12:18
Betelt a pohár az amerikai autógyártóknál, több mint tízezer munkás kezdett sztrájkba (ATV)
Kormányzati illetékeseket küldött a három nagy amerikai autógyártóhoz Joe Biden amerikai elnök, hogy közreműködjenek a bérvita megoldásában, ami miatt pénteken sztrájkba lépett az amerikai szervezett autóipari munkások majdnem tizede.
szept. 16
12:18
Ezzel az olcsó platóssal törne borsot a Ford orra alá a Ram (Autónavigátor)
Egyre nagyobb a nyüzsgés az olcsó platósok piacán. A 2021-ben bemutatott és roppant népszerű mellett a Hyundai a Tucsonra épülő
szept. 16
12:18
Harry herceget hatalmas megaláztatás érte, ráadásul a születésnapján (Glamour)
Harry herceg szeptember 15-én töltötte be a 39. születésnapját. Mivel ő és felesége, Meghan Markle is nagy sportrajongók, ezért a 2023-as Invictus Games eseményen ünnepelték meg a jeles napot. Bár nagyon jól érezték magukat, egy dolog elmaradt: a királyi család köszöntése.
szept. 16
12:18
Tragédia: egy ember életét vesztette a mezőtúri lakástűzben (Magyar Hírlap)
Az egyik Széchenyi István utcai, száztíz négyzetméteres épület tetőszerkezete égett, az oltáshoz három járművel tizenhárom tűzoltó vonult ki.
szept. 16
12:18
Furcsa szabolcsi településnevek: kitalálod, melyik létezik? (egy.hu)
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye gyönyörű, és megéri felfedezni templomait, tájait, ízeit. De mielőtt erre járunk, készüljünk fel: sok furcsa településnévvel találkozunk majd errefelé (is). Kvízünkben ezekből gyűjtöttünk egy csokorra valót – és melléjük tettünk általunk kiötlött neveket. Kitalálod, melyik-melyik?
szept. 16
12:20
Lékai-Kiss Ramóna a tudatos arcápolásban hisz (Glamour)
A napokban debütált a külföldi berkekben nagy népszerűségnek örvendő LABO Suisse dermokozmetikai márka két zászlóshajója, a Fillerina bőrápoló és a Crescina hajápoló termékcsalád. A márka nagykövete, Lékai-Kiss Ramóna színész, műsorvezető most beavat az arcápolási szokásaiba.
szept. 16
12:21
Újabb elképesztő teljesítmény: Szoboszlai a 8. legtöbbet futó játékos az egész Premier League-ben (Mandiner)
A Liverpoolban pedig a legtöbb kilométert teljesítette a magyar válogatott játékosa.
szept. 16
12:24
A köröm betegségei: Mire utalnak? (WebBeteg)
A köröm kültakarónk része, eltérései számos betegség velejárói lehetnek. A köröm hetente körülbelül egy millimétert nő, a kéz középső ujján a leggyorsabban.
szept. 16
12:24
Kifakadt Hugh Jackman, ezért válik 27 év után az X-Men sztárja (Promotions)
Bombaként robbant a hír, de valójában sajnos várható volt. Hugh Jackman és Deborra Lee 27 év után döntött a különválás mellett.
szept. 16
12:24
Végre elkészült a szegedi lézeres kutatóközpont (Mínuszos)
mínuszos.hu - A
szept. 16
12:24
Komoly segítséget kapnak a bortermelők az államtól (Növekedés)
A borpiaci nehézségek kezelése érdekében az Agrárminisztérium (AM) 1,6 milliárd forint keretösszeggel támogatást biztosít a borászatok számára védett eredetű rozé- vagy vörösborok lepárlására - tájékoztatott a tárca szombaton.
szept. 16
12:24
Ezek a kedvezmények várják a tömegközlekedéssel utazókat az Európai Mobilitási Héten (Autószektor)
A programsorozatba bekapcsolódó önkormányzatok bemutathatják a fenntartható mobilitás érdekében tervezett közlekedéspolitikai kezdeményezéseiket és legjobb megoldásaikat, rendezvényeikkel ráirányíthatják a polgárok figyelmét a levegőszennyezés, a zaj és a zsúfoltság negatív hatásaira. Jelezték, hogy tavalyhoz képest többen, idén már több mint 220 h
szept. 16
12:24
Kerék Balázs: Negyven felett már nem bátorságból mész (Racing)
Az RC4 kategória Opel Corsával versenyző párosa hatodik lett a WHB Győr Rallyn.
szept. 16
12:24
Zalakaroson zárult az idei Coop Rally programja (Magyar Mezőgazdaság)
Az idén 17. alkalommal megrendezett program Nyugat-Magyarországot járta körbe, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a minőségi magyar termékekre.
szept. 16
12:24
Előkerült a rettegett Armageddon tábornok: váratlan helyen tűnt fel (naphire.hu)
Szergej Szurovikin az orosz védelmi minisztérium delegációjának tagjaként váratlanul Algériában tűnt fel, a tábornokot az orosz fegyverek egyik legnagyobb vásárlójánál látták.
szept. 16
12:27
Tragédia: Halálos lakástűz volt Mezőtúron – lőszerdurranások közepette oltották a lángokat (Nyugati Fény)
Vizsgálódik a hatóság.
szept. 16
12:30
Elárverezik az ukrán elnök krími birtokát (Infostart)
Az oroszok által államosított ukrán ingatlanok kerülnek kalapács alá.
szept. 16
12:30
Nem kell fronthatásra számítani a hétvégén (Magyar Hírlap)
Az allergiások ugyanakkor még nem lélegezhetnek fel.
szept. 16
12:36
Így alakítja át az MI a közlekedést (autopro)
A közlekedési ágazat a mesterséges intelligencia (MI) bevezetése óta figyelemre méltó utat járt be.
szept. 16
12:36
Börtönőr, tűzoltó, fuvaros és zöldséges is a Fradi ellen (Magyar Hírlap)
A MOL Magyar Kupa 3. fordulójában Nagyecseden szerepelnek az EKL-csoportkörbe jutott fővárosi zöld–fehérek.
szept. 16
12:36
Bella Hadid bevállalta: kopaszon pózol az őszi Marc Jacobs kampányban (in.hu)
A Marc Jacobs őszi, Heaven névre keresztelt kampányában Bella Hadid új avatárját mutatták be, méghozzá úgy, ahogy eddig nem láttuk!Gigi Hadid kisebbik testvére ugyanis egyáltalán nem hasonlított szupermodell önmagára a sci-fi ihletésű fotósorozaton.A 26 éves lány az egyik képen egy futurisztikus, páncélszerű fehérneműt és egy hozzá illő ezüst fejdí
szept. 16
12:39
Borlepárlási támogatást szerezhetnek a borászatok (Piac és Profit)
Az Agrárminisztérium (AM) 1,6 milliárd forint keretösszeggel támogatást biztosít a borászatoknak védett eredetű rozé- vagy vörösborok lepárlására.
szept. 16
12:39
Kritikus tömeg: egy nap alatt többen érkeztek Lampedusára, mint a sziget teljes lakossága (Mandiner)
Idén eddig csaknem 126 ezer migráns érte el az olasz partokat, ez majdnem a tavalyi szám kétszerese.
szept. 16
12:41
A németek tudnának saját energiát termelni, de inkább a franciákét zabálják (Mandiner)
Nehezen értelmezhető Németország energiapolitikája. Leállítják a hazai atomerőműveket, hogy aztán a kieső energiát a francia atomerőművekből importálják. Logikus.
szept. 16
12:42
Motoron érkezett a városligeti kismotoros felvonulásra Novák Katalin (Infostart)
Családi nap a Budapesti Demográfiai Csúcs kísérőrendezvényeként,
szept. 16
12:42
Szijjártó Péter percalapú pénzbüntetéssel fenyegeti a késő diplomatákat (Blikk)
Beléptetőkapukkal ellenőrizték a diplomaták érkezését-távozását a rendezvényről.
szept. 16
12:42
G.w.M bajba került az éjjel, az utolsó pillanatban mondta le a koncertjét (naphire.hu)
A rapper fellépni indult Miskolcra az éjjel, amikor megtörtént a baj.
szept. 16
12:44
Krausz Gábor rosszul lett és elhagyta a stúdiót (Blikk)
Krausz Gábor annyira rosszul lett a Séfek Séfében kóstolás közben, hogy elhagyta a stúdiót.
szept. 16
12:48
Apja után El Chapo fiát is kiadják az Egyesült Államoknak (Magyar Hírlap)
El Chapo fiát fentanilterjesztésért körözték az Egyesült Államokban.

Keresés