2023. szeptember 18. hétfő

szept. 18
19:00
Mire készül? Szijjártó Péter találkozik az orosz külügyminiszterrel (Blikk)
A világnak meg kellene ragadnia az ENSZ-közgyűlés adta lehetőséget az ukrajnai béketeremtésre, ehhez azonban párbeszédre van szükség a szemben álló felek között – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban az ENSZ 78. Közgyűlésére érkezve.
szept. 18
19:00
Egyszer fent, egyszer lent - hullámvasútra ült ma a forint (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
szept. 18
19:00
Cirkálórakéták és urániumtartalmú lőszerek raktárainak megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (Magyar Hírlap)
A tábornok a csapások helyszínét nem nevezte meg, csak annyit mondott el, hogy a támadás elérte célját.
szept. 18
19:02
Üvöltözött a többi utassal a nő a repülőn, majd bejelentette, hogy híres az Instagramon (Magyar Hírlap)
Miért őrül meg mindenki a fedélzeten?.
szept. 18
19:03
Elon Musk megint felbosszantotta az ukránokat (Mandiner)
Az üzletember az ellentámadás értelmét kérdőjelezte meg egy hozzászólásában.
szept. 18
19:06
Még több piszok olcsó részvény Budapesten (Privátbankár)
Az elemzők kitartanak amellett, hogy a közepes nagyságú hazai tőzsdei vállalatok részvényei rendkívül olcsók, van, amelyik 80 százalékos felértékelődési potenciállal is rendelkezik a célárak alapján. Főleg, ha minden jóra fordul – múlik a válság, nő a forgalom, beérnek a fejlesztések vagy akvizíciók.
szept. 18
19:06
NAV: új jövedéki adótörvény szerinti jogcímkódok (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétette honlapján az új jövedéki adótörvény szerinti jogcímkódokat.
szept. 18
19:06
A francia kormány megpróbálja letörni az üzemanyagok árát (Portfolio)
Az infláció megfékezésére az üzemanyag árára bevezetett árplafon után a francia kormány decembertől engedélyezni tervezi a veszteséges áron történő értékesítést. December 1-től hat hónapon át lesz érvényben a rendelkezés.
szept. 18
19:06
Meglepő versenyzőt igazolt ötödik autójába az IndyCar bajnokcsapata (USAracing)
Hatalmas lehetőséghez jut Kyffin Simpson. A Chip Ganassi Racing hivatalosan bejelentette, hogy jövőre indítanak egy...
szept. 18
19:06
60 éves tiltást oldana fel a francia kormány: decembertől veszteséges áron is árusíthatóvá tennék az üzemanyagot (444.hu)
A veszteséges áron való árusítás 1963 óta tilos, és az esetleges ideiglenes engedélyezés miatt sokan attól tartanak, hogy a szupermarketek túl éles versenybe kezdenek a kisebb, független benzinkutakkal szemben.
szept. 18
19:06
Hornung Ágnes: Újabb hétszáz bölcsődei férőhely jöhet létre Magyarországon (Magyar Hírlap)
Jelenleg mintegy tízezer bölcsődei ellátást biztosító férőhely kialakítása folyamatban van – írta az államtitkár.
szept. 18
19:06
Péntektől lehet jegyet vásárolni a magyar-szerb Eb-selejtezőre (Demokrata)
Az Eb-selejtező mérkőzésekre több mint 30 ezer bérletet vásároltak a szurkolók.
szept. 18
19:06
Meglepő versenyzőt igazolt ötödik autójába az IndyCar bajnokcsapata (Racing)
Hatalmas lehetőséghez jut Kyffin Simpson. A Chip Ganassi Racing hivatalosan bejelentette, hogy jövőre indítanak egy...
szept. 18
19:08
100 dolláros olajárat jósol a Chevron vezére (Portfolio)
A Chevron vezérigazgatója, Mike Wirth a Bloomberg TV-nek adott interjúban kijelentette, hogy az olajárak közelednek a hordónkénti 100 dollárhoz.
szept. 18
19:09
Németországban megjelent a cigányokkal szembeni fajgyűlölet (Mandiner)
Romani Rose, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának vezetője megkongatta a vészharangot.
szept. 18
19:12
Elviselhetetlen fájdalmakkal küzd az Omega legendája: "Nem engedem műttetni magam" (Blikk)
Csendes, visszafogott, meghitt ünnep. Molnár György – vagy ahogy mindenki becézi: Elefánt – imádott felesége, gyermekei és családtagok részvételével koccintott egy izraeli borral, majd elfújt 74 szál gyertyát. A legendás zenész csak annyit kért a 74. születésnapjára a Teremtőtől, hogy múljanak el a fájdalmak és félelmek, amelyekkel immár évek óta e
szept. 18
19:12
Előző év óta először nőttek a kanadai termelői árak havi szinten augusztusban (ProfitLine)
A vártnál jobban, tavaly október óta először emelkedett a kanadai termelőiár-index augusztusban havi szinten.
szept. 18
19:12
Az MNB visszavonta az Oney pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét (Biztosító Magazin)
A Magyar Nemzeti Bank (Mnb) az Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. kérelmére visszavonta a pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét, és elrendelte a cég végelszámolását - közölte a jegybank hétfőn az Mti-vel.
szept. 18
19:12
Itt fog dolgozni Krausz Gábor, vezető pozícióban kapott új állást (SzMo)
Új munkaadója szerint a sztárséf szakmai tapasztalatával és tudásával garantált a siker.
szept. 18
19:12
Megpróbálta megölni feleségét és öt gyerekét a lelkész, majd rájuk gyújtotta a házat (Magyar Hírlap)
Mindenki égési sérüléseket szenvedett, de szerencsére senki sem halt meg.
szept. 18
19:12
Bravúros pontszerzése után örül az újonc, hogy egyáltalán túlélte a szingapúri versenyt (Racing)
Az izgalmas Szingapúri Nagydíjon kevesebb figyelem jutott a győzelemért vívott csata hevében Lawson-nak, aki megszerezte első pontjait.
szept. 18
19:12
Furcsa dolgokat művel a forint, ennyibe kerül most egy euró (naphire.hu)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
szept. 18
19:14
Orosz külügy: Brüsszel az orosz állampolgárok diszkriminációjára kényszeríti az uniós tagállamokat (Magyar Hírlap)
A kommentár a legújabb irányelveket "több mint abszurdnak" találta.
szept. 18
19:15
Nógrádi György az orosz-ukrán háborúról: Számomra itt egy kérdés van (Mandiner)
A szakértő szerint lehetetlen kiszámítani, hogy Oroszország mikor mit fog csinálni.
szept. 18
19:16
Harminc hektáron égett száraz fű, gaz, szemét és avar Baja és Bátmonostor között (Magyar Hírlap)
Az oltásban részt vevők meg tudták akadályozni, hogy a tűz a közelben található lakópark felé terjedjen.
szept. 18
19:18
Augusztus havi bitcoinbányász teljesítmények (Kripto Akadémia)
Augusztus közepén szinte az összes észak-amerikai tőzsdén jegyzett bitcoinbányász közzétette 2023 július havi frissített bányászati jelentését, amelyekből többek közt megtudhatjuk, hogy mennyi BTC-t bányásztak és milyen hatékonysággal tették mindezt az elmúlt hónapban. A bitcoinbányászat nehézsége augusztus második felében újabb csúcsot produkált,
szept. 18
19:18
Jó hír érkezett a kisgyerekes szülőknek (ATV)
Újabb hétszáz bölcsődei férőhely jöhet létre Magyarországon - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán hétfőn.
szept. 18
19:18
Ők is emberek: így festenek kedvenc hírességeid teljesen hétköznapi ruhában (Glamour)
Hajlamosak vagyunk abban a hitben élni, hogy a legnagyobb hírességek élete kizárólag a csillogásról szól, hogy minden pillanatot teljes sminkben és elegáns szettekben töltenek, ez azonban koránt sincs így. Bizony a sztárok is emberek, akik néha csak felkapnak valami egyszerűt, hogy leugorjanak elintézni pár dolgot.
szept. 18
19:18
Biztonság Hete – A gyermekek biztonsága az első (Biztosító Magazin)
Már 75.000 diák vett részt az elmúlt években a Biztonság Hete rendezvénysorozatain és több mint 3,5 millióan tekintették meg a programhét videóit a közösségi felületeken. Az idei eseménysorozat fő témája a biztonsági öv használata. Ezt szerdán fokozottan ellenőrzi a rendőrség
szept. 18
19:18
A TV2 sztárja ezt most nagyon elbaltázta, örökre eltilthatják tőle a gyermekét (Promotions)
Semmit sem tanult az előző esetből a TV2 népszerű szereplője, lehet hogy innen már nincs neki visszaút.
szept. 18
19:18
Putyin: Oroszország kiheverte a példátlan szankciós nyomást (Magyar Hírlap)
Az elnök emellett sürgette az ország pénzügyi hatóságait, hogy hozzanak intézkedéseket a nemzeti valuta megerősítésére.
szept. 18
19:18
Óriási borulás, mentőhelikopter a helyszínen (Autószektor)
Árokba borult egy napraforgót szállító teherautó Hajdúdorogon, a Balogh Sándor utca és a Csontos kert néven ismert, 3504-es jelzésű út kereszteződésénél. A hajdúnánási hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, és biztosítják a helyszínt. A sofőrért mentőhelikopter érkezett. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autó
szept. 18
19:21
Rég elveszettnek hitt értékeket találtak a Városligetben (Mandiner)
"Ha te is a tóba ejtetted idén nyáron a telefonod, akkor keress minket" – írták a Városligeti Műjégpálya és Csónakázótó hivatalos közösségi oldalán.
szept. 18
19:21
Bajba kerülhetnek Orbánék: Az EU a kormány legfontosabb tervének feküdhet keresztbe (Nyugati Fény)
Minden jel erre mutat.
szept. 18
19:24
Három nagy hírt kaptak ma este a napelemesek! (Portfolio)
Három nagyon fontos üzenetet is beleírt az Energiaügyi Minisztérium a hétfő esti Facebook-posztjába, amely a vállalati és lakossági napelemeseknek egyaránt rendkívül fontos a szaldó, illetve a bruttó elszámolási rendszer kapcsán.
szept. 18
19:24
Curry – tudtad, hogy a kifejezés háromféle dolgot takar? (Agroinform)
Ma már a curry szó őrölt fűszerek speciális keverékét jelöli, azonban létezik curryfű és currycserje is.
szept. 18
19:24
Peking: provokáció, hogy "diktátornak" nevezte a kínai elnököt a német külügyminiszter (ATV)
Politikai provokációnak nevezte hétfőn a kínai külügyminisztérium a német külügyminiszter múlt heti interjúját, amelyben Annalena Baerbock "diktátornak" nevezte Hszi Csin-ping kínai elnököt. Nem sokkal később az ügyben behívatták a pekingi minisztériumba Németország ottani nagykövetét.
szept. 18
19:24
Egy ilyen barátság nem tud máshogyan felbomlani, csak úgy, hogy nagyon fáj! (WMN)
Olvasónk elvesztette a barátnőjét. Harag, önvád, millió kérdés kavarog benne. Vajon van visszaút?
szept. 18
19:24
Bloomberg: Októberben érkezhet az EU 12. oroszellenes szankciós csomagja (Magyar Hírlap)
Több uniós ország is az Oroszországból származó cseppfolyósított földgázzal és az orosz IT-szektorral szembeni korlátozásokat követeli.
szept. 18
19:24
Az ínyencek kedvence: így készíts mennyei sült krumplis karfiol levest (in.hu)
Te is úgy gondolod, hogy a héjában sült burgonyában a töltelék és feltét a legjobb rész? Akkor ez a te levesed!Ha egyetértesz a fentiekkel, ezzel a sült krumplis karfiol krémleves recepttel nem fogsz mellényúlni. A burgonya és a karfiol keveréke krémes, könnyed levest eredményez, amit nyugodtan ízesíts a végén a szokásos héjában sült burgonyás felt
szept. 18
19:30
Menczer Tamás: Kacsa, hogy a magyar kormány a svéd kormányfő budapesti látogatását várja a NATO-csatlakozással kapcsolatban (Magyar Hírlap)
Az államtitkár arra reagált, hogy a magyar vezetés továbbra is azt várja, hogy vagy a svéd kormányfő, vagy a külügyminiszter Budapestre jöjjön.
szept. 18
19:30
"A válságon túl, Kánaánon innen" a magyar szállodások és vendéglátók (Üzletem)
Kilencedik alkalommal rendezik meg szeptember végén a Szállodai és Éttermi Szakmai Találkozót .
szept. 18
19:32
Zelenszkij tudja, hol fogják az ukrán fegyveres erők erőteljesen áttörni az orosz védelmet (Magyar Hírlap)
Az ukrán fegyveres erők ellentámadása június elején kezdődött.
szept. 18
19:33
Mintha a brüsszeli elit és baloldali politikusok nem tanulnának a kudarcokból (Mandiner)
A no-go zónák háborús övezete és a felsőközéposztály kertvárosi idillje közé szorult szürkezónák lakosai nem véletlenül fordultak az AfD felé.
szept. 18
19:33
Hatalmas balhé lett az Orbán-kormány eltitkolt, majd kiperelt lépéséből: Rétvári Bence hihetetlen ámokfutásba kezdett (Nyugati Fény)
Több mint 300 milliárd forint közpénz elherdálása kapcsán mondta ezt.
szept. 18
19:36
Mit szívott Tóth Gabi a Tv2 stúdiójában? Kivizsgálta a csatorna, ez lett az eredménye (Blikk)
Meghökkentő pillanatoknak lehettek szemtanúi azok, akik szombaton a TV2 Sztárban sztár leszek! című adására kapcsoltak. A csatorna sikerműsorának negyedik válogatójának elején egy tehetséges, Angliából hazatért énekesnő produkcióját harangozták be, és bár kiderült, hogy a 25 éves Barta Sára tényleg különleges tehetséggel rendelkezik, sokakat inkább
szept. 18
19:36
Aggasztó lehet a Nyugatnak Kim Dzsong Un és Putyin találkozója (ATV)
Nem csak a lőfegyvermegállapodások kerülhettek szóba az észak-koreai vezető orosz látogatása során – erről a szakértő beszélt az ATV műsorában.
szept. 18
19:36
Peking szerint "rendkívül abszurd, nyílt politikai provokáció", hogy a német külügyminiszter diktátornak nevezte Hszi Csin-pinget (444.hu)
A kínai külügyminisztérium Annalena Baerbock mondata miatt behívatta Németország pekingi nagykövetét.
szept. 18
19:36
A Rubiales miatt bojkottáló 15 vb-győztes visszatért a válogatottba, Hermoso viszont nincs köztük (444.hu)
Ott lesznek a svédek és a svájciak elleni meccsen.
szept. 18
19:36
A 77 éves Cher kirobbanó formában van: így rajong érte 37 éves pasija (Joy)
Úgy tűnik, Cher és fiatal szerelme teljesen odáig vannak egymásért.

Keresés