2023. szeptember 20. szerda

szept. 20
10:00
A Credit Suisse idén még jelentős veszteséget termelhet a UBS-nek (Portfolio)
A UBS alelnöke kedden azt mondta, lehetséges, hogy a Credit Suisse az év második felében további veszteségeket termelhet, de bíznak benne, hogy a Credit Suisse felvásárlása hosszabb távon előnyös lesz a bank számára - számolt be a Reuters.
szept. 20
10:00
Hamarosan képesítés nélkül is lehet majd dolgozni ezekben a szakmákban (HR Portál)
Egy rendelettervezet szerint nem fog kelleni szakképesítés például a szobafestőknek, műkörmösöknek vagy a cukrászati szakembereknek.
szept. 20
10:00
Megijedtek az ársapka rémétől a benzinkutak: péntektől csökken az üzemanyag ára (vg.hu)
Elég volt megemlíteni a kormánynak a beavatkozás lehetőségét, egyből lejjebb mentek az árak.
szept. 20
10:02
Még tovább emelkedhetnek az olajárak (Portfolio)
A Goldman Sachs ismét három számjegyűre emelte a kőolajra vonatkozó előrejelzését, azt követően, hogy az elmúlt hónapokban nagyot ralizott a nyersanyag. A hét elején pedig tavaly november óta nem látott szintre emelkedett a hordónkénti jegyzés, miután az elmúlt hónapokban Szaúd-Arábia és Oroszország jelentősen csökkentette a kitermelést, ezzel párh
szept. 20
10:02
Közel félmilliárd forintnyi kriptovalutát foglaltak le adócsalóktól (vg.hu)
Az adóhatóság titkos módszerekkel régóta követte a teljes elkövetői kört, és egy adott napon 28 helyszínen csapott le.
szept. 20
10:03
Kiberbiztonsági vetélkedőt hirdettek (Magyar Hírlap)
A megmérettetést október 24-én és 25-én rendezik meg, online formában.
szept. 20
10:03
Ukrán hadsereg: a légvédelem országszerte dróncsapásokat hárított el (Demokrata)
Az ukrán légvédelem szerdára virradóra 17 Sahíd drónt semmisített meg Ukrajna fölött.
szept. 20
10:03
"Jó lenne, ha Ukrajna nem felejtené el, honnan kapja a segítséget" – keményen kiosztották a lengyelek Kijevet (Mandiner)
Andrzej Duda lengyel elnök tette helyre a gabonaügy kapcsán az ukránokat.
szept. 20
10:03
Égésgyorsítóval gyújtott tüzet, majd elszaladt (Magyar Nemzet)
Egy fiatal férfi letartóztatását kezdeményezik a nyomozók, aki felgyújtotta egy lakóház hálószobájának ágyát Ercsiben.
szept. 20
10:05
Meglepő fordulat: az illegális migránsok kitoloncolását sürgetik a német Zöldek (Mandiner)
Az eddig minél korlátlanabb bevándorlást támogató német Zöldek most a kitoloncolások tempóját keveslik.
szept. 20
10:06
Palkovics László új feladatairól: többször is beszéltem azóta Orbán Viktorral (Infostart)
Palkovics László nincs megsértődve a miniszteri lemondása körülményei miatt.
szept. 20
10:06
Súlyos fordulat a magyar benzinkutakon: itt a bejelentés, amire kevesen számítottak (Pénzcentrum)
Pénteken a benzin nagykereskedelmi ára már nem változik, a gázolaj viszont bruttó 3 forinttal kevesebbe fog kerülni.
szept. 20
10:06
Jön a Fed nagy napja - Emelkednek a tőzsdék (Portfolio)
Ázsiában felemás hangulatban telt ma reggel a kereskedés, ezt követően Európában emelkednek a vezető részvényindexek. Amerikában minimális elmozdulásokra van kilátás, miután a befektetők érezhetően kivárnak a Fed ma esti kamatdöntése előtt. A piac most szinte biztosra veszi a kamat tartását, azonban jön friss makrogazdasági előrejelzés és a jegyba
szept. 20
10:08
Változás jön a Magyar Telekom felsővezetésében (Portfolio)
A Magyar Telekom bejelentette, hogy Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere 2024. január 1-től a Deutsche Telekom Csoport részeként működő T-Systems International-nél folytatja karrierjét Chief HR Officerként, ezért 2024. január 1-jével távozik a Magyar Telekomnál betöltött pozíciójából.
szept. 20
10:09
Mi okozott fejfájást az almatermesztőknek idén? (Agrofórum)
Mit hozott az idei év, és vajon megóvható az almaültetvény a jelenlegi, európai uniós szintű növényvédőszer-hatóanyag kivonások mellett? Hazánkban az Európai Uniós egyéb országokéhoz hasonlóan, szintén szűkül az alma termőterülete, bár sokkal drasztikusabb mértékben: míg az ezredfordulón 42.000 ha volt hazánkban, addig szűk negyed évszázad alatt az
szept. 20
10:09
Vödrökkel és botzsákkal gyakorolták a camping biciklizést a halőrök (Magyar Hírlap)
Szeptember 18-án, hétfőn Szarvason kezdetét vette a VI. Országos Halőri Verseny és Szakmai Találkozó.
szept. 20
10:09
A kutatók óriásit tévedhettek a Vénusszal kapcsolatban (Hamu és Gyémánt)
A csillagászok évtizedek óta vizsgálják a Vénusz körül villódzó fényeket, egy új kutatás azonban most számos korábbi sejtést megcáfolhatott.
szept. 20
10:09
Francia politikus lehet Ursula von der Leyen utódja? (Magyar Nemzet)
Emmanuel Macron szava döntő lehet, ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy támogatja honfitársát.
szept. 20
10:11
A láthatatlan légió, mégis látható – a Wagner-csoportot Afrikában az aranybányászat is érdekelte (Magyar Hírlap)
A Wagner egy illegális hadsereg, amely megszűnik létezni, a terroristák visszatérhetnek a polgári életbe.
szept. 20
10:12
Élményvitorlázást szerveztek gyógyuló gyerekeknek (Metropol)
Csopakon jártak a Heim Pál Gyermekkórház Gyermekonkológiai Centrumának kis páciensei.
szept. 20
10:12
A Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet újra megrendezi kiberbiztonsági vetélkedőjét (ProfitLine)
Az Európai Kiberbiztonsági Hónap magyarországi kampánya keretében ismét meghirdeti Játs(s)zMa elnevezésű kiberbiztonsági vetélkedőjét a Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet.
szept. 20
10:12
Az eutanázia jogi szemmel (WebBeteg)
Életben tartani, vagy hagyni meghalni. Ez az egyik legnagyobb kérdése az eutanáziának, vagy más néven a kegyes halálnak. Magyarországon az aktív eutanázia nem megengedett, emberölésnek minősül.
szept. 20
10:12
Kimondták az igazságot a jövőkutatók: nincs víziója a pénzügyi szektornak (Portfolio)
Egyre fontosabbá válik a felelősségteljes viselkedés a pénzügyi szektorban, különösen most, a technológiai fejlődés berobbanásával. A Portfolio Future of Finance 2023 konferenciájának nyitóelőadói szerint a jövő nem annyira kiszámíthatatlan, mint azt sokan gondolják, 5-10-15 évre előre pontosan látni lehet a fő trendeket. Rab Árpád szerint ez most
szept. 20
10:12
"Az agyam és a testem háborúznak egymással" – súlyos betegséggel küzd az infarktuson átesett mulatós sztár (BorsOnline)
Őszintén beszélt a problémáról, ami sokaknak mutathat utat.
szept. 20
10:12
Marko nem bírta ki, újra elővette a Pérez ügyet (Racing)
Ugyan a Szingapúri Nagydíj előtt Helmut Marko azt ígérte ezentúl csak a sportot érintő témákban nyilatkozik, mégis a Japán Nagydíj előtt felhozta a Sergio Pérez ügyet. A Servus Tv vendégeként az osztrák tanácsadó úgy nyilatkozott korábban, hogy a mexikói versenyző "dél-amerikai" mivolta miatt nem olyan koncentrált és konzisztens. Míg ez a feladat a
szept. 20
10:12
Így még nem látta Németh Szilárdot (naphire.hu)
A Fidesz alelnöke a négyszeres olimpiai és ötszörös világbajnok sportolóval fotózkodott.
szept. 20
10:14
Pénteken végre fellélegezhetnek kicsit az autósok (Portfolio)
Pénteken nem folytatódik tovább az üzemanyagok drágulása a magyar benzinkutakon a holtankoljak.hu információi szerint, sőt, a dízel esetében még árcsökkentés is várható.
szept. 20
10:15
Németh Lajos elárulta, meddig tart a nyárias ősz: a hidegfront csak átmeneti lehűlést hoz (Life)
Egy hidegfront hoz átmeneti enyhülést, de a meleg újra visszatér, folytatódnak a nyárias őszi napok.
szept. 20
10:15
Baku az örmény fegyverletételig folytatja "terrorellenes hadműveletét" (Magyar Hírlap)
Fokozódik a feszültség Hegyi-Karabahban.
szept. 20
10:15
Olasz lap: "Macron éppoly szuverén lesz, mint Orbán – vagy még nála is rosszabb" (Mandiner)
A Corriere della Sera szerzője szerint Meloni Orbán mellett úgy érzi, hogy" Isten nevében küldetésben" áll.
szept. 20
10:15
Baj van? Nagyon furcsa dolgokat mondott Novák Katalin a családpárti összecsődülésük után (Nyugati Fény)
Úgy érzi, megtalálta a biztonság zálogát.
szept. 20
10:15
Megvalósult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapotának javítása (Magyar Mezőgazdaság)
Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.
szept. 20
10:16
Gyorsan nő az AutoWallis, újra felfelé módosíthatják a tervszámokat (Portfolio)
Befektetői napot tartott ma az AutoWallis, ahol többek között a vállalat első féléves eredményéről, a magyar és régiós autókereskedelmi piac kilátásairól és az AutoWallis stratégiájáról beszéltek a vállalat vezetői. Az esemény előadója Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója, Székely Gábor, az AutoWallis befektetői kapcsolatok és ESG igazgatója
szept. 20
10:17
Itt az ukrán fenyegetés böjtje? Lemondta találkozóját Zelenszkijjel a lengyel elnök (Mandiner)
Volodimir Zelenszkij és Andrzej Duda találkozójára az ENSZ Közgyűlés 78. ülésszakán került volna sor.
szept. 20
10:18
Hónapok óta nem látott fordulat jön a benzinkutakon (Menedzsment Fórum)
Pénteken a benzin nagykereskedelmi ára már nem változik, a gázolajért pedig péntektől kevesebbet fizethetünk.
szept. 20
10:18
Újra be kellene oltani a magyarokat, de mi van a vakcinákkal? (Blikk)
Az Covid-19 elleni védőoltások megerősítését ajánlja valamennyi nemzetközi járványügyi szervezet az őszi-téli szezonra, ami a 60 év alatti korosztály számára lenne a legfontosabb. A környező országokban már megindultak a frissített oltásokról szóló kampányok, ám egyelőre nem tudni, milyen oltóanyagot rendelt vagy rendelhet meg Magyarország a mostan
szept. 20
10:18
Szakértő: Ursula von der Leyen tízpontos akcióterve nem az, aminek látszik (Infostart)
Az illegális bevándorlás kihívás Európa számára, ezért európai választ kell rá adni – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Lampedusa szigetén vasárnap, ahol Giorgia Meloni olasz kormányfővel felkereste a helyi migránstábort. A bizottsági elnök együttműködést ígért az európai és olasz hatóságok között a migráció okozta vés
szept. 20
10:18
Megkezdődött a Future of Finance konferencia, ahol feltárul a pénzügyek jövője (Portfolio)
Elkezdődött a Portfolio Future of Finance 2023 konferenciája, amelynek résztvevői a teljes pénzügyi szektor jövőjét tárgyalják meg 5, 10, 20 éves időtávon. Velünk tartanak a bank- a vagyonkezelési és a biztosítási szakma nagyágyúi, neves hazai vállalatok pénzügyi-gazdasági vezetői. A legfontosabb előadásokról és panelbeszélgetésekről ebben a cikkün
szept. 20
10:18
Palkovics László mindenkit biztosított, hogy nem haragszik Orbán Viktorra (ATV)
A volt miniszter a Telexnek adott interjút.
szept. 20
10:18
Sok a buktató a Falusi CSOK igénylésekor (Azenpenzem)
Számos tévhit kering a Falusi CSOK-kal kapcsolatban, emiatt több buktatót is rejthet az igénylés, ha nem járnak utána megfelelően a feltételeknek. A Credipass szakértői összegyűjtötték, hogy mire érdemes odafigyelni az ügyintézés során.
szept. 20
10:18
Mutatjuk mennyivel száguldott át egy Urus Jánoshalmán! (Autónavigátor)
Különösen rosszul járt annak a Lamborghini Urusnak a sofőrje, akit a múlt héten a Bács-Kiskun vármegyében található Jánoshalmán fotózott le
szept. 20
10:18
"Hegyeshalmon már lekapcsoltak volna..." – Különleges szuvenírrel tért haza Mexikóból Alekosz (Ripost)
Nagy Alekosz élete egyik legnagyobb kalandjába vágott bele.
szept. 20
10:18
Olena Zelenszka: szabadítsátok ki az ukrán gyerekeket (vg.hu)
Az elhurcolt ukrán gyerekekből oroszokat faragnak.
szept. 20
10:18
10 téma a Glamour szeptemberi-októberi számában, amit minden nőnek el kell olvasnia (Glamour)
Már megvásárolhatod a GLAMOUR magazin szeptember-októberi számát, benne az őszi GLAMOUR-napok kuponfüzettel, címlapján pedig a mindig csodálatos Katie Holmesszal. Az extra vastag, 386 oldalas magazin pedig tele van izgalmasabbnál izgalmasabb témákkal és tipekkel, ezekből válogattunk össze néhányat.
szept. 20
10:18
Koporsóval zsarolta az amerikai nagykövetet a tápiószecsői férfi (AC News)
„Mondj le, te buzi, ha nem akarsz koporsóban távozni Magyarországról!” – ezt írta követség Twitter (X) oldalára.
szept. 20
10:18
Új Duna-hidat tervez a Gubacsi híd helyére a kormány (Telex)
Összesen bruttó 107 milliárd forintnyi vasútfejlesztési projekthez 48 milliárd forintnyi uniós pénzt használnának fel.
szept. 20
10:20
Uniós források: hosszú lajstromot kap a kormány Brüsszelből (Portfolio)
Az Európai Bizottság újabb kérdésekkel szembesíti a magyar kormányt a kohéziós források ügyében. A fő aggodalmak az igazságszolgáltatás függetlenségét érintő törvénymódosítások végrehajtásával kapcsolatosak. Brüsszelnek három hónapja van a véleményezésre, majd további két hónap a kifizetések engedélyezésére, de még számos kérdés és bizonytalanság m
szept. 20
10:20
Nyugat-európai mentalitás: milliós kerékpárok lehetnek a céges autók kihívói Magyarországon is (vg.hu)
Rövid-középtávú utazásokhoz és az agglomerációban élőknek az elektromos kerékpár reális alternatívája lehet az autónak és a tömegközlekedésnek.
szept. 20
10:21
Bezárt egy pénzkölcsönzőt az MNB (Piac és Profit)
Az MNB visszavonta a Global Faktor Zrt. hitel-és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. Az intézkedés oka többi között, hogy a pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri felhívása ellenére – immár több mint két éve folyamatosan nem vagy késve tesz eleget adatszolgáltatási kötelezettségének és figyelmen
szept. 20
10:21
Így lehetne elkerülni, hogy az Alföld sivataggá váljon (Agrofórum)
Az egyre gyakoribb özönvízszerű esők miatt a csapadék jó része a folyókon keresztül gyorsan eltávozik az országból. De van megoldás a káros folyamatok kivédésére.

Keresés