2023. szeptember 20. szerda

szept. 20
13:00
Most érkezett: Megszületett a tűzszüneti megállapodás Hegyi-Karabahban (ATV)
A tűzszünet helyi idő szerint délután 1 órakor lépett hatályba.
szept. 20
13:00
Vikidál Gyula jelentéséből derül ki, hogy Nagy Feró egészen megbarátkozott a kommunizmussal '83 szeptemberére (444.hu)
Sajnálta, hogy elfecsérelte a korábbi éveit a Beatrice zenekarra.
szept. 20
13:00
Rettegett rovar ronthat rá régiónkra (AC News)
Borzalmas pusztítást okoz a mezőgazdaságban, a csípése pedig fulladozást, hányást és szédülést is okoz, ha emberre támad.
szept. 20
13:00
Miért fontosak a gyerekek számára a mesehősök? Különleges gyerekfoglalkozások ébresztik rá a gyerekeket a rejtett erősségeikre! (Kölöknet)
Kreativitást és önismeretet fejlesztő foglalkozás-sorozat indul általános iskolás gyerekeknek Dézsi Szilárd színházi rendező vezetésével Budapesten. A kreatív szakemberrel készült korábbi interjúnkból kiderül, hogy milyen rendkívüli élményekkel gazdagodik egy gyerek, ha ráébred saját belső "szupererejére". (Nyitókép: Getty Images)
szept. 20
13:03
Pryanka Chopra ruhájából teljesen kilátszott a bugyija és eléggé bevágott, nem csoda hogy miatta válik Sophie Turner (Promotions)
Nick Jonas felesége teljesen felfedte fehérneműjét a vörös szőnyegen, már értjük miért pikkelt rá Sophie Turner.
szept. 20
13:03
Újraindul a választáson Ruanda több mint húsz éve hatalmon lévő elnöke (Magyar Hírlap)
Kagame azt mondta, hogy nem zavarja a nyugati országok kritikája.
szept. 20
13:03
Megállapodás született a tűzszünetről Hegyi-Karabahban (Demokrata)
Tűzszüneti megállapodás jött létre a vitatott hovatartozású dél-kaukázusi Hegyi-Karabahban.
szept. 20
13:03
"Soha nem akartam anya lenni!" – a női sterilizációt reklámozza a Deutsche Welle magyar felülete (Magyar Nemzet)
Férfiakról szó sem esik.
szept. 20
13:03
Olcsóbb dízel péntektől a kutakon (Forbes)
Olcsóbb dízel péntektől a kutakon.
szept. 20
13:05
Hegyi-Karabah – Majdnem száz ember meghalt, és százak sebesültek meg a harcokban (Magyar Hírlap)
Az azeri erők az éjszaka folyamán és szerdára virradóra is folytatták a hadműveletet.
szept. 20
13:05
A baloldali sajtó a kábítószerek népszerűsítése mellett áll (Magyar Nemzet)
Korábban a 444.hu-n jelent meg egy olyan videó, amiben két újságíró drogokat próbált ki.
szept. 20
13:06
Hegyi-Karabah megadta magát (Privátbankár)
Tarthatatlan lett a védők helyzete.
szept. 20
13:06
Ha van szürreális: Emilióék konyhájában sertepertélt Varga Irén (Blikk)
A TikTok megmondóembere Emilio családjánál készítette el specialitását, a rántott citromot. A fogás igencsak megosztó fogadtatású volt.
szept. 20
13:06
Van ennél lejjebb? Kiraboltak egy mentőautót az éjjel (Blikk)
Kedd éjjel a Nyíregyházi Mentőállomáson álló egyik mentőautót fosztotta ki egy férfi. Az egyik mentős pénzét és értékeit vitte el az autóból.
szept. 20
13:06
Sok civil meghalt a hegyi-karabahi harcokban (Friss: tűzszünetet kötöttek) (HírTV)
Az obmudsman jelentése szerint 27 halottról és több mint 200 sebesültről van szó, miután Azerbajdzsán bejelentette: terrorelhárító műveletet indít a terület ellen.
szept. 20
13:06
A mezőny második leghosszabb szerződését kínálta fel a McLaren Piastrinak (Racing)
A McLaren hivatalosan is bejelentette, hogy hosszú távú szerződéshosszabbítást kötöttek meg Oscar Piastrival. Az ausztrál újonc egészen a 2026-os szezon legvégéig kötelezte el magát a wokingiaknál. Piastrinak már eleve a 2024-es szezon végéig érvényes volt az előző kontraktusa, amit még a tavalyi szezonban írt alá. A mindössze 22 éves újonc pedig o
szept. 20
13:07
Nem adta meg az elsőbbséget, súlyos baleset lett belőle (Magyar Nemzet)
A debreceni balesetben egy személy súlyos, míg egy fő könnyű sérülést szenvedett.
szept. 20
13:09
Novák Katalin békepárti beszédéből idézett a brit közmédia (Magyar Hírlap)
Magyarország az áldozatok mellett és a további eszkaláció ellen van.
szept. 20
13:09
Szöllősi György: Mondhatnám, hogy Amerikából jöttem, de ez csak egy terv volt... (Mandiner)
A Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány díjátadó ünnepségét e mondattal vezette be a magyar futball és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete – utalva az elmúlt napok nagy visszhangot kiváltó, személyét érintő eseményére.
szept. 20
13:09
Változik az üzemanyag ára, megijedtek az ársapka felvetésétől a benzinkutak (Magyar Nemzet)
Miután az elmúlt két hónapban mind a benzin, mind a gázolaj literje száz forint körül drágult, a mostani fejlemény trendfordulóként is értelmezhető.
szept. 20
13:11
Ha teheti, várjon péntekig a tankolással: csökken az üzemanyag ára (Mandiner)
Orbán Viktor kijelentését követően érdekes módon a benzin nagykereskedelmi ára már nem változik a héten.
szept. 20
13:11
Rendkívüli: megvan a megállapodás a tűzszünetről Hegyi-Karabahban (Magyar Nemzet)
A hírek szerint a szemben álló felek elfogadtak egy orosz tűzszüneti javaslatot.
szept. 20
13:12
Azerbajdzsán győzött, Hegyi-Karabah megadta magát (Menedzsment Fórum)
Tarthatatlan lett a védők helyzete.
szept. 20
13:12
ENSZ-közgyűlés: az ukrán elnök készül az orosz külügyminiszter felszólalására (HírTV)
Volodimir Zelenszkij azt nyilatkozta: még nem tudja, mit csinál majd Szergej Lavrov beszéde alatt.
szept. 20
13:12
Zimány Linda: "Lelki társra vágyom" (Metropol)
Már csak a nagybetűs szerelem hiányzik Zimány Linda életéből.
szept. 20
13:12
Két hete nyomtalanul eltűnt a legendás lemezlovas, Cintula – aggódó barátai a Bors segítségét kérték (BorsOnline)
Hetek óta nem adott életjelet magáról.
szept. 20
13:12
Puzsér Róbert sokkot kapott, amikor meghallotta Borkainé szavait a férjéről (naphire.hu)
A publicista szerint az is kérdéses, vajon miért kell újra a nyilvánosság elé állni az ügy részleteivel.
szept. 20
13:15
Az Utcazenésztől a dossziékig, a Mesterektől a vadászokig: Hobo nem fékez (SzMo)
Nem ő a fontos, hanem amit ad, ezért szeretik.
szept. 20
13:15
Rihanna először megmutatta meg újszülött kisfia arcát - Fotón a család (Life)
Augusztus elején született meg Rihanna és A$AP Rocky második közös gyermeke, egy kisfiú, a Riot Rose nevet kapta. Szülei most mutatták meg először a nyilvánosságnak a csöppséget, a családot Miles Diggs fényképezte, aki a hollywoodi hírességek street-style fotósa.
szept. 20
13:15
A Booking.com megszüntette az ügyfélszolgálat e-mail címét (Spabook)
A Booking botrány újabb fordulatot vett, ugyanis a Booking.com megszüntette az ügyfélszolgálat e-mail-es elérhetőségét. Az e-mail kommunikáció blokkolása vélhetően a panaszok és kérdések világszinten nagy száma miatt történhetett. A Booking…
szept. 20
13:15
A Százak Tanácsa helyesli a magyar gabonát és a termelőket védő intézkedéseket (Magyar Hírlap)
Közleményt adott ki a Százak Tanácsa.
szept. 20
13:15
Várhelyi Olivér: Működik a Memorandum Tunéziával (Demokrata)
Működik a Memorandum Tunéziával, nélküle most még több partraszállás lenne.
szept. 20
13:15
Hoppá: magyar hangjával is találkozott a Dallas Bobby-ja Budapesten (Mandiner)
A Dallas Csankó Zoltán karrierjének is hatalmas lökést adott.
szept. 20
13:15
Súlyosan megfenyegették Biden magyar nagykövetét: Rajtaütött a hatóság a tápiószecsői férfin (Nyugati Fény)
Az állítólagos spionfióka csak a rendőrséget akarta letesztelni.
szept. 20
13:17
Összehasonlították a LIDL és az ALDI sajátmárkás termékeit (Magyar Hírlap)
Megdöbbentő hogy melyik bolt került ki győztesen.
szept. 20
13:17
Európából Lampedusa lesz – aggódik a lengyel kormányfő (Mandiner)
Mateusz Morawiecki elítélte az EU migrációs politikáját, különös tekintettel a Lampedusa szigeti helyzetre.
szept. 20
13:17
Most van baj: Kocsis Máté ellen gyűjtött bizonyítékokat a NAV Józsefvárosban, miután súlyos csalást szimatoltak (Nyugati Fény)
Pikó Andrásék feljelentése nyomán.
szept. 20
13:18
Bezártak egy kiskaput az online árfigyelőben (Infostart)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a rendszert létrehozó munkacsoport folyamatosan fejleszti az online árfigyelőt. Ennek köszönhetően már nem kerülhetnek előnybe azok a kiskereskedők, akik egyes élelmiszerek árát csak egy-két boltjukban csökkentették. Mostantól az egyes termékkártyákon a legalacsonyabb ár megjelenítésénél az adott üzletlánc boltja
szept. 20
13:18
Egyedül a Mol van pluszban a hazai nagypapírok közül (Portfolio)
A kereskedési idő felénél egyedül a Mol papírjai vannak pluszban a hazai blue chipek közül, legnagyobb mértékben pedig az OTP részvényei estek a nap eddigi részében, közel 2 százalékot.
szept. 20
13:18
Sokkal kevésbé szennyezi a környezetet az új akkumulátortípus (Agroinform)
Sokkal biztonságosabb, hatékonyabb, a környezetre sokkal kevésbé káros akkumulátortípust fejlesztett ki egy kutatócsapat.
szept. 20
13:18
Vadállatok elől menekült a TV2 kőgazdag sztárja (Ripost)
Az egzotikus Zanzibar szigetén keveredett ijesztő kalandba a kőgazdag fiatal.
szept. 20
13:18
Kirobbanóan rajtolt az Instacart, visszaesett az Arm: alaposan felkavarodott az állóvíz az IPO-piacon (vg.hu)
A frissen tőzsdére lépő vállalatok befektetői kaptak hideget is, meleget is az elmúlt napokban.
szept. 20
13:18
Míg a Filecoin (FIL) és a Bitcoin Cash (BCH) a figyelem középpontjában, a VC Spectra (Spct) a mindenkit beelőz? (BitcoinBázis)
A Filecoin (FIL) kivételesen jól teljesített, miután a BitMEX társalapítója pozitívan beszélt a tokenről egy közelmúltbeli eseményen. Eközben a Bitcoin
szept. 20
13:18
Molnár Anikót istennőként imádják a férfiak (AC News)
Számtalan férfi rabszolgaként teljesítené Anikó minden kívánságát, akitől távol áll, hogy belemenjen az ilyen játékokba.
szept. 20
13:19
Megteltek a menedékkérőket és az ukrán menekülteket befogadó központok Berlinben (Magyar Hírlap)
A befogadóközpontok kapacitása "kvázi nulla".
szept. 20
13:20
Olyan dolog történhet a napelemeknél, amire már régóta nem volt példa (Portfolio)
A telepítési számok alapján már most látszik, hogy 2023 brutális rekorddöntést hoz a magyarországi naperőmű-kapacitás bővülésében. Az elmúlt években megszokottakkal szemben a növekedésből a háztartási méretű napelemes rendszerek (HMKE-k) hasonló súllyal veszik ki a részüket, mint a nagy napelemparkok. A HMKE-szegmens kiemelkedő teljesítménye mögött
szept. 20
13:20
Befektetés a jövőbe: Miért lehet a VC Spectra a következő okos döntés? (BitcoinBázis)
Okos döntést szeretne hozni a kriptobefektetések világában? Fontold meg a VC Spectrát (SPCT), az egyik legjobb kriptót, amibe 2023-ban érdemes
szept. 20
13:21
Autóvásárlásban is az utolsók vagyunk Európában (Piac és Profit)
Bármennyire szeretné is elhitetni a kormány az ellenkezőjét, valamit nagyon elrontott a magyar gazdaságpolitika.
szept. 20
13:21
Moldovai áruként érkezhetett az ukrán gabona Romániába (Agrofórum)
Az Európai Bizottság szeptember 15. után nem hosszabbította meg az Ukrajnából érkező gabonára és olajos magvakra korábban bevezetett korlátozó intézkedéseket. Magyarország saját hatáskörben viszont még szélesebb körű tilalmat vezetett be, Románia pedig érdekes „trükközésre” mutatott rá.
szept. 20
13:21
Schiffer András: Márki-Zay egy képességtelen ámokfutó (Magyar Hírlap)
A volt országgyűlési képviselő szerint a bukott miniszterelnök-jelölt az első perctől rossz választás volt.

Keresés