Ariana Grande magára haragította a világot, miután kiderült, hogy Ethan Slater kollégájával már hónapok óta viszonyt folytatott, miközben mindketten házasok voltak.
2021-ről 2022-re megduplázódott a cégfelszámolások száma: míg 2021-ben 4359, addig tavaly 8111 cég szűnt meg ilyen módon. A tendencia folytatódik: 2023-ban pedig csak eddig 10 ezer körül járnak a felszámolások, ami már most jóval több mint a teljes 2022-es év felszámolásai. A csődeljárások száma ennek töredéke: 2021-ben 22 csődeljárás indult, 2022-
Közérdekű pert indított a Pest Vármegyei Főügyészség egy több autómárkát is forgalmazó gépjárműkereskedő ellen az új gépkocsik áremelését szabályozó szerződési rendelkezések miatt.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.
A héten kerül a mozikba David Cronenberg fiának legújabb filmje, a részben Magyarországon forgatott Végtelen víztükör. Ennek kapcsán összegyűjtöttünk néhány híres alkotót, akiknek a gyermekei is ugyanazt a rögös utat választották: a filmrendezést. Sokan kezdték színészként közülük, mint A Keresztapa rendezőjének lánya, Sofia Coppola is, miután pers
A következő időszakban a befektetőknek célszerű különös elővigyázatossággal kezelniük a piaci trendeket és a gazdasági helyzet alakulását, hogy megfelelő döntéseket hozhassanak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A koncertsorozat célja, hogy olyan komolyzenei eseményre hívja a közönséget, amely kifejezi és erősíti a hit és a művészet határokon átívelő kapcsolatát.
A megelőzésre és a korai felismerére van szükség – mondta a szeptember 21-i Alzheimer-világnap kapcsán Erőss Loránd idegsebész. Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet főigazgatója beszélt az új terápiákról és az intézetben folyó kutatásokról is.
Magyarország területére 2023. szeptember 20-án 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6707 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 5271 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
Bőven van mit behoznia Magyarországnak a digitális gazdaság területén. Az uniós ranglistán 22. helyen áll a magyar piac 43,8 pontjával, szemben az 50 pont feletti EU-s átlaggal. A lemaradás a cégvilágban is érezhető, ami részben az informatikushiánnyal, a képzett szakemberek iránti jelentős kereslettel magyarázható. Stabilan működő informatikai hát
Ha nap, mint nap arra törekszel, hogy kiegyensúlyozott és tápláló élelmiszereket fogyassz, akkor már jó úton haladsz. De az étkezéseidre odafigyelve, szinte biztos, hogy azt is hamar érzékelheted, mennyire nem mindegy az sem, hogy mit és mikor eszel vagy iszol. Vannak nagyszerű napindító italok és ételek, de vannak dolgok, amiket jobb, ha napközben
Ságodi Attila szeptember elsejével partnerként csatlakozott a nemzetközi tanácsadó céghez, ahol az energia szektorhoz kötődő szolgáltatásokért- és a stratégiai tanácsadással foglalkozó Ey-Parthenon irányításáért felel. Ságodi Attila több mint húsz éves tapasztalattal rendelkezik tanácsadói területen. Munkája során átfogó ismereteket szerzett a sz
A Mohács előtt Magyar Királyságban a horvátoktól különálló területnek számított Zágrábot is beleértve, ma Horvátország keleti egynegyedét értjük alatta.
A Chemnitzi Műszaki Egyetem autóipari szakértői arra számítanak, hogy Európában jelentősen megnő a Kínából érkező autóimport. Idén körülbelül 600 000 járműre számítanak, 2025-ben pedig 1,1 millióra – magyarázta Werner Olle professzor, a Chemnitz Autóipari Intézet munkatársa. Ez azt jelenti, hogy 5,0-ről 7,5 százalékra nő az új regisztrációk aránya.
A Hunguard hét éve gyakorlatilag egyedüliként végezheti a pénzügyi szervezetek informatikai tanúsítását, köszönhetően annak, hogy a jogszabályok rendre úgy alakulnak, hogy annak csak ők felelnek meg, és éppen akkor változnak, amikor már pont más is szóba jöhetne. Idén júliusban szép csendben úgy módosultak a szabályok, hogy évekre elzárták a konkur
Egy indonéz bíróság két év börtönbüntetésre ítélt egy nőt, aki egy vírusszerűen terjedő TikTok-videót tett közzé, amelyben egy iszlám kifejezést használt, mielőtt disznóhúst evett.