A lengyel elnök és agrárminiszter már szerdán figyelmeztette a kijevi vezetést, hogy jobban tennék, ha nem kockáztatnák a jó viszonyt a két ország között.
Szaúd-Arábia atomhatalommá akar válni, ha regionális riválisa, Irán atomfegyverhez jut - tette világossá szerdán Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös az amerikai Fox News hírtelevíziónak adott interjújában.
Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz–KDNP teljes frakciója előtt értékelte az előttük álló időszakot. Gyurcsányozott, sorosozott, de szerinte a legfontosabb, hogy Magyarországot térdre akarják kényszeríteni ellenfelei, akik elvennék hazánk szuverenitását.
Szingapúri vereség ide vagy oda, az ellenfelek nem sok pénzt mernének tenni a Red Bull szuzukai vereségére. Lewis Hamilton szerint az RB19-es mesés lesz a japán pályán.
Egyre több harctéri sikeret tudhatnak maguknak az ukránok, és most egyre inkább úgy fest, hogy nem akarnak leállni a támadó tevékenységgel Zelenszkijék. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő úgy véli, hogy egy demoralizált orosz hadsereget könnyen szétverhet egy felkészült ukrán haderő.
Igencsak komoly gondolatokat fogalmazott meg Orbán Viktor az esztergomi Fidesz-frakcióülésen. A miniszterelnök szerint az idei évnek hatalmas tétje van, ugyanis térdre akarják kényszeríteni hazánkat.
Egyesíti az online összehasonlító üzletágait hat közép- és kelet-európai országban a Netrisk-csoport és a Bauer Media Group - közölte a Netrisk szerdán az MTI-vel.
95 éve született Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
A Jászberénytől mintegy 7 km-re, a Jászárokszállásra vezető út mellett felépült Sasközpont a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó Jászsági Madárvédelmi Területen található, jelenleg itt él az ország egyik legsűrűbb költő parlagisas-állománya. A térség fontos telelőhelye is a ragadozómadaraknak, köztük a parlagi sasoknak is. Az Mme felmé
A királyi családról – és az általuk preferált finomságokról – a legtöbbeknek a luxus jut az eszébe, ám az egyik kedvenc ételüket gyakorlatilag bárki pillanatok alatt elkészítheti.
Egy új hardver csökkentheti a jövő mesterségesintelligencia-rendszereinek betanításához szükséges energiamennyiséget – írja a Spring Wise. A mesterséges intelligencia már most is egyre nagyobb teret hódít mindennapi életünkben a virtuális asszisztensek, a képfelismerés és a pénzügyi csalások detektálásának köszönhetően. Azonban még a legjobb AI-har
Pastel de Nata, pastravaria, lavali lubnan, etióp leves – csak néhány fogás a Újabb ötven étel a nagyvilágból című szakácskönyvből. A kötet receptjeit a Pécsi Tudományegyetem ötezer külföldi és 17 ezer magyar diákjának kedvenceiből válogatták. Ahogy a nevéből is következik, ez már a második kiadvány, az elsőben főételek kaptak helyet, a mostaniban
Az elmúlt hónapokban több Balaton-parti településen is megkezdődött az illegális horgászkarók, stégek, bejárók felmérése és felszámolása a vízügy, a vízipolgárőrök és az önkormányzatok összefogásával, amely Balatonmáriafürdőn nagy felháborodást váltott ki, hiszen a mintegy 120 stégbejáróból alig pár rendelkezett engedéllyel - írja a Hírbalaton.hu.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdán bejelentette: Lengyelország felhagy a fegyverek szállításával Ukrajna számára a gabonavita miatt. Morawiecki azt mondta, Ukrajna felfegyverezése helyett a jövőben saját országa védelmére összpontosít.