2023. szeptember 23. szombat

szept. 23
7:48
A világ legrejtélyesebb helye: 9 tény a Bermuda-háromszögről (Hamu és Gyémánt)
A Bermuda-háromszög az Atlanti-óceán északi részén fekszik. Több száz ember, számos hajó és repülőgép eltűnését kötik a helyhez, amelynek magyarázatai a tudományosaktól a puszta mítoszokig terjednek. Ebből válogattunk most kilencet.
szept. 23
7:48
Úgy kaphatnánk a nyugdíjat, mint a németek (Növekedés)
Teljesítményalapú, egyszerűen követhető modellt dolgozott ki a Corvinus kutatója, német mintára. A gyermekvállalást jobban elismerné, a régi nyugdíjasok nem szakadnának le a frissnyugdíjasoktól, az özvegyi nyugdíj méltányosabbá válna. Mindehhez pedig a kassza nem igényelne több forrást.
szept. 23
7:48
„Amikor a Prada alapítója nálam választott táskát a feleségének, éreztem, hogy nagy a felelősség” – interjúnk Steixner István bőrművessel (egy.hu)
Bár a tárgyak élete az őket létrehozó gondolattal indul, majd az elkészült darabok használatbavételével folytatódik, saját történetük csak akkor kezdődik el igazán, amikor megszólítanak, összekapcsolnak bennünket. Steixner István bőrműves munkái láttán azonnal meg szeretnénk érinteni a míves darabokat, amik kézbevéve beszélgetésre ösztönöznek. Mint
szept. 23
7:54
Országos figyelmeztetést adtak ki, ezekben az országrészekben kell felkészülni - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Ilyen időjárás következik az elkövetkező napokban, erre kell készülni. Esős, felhős hétvégénk lesz, de hétfőn már vissza is térhet a jó idő.
szept. 23
7:54
Technológia-imádó vállalkozó anyuka Az Év Marketingese (KKV Magazin)
A veszprémi Sóskuthyné Mészáros Mira lett Az Év Marketingese. A fiatal vállalkozónő példátlan gyorsasággal alkalmazza a legújabb technológiai újdonságokat a marketingjében, mellyel kiemelkedett a piaci versenyből. A 16. Marketing Szuperkonferencia keretében megrendezett verseny, idén először élő online közvetítésen is követhető volt a Facebookon.
szept. 23
7:54
Az F1-es csapatfőnök megerősítette, tárgyalnak Mick Schumacher szerződtetéséről (Racing)
Bruno Famin, az Alpine ideiglenesen kinevezett csapatfőnöke elárulta, kapcsolatban állnak Mick Schumacherrel.
szept. 23
7:54
A legjobb hátborzongató sorozatok, mert közeleg a Halloween (in.hu)
Közeleg a Halloween-ünnepe, így érthető, ha kicsit jobban vágysz most a sorozatokra. A Wednesday persze remek választás lehet, de sajnos még mindig nem érkezett meg a második évada, így, ha valami újra vágynál, akkor a listánk neked szól!HannibalNem biztos, hogy készült valaha is vizuálisan lenyűgözőbb horrorsorozat a Bryan Fuller művészien gyönyör
szept. 23
8:00
Éjszakai rémálom, lángolt egy lakás Budapesten (Infostart)
Tűz ütött ki Budapest VI. kerületében, a Szondy utcában. A lángok egy negyedik emeleti társasház lakásában keletkeztek.
szept. 23
8:00
Elhunyt a volt olasz köztársasági elnök, aki 1956-ban Moszkva mellé állt (Növekedés)
98 éves korában elhunyt Giorgio Napolitano volat olasz köztérsasági elnök, akit kétszer is megválasztottak Olaszország elnökének. Napolitanio kommunista politikusként kezdte pályafutását, az 1956-os forradalom idején a Szovjetunió mellé állt, majd évtizedekkel később önkritikát gyakorolt.
szept. 23
8:00
Szijjártó rákérdezett Lavrovnál az orosz tankönyvek ügyére, ezt a választ kapta (Mandiner)
A külgazdasági és külügyminiszter pénteken találkozott orosz kollégájával New Yorkban.
szept. 23
8:00
Már egy éve a rendőrök likvidálását ígérte a Facebookon az esztergomi robbantó (Telex)
Azt írta: ki kellene irtani a bírókat, az ügyészeket, a rendőröket és a végrehajtókat.
szept. 23
8:06
Időjárás: kiadták a figyelmeztetést, heves zivatarok és jégeső mossa el a hétvégét (Blikk)
Ma elsősorban a Dunántúl délkeleti részén, illetve a Dunától keletre valószínűek délről, délnyugatról, észak, északkelet felé haladó zivatarok, amelyekhez felhőszakadás (ált. 25-50, néhol > 50 mm), viharos széllökés (60-85 km/h), és jégeső (1-3 cm) társulhat.
szept. 23
8:06
Semjén üzent Iványinak: Kérjen részletfizetést a NAV-tól!!4 (444.hu)
A miniszterelnök-helyettes szerint nem a magyar állam tartozik a MET-nek, hanem a MET és szervezetei a magyar államnak.
szept. 23
8:12
Útinform: mutatjuk, mire számíthat az utakon szombat reggel (Blikk)
Felújítás miatti sávlezárásokra kell számítani, balesetről egyelőre nincs hír.
szept. 23
8:12
Az ukránok Szevasztopolt támadták, az oroszok Kremencsukot (HírTV)
Rakétával támadták meg az orosz flotta főhadiszállását, sajtóhírek szerint Kijev elismerte a támadást. Moszkva Kremencsukot támadta, miközben a második, ukrán gabonát szállító hajó elhagyta a fekete-tengeri Csornomorszk kikötőjét.
szept. 23
8:12
Így lehet kriptóval passzív jutalomhoz jutni (ProfitLine)
Hosszú utat tettek meg a kriptopénzek a Bitcoin megjelenése óta. Míg kezdetben a Bitcoin bányászatával egy szűk, kiváltságos réteg szerezhetett jutalmakat, mára lehetségessé vált, hogy mindössze az érmék birtoklásával passzív jutalomhoz tudjunk jutni.
szept. 23
8:12
Bognár Péter: Az unokatestvérek bosszúja (Könyves Magazin)
Bognár Péter Hajózni kell, élni nem kell című regényével (olvass bele) 2022-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A szerző Minél kevesebb karácsonyt címmel ír tárcasorozatot a Könyves Magazinon. Ez a kilencedik rész. (A sorozat többi részét it találod: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész,
szept. 23
8:12
Leginkább az ügyfélszolgálati területen nyert teret a mesterséges intelligencia (Magyar Hírlap)
Leginkább a nemzetközi óriások hazai leányvállalatai kezdtek el AI-szolgáltatásokat beépíteni a mindennapi működésükbe.
szept. 23
8:14
Hölvényi György: Európa politikai elitje eltávolodott a normalitástól (HírTV)
A Kdnp alelnöke szerint Európa politikai elitje eltávolodott a normalitástól, ez jól látszik például a háborúra és a korrupciós botrányokra adott reakciókból is. A helyzeten a közelgő EP választáson lehet csak változtatni – jelentette ki Hölvényi György, Európai Parlamenti képviselő.
szept. 23
8:18
Setényi János: részben a tanárhiányt is orvosolhatja a mesterséges intelligencia (Infostart)
A Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének igazgatója úgy látja: a mesterséges intelligencia alkalmazása az oktatásban nem ördögtől való, a pedagógiának azonban alkalmazkodni kell hozzá.
szept. 23
8:18
Napi horoszkóp: Az Ikrekre győzelem, a Nyilasra szabadság vár - szeptember 23. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
szept. 23
8:18
Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a Westend (Márkamonitor)
Magyarország 2021-ben lépte át a 4 millió forgalomban lévő gépjárműállományt, ebből tavaly közel 1,5 millió fordult meg a Westendben. A piaci trendek azt mutatják, hogy bár az arányuk továbbra is alacsony, a környezettudatos megoldások egyre nagyobb teret nyernek. A globális mikromobilitási piacon (rollerek, közösségi megosztásban használt közleked
szept. 23
8:18
Videón, ahogy rakétatalálat éri az orosz flotta krími főhadiszállását (Mandiner)
Hatalmas erejű volt a becsapódás.
szept. 23
8:18
A bitcoin tárcák fejlődése: papírtól a DeFi-t is kezelő tárcákig (BitcoinBázis)
2009-es megjelenése óta igencsak átalakult a pénzügyeket forradalmasító digitális eszköz, a Bitcoin. És ez nem csak magára a kriptovalutára és
szept. 23
8:18
Ipari hőtárolás: egy pofonegyszerű megoldás a megújuló energia problémáira (Villanyautósok)
Könnyebben megvalósítható az energiaátállás, mint gondolnánk.
szept. 23
8:18
Másik János: Cseh Tamással megbeszéltük, hogy többé egyikünk sem megy pártok rendezvényére (Telex)
Veiszer Alinda vendége a héten Másik János zenész-zeneszerző volt. Szerinte hülyeség, hogy egy művész ne politizáljon, a pártpolitizálással azonban nem ért egyet. A kapcsolatuk Cseh Tamással mélyebb volt annál, hogy a különböző nézeteik közéjük álljanak.
szept. 23
8:24
Egy sorsszerű találkozás kellett ahhoz, hogy létrejöjjön az első magyar jógaiskola (Könyves Magazin)
Egy sorsszerű találkozás kellett ahhoz, hogy létrejöjjön az első magyar jógaiskola
szept. 23
8:24
Csökkent a hosszan friss tej, a tejföl, a trappista sajt és a vaj fogyasztói ára (Agrofórum)
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2023 júliusában az Európai Unióban 14 százalékkal, Új-Zélandon 27 százalékkal, az Usa-ban 32 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
szept. 23
8:24
Ősember maradványait találták meg, ez a felfedezés alapjában írhatja át a történelemkönyveket (Promotions)
Úgy tűnik a tudósok újra alaposan felforgatják a történelmet. Hihetetlen felfedezésre bukkantak Törökországban, Ankarától nem messze. Ősember csontjai kerültek elő.
szept. 23
8:24
Több utcát aszfaltoznak uniós támogatásból Mezőhegyesen (Magyar Hírlap)
Kevesebb por lesz a csaknem ötezer lakosú dél-békési településen.
szept. 23
8:24
Egy évvel meghosszabbították az Öko támogatást (Agrárágazat)
Agrártámogatás: meghosszabbodott a 2018-ban meghirdetett Öko támogatás kötelezettségvállalási időszaka!
szept. 23
8:24
Agrilevante, robottechnológiák a reflektorfényben (GépMax)
Bariban a 300 négyzetméteres próbaterületet három 14 méteres sorral rendelkező szőlőskertként alakítják ki.
szept. 23
8:24
Economist: Ukrajna hosszú háború előtt áll, irányváltásra van szükség (Mandiner)
A lap szerint Ukrajna kevesebb mint 0,25%-át szabadította fel annak a területnek, amelyet Oroszország júniusban elfoglalt.
szept. 23
8:24
Folyik a batáta-betakarítás: nagy termés, hatalmas piac (Mezőhír)
Kevés műtrágyával és vízzel, növényvédő szer nélkül hatalmas profit – a batáta esetében nem dajkamese, hanem távlatos piaci valóság a mezőgazdaságnak.
szept. 23
8:24
Anyagmozgatás: Eu-támogatással fejlődik a dunavecsei kikötő (Transpack)
Gyorsabb és hatékonyabb logisztika, konszolidált munkacsúcs, takarékos energiarendszer: nagy csarnokberuházás Eu-támogatással a dunavecsei kikötőnél.
szept. 23
8:24
5500 méteres szintkülönbség villanyautóval – Guinness rekord! (Autószektor)
Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy a gyártók a legzordabb körülmények között kergetik a típusok határait mielőtt piacra dobják őket, most azonban két teljesen hagyományos utcai villanyautóval döntöttek Guinness rekordot Tibetben. Az utazás a tengerszint alatt 218,845 méterre fekvő Ayding-tónál kezdődött Kínában, és az 5355,1 méter magas Hongtu Daban
szept. 23
8:24
Rovanpera: Hatalmas kihívás vár ránk Chilében (Racing)
Kalle Rovanpera négy éve nyerni tudott Chilében a WRC2 Pro mezőnyében, idén azonban nagyon nehéz versenyre számít a toyotás pilóta.
szept. 23
8:27
Morawiecki miniszterelnök Zelenszkijnek: Soha többé ne sértegesse a lengyeleket!4 (444.hu)
Zelenszkij az ENSZ-közgyűlés előtt bírálta az ukrán gabona importtilalmát.
szept. 23
8:30
Már nem kell sokat aludni és megnyílik a legendás Corvin áruház, megvan a pontos időpont (Infostart)
A jövő hónapban, azaz októberben.
szept. 23
8:30
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: "Egyre nő a háború eszkalálódásának veszélye" (ATV)
Az ukrajnai háború eszkalálódásának veszélye egyre nő, ezért is van szükség azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra - jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten.
szept. 23
8:30
ÉS Akkor 24. – Amit nem evett meg az idő (Magyar Hírlap)
Az elrepült regény története később Hubay Miklósnál került szóba, ám a szétszálló papírlapoknál sokkal költőibb formában.
szept. 23
8:30
Zelenszkij köszönetet mondott Kanadának (Demokrata)
"Szívből jövő köszönetet" mondott pénteken Kanadának Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Oroszország elleni háborúban nyújtott segítségért.
szept. 23
8:30
Háború: Amerikai szuperrakétákat kap Kijev (Növekedés)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Joe Biden amerikai elnök személyesen egyeztetett az új katonai támogatásokról Washingtonban. Kanada is újabb katonai segélycsomagot ad Kijevnek.
szept. 23
8:36
Az autóipar egyik legnagyobb alakjának születésnapját ünnepeljük (autopro)
Ma van Robert Bosch születésének évfordulója.
szept. 23
8:36
Vasárnap rendezik a 18. NATO-futást (Magyar Hírlap)
A verseny Buda legszebb részein vezeti végig a résztvevőket.
szept. 23
8:36
Újabb 1,5 milliárd eurót küldött Ukrajnának – most éppen bérekre és nyugdíjakra (Mandiner)
Ukrajna idén már 13,5 milliárd eurót kapott a makroszintű pénzügyi támogatás plusz (MFA+) eszköz keretében.
szept. 23
8:36
Friss reformokat lengettek be az EU-ban: Ha ezt meglépik, Orbánék még nagyobb pácba kerülnek (Nyugati Fény)
Ráadásul a vétónak is búcsút inthetnének.
szept. 23
8:36
Munkásszállóvá alakítanak egy debreceni plázát – terjed a Facebookon, kár, hogy nem igaz (Telex)
Ellepték Debrecen környékét a vendégunkások, rengeteg hamis elmélet terjed róluk az interneten.
szept. 23
8:36
Üzent az Esztergomban meggyilkolt kommandós özvegye – hathónapos babával maradt magára (naphire.hu)
Egy hathónapos és egy három és fél éves kisgyerekkel maradt magára az Esztergomban meggyilkolt rendőr özvegye.
szept. 23
8:42
Másfél évszázada vitatkoznak a régészek, mégis alig tudnak valamit erről a gömbről (Hamu és Gyémánt)
A régészek évek óta azon vitatkoznak, hogy vajon mi lehetett a funkciója annak a díszes márványgömbnek, amit egy ősi athéni templom mellett találtak meg az 1800-as években.

Keresés