Idén az első hét hónapban 42 százalékkal kevesebb lakás építését jelentették be és engedélyezték, mint az előző év azonos időszakában. A lakásépítők az alacsonyabb hitelkamatokra és az új állami támogatási programokra várnak - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.
Sose gondoltuk komolyan, de az utóbbi két év végképp arról szólt, hogy felejtsük el, hogy felzárkózunk Ausztriához! A cél immár nem leszakadni Romániáról - többek között így összegezte a magyar gazdaság válságidőszakát Balásy Zsolt. A Hold Alapkezelő elemzője a Pénzcentrumnak kijelentette: aggasztó, hogy az elmúlt évek gazdasági stressztesztjén csú
A vízi teknősöknek (mint például a sárgafülű ékszerteknős) számos egyedi problémájuk merülhet fel. Ezek közül többnek nincsenek tünetei, nehéz észrevenni őket. Van néhány dolog melyekre, ha odafigyelünk, akkor több esélyünk van, hogy még időben orovoshoz forduljunk, meggyógyítsuk kedvencünket.
Az EU-ban néhány ország jelentős támogatást nyújt a napelem rendszerek telepítéséhez, a legmagasabb támogatás Luxemburgban és Görögországban elérhető, míg Szlovákia és Lengyelország a legkevesebb támogatást biztosítja.
A szülői munkaközösség elsődleges feladata a szülők és az intézmény, illetve a szülők és a pedagógusok közötti kommunikáció megkönnyítése, valamint a gyermekek jogainak érdekképviselete. Elvileg. Az szmk-s szülői lét azonban nemcsak az oktatási rendszer hatalmas hibáira mutat rá, hanem az általános hozzáállásra is, hogy aki nem akarja csinálni, az
Alig egy évvel azután, hogy a cargo-partner barcelonai képviselete megvetette a lábát Spanyolországban, most megnyitotta második irodáját a madridi Barajas repülőtér közelében. A cargo-partner csapata a két irodában átfogó légi, tengeri közúti és vasúti szállítmányozási szolgáltatásokat kínálnak. A cargo-partner első spanyolországi irodájának 2022.
Hétfőn kezdi meg az Országgyűlés őszi munkáját, a képviselőknek összesen huszonegy ülésnapon kellene részt venniük. Végszavazásra vár Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációja, a kormánypárt frakcióvezetője pedig bejelentett egy „szuverenitásvédelmi” törvénycsomagot, melynek része lenne egy Alaptörvény-módosítás is. Emellett a vártnál sokkal ro
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon, ezzel az osztrák istálló megvédte vb-címét a konstruktőrök között.
Az almaecet egy sokkal lágyabb ízvilágú ecet, mint a kereskedelemben kapható 10-20%-os ecetek, mint háztartási ecetek. Sokan a diétás étrendjük részeként ismerik, vannak, akik egészségmegőrzés érdekében alkalmazzák, de az biztos, hogy igazi kincs otthon az almaecet. Mi kell az almaecethez? Nézzünk is egy receptet!
Te hogy szereted a reggeli kávét? Tejet, tejszínt vagy cukrot szoktál hozzáadni? Bár maga a kávé bizonyos szempontból egészséges, de ezek az extra hozzávalók egyáltalán nem tesznek jót a szervezeteddel.A tej például csökkentheti az antioxidáns-szintet és a klorogénsavak felszívódását. A klorogénsavak a természetben előforduló antioxidánsok, amelyek
Idén ünnepli 20 éves évfordulóját a SpaTrend, amely alapvetően változtatta meg a kültéri wellness iránti hozzáállást itthon. A luxusjakuzzik, a prémium kategóriás kerti bútorok és minőségi grillek széles választéka talált otthonra általuk magyar családoknál, akik hosszú évekig élvezhetik a minőségi kikapcsolódást nyújtó termékeket. A jubileumi esem
Megmutatták a nagyközönségnek azt a venezuelai börtönt, ahol a hatóságok a héten számoltak fel egy hírhedt bűnbandát. A gengszterek átvették az irányítást, saját várost rendeztek be a büntetés-végrehajtási intézeten belül. Volt saját éttermük, kaszinójuk, baseballpályájuk, de még állatkertjük is.
Hétfőn kezdődik a parlament őszi ülésszaka. A Fidesz csupa olyan törvényjavaslattal készül, amelyek már a 2024-es választási kampányt alapozzák meg. Rég volt ilyen alacsony a kormánypártok népszerűsége, de a közvélemény-kutatások szerint ebből nem tudott profitálni az ellenzék.
Emmanuel Macron francia elnök vasárnap este bejelentette, hogy a Niameybe akkreditált francia nagykövet "a következő órákban" hazatér, a francia csapatok pedig az év végéig távoznak Nigerből.
A mesterséges intelligencia (MI) térnyerése szinte minden ágazatban egyértelmű, Magyarországon leginkább a nemzetközi óriások hazai leányvállalatai kezdtek el MI-szolgáltatásokat beépíteni a mindennapi működésükbe, elsődlegesen ügyfélszolgálati területen. A DLA Piper tanácsadó vállalat kutatásában felmérte a vállalati szféra döntéshozóinak vélekedé
Vad pletykák kezdtek el terjedni a Forma-1-es paddockban a Japán Nagydíj során. Sajtóértesülések szerint ugyanis a Toyota a McLaren odalán visszatérhet a Forma-1-be a közeljövőben. A mostani hétvégén vált hivatalossá, hogy a Toyota WEC csapatának egyik pilótája, Ryo Hirakawa lesz a teszt és fejlesztőpilótájuk. A japán pilóta a WEC mellett a Super F
Lengyelország jól tette, hogy nemzeti hatáskörben meghosszabbította az ukrán gabonafélék behozatali tilalmát - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök, a lengyel közszolgálati televízió első csatornájának (TVP1) adott nyilatkozatában. Ugyanakkor leszögezte: növelni kell az ukrán gabona tranzitját.
Ma kora délután kezdetét veszi a parlament őszi ülésszaka. Ennek jelentőségét jól mutatja, hogy Orbán Viktor napirend előtt szólal fel. Fontos döntések születnek már az első napokon.
Szeptember utolsó napjai igencsak rázósnak tűnnek a Kos telihold miatt. Pénteken legyetek a lehető legkörültekintőbbek, és kerüljétek a vitás, feszült helyezeteket. A hétvége csak így lehet igazán harmonikus és békés.
Havi kétszázezer forintot is elérheti a vesztesége annak, akik jövőre a CSOK-tól és a babaváró hiteltől is elesik, és a hiányzó pénzt piaci kölcsönből kell előteremtenie a lakásvásárlásához vagy házépítéséhez.
Ahány megszólaló annyi narratíva, és nem nagyon látszik esély arra, hogy az egymást kölcsönösen kizáró elbeszélési módok egy kicsit közeledjenek egymáshoz.
Olyan nyomasztó, egyben olyan kevés a társasága – mondta a minap egy ismerős a párjáról. Másfél éve ismerték csak meg egymást és bár szépen indult, mára tönkrement a kapcsolat. Hogy miért? Erről mesélt nekem a fiú, akinek egyetlen célja olyan párt találni, aki mellett valóban egésznek érezheti magát.
Várhatóan újabb 100 bázisponttal 13 százalékra csökken az irányadó kamat a Monetáris Tanács keddi ülése után – mondták a Portfolio által megkérdezett szakértők. Vagyis majdnem egy évig tartott "ledolgozni" a tavaly októberi 500 bázispontos kamatemelést, amire az árfolyamválság elkerülése miatt volt szükség. A nagy kérdés, hogy innen hogyan folytatj
Egy vezető mexikói mezőgazdasági egyetem kutatói az előző héten bemutatták, hogy milyen előrelépést értek el több, nem génmódosított kukorica vetőmag előállítása terén, hogy segítsenek helyettesíteni az Egyesült Államokból importált gabonát, amely a kétoldalú kereskedelmi vita középpontjában áll.