2023. szeptember 26. kedd

szept. 26
16:30
Életmódváltás: miért olyan nehéz leszokni a dohányzásról? (Blikk)
Az ártalomcsökkentés nem csak azt jelentheti, hogy nem teszünk meg valamit, ami tudományos bizonyítékokkal alátámasztottan árt az egészségnek – azaz elhagyjuk például a cigarettázást –, hanem azt is, hogy olyan változtatásokat iktatunk be az életünkbe, amelyek szintén bizonyított módon csökkentik a betegségek kialakulásának kockázatát.
szept. 26
16:30
Kijev tárgyalni akar Varsóval a gabonaügyben (Privátbankár)
Ukrajna konstruktív kapcsolatokra törekszik Lengyelországgal, különösen az országba irányuló gabonaexport kérdésének megoldásában - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy kedden sugárzott ukrán tévéműsorban.
szept. 26
16:30
Milliókat gyűjtöttek kollégái a Jókai utcai házomlásban megsérült balerinának: "Nagyon hálás vagyok!" (Blikk)
Több mint 3 millió forint támogatást kapott a Margitszigeti Színháztól Tóth Nikolett táncosnő, akire tavaly június 27-én ráomlott a Jókai utcában egy lakóház és súlyos koponya- és gerincsérülést, szenvedett.
szept. 26
16:30
Az örökletes szívbetegségekről beszélt Merkely Béla a szív világnapján (hirado.hu)
Magyarországon is a szív- és érrendszeri betegségek jelentik a vezető halálokot.
szept. 26
16:30
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (TőzsdeFórum)
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy-aukción az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 34,2 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 19,0 milliárd forintot fogadott
szept. 26
16:32
50 Airbus repülőgépet rendel az Air France-KLM Csoport (TőzsdeFórum)
A szélestörzsű flotta megújításának felgyorsítása érdekében a korábban leadott megrendelést kiegészítve újabb 50 darab Airbus A350-es repülőgépet rendel az Air France-KLM Csoport, amelyek az Air France és a KLM flottájába kerülnek. Ezzel fontos lépést tesz a vállalat azért, hogy 2030-ra a 2019-es szinthez képest 30 százalékkal csökkentse a szén-dio
szept. 26
16:33
A V4-országok kezdeményezése révén elhagyhatná az ukrán gabona Európát (hirado.hu)
"Ez az intézkedés arra kényszerítené a kereskedőket, hogy az ukrán gabonát ne tartsák vissza az európai piacokon" – jelentette ki Marek Vyborny cseh mezőgazdasági miniszter.
szept. 26
16:33
Látványos imázsfilmben mutatják be a vidéki Magyarország szépségeit (vg.hu)
A kisfilmet az Őrségben, a Tisza-tónál és Szarvason forgatták.
szept. 26
16:33
Vége az év románcának? Cáfolja az álompár a szakítás hírét (BorsOnline)
Három hónap múltán véget ért a szerelmük? Ők nem érzik így.
szept. 26
16:33
A MOL vezetésével egyeztetett Nagy Márton: a cél az üzemanyagárak letörése (Mandiner)
Úgy tűnik, nem csak a pénzintézetekkel szemben van elvárása a kormánynak.
szept. 26
16:33
Húsz ember meghalt egy hegyi-karabahi üzemanyagraktárban történt robbanásban (Telex)
Az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog, sokakat eltűntként tartanak nyilván.
szept. 26
16:35
Egyet alszunk, és kiderül: tud-e kormányt fabrikálni Spanyolország? (vg.hu)
A héten eldől, hogy lesz-e új kormánya Spanyolországnak.
szept. 26
16:35
Szánthó Miklós: A 21. századi politika törésvonala a globalisták és a szuverenisták között húzódik (Mandiner)
"Nem hiába akarja megbuktatni az Orbán-kormányt az amerikai baloldal dollármilliókkal" – hívta fel a figyelmet az Alapjogokért Központ vezetője.
szept. 26
16:36
Újabb határátkelési pont Magyarország és Szlovákia között, immár harmincnyolcra nőtt a számuk (hirado.hu)
Magyarországnak Szlovákiával van a leghosszabb közös határa, 654 kilométernyi hosszan, és ezen keresztül tavaly 17 milliárd eurós rekordértékben folyt kereskedelem.
szept. 26
16:37
Véget ért a jegybanki vészhelyzet, visszatértek a békeidők (Mandiner)
Erről szól a jegybank mai kamatdöntése.
szept. 26
16:39
Egy aligátorral akart pózolni a születésnapján, meglepő véget ért a történet (hirado.hu)
Állítása szerint kölcsönkérte, gyakorlatilag ellopta az aligátort egy floridai nő, hogy születésnapi képeket készítsen vele egy hotelben.
szept. 26
16:39
Jelentős megrendeléssel gazdagodott az Airbus (autopro)
Az Air France-KLM újabb 50 darab Airbus A350-es repülőgépet rendelt.
szept. 26
16:39
"Haszontalan idióták a hollywoodi férfiak, és erről a feminizmus tehet" – állítja a Herkules sztárja (Noizz)
A Herkules sztárja, Kevin Sorbo kijelentette, hogy a hollywoodi férfiakat ügyetlen és haszontalan idiótáknak látja, akiknek téves a férfiasságról alkotott képe. Hozzátette, hogy a feminista mozgalom az, ami a férfiakat gyengévé teszi.
szept. 26
16:39
Megjelent az orosz flottaparancsnok, miután meghalt (az ukránok szerint) (vg.hu)
Viktor Szokolov megjelent az orosz Honvédelmi Minisztérium mai ülésén, miután Kijevben megerősítették a halálhírét.
szept. 26
16:39
"Szép volt, okos volt, ő volt a mindenünk" – nem bírta tovább a testi-lelki terrort a 14 éves diáklány (BorsOnline)
Éveken át kellett szenvednie a társai miatt.
szept. 26
16:39
Podcastokat szinkronizál géppel a Spotify (Bitport)
A svéd szolgáltató egyelőre néhány népszerű podcastot igyekszik minél több emberhez eljuttatni. Természetesen az MI hatékony közreműködésével.
szept. 26
16:39
A ukránok azt ígérik, nem vetik be az Atacms-rakétákat Oroszországban (Magyar Hírlap)
Folytatódnak a harcok Bahmutnál és a zaporizzsjai térségben is.
szept. 26
16:39
Kuleba mentené a menthetőt – "Kijev nem akar konfliktust Lengyelországgal" (Demokrata)
Ukrajna konstruktív kapcsolatokra törekszik Lengyelországgal – mondta az ukrán külügyminiszter.
szept. 26
16:39
Háborús állapotok és félelem: visszatértek a migránsok a déli határhoz (Demokrata)
A helyi lakosok szerint a migránsok még a magyar határőrökre is rálőttek.
szept. 26
16:39
Hat női versenyzőnk utazik a montreali gyorskorcsolya vk-ra (Eurosport)
A férfiaknál nincs meglepetés a magyar csapatban, a nőknél pedig a hétvégi országos bajnokság eredményei nyomán hatan utazhatnak a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának első két, montreali fordulójára.
szept. 26
16:39
A segítségkérés az erő jele (Mandiner)
Ennek eltitkolása, a lakájmédiában való parancsra történő kigúnyolása viszont a macsó álarc mögött felismerhető ingatag erőtlenség.
szept. 26
16:39
Formatervezési minták: korszerűsíti az EU a 20 éves szabályozást (Üzletem)
Az Európai Tanács elfogadta álláspontjait – "általános megközelítéseit" – a formatervezési mintákról szóló jogszabálycsomag javasolt felülvizsgálatáról.
szept. 26
16:41
Razziát tartott a rendőrség a budai kerületekben (Magyar Hírlap)
Száz gyorshajtót és harmincegy ittas vezetőt büntettek meg.
szept. 26
16:41
Gál Kinga: Ukrajna enélkül nem csatlakozhat az EU-hoz (Demokrata)
Ukrajna nem csatlakozhat úgy, hogy a területén élő kisebbségek oktatási és nyelvhasználati jogai ne lennének biztosítottak – jelentette ki a Fidesz EP-képviselője.
szept. 26
16:41
Jourová asszony feladja a politikai harcot! (Mandiner)
Kívánjunk neki sok szerencsét a civil életéhez.
szept. 26
16:42
Mező Misi rettegett attól, hogy megviseli a házasságukat, ha bemegy a szülőszobába (Blikk)
Az idén 25 éves Magna Cum Laude frontembere ritkán beszél a magánéletéről, most azonban kivételt tett és családi életébe is bepillantást engedett.
szept. 26
16:42
Döbbenet: a saját gyerekét árulta állatként az interneten egy orosz nő (Blikk)
A nő az állatok kategóriájában adat fel a hirdetést és egy fotót is csatolt hozzá a kisfiáról.
szept. 26
16:42
Ezrek gyászolják a szelfizés közben mélybe zuhant magyar sportolónőt, a fia összetört a tragédia után: "Nem nyugszom, amíg elő nem kerülnek a felelősök" (Blikk)
Minden haláleset tragikus, de ha létezik értelmetlen és érthetetlen halál, akkor ez az.
szept. 26
16:42
Lisztes a legjobb Európában, a Barca új Neymarja mellé került (Metropol)
Lisztes Krisztián a korosztályának egyik legeredményesebbje.
szept. 26
16:42
A fenntarthatóságról beszélt Áder János (ProfitLine)
A fenntarthatóság az, amikor csak annyit veszünk el a természettől, amit az pótolni tud, vagy úgy élünk, hogy a jövő generációk szükségleteinek kielégítésére is legyen elegendő erőforrás - mondta Magyarország korábbi köztársasági elnöke, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány alapítója és kuratóriumi elnöke kedden, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyaro
szept. 26
16:42
Fontos döntést hozott meg az MNB, ez hatással lesz a forintra (ATV)
A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 13,0 százalékos szintjén keddi kamatdöntő ülésén, tovább szűkítette viszont a kamatfolyosót, amelynek alsó széle 50  bázisponttal 12,00  százalékra, felső széle 16,5 százalékról 250 bázisponttal, 14,0 százalékra csökken.
szept. 26
16:45
Újabb határátkelési pont Magyarország és Szlovákia között, immár harmincnyolcra nőtt a számuk (hirado.hu)
Magyarországnak Szlovákiával van a leghosszabb közös határa, 654 kilométernyi hosszan, és ezen keresztül tavaly 17 milliárd eurós rekordértékben folyt kereskedelem.
szept. 26
16:45
Családja jelentette be a szomorú hírt: meghalt az NCIS sztárja (Ripost)
Családja jelentette be a szomorú hírt.
szept. 26
16:45
Hétfőtől vakon repülhet az Egyesült Államok, ám a dollár továbbra is bivalyerős marad (vg.hu)
Jelenleg nincs alternatívája a zöldhasúnak.
szept. 26
16:45
Hiába jött be a home office, egyre kevesebb rá a lehetőség (MMonline)
Magyarországon tízből hat munkavállalónak egyáltalán nincs lehetősége otthoni munkavégzésre – van, akinek a munkaköre, míg másnak a munkaadója nem teszi ezt lehetővé. Sokan úgy vélik, hogy a home office ritkulni fog, a munkavállalók kétharmada szerint a jövőben egyáltalán nem lesz lehetősége rá – derül ki a Profession.hu reprezentatív felméréséből.
szept. 26
16:45
Lemondott az ökölvívó-szövetség szakmai igazgatója – eldőlt az első dominó? (Sportal)
Lassan át kellene nevezni a MÖSZ-t MBSZ-re! Nem, nem Magyar Boksz Szövetségre, hanem Magyar Botrány Szövetségre. A Sportál egész cikksorozatban foglalkozott a szervezetet jellemző visszásságokra, s úgy tűnik – sakkszaknyelven fogalmazva –, közeledik a végjáték.
szept. 26
16:45
Borsodi rendőrök segítettek egy vajúdó nőnek időben beérni kórházba, mert megindult nála a szülés (Telex)
A megkülönböztető fényjelzést is bekapcsolták, hogy a nagy forgalomban gyorsabban tudjon haladni a kétségbeesett házaspár.
szept. 26
16:48
Nagy Márton berendelte a Mol vezetőit (Menedzsment Fórum)
Az üzemanyagellátásról tárgyaltak.
szept. 26
16:48
Mikor mehetek nyugdíjba? (HR Portál)
Magyarországon az igényelhet nyugdíjat, aki betöltötte a nyugdíjas kor határát. Az öregségi nyugdíjkorhatár az 1956. december 31-ét követően születettek számára 65 év, illetve a nők esetében, amennyiben valaki megszerezte a 40 év jogosultsági időt akkor kedvezményes nyugdíjba mehet az életkorától függetlenül.
szept. 26
16:48
Magyarország óriásit csökkentett károsanyag-kibocsátásán, mutatjuk, melyik terület kiaknázatlan még (hirado.hu)
Dolgoznak a Jedlik Ányos terv átalakításán, folyik tovább a Zöld busz program.
szept. 26
16:48
Asztalra csaptak a fuvarozók: ez már tényleg követhetetlen, muszáj lesz tenni valamit? (Pénzcentrum)
Komolyan veszélyezteti a Kormány inflációs céljait a 17,6%-os októberi infláció követő, majd a januári, a teljes útdíjrendszert átalakító újabb tarifaemelés. Mások mellett erről is egyeztetett 2023. szeptember 25-én a hazai személy- és áruszállító vállalkozások mintegy kétharmadát tömörítő Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a Magánvállalkozók Ne
szept. 26
16:51
Washington: Koszovó és Szerbia térjen vissza az EU közvetítésével zajló tárgyalásokhoz (hirado.hu)
Vasárnap szerb fegyveresek egy csoportja teherautókkal zárt le egy hidat az észak-koszovói Banjska településén, és tüzet nyitottak a kiérkező rendőrökre.
szept. 26
16:51
Döbbenet: újabb felfegyverkezett ámokfutót láttak Pesten (Ripost)
A Jászai Mari téren látták az őrült férfit.
szept. 26
16:51
"Két év után újra esélyesek vagyunk a BL-aranyra" – utolsó (?) szezonjában már nem akar konfliktusokat egyengetni Varga Dénes (m4sport.hu)
Szerdán kezdi a Bajnokok Ligája első csoportkörét a Ferencváros férfi vízilabdacsapata. A sorozat megkezdése előtt Nyéki Balázs vezetőedző és Varga Dénes csapatkapitány mondta el várakozásait az M4 Sportnak.
szept. 26
16:51
A baloldal számára a hatalom fontosabb, mint a magyar érdek (Magyar Hírlap)
Ferencz Orsolya szerint Budapest vezetése elrettentő példával szolgál arra, mi lenne, ha az ellenzék vezetné az országot.

Keresés