Emelkedett a látogatók száma a müncheni Oktoberfesten a koronavírus-járvány előtti időkhöz képest, a bűncselekmények száma pedig csökkent a világhírű sörfesztivál vasárnap közölt félidős mérlege szerint.
Lampé Ágnes elmondta, hogy az elmúlt év a nagy változásokról szólt, és ide tartozik a válása is. Szerinte nem volt egyszerű, voltak könnyű és voltak benne fájdalmas helyzetek és mélypontok is.
A napokban kezdett el terjedni az a hír, hogy egy nagykanizsai tanár megverte az egyik diákját, mert a gyerek dudorászott matekórán. Puzsér Róbert a történtek kapcsán az Önkényes Mérvadó című műsorban mesélt arról, hogy őt is megverte az egyik tanára, amikor gimibe járt.
Huszonöt éves korkülönbség, egykori tanár-diák viszony, két nő. Különös kapcsolat született egy Facebook-keresésből az Egyesült Államokban, ahol minden megtörténhet... és persze, mindennek a fordítottja is.
A tech-milliárdos Elon Musk és Novák Katalin, köztársasági elnök, az amerikai Austinban találkoztak, miután az üzletember nem tudott eleget tenni a meghívásnak és nem jött el Budapestre a demográfiai csúcsra. Szóba került kettejük között a gyermekvállalás, az ukrajnai háború és a kárpátaljai magyarok helyzete is.
A gazdasági növekedés helyreállítása érdekében a kormány új bankadó kivetése helyett a hitelezés újraindítását várja el bankszektortól - idézi Nagy Mártont a GFM közleménye. A gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn délután hivatalában fogadta a Bankszövetség elnökségét, köztük Jelasity Radovánt, a szövetség elnökét.
Egy friss palacsinta bármikor feldobhatja a napunkat. Többféle módon készíthetjük és ízesíthetjük, sósan vagy édesen. Egy dologban azonban mindenki egyetért: minél puhább, annál jobb. Ezzel a hozzávalóval pedig garantáltan az lesz!
Kedd reggel a VIG Alapkezelő Fókuszban a forint című konferenciáján beszél Varga Mihály pénzügyminiszter. A gazdaságpolitikai vezetők viszonylag ritkán nyilvánulnak meg a magyar devizával kapcsolatos kérdésekben, így kiemelt figyelem övezheti a miniszter szavait.
Ausztrál és kínai kutatók azt ígérik, hogy hamarosan kereskedelmi forgalomban is elérhető lesz az akkumulátor, ami forradalmi technológiájának köszönhetően sokkal biztonságosabb és hatékonyabb lesz, mint az eddig használt akkumulátorok, mindezt a környezetre káros összetevők nélkül.
Sirok központjában hétfőn délután fél három körül bódultan feküdt egy fiatalember. Egy órán át senki nem állt meg mellette, nem segített. Végül a polgármester hívta a mentőket, akik szirénázva szállították el a férfit.
A techmilliárdos Elon Musk és Novák Katalin köztársasági elnök az amerikai Austinban találkoztak, miután az üzletember nem tudott eleget tenni a meghívásnak és nem jött el Budapestre a demográfiai csúcsra. Szóba került kettejük között a gyermekvállalás, az ukrajnai háború és a kárpátaljai magyarok helyzete is.
A gazdasági növekedés helyreállítása érdekében a kormány az új bankadó kivetése és befizetése helyett a hitelezés újraindítását várja el bankszektortól – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Bankszövetség képviselőivel, köztük Jelasity Radován elnökkel folytatott hétfői tárgyaláson.
A China Evergrande Group jegyzése a mai hongkongi kereskedésben már a második egymást követő napon esett nagyot, a jegyzés 8 százalékos mínuszban zárt, miután a bajba jutott ingatlanfejlesztő egyik egysége elmulasztotta a kötvények visszafizetését.
Lassan elkezdődik a batáta betakarítása, tárológyökereit a legkönnyebb akkor kiszedni, amikor az első erősebb talajmenti fagy elviszi az erősen kapaszkodó lombozatot.
Az európai újrahasznosító ipar és a környezetvédelmi szervezetek arra kérik az Európai Bizottságot, hogy tiltsa meg a használt elektromos autók akkumulátoraiból visszanyert fémek exportját. A "fekete masszaként" vagy "fekete tömegként" is hivatkozott hulladékfajtákra vonatkozó tilalmat azért vezetnék be, hogy az Európa határain belüli újrahasznosít
Elon Musk - egy újabb szövetséges a családok szabadságharcában és a békemisszióban - posztolta Novák Katalin, miután találkozott a világ leggazdagabb emberével.
Az illegális bevándorlás megfékezése végett elrendelte a lengyel miniszterelnök a rendszeres közúti ellenőrzést a lengyel-szlovák határon - ezt maga Mateusz Morawiecki közölte a kelet-lengyelországi Krasnik városában.