A Nemzetközi Pénzügyek Intézete (IIF) közzétette véleményét az Európai Bizottság digitális euró tervezett jogszabályával kapcsolatban. Nincs nagy ok az örömre.
Dani Sordo sürgős változtatásokat szeretne a WRC-ben, ennek pedig komolyan hangot is adott, a spanyol versenyzőt még a Hyundai sajtófőnöke sem tudta félbeszakítani.
Nyáron ellenőrzésekkel, bírságokkal, fekvőrendőrökkel felszerelkezve vették fel a harcot az illegális gyorsulási versenyekkel, a rendőrség szerint augusztusra sikerült őket megszüntetni.
Néhány napja még a születésnapját ünnepelte, de aztán egyik percről a másikra került nagyon rossz állapotba Müller Sándor, párja szerint két órát vártak a mentőre.
Hatalmas átalakítás előtt áll Soros György 25 milliárd dolláros jótékonysági alapítványa: fia, Alex Soros teljesen átformálja a szervezet működését, és valószínűleg leépítésekre is sor kerül majd – írja a Bloomberg.
A rendező egyre növekvő aggodalommal szemléli a Marvel-szuperhősfilmjei, illetve az azokhoz hasonlatos nagyszabású franchise-ok térhódítását. Martin Scorsese szerint Hollywood látványos, de lélektelen blockbustereit akár a mesterséges intelligencia is készíthetné.
Egy újabb jól sikerült akvizíciónak köszönhetően jelentős növekedésről számolt be a Gloster 2023 első félévére és több tekintetben felülteljesítette stratégiai céljait – derül ki a cég ma reggel publikált gyorsjelentéséből. A cég vezetője, Szekeres Viktor elmondta, hogy a Gloster elkezd új, prémium piacok felé nyitni, mint az Egyesült Államok, az E
A lap értesülései szerint jogtalanul dolgoztatják a 18 év alattiakat, hosszabb munkaidővel, későbbi időpontban, mint megengedett lenne, ráadásul sokszor a 12 órás pihenőidőt sem kapják meg.
Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig havi szinten igénybe is vesz. Kate új funkciója a hazai pénzügyi szektorb
Óvatos emelkedéssel kezdik az európai tőzsdék szeptember utolsó kereskedési napját, miután az amerikai indexek pluszban zártak csütörtökön, és az ázsiai részvénypiacokon is többnyire jó a hangulat. Ma inflációs statisztikák érkeznek Európából és az Egyesült Államokból is, amelyek kiemelt figyelmet kaphatnak a befektetőktől.
Az Energiaügyi Minisztérium októbertől még alacsonyabb szintre szorítja az intézmények távhő díjait. A nem lakossági fogyasztók januárban egyszer már megfelezett költségeit újból azonos arányban csökkenti a tárca. Az önkormányzatok, közintézmények és vállalkozások országos átlagban a tavaly év végi díjak negyedét fizetik tehát október elsejétől - j
A magyar gazdaság és a magyar munkaerőpiac válságálló, hiszen a háború és az elhibázott szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is tovább nőtt a foglalkoztatottak száma - kommentálta a legfrissebb adatokat pénteki közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Gyakornoki program létesítésére stratégiai együttműködési megállapodást kötött Varga Mihály pénzügyminiszterrel a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Óbudai Egyetem vezetője.
Az Energiaügyi Minisztérium októbertől tovább csökkenti az intézmények távhő díjait, a nem lakossági fogyasztók költségeit újból lefelezi a tárca - jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
Az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Programban (a továbbiakban: „ÉLIP BP") hatmilliárd forint támogatás érhető el a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. végrehajtási támogatásával a pályázó hazai élelmiszeripari vállalkozások számára, melyet vállalkozási tevékenységük fejlesztésére fordíthatnak. A pályázat 2023. szeptember 28-án
18 kötetből álló könyvsorozat jelenik meg a Margó Irodalmi Fesztivál és a Helikon Kiadó gondozásában, Margó Könyvek néven. A sorozat első hat kötete már elérhető a könyvesboltokban, öt szerzővel pedig találkozhatnak is az olvasók a következő hetek nagy könyves eseményein, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon és az őszi Margó Irodalmi Fesztivál é
Egy átlagnyugdíj mellett 78 384 forintos többlettel számolhatnak a nyugdíjasok. Ez 37 százaléka egy átlagnyugdíjnak, Orbán viszont ennél többről beszélt.