Szoboszlai Dominik csereként állt be a Liverpool legutóbbi, Leicester City elleni mérkőzésének 65. percében, alig öt perccel később pedig védhetetlen bombagólt lőtt a kapu jobb felső sarkába.
Fejenként 24 kg élelmiszert pazarolunk el évente a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) negyedik alkalommal elvégzett hulladékfelmérése szerint.
Hosszú repülőtéri sorok a biztonsági ellenőrzésnél és az útlevél-ellenőrzésnél – ismerős? A jó hír az, hogy hallottunk egy trükkről, ami megkönnyítheti a dolgod.Bár úgy tűnhet, hogy utasként nincs sok befolyásunk arra, hogy melyik útvonal lesz a gyorsabb, a pszichológusok szerint van egy módszer arra, hogy legyőzzük a tömeget. Szerintük mindig balr
A Budapesti Metropolitan Egyetemen 2023. október 1-től Prof. Dr. Kocziszky György tölti be a rektori pozíciót. A közgazdaságtudományból kandidált, majd habilitált új rektor a Miskolci Egyetemről érkezik, ahol korábban rektorhelyettes volt, legutóbb pedig a Gazdaságtudományi Kar dékánja. Prof. Dr. Bachmann Bálint leköszönő rektor a Pécsi Tudományegy
A tegnap közölt német inflációs adat után ma az eurózóna második legnagyobb gazdaságából, Franciaországból érkeztek inflációs adatok. A némethez hasonlóan a francia folyamatok is kedvező képről árulkodnak.
Az állami oktatási rendszer az SNI-tanulók számára a szakemberhiány miatt még nagyobb kihívást jelent, illetve helyhiány, ugyanis egy osztályba legfeljebb 2 SNI/autista gyerek vehető fel - írja a G7. Ezért ha például már az iskolás korban derül ki valamilyen tanulási probléma, akkor a szülők inkább hallgatnak. Megoldást jelenthetnének a fizetős, al
Közzétette a Belügyminisztérium az egynapos sebészeti ellátás keretében végezhető eljárások körének bővítéséről szóló javaslatát. A tervezet több mint 60 oldalon sorolja fel az átsorolandó beavatkozásokat, mindez pedig a költségvetés is látható nyomot hagy majd a kiadott hatástanulmány szerint.
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a rugalmas csomagkezelési szolgáltatásait, ezért a jövőbeli hálózatbővítésének fókusza
A júliusban Hódmezővásárhelyen átadott egység után, alig több mint egy hónappal, szeptember 14-én Gödöllőn, szeptember 26-án pedig Dunakeszin nyitott új üzletet a MediaMarkt egy-egy Tesco mellett. Az üzletek száma 39-re emelkedett - adta hírül a cég.
Az ukrajnai életkörülmények inkább egy új rabszolgasághoz, semmint a nyugati demokratikus értékek diadalához hasonlítanak. Legalábbis egy arab hírcsatorna friss írása szerint.
A Hungary Helps Program keretében támogatott csádi magyar humanitárius misszió, a kiérkezést követő előkészületek befejeztével hétfőtől megkezdte a tömeges szűrővizsgálatokat, a gyógyítást, és gyógyszer adományozást.
Szécsi Böbe 2019-ben kezdte el szólóprojektjét, amelynek során a keserédes-pop műfajában adta ki saját szerzeményeit, kezdésként angolul. Az énekesnő pályájában nagy változás lépett be 2023-ban, ugyanis ekkor kezdte el magyar nyelven kiadni dalait.
Szeretném nemzetközi szinten is ismertté tenni a víziónkat, miszerint a fenntartható, körforgásos gazdaság kialakulásában az építőiparnak nagy szerepet kell vállalnia – mondta Huber Anikó, a Mielemed MPM Kft. cégvezetője és gazdasági igazgatója.
Új kártalanítási eljárást vezet be az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA): egy jövőbeli kártalanítás esetén az ügyfeleknek lehetőségük lesz online bejelenteni azt a számlaszámot, amelyre kérik a kártalanítás összegét, ezzel gyorsítva és egyszerűsítve a folyamatot – derül ki a betétbiztosító közleményéből. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) üdvözli az újí
A híradások szerint a kormány tervezi az alacsonyabb képesítést igénylő munkakörökben, például bádogos és festő esetében, a képesítési követelmények eltörlését. Abban nagyjából minden szereplő egyetért, hogy át kell alakítani a szakképzést, hiszen az elmúlt két évtizedben rohamosan fejlődött az építőipar, amivel az oktatás nem mindig tudott lépést
Az Európai Tanács jövő heti értekezletén Lengyelország megvétózza az uniós migrációs paktumot - jelentette be Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteken sajtótájékoztatón, reagálva az uniós tagállamok belügyminiszterei csütörtöki tanácskozásán született előzetes megállapodásra.
Mi köze lehet a hüvelykujjunknak a sci-fihez és a fiatal generációhoz, milyen a rém kellemetlen laudáció, és mit jelent spekulatív irodalmi nagykövetnek lenni? Boldizsár Ildikó megnyitó beszédével, a Hugo-díjas sci-fi szerző John Scalzival és a holland díszvendégséggel indult el csütörtökön a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál.
Az olimpiai és paralimpiai játékok globális partnereként a Toyota elkötelezett amellett, hogy fenntartható mobilitási megoldásokat kínáljon egy dekarbonizált és befogadó társadalom felépítéséhez. A 2024-es párizsi versenyre készülve a Toyota bejelentette, hogy 500 darab zéró emissziós, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellá
A színész halálát füstmérgezés okozta, ám a családja szerint a 41 éves férfi még ma is élhetne, ha a megbízott biztonsági cég munkatársai szakszerűen és körültekintően végezték volna a munkájukat.
Két márkakereskedővel indul a BYD magyarországi forgalmazása – derült ki a vállalat közleményéből, amelyet az AutoWallis is közzétett a BÉT honlapján, miután a hazai cég leányvállalata lesz az egyik értékesítő. Még idén három tisztán elektromos autót tervez bevezetni a magyar piacon a BYD, az árakra azonban még várni kell. Többek között a hazai ré
A gamifikáció fogalma hazánkban talán még nem ismert olyan széles körben, pedig egyre több szerveztet, munkahely használja nap mint nap az emberek motiválására a játékok működési mechanizmusain keresztül. Korábban ilyen volt a munkahelyi kitüntetés, vagy a hónap dolgozója cím kiosztása, mára pedig egyes helyeket már applikációk segítségével követik
Képzeljünk el egy olyan elektromos autót, aminek van egy jó 500 kilométeres hatótávja, ami ráadásul nagy hidegben és melegben is rendelkezésre áll, és az autó 3-4 perc alatt feltölthető. Utópisztikusan hangzik? Nem az, a BMW-nek például van ilyenje, hidrogénnel működik, tud mindent, mint amit a mai akksis elektromos autók, csendes, nyomatékos, megy