A március 11-i, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset károsultjainak a magyarországi biztosítótársaságok törvényi kötelezettség nélkül is esetenként akár tizenötmillió forintos előlegekkel siettek a segítségükre.
Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román határ közelében lévő ukrán célpontok ellen - közölte szombaton a román védelmi minisztérium (MAPN).
Bár a Yungas-út tökéletesen beleillik Bolívia gyönyörű magaslati tájaiba, a korlátok nélküli, alig pár méter széles szerpentint jobb elkerülni, az elmúlt években ugyanis sorra szedte az áldozatait. A veszélyes útszakasz ennek ellenére kifejezetten népszerű úti cél a turisták körében, a bolív állam ez ellen pedig semmit nem tehet.
Trendek, folyamatok és irányok címmel tartott plenáris előadást a III. Állattenyésztők Napja rendezvényen Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők ügyvezető igazgatója Kaposváron.
Czékmány Norbert és Takács Gábor két szakaszgyőzelemmel kezdett a Diósgyőr Rally ORB2-es mezőnyében, így már korán kényelmes előnyre tett szert Szepesi Dániel és Tóth Gergely előtt, akik még büntetést is szereztek.
Megkülönböztetünk szenzoros integrációs zavart, szuperérzékenységet és idegrendszeri éretlenséget, bár a tünetek lehetnek ugyanazok, de más-más áll a háttérben. Ezúttal a szuperérzékenységet járja körül írásában Dayfly Krisztina családkonzulens, aki kitér arra, hogy mit tehet a szülő, ha a gyerek valóban túlérzékeny.
Örményország a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) fordult, hogy utasítsa Azerbajdzsánt valamennyi katonája kivonására a hegyi-karabahi polgári létesítményekből, és arra, hogy könnyítse meg az ENSZ bejutását a területre - közölte pénteken a bíróság.
Naponta 75 millió forintot tettek zsebre a digitális tér kalózai a bankkártyákat és a számlákat támadó csalásokkal az idei II. negyedévben. A visszaélésekben érintett pénzek több, mint 70 százaléka, közel 5 milliárd forint a bankszámlákról tűnt el – hangsúlyozza Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Anyagilag egyáltalán nem volt egy jövedelmező éve az Aston Martinnak 2022-ben. Egyes beszámolók szerint brit márka 53 millió angol fontos veszteséggel zárta a tavalyi naptári évet, ami 9 millió angol fonttal fejelte meg a 2021-es számaikat. A Lawrence Stroll által irányított istálló csak a 7. helyen fejezte be a konstruktőri bajnokságot, ami láthat
Megalakult az ukrán védelmi ipari szövetség, amelyhez a fegyverek és haditechnikai eszközök globális gyártói is csatlakozhatnak – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amikor megnyitotta Kijevben a védelmi ipar első fórumát.
Katalin hercegné és Vilmos herceg az Apple vezérigazgatóját, Tim Cookot fogadták a windsori kastélyban, ahol a leendő királyné ismét lélegzetelállító stíluspillanatot produkált, amellyel a rajongók szerint Steve Jobs előtt tisztelgett.
A Duna szárazföldi deltájának is nevezett Szigetköz, a Bakony felől a Kisalföldbe mélyen benyúló Sokorói- és Pannonhalmi-dombság ezernyi érdekességgel, különös legendával, gyógyító erejű növénnyel várja az ide látogató vendégeket. Ismered ezeket, vagy még tartogat meglepetéseket a környék? Kvízünkből kiderül!