Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint a Booking több tíz milliárd forinttal tartozott a hazai vállalkozásoknak. A képviselő a Magyar Nemzetnek elárulta: már megkezdődtek az egyeztetések arról, hogy milyen jogszabályi módosításokra lehet szükség a Booking-ügy miatt.
A dobermann a hiedelmekkel ellentétben egy nagyon kedves és gyerekszerető fajta. Játékos, éber az ösztöneiben van az őrzés és nagyon figyelmes. Ezért ugyanolyan jó munkakutyának, mint szerető családtagnak akár kisbaba mellé is!
Megsérült a mellkasa, és a fejét is beütötte. Szülők szerint az iskolára ráférne a felújítás, a tankerület szerint viszont az épület állapota nincs összefüggésben a történtekkel.
A szerdai brüsszeli tárgyalás egyik legfontosabb hozadéka, hogy "egyértelművé tettük az Európai Bizottság számára", a magyar kormány ezután is kész a tárgyalások folytatására mind politikai, mind technikai szinten - jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a HírTV Napi aktuális című műsorában csütörtök este.
"Leírhatatlanul vártuk, és amikor megpillantottam, akkor pont úgy nézett a szemembe, ahogy egyébként most is. Végre itt vagyok, Papi, megjöttem" – szögezte le Hubert.
Megsérült a mellkasa, és a fejét is beütötte. Szülők szerint az iskolára ráférne a felújítás, a tankerület szerint viszont az épület állapota nincs összefüggésben a történtekkel.
Még nem lehet érzelmek nélkül beszélni a Horthy korszakról, mert közel van, és még élnek az érintettek– mondta Fröhlich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Rossz hír, hogy az Egyesült Államok szegényített urániumot tartalmazó harckocsilövedékekkel látja el Ukrajnát, ilyenektől nőtt meg a rákos megbetegedések száma a volt Jugoszláviában is - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Még nem lehet érzelmek nélkül beszélni a Horthy korszakról, mert közel van, és még élnek az érintettek– mondta Fröhlich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Példamutató hajdanvolt katonáink bátorsága és konok, mindent elviselő keménysége - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf az olaszországi Monte Grappa katonai emlékhelyen felállított magyar emlékmű avatási ünnepségén.
Miután szerdán lezajlott az Energiaügyi Minisztériumban a szakmai egyeztetés a napelemesek éves szaldó elszámolásával kapcsolatban, csütörtök este rövid közleményt adott ki a MANAP Iparági Egyesület, amelynek elnöke, Szolnoki Ádám részt vett az említett egyeztetésen. Ebben az egyesület üdvözölte a tárca elkötelezettségét a napelemtulajdonosok iránt
Karbantartás miatt a H6-os HÉV szombaton és vasárnap rövidített útvonalon, csak Dunaharaszti külső és Tököl, illetve Ráckeve között jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
A Médiatanács e heti ülésén úgy döntött, büntetlenül hagyja azt a még júliusban történt esetet, amikor a fideszes médiaholdinghoz tartozó HírTV egy évekkel ezelőtti felvételről azt próbálta elhitetni a tévénézőkkel, hogy ez egy friss videó és hogy ezen ukránok egy kocsmában ünnepelték a kercsi híd felrobbantását. A Médiatanács ugyanakkor jogsértőne
Szalai Attila öngólja után sem zuhant össze a magyar fociválogatott, és a 36. percben Willi Orbán közeli lövésével megszerezte a győzelmet. Októberben újra a szerbek jönnek, egy újabb siker már az Eb-részvétel kapujába repítene.
Balatonudvari és Vonyarcvashegy között, összesen 10,5 kilométernyi szakaszon folytatódik a balatoni bringakörút felújítása - jelentette be csütörtökön Balatongyörökön az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési államtitkára.