A Bécsi Műszaki Egyetemen folyó diplomamunka projektet támogatva norelem egy sor olyan gépelemet biztosított a hallgatók számára, amelyek lehetővé tették ötleteik megvalósítását. Az egyetem hallgatói a kávékészítéssel kapcsolatos technikai folyamatok minél részletesebb megjelenítésére törekedve egy korszerű kávégépet építettek „kávégép 2.0” néven.
Egy ponton ott volt a gyomorgörcs az alkotókban, hogy az anyacég kirántja alóluk a hidat. Végül csak elkészült A híd című reality, és nem is akárhogyan – erről kérdeztük a játékosokat, a producereket, valamint Magyarósi Csaba műsorvezetőt.
Egy-két hét múlva visszatérhet a pályára Gazdag Dániel, akinek térdsérülés miatt kell kihagynia a magyar labdarúgó-válogatott Szerbia elleni Európa-bajnoki selejtezőjét.
Húszévi börtönbüntetésre ítéltek szerdán egy fotóriportert a katonai junta vezette Mianmarban, mert tudósított a Mocha ciklon pusztításairól - közölte az őt foglalkoztató, jelenleg illegálisan működő Myanmar Now hírportál.
Rakétákkal és drónokkal támadták az oroszok Ukrajnát. A legnagyobb ostrom a donyecki régió városközpontját érte, ahol legkevesebb 16 ember vesztette életét.
A Nemzeti Együttműködési Alap program keretéből (NEA) 14 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek a következő évre. Ez az összeg három milliárd forinttal haladja meg a tavalyi pályázati keretet - hangsúlyozta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán.
A kávé elkészítésének számtalan formája ismert, így a kávérajongóknak bőven akad lehetőségük a választásra kávéfogyasztáskor. Természetesen mindegyik típusnak megvannak a saját szabályai, mi pedig most elhoztunk egy rendkívül fontos információt a kotyogós kávéfőzők tisztításáról.
A vasfüggöny lehullása óta, a korábbi keleti blokk posztszocialista országai és Németország gazdasági kapcsolatait leginkább egyfajta kölcsönösen előnyös szimbiózis jellemezte.
Ódor Lajos miniszterelnök szerint három célt akarnak elérni azokkal az intézkedésekkel, amelyeket ma fogadott el a kormány a menekültválság kezelése érdekében. „A legfontosabb cél az emberek biztonsága, ebben a kérdésben nem akarunk semmilyen kompromisszumot kötni” – jelentette ki a kormányfő a kabinet ülése után. A tényleges biztonság mellett az e
Az amerikai foci népszerűsége idehaza is folyamatosan nő, a sportágat követők tábora elkötelezett és egyre népesebb. A rajongók eddig is a létező összes idősávban nézhettek mérkőzést az Nfl alapszakaszából, az új megállapodás ennél is szélesebb közvetítési lehetőségeket kínál, hiszen hetente két újabb összecsapást közvetítenek az idei szezonban.
A Kaposvári Járási Ügyészség emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki a fesztivál szezonban a Balatonon számos nőről készített a mellékhelységben kukkolása közben videó felvételt telefonjával.
Vajon hogy lehet úgy előre tervezni, ha a tanév rendje augusztus végén derül ki? Hogy lehet úgy órarendet csinálni, ha a tanárok egy része szeptember közepén fogja bejelenteni távozását? És akkor még nem is beszéltünk a felújításra szoruló tantermekről vagy a kígyózó sorokról az előrehozott érettségire való jelentkezésnél.
Nem is akárhol, hanem azon a Nemzetközi Tiszai Halfesztiválon ért el arany minősítést két vegán hobbiszakács, amely hazánk egyik legrangosabb gasztronómiai rendezvénye. Dér Lilla és Gyarmati Dorka, a két versenyző nem meglepő módon hal nélkül készítette el a hallevet. Mielőtt azonban a némileg „unortodox” receptet ismertetnénk, merüljünk el kicsit
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.