2023. szeptember 7. csütörtök

szept. 7
8:24
A gyógyszer csomagolása is lehet fiatalos (Transpack)
A csomagolás világában a gyógyszerek gyártóinak és forgalmazóinak is az új kor szelleméhez kell igazítaniuk az arculati tervezést.
szept. 7
8:24
Menczer Tamás: A sport közösséget teremt (Magyar Nemzet)
A 2018-ban létrehozott sportdiplomáciai főosztály feladata az is, hogy minden magyar sportolónak és minden magyar szurkolónak segítsen.
szept. 7
8:24
Tizennégy migránst zsúfolt furgonjába a szír embercsempész, sokkolóval kapcsolták le Budapest belvárosában (Mandiner)
Először kereket oldott a rendőrök elől, de végül Budapest belvárosában elkapták.
szept. 7
8:24
Bezár a gyár, 800 embert rúg ki egy multi Gödöllőn (Forbes)
Munkagyűlés alatt jelentette be a Lear Corporation, hogy bezárja a gödöllői egységét.
szept. 7
8:24
Suninen osztrák versenyen indul, már a Közép-Európa Rallyra fog készülni? (Racing)
Teemu Suninen szeptember közepén Ausztriában áll rajthoz a Rally1-es Hyundaijal, így akár ez a rally egy tesztverseny is lehet a finn versenyző számára.
szept. 7
8:30
Eb-selejtezőt játszik a Rossi-csapat – sport a tévében (Infostart)
Szerbia ellen lép pályára a nemzeti tizenegy. A sok-sok labdarúgás mellett egy kis kézilabda és kerékpár is jut csütörtökre.
szept. 7
8:30
Borászati támogatás, járandóság külföldi szolgálat esetén – miniszteri rendeletek jelentek meg (Adózóna)
Három módosító miniszteri rendelet és két köztársasági elnöki határozat jelent meg szeptember 6-án este a 126. számú Magyar Közlönyben. A köztársasági elnök egyetemi tanári kinevezésekről és az SZFE rektorának megbízásáról döntött.
szept. 7
8:30
Csúnyán elgyengült a forint – Ma átviszi a 390-et is? (Portfolio)
Érezhetően gyengült a forint az euróval szemben az utóbbi napokban, így 390 közelébe emelkedett a jegyzés szerdára. Innen fut neki a mai napnak a magyar deviza, ha folytatódik a tendencia, akkor ma tartósan 390 fölé gyengülhet a forint.
szept. 7
8:30
Lepedőbe csavart újszülöttet hagytak a kecskeméti kórház bejárata előtt, a közeli pékség dolgozói hallották meg a gyermeksírást (ATV)
Újszülöttet, egy egészséges kisfiút hagytak a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti, központi telephelyének főbejárata előtt kedden - közölte az intézmény szóvivője szerdán az MTI-vel. Az elmúlt több mint egy évtizedben ő az ötödik csecsemő, akit a kórház gondjaira bíztak.
szept. 7
8:30
Megismétlődni látszik a Takata botrány (autopro)
Az Egyesült Államokban újabb 52 millió légzsák-gázgenerátor visszahívásáért indul bírósági csatározás, és most nem a Takata termékeiről van szó.
szept. 7
8:30
Jó reggelt kívánok: Köszönésben világelsők a magyar eladók (vg.hu)
A legmagasabb pontszámot Görögország érte el 96,8 százalékos mutatójával, őket követi Csehország 95,2 százalékkal, hazánk dobogós.
szept. 7
8:30
"Ha úgy történik az egész, hogy Nati nincs ott, minden más lett volna" – Hódi Pamela elárulta, hogyan érezte magát a kislánya, amikor rátalált Berki Krisztián… (SzMo)
Pamela nem titkolja, hogy rengeteget veszekedtek a tavaly elhunyt celebbel, de nagyon jó apának tartotta.
szept. 7
8:30
Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 143 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
szept. 7
8:30
Vádat emelhetnek Hunter Biden ellen (Magyar Nemzet)
A konkrét vádpontok egyelőre ismeretlenek.
szept. 7
8:30
18+ Horror: tucatnyi csecsemőt erőszakolt meg a pedofil tanerő (naphire.hu)
A 25 éves férfit az buktatta le, hogy elkezdett képeket és videókat feltölteni az internetre a szörnyű tettéről.
szept. 7
8:32
UniCredit-vezér: nem szabad megingatni a bankadóval a piaci bizalmat (Portfolio)
Az Unicredit vezérigazgatója, Andrea Orcel egy interjúban kijelentette: az olasz bankokra kivetett váratlan különadadó nem befolyásolhatja a részvényesek és befektetők bizalmát.
szept. 7
8:32
Sikeres kilövés: Japán is a Holdra tart (vg.hu)
Az időjárás miatt többször is el kellett halasztani a fellövést.
szept. 7
8:32
Huszonhét hősi halott katona maradványai kerültek elő Apagyon (Demokrata)
A hadisírgondozók hét hős katona azonosításához kérik a lakosság segítségét.
szept. 7
8:36
A Fehér Ház szerint semmi gond nincs a szegényített urániumot tartalmazó lőszerekkel (Magyar Nemzet)
Az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője szerint sok más hadsereg, köztük az orosz is használja az ellentmondásos fegyvereket.
szept. 7
8:36
Közel 200 millió forint támogatást nyert a Mate az Új Nemzeti Kiválósági Programban (Magyar Mezőgazdaság)
Országos szinten minden eddiginél több, összesen 2.249 egyetemista és fiatal oktató nyert támogatást a 2023/2024-es tanévre az Új Nemzeti Kiválóság Programból.
szept. 7
8:36
2023. szeptember 7. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
szept. 7
8:39
Öt év után előkerülhet a két győri villanyszerelő holtteste: centiről-centire ássák fel az ikrényi horrortanyát (BorsOnline)
A hatóságok ismét felforgatják É. Imre horrortanyáját.
szept. 7
8:42
Hősi halált magyar honvédek földi maradványai kerültek elő (Infostart)
Huszonhét, a második világháborúban elhunyt magyar honvéd földi maradványai kerültek elő a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagyon; a hadisírgondozók hét hős katona azonosításához kérik a lakosság segítségét, hogy a soha haza nem tért hősök családjai végre megtudhassák, mi történt szeretteikkel.
szept. 7
8:42
Hatalmas bejelentés: visszatér Schobert Norbi (Metropol)
Túl van életének embert próbáló szakaszán a fitneszguru.
szept. 7
8:42
Szavazzon! Ön szerint kijut a magyar válogatott az Eb-re? (hirado.hu)
Az egész Európa-bajnoki selejtezősorozat legnehezebb mérkőzése vár csütörtökön a magyar labdarúgó-válogatottra, amely a sztárokkal felálló Szerbia vendége lesz.
szept. 7
8:42
Így teljesített az amerikai gazdaság augusztusban (ProfitLine)
Az amerikai gazdasági aktivitás csökkenő ütemben nőtt augusztusban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
szept. 7
8:42
Hamarosan döntenek a digitális euróról, ám figyelmeztetés érkezett (Portfolio)
Az Európai Unió pénzügyi szolgáltatásokért felelős vezetője, Mairead McGuinness óvatos megközelítést sürgetett a digitális euróról szóló törvénytervezet kapcsán, kijelentve, hogy nem szabad túlságosan sietni, és a jövő júniusi európai választások előtt lépni. Míg az Európai Központi Bank (EKB) októberben dönt a digitális euró kibocsátásáról, McGuin
szept. 7
8:42
Úttalan utakon is: bemutatkozott a Mercedes-Benz E osztály All-Terrain (Auto Pult)
Az emelt hasmagasságú, terepes kiegészítőkkel vagánnyá varázsolt kombik korszaka még nem járt le, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Mercedes-Benz az új E osztály esetében is elvégezte ezt a kezelést. Az All-Terrain névre keresztelt modellváltozat szériában összkerékhajtással és vagány eleganciával csábít.
szept. 7
8:42
Egészen lesújtó, ami a határon történik - Itt a rendőrség friss közleménye (ATV)
Az orosz-ukrán háború kezdete óta naponta több ezer menekült érkezik hazánk területére a szomszédos, háború sújtotta országból.
szept. 7
8:42
Sorra buktak le a rendszám nélküli 125-ös robogók a próbapadon! (Autónavigátor)
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság, az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Zala Vármegyei Kormányhivatal munkatársai közösen segédmotor-kerékpárokat ellenőriztek a hét
szept. 7
8:42
Újabb magyarellenes ukrán lépés: Betiltották a magyar himnuszt a munkácsi magyar iskolában (Ripost)
Újabb magyarellenes döntés született Kárpátalján
szept. 7
8:42
Váratlanul felpattant az ipari termelés júliusban (vg.hu)
Bár éves bázison 2,6 százalékkal csökkent a termelés volumene, júniushoz képest 2,8 százalékkal bővült.
szept. 7
8:42
Sebes, dagadt kezekkel jelentkezett be a szépséges Weisz Fanni (BorsOnline)
A siket modellel mindig történik valami, de gyorsan segítségére siettek.
szept. 7
8:42
Augusztusban tovább csökkent Kína külkereskedelmi forgalma (Magyar Hírlap)
Idén az ország 553,4 milliárd dollár kereskedelmi többletet halmozott fel.
szept. 7
8:42
Sorra buknak a Soros-ügyészek, de még így is sokan vannak (Magyar Nemzet)
Kritikusai szerint Soros György az elmúlt évtizedben legalább negyvenmillió dollárt költött arra, hogy baloldali ügyészeket helyezzen pozícióba.
szept. 7
8:42
Brutális felvetés jött Németországból: elemzők szerint el kéne gondolkodni Magyarország NATO-tagságának felfüggesztésén (Mandiner)
A Die Presse vendégszerzői szerint az orosz hadsereg "inkább egy hordára emlékeztet, semmint korszerű fegyveres erőre".
szept. 7
8:44
Végre magára talál a magyar ipar? (Portfolio)
Júliusban az ipari termelés volumene 2,9%-kal haladta meg az előző havi szintet, ezzel végre bele lehet látni egy óvatos növekedést a másfél éve szenvedő szektor teljesítményébe. Pezsgőt azért még korai lenne durrogtatni.
szept. 7
8:45
Rossz hír jött az ipari termelésről (Menedzsment Fórum)
Egy évvel ezelőtthöz viszonyítva 2,5 százalékkal csökkent.
szept. 7
8:45
Megvan az első diplomás Bangó Margit családjában – Tina tovább folytatja a tanulást (Blikk)
Bangó Margit legidősebb dédunokája diplomát szerzett. Így Gáspár Tina – vagy ahogy családon belül hívják: Tini – lett az első a családban, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik.
szept. 7
8:48
Folytatódik a küzdelem a magyar egyetemek részvételéért az Erasmus és a Horizont programban (HR Portál)
A cél az, hogy november végéig megszülessen a megegyezés.
szept. 7
8:48
Hamarosan megszűnhet a rokkantigazolványok jelenlegi formája, ha ez a javaslat átmegy az Európai Unión (Portfolio)
Az Európai Bizottság szerdán egységesített európai fogyatékossági kártya bevezetését javasolta, amely egyenlő feltételek mellett kedvezményes elbánást és parkolási jogokat biztosít a fogyatékossággal élők számára minden tagállamban.
szept. 7
8:48
Sikeresen útnak indult a japán űrrakéta a holdjáróval a fedélzetén (hirado.hu)
A műholdak felbocsátásában sikereket elérő Japánnak idén számos kísérlete kudarcba fulladt.
szept. 7
8:48
Borzalmas baleset Budapesten: áll a forgalom (BorsOnline)
A Szálfa utca és a Lőrinci út kereszteződésében forgalomkorlátozásra kell számítani.
szept. 7
8:48
Drámai fordulat: Meghan Markle örök búcsút vett - pukedlidilemma állhat a háttérben a szakértő szerint (Promotions)
A királyi szakértő szerint ez állhat a döntés hátterében, és ez merőben nem meglepő.
szept. 7
8:48
Női elnöke lesz Mexikónak (Magyar Nemzet)
Mexikóban a kormánypárt a főváros volt polgármesterét indítja az elnökválasztáson.
szept. 7
8:48
Kisfiuk születése után három hónappal szakított a 83 éves Al Pacino és 29 éves barátnője (naphire.hu)
Szakított egymással a Keresztapa és a Sebhelyesarcú legendás színésze, a 83 éves Al Pacino és 29 éves barátnője, Noor Alfallah. Mindez pontosan három hónappal azután történt, hogy megszületett gyermekük, Roman Alfallah Pacino.
szept. 7
8:51
Betlizett a magyar ipar az év első hét hónapjában (Privátbankár)
Az ipari termelés 2023 első hét hónapjában 4,5 százalékkal kisebb volt, mint 2022 azonos időszakában.
szept. 7
8:54
Kijevbe utazott az amerikai külügyminiszter (HírTV)
Több mint egy milliárd dollár értékű katonai támogatást jelent be az Egyesült Államok külügyminisztere Kijevben. Antony Blinken több amerikai tisztviselővel, vonattal érkezett Lengyelországból az ukrán fővárosba.
szept. 7
8:54
Bemondta a Morgan Stanley, melyik európai bankrészvény most a legjobb választás (Portfolio)
A Morgan Stanley szerint a francia Societe Generale részvényei tekinthetők a legjobb választásnak, ha európai bankrészvényekről beszélünk – írja a CNBC.
szept. 7
8:54
Alcaraznak ujjgyakorlat volt az elődöntőbe jutás a US Openen; kiesett Wimbledon női győztese (m4sport.hu)
A címvédő spanyol Carlos Alcaraz könnyed, háromjátszmás sikerrel bejutott a férfi egyes elődöntőjébe az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a nőknél viszont a wimbledoni torna idei bajnoka, Marketa Vondrousova sima vereséggel búcsúzott a negyeddöntőben.

Keresés