2023. szeptember 8. péntek

szept. 8
10:06
Rovanpera továbbra is verhetetlen sárban, Neuville nyomába eredt az Akropolisz Rallyn (Racing)
Az Akropolisz Rally második pénteki szakasza jóval sarasabb volt, mint az első, ez pedig segített Kalle Rovanperának, aki a leggyorsabb tudott lenni.
szept. 8
10:08
Megbénítja a város jelentős részét a Pride (Magyar Hírlap)
Reggel hat órától a rendezvény befejezéséig járművel történő megállási- és várakozási tilalom lép életbe mintegy negyven pécsi közterületen.
szept. 8
10:08
Orbán Viktort dicsérik a New York Times hasábjain (Mandiner)
A cikk szerint a Republikánus Pártnak Orbán Viktortól kellene példát vennie egyes szakpolitikai területeken.
szept. 8
10:09
Az állam zsebébe vándorolnak a magyar bankbetétek (Privátbankár)
Közel az egyenlítés: sikeresen csatornázta át a kormány a megtakarításokat, de a szocho nem vált be annyira, mint talán remélték.
szept. 8
10:10
Minden ötödik orosz szerint Putyin gyilkoltatta meg Prigozsint (Magyar Hírlap)
16 százalék gondolja úgy, hogy Prigozsin maga rendezte meg a katasztrófát.
szept. 8
10:12
Összemérik tudásukat egy igazán embert próbáló szakma képviselői (Infostart)
Sírásó verseny lesz nyíregyházán.
szept. 8
10:12
Ismét sztrájkolni fognak a Ryanair brüsszeli pilótái (ProfitLine)
Két hónapon belül negyedszer lépnek sztrájkba szeptember 14-én és 15-én a Ryanair diszkont légitársaság brüsszeli pilótái, magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket követelve - közölte a VRT belga hírcsatorna csütörtökön a pilótákat képviselő szakszervezetek bejelentésére hivatkozva.
szept. 8
10:12
Kiderült, mennyibe kerül most egy átlagos kötelező biztosítás Magyarországon (Portfolio)
Tíz százalékra mérséklődött a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítói kárráfordítások éves növekedési üteme az előző időszakban mért 12 százalékhoz képest. A díjindexnél is látható már némi visszahajlás, negyedéves összehasonlításban 2,5 százalékra – az előző időszak harmadára – lassult az állománydíj növekedése. A negyedév során ezer forinttal emel
szept. 8
10:12
Százhuszonöt éve lett merénylet áldozata Sisi (Magyar Hírlap)
Erzsébet királynét már életében is hatalmas kultusz övezte.
szept. 8
10:12
Végre egy F1-es bajnokság, amit nem a Red Bull nyert (Racing)
Az F1 stábja által szervezett többforduló kvízben Carlos Sainz szerezte a legtöbb pontot, ezzel ő nyerte a sorozat harmadik kiírását.
szept. 8
10:12
Női vállalkozónak adott át díjat a VOSZ Női Vállalkozói Szekció társelnöke (Üzletem)
2023. szeptember 7-én a Parlament Felsőházi termében ismét megrendezésre került az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat díjátadó ünnepsége, amelynek keretében Gláser-Katona Zsuzsanna, a Health-ness Alapítvány kuratórium elnöke, a VOSZ Női Vállalkozói Szekció társelnöke különdíjat adott át Seprenyi Fanninak, a Fannizero Kft. tulajdonosának a "Fannizero
szept. 8
10:12
Szörnyű hír ez a magyaroknak: megjöttek a KSH adatai, messze még az egy számjegyű infláció (naphire.hu)
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 16,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az elmúlt egy évben a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
szept. 8
10:14
Negyvenezer manórúd kötött ki a NAV-nál (Magyar Hírlap)
A küldemény kézbesítésekor a NAV különleges egysége, a Merkur ütött rajta a szállítmányon.
szept. 8
10:14
Használt Suzuki áráért eladó a Nascar történetének egyik legkülönlegesebb autója (Racing)
Az autónak nem is szabadott volna versenyeznie, de mégis megtette, később pedig ellopták, de mégis előkerült.
szept. 8
10:18
Katasztrófálisan vizsgázott a magyar egészségügy (Piac és Profit)
Az utolsók között végzett Európában a magyar egészségügy egy minőségi vizsgálaton.
szept. 8
10:18
Kódolt minőség – Heti PénzPiac – 2023. 36. hét (Adózóna)
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
szept. 8
10:18
Itt a legális kiskapu: így érhetsz el adómentességet (Pénzcentrum)
A júliusban bevezetett szociális hozzájárulási adó nem érinti a Tartós Befektetési Számlán (TBSZ) elhelyezett megtakarításokat, sőt, a számlán elhelyezett befektetésekkel akár a teljes adómentesség is elérhető. Érdemes tehát közelebbi ismeretséget kötni ezzel a megtakarítási lehetőséggel azoknak is, akik még nem hallottak erről a konstrukcióról vag
szept. 8
10:18
Felköthetik a gatyájukat az autósok, ennyivel drágulnak jövőre az autópályamatricák (ATV)
A matricák árait mindig az előző évi augusztusi fogyasztói árakhoz kötik.
szept. 8
10:18
Eddig tartott a BMW előfizetéses ülésfűtése! (Autónavigátor)
Már egy évvel ezelőtt, a koncepció megjelenéskor sejteni lehetett, hogy nem lesz a vásárlók kedvence a BMW ülésfűtés-előfizetése. Ennek ellenére
szept. 8
10:18
Ccc cipő kedvezményesen? Így szerezheted be az ősz legmenőbb darabjait! (Glamour)
A sztárok ugyanolyan befolyással bírnak a szezon következő nagy kedvenceire, mint a dizájnerek. Imádjuk Katalin hercegné kifinomult stílusát, ugyanakkor Gigi Hadid vagány és nagyon kényelmes megjelenései is mindig inspirálják a rajongókat. És, hogy milyen cipőt viselnek idén? Mutatjuk a sztárok kedveneit, és a CCC cipőket az új szezonra.
szept. 8
10:18
Katalinnak súlyos kompromisszumot kellett kötnie élete egyik legfontosabb napján (Hamu és Gyémánt)
Királyi címek ide, nagy vagyon oda, egy gyermek születése minden anyuka életében kiemelt eseménynek számít, egy furcsa ok miatt azonban Katalin nem olyan körülmények között hozta világra György herceget, ahogy azt szerette volna.
szept. 8
10:18
Szirénázó mentők rohantak az iskolába a vérző fóti kislányért (AC News)
Megdöbbentek a szülők: a gyerek az iskola területén esett egy vízóra aknába, mentők szállították a kórházba.
szept. 8
10:18
Ha észreveszik a képeimet, akkor már kibillentek a hétköznapi sodrásból (Telex)
Trombi hasist szív, Aladár graffitizik, Kukori és Kotkoda KFC-t vacsorázik. A 0036 Mark néven alkotó utcai művész már évek óta pakolja ki Budapesten az egyetemes és magyar popkultúrát összeházasító képeit, amikből árad a nosztalgia a VHS-korszak iránt. Erről a nosztalgiáról, a lerobbanó Budapestről, a közelgő kiállításáról és arról is beszélgettünk
szept. 8
10:24
Messi válogatott játékosként sem adja alább (Infostart)
Ecuador ellen az ő szabadrúgásgóljával győzött Argentína vb-selejtezőn.
szept. 8
10:24
Napelemek: iparági egyeztetés volt a minisztériumban (Agroinform)
Mutatjuk, miben értettek egyet a résztvevők.
szept. 8
10:24
Férfimeddőséget okoz Isten szőlője, ha ezt megeszed, többet nem kell óvszerre költened (Promotions)
A fogamzásgátló tabletta hamarosan férfiak számára is elérhető lesz.
szept. 8
10:24
A GDP harmadát feléli a háború Ukrajnában (Magyar Hírlap)
2021-hez képest majdnem hatszorosára nőttek a védelmi és biztonsági kiadások.
szept. 8
10:24
Kiteregette a szennyest a KSH: A vártnál is rosszabb számok érkeztek a magyarországi drágulásról (Nyugati Fény)
Brutális áremelkedésnek lehetünk szemtanúi.
szept. 8
10:24
Változtatnának a Területi Monitoring Rendszer működésén (Magyar Mezőgazdaság)
Javaslatcsomagot állított össze a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az egységes kérelmek műholdas ellenőrzéssel érintett Területi Monitoring Rendszer (TMR) működésével kapcsolatban.
szept. 8
10:24
Jövőre átlagosan 16,4 százalékkal drágulhatnak az autópálya-matricák (Telex)
A személyautósoknak egy tíznapos matricáért 6400 forintot kell majd fizetniük.
szept. 8
10:26
Charles Michel botrányosnak nevezte az ukrán kikötők orosz blokádját (Magyar Hírlap)
Az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, több mint 250 millió embert fenyeget súlyos élelmiszerbizonytalanság világszerte.
szept. 8
10:28
Uganda több száz dzsihadista megöléséről számolt be a Kongói DK-ban (Magyar Hírlap)
Az elnök éberségre szólított fel az esetleges terrortámadásokkal szemben.
szept. 8
10:30
Magyarok tömegei figyelik lélegzet-visszafojtva, ami most a lakáshiteleknél történik (Portfolio)
Tavaly még 63 ezer, idén már csak 30 ezer új lakáshitel-szerződést kötöttek a magyar háztartások az év első hét hónapjában. Nem véletlenül: a piaci hitelkamatok még most is magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. Év eleje óta azonban szép lassan csordogálnak lefelé a kamatok, és a "városi" CSOK december 31-ei megszűnése a nagyobb településeken élőket m
szept. 8
10:30
Ismét lebukott a Pegasus – most egy amerikai iPhone-on garázdálkodott (Bitport)
Az Apple azóta foltozta is a sérülékenységet, amit az izraeli kémprogram kihasznált – és egy másikat is. Mivel az ördög nem alszik, mindenkinek érdemes azonnal telepítenie a patch-eket.
szept. 8
10:30
Megkezdődtek a regionális és önkormányzati választások Oroszországban (Magyar Hírlap)
Először tartanak orosz fennhatóságú parlamenti választásokat a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokban, valamint a Herszon és Zaporizzsja régiókban.
szept. 8
10:30
Földrengés sokkolta a Szarvas környéki lakókat ma reggel (AC News)
Ismét megrázkódott a föld a Békés megyei városka környékén.
szept. 8
10:32
Szenzációs felfedezés Egyiptomban (Magyar Hírlap)
A gízai nagy piramisban bukkantak titkos folyosó nyomaira.
szept. 8
10:34
Károssá vált Európára nézve az Európai Unió egy francia lap szerint (Magyar Hírlap)
A szerző sorolja az öt főbűnt is, ami ezt eredményezte.
szept. 8
10:36
Mi történt a kötelező biztosításoknál? (Piac és Profit)
Tíz százalékra mérséklődött a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítói kárráfordítások éves növekedési üteme az előző időszakban mért 12 százalékhoz képest. A díjindexnél is látható már némi visszahajlás, negyedéves összehasonlításban 2,5 százalékra – az előző időszak harmadára – lassult az állománydíj növekedése. A negyedév során ezer forinttal emel
szept. 8
10:36
Mutatjuk, mennyibe kerülnek a jövő évtől az autópálya-matricák (Infostart)
A 2024-es e-matricák árát, vagyis az idő alapú útdíjat az előző évi augusztusi fogyasztói árakhoz kötik.
szept. 8
10:36
Brutális ellenőrzéseket hajtottak végre a hatóságok a balatoni étkezdékben, egészen meglepő a végeredmény (ATV)
Lezárult a minden eddiginél átfogóbb nyári élelmiszerbiztonsági ellenőrzés - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
szept. 8
10:36
Továbblépés az Eurowag útdíjmegoldásaival (autopro)
Nem könnyű eligazodni a sok útdíjfizetési módszer között Európában.
szept. 8
10:36
Kis magyar értéksemleges történelem (Magyar Hírlap)
Nem tudom, hol volt akkor Ungváry példás értéksemlegessége, amikor tüntetni vitték a gyerekeket az iskolák. Vagy kordont bontani.
szept. 8
10:36
Hétvégétől dupla adagban jön a Sztárban Sztár leszek (MMonline)
Szombaton és vasárnap este is új részekkel jön a Sztárban Sztár leszek! a TV2-n. Vasárnap este pedig visszatér a csatornára Liptai Claudia egy epizód erejéig a Mutasd a hangod! vadonatúj zenei showban, ahol Caramel is színpadra lép. A nézők minden eddiginél hosszabb évadra számíthatnak a Sztárban Sztár leszek! kapcsán, és most hétvégétől már szomba
szept. 8
10:36
Charles Michel kiakadt az oroszokra (Demokrata)
Botrányosnak nevezte az Európai Tanács elnöke az ukrán tengeri kikötők orosz blokádját, valamint az orosz erők ellenük intézett támadásait.
szept. 8
10:36
Látványos képeken a Balatonba zuhant helikopter kiemelése (Autószektor)
Fotó: MTI/Vasvári Tamás Mint arról korábban írtunk, Balatonszéplak közelében, a parttól 300 méterre a tó vizébe zuhant egy MD 500E típusú helikopter. A gép két fős legénységét egy közelben tartózkodó hajó mentette ki és komolyabb sérülés nélkül partra szállította őket. Fotó: MTI/Vasvári Tamás Az eset körülményeinek vizsgálata folyamatban van.
szept. 8
10:36
Franciaországban is havi vasútbérletet vezetnének be (Telex)
A tervek szerint nagyjából 19 ezer forintnyi euróba kerülne, de még nem végleges sem az ár, sem az, hogy pontosan mire lenne érvényes.
szept. 8
10:36
Óriási balhéba keveredett az amerikaiak kedvence, letartóztatták (naphire.hu)
Zach Bryant Magyarországon kevesen ismerik, de Amerikában szupersztár. A countryénekes legújabb lemeze épp egy hete került a Billboard listájának első helyére, a 27 éves sztárt ezt követően letartóztatták. Bryant elismerte, hogy "túllépte a határt" az autópálya-rendőrséggel való összetűzése során, miután börtönbe került Oklahomában a nyomozás akadá
szept. 8
10:39
Nyugdíjak: kutyaszorítóba került az Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
Lapunk egy hónappal ezelőtt jelezte, hogy rendkívül kellemetlen helyzetbe kerülhet a szeptemberben megjelenő inflációs adat tükrében az Orbán-kormány. Nem akarunk mindenáron ilyet mondani, de igazunk lett.
szept. 8
10:42
Milyen alapelvek mentén lehet megújítani a magyar nyugdíjrendszert? (Portfolio)
Simonovits András cikksorozatban ismertette, hogy szerinte milyen reformokra lenne szükség a nyugdíjrendszerben. A cikksorozatban szereplő javaslatokkal, illetve a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatos álláspontomat négy írásban fejtem ki. A második rész a változtatások további alapvetéseit fejti ki.

Keresés