2023. szeptember 6. szerda

szept. 6
9:06
Cápák támadtak meg egy hajót Ausztrália partjainál (ATV)
Három embert mentettek ki az Ausztrália északkeleti partjainál lévő Korall-tengerből, miután a hajót, melyen utaztak, cápák támadták meg - jelentette be az ausztráliai tengerbiztonsági hatóság (AMSA) szerdán.
szept. 6
9:06
Az EU az ukránok listája alapján értesíti és hazatoloncolja a hadköteles ukránokat (Magyar Hírlap)
Egy felvétel jelent meg a közösségi médiában, amelyen egy, az Európai Unióba menekült ukrán férfi kér tanácsot.
szept. 6
9:06
Szijjártó: akkumulátorok gyártásában a második lesz a világon Magyarország (Autószektor)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az IAA (Internationale Automobil-Ausstellung) nemzetközi mobilitási kiállításon mondott beszédében leszögezte, hogy ha van ország a világon, amelynek gazdaságát az autóipar határozza meg, akkor az egyértelműen Magyarország. Hazánk ipari termelésének harmada ehhez az ágazathoz köt
szept. 6
9:06
Nem csinál ügyet Norris kiakadásából a McLaren: "a bajnokok is így viselkednek" (Racing)
Andrea Stella elmondta, nem fogják megfedni Lando Norrist, amiért a vártnál jobban kiakadt a csapatra a Holland Nagydíjon. A brit versenyző a második helyről rajtolhatott, majd a hirtelen jött eső átírta a jól kitalált stratégiákat. Aki korán bement intermediate gumikért, az jó lóra tett, míg a kint maradók sokat buktak a bátorságukon. A 23 éves
szept. 6
9:12
Három kutatónő kapott A Nőkért és a Tudományért díjat (ProfitLine)
Hirsch Edit vegyészmérnök, Zobor Annamária Ditta egyetemi docens, valamint Valkó Orsolya biológus kapták idén a L'Oréal-Unesco A Nőkért és a Tudományért elnevezésű díjat kiemelkedő kutatási eredményeikért.
szept. 6
9:12
Itt a bejelentés: újra meghosszabbodik a válsághelyzet Magyarországon, eddig fog tartani (Pénzcentrum)
Ismét meghosszabbodik egy válsághelyzet Magyarországon, ami jövő év március 7-ig biztosan velünk is marad derült a Magyar Közlönyből.
szept. 6
9:12
Megbillent a forint az utóbbi napok híreinek hatására (Portfolio)
További gyengüléssel kezdett szerda reggel a forint az utóbbi napok botladozása után. A magyar devizát több hír is nyomás alatt tartja a hét eleje óta, a finanszírozási igény megemelése és a reptér megvásárlásának a terve is ide sorolható.
szept. 6
9:12
A tűznél is forróbb volt Cristiano Ronaldo feleségének ruhája a velencei filmfesztiválon (Joy)
Cristiano Ronaldo mindig is büszke volt gyönyörű feleségére, hiszen Georgina Rodriguez nemcsak lenyűgözően csinos, de a vörös szőnyeges események egyik legfeltűnőbb jelensége is – természetesen csak jó értelemben.
szept. 6
9:12
Tényleg válik Joe Jonas és Sophie Turner, és most már az okot is tudjuk (Glamour)
Vasárnap este bombaként robbant a hír, miszerint válik Joe Jonas és Sophie Turner. Bár utólag számos arra utaló jelet láthattunk, ami kapcsolatuk megromlására utal, ám sem a pár, sem hivatalos képviselőjük nem erősítette meg a hírt.
szept. 6
9:12
Krausz Gábor elárulta, miért vesz részt a Dancing with the Starsban: "Most máshogy alakultak a dolgok, és úgy voltam vele, ha most nem, akkor soha" (SzMo)
Már több éve ostromolták, hogy induljon a műsorban, most Tóth Gabival való szakítása után ő is ott lesz az október közepén induló vetélkedőben.
szept. 6
9:12
Huszonkét év börtönt kapott a 2021. január 6-i zavargásokat irányító Proud Boys-vezető (Magyar Hírlap)
Az ítélethirdetés előtt a férfi elismerte, hogy hibázott, és elnézést kért a rendőrségtől, a bírótól pedig könyörületet.
szept. 6
9:12
Fizessen a fejlett világ Afrikának? – itt az új klímacsúcs (Mandiner)
Afrika nem csak áldozat, hanem cselekvő szereplő – hangoztatják a kenyai klímacsúcson, aminek célja, hogy közös megoldást találjanak a klímaváltozásra.
szept. 6
9:12
Kitört a pánik a borsodi településen Orbánék új akkumulátorgyára miatt – az emberek féltik az életüket (Nyugati Fény)
Rettegnek a lakosok a veszélyes anyagoktól.
szept. 6
9:12
Undorító, amit ez a férfi művelt a budapesti és a balatoni szórakozóhelyeken (naphire.hu)
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki mellékhelyiséget használó nőkről készített videófelvételeket a tudtukon kívül.
szept. 6
9:14
Duplázódhat a magyarországi napelempark-kapacitás pár év alatt (Portfolio)
A következő bő 5 évben, 2028 végéig további mintegy 6000 MW-tal bővülhet és gyakorlatilag megkétszereződhet a nagy, ipari méretű napelemparkok magyarországi beépített teljesítőképessége, derül ki a hálózati csatlakozási kapacitások kiosztására tavaly bevezetett új eljárásrend most lezáruló első közzétételi eljárásának eredményeiből. Ez még úgy is l
szept. 6
9:16
Az év tranzakciója: így finanszírozták az első és legnagyobb hazai természetbarát naperőművet (Portfolio)
Nem csak méreteiben és fejlesztési szemléletében kiemelkedő az ország első és legnagyobb természetbarát napelemparkja, a Lumen Park Szolnok, pénzügyi háttere is külön figyelmet érdemel, amiért az ügylet 2022-ben elnyerte az év tranzakciója elismerést az UniCredit Banktól. A projektet fejlesztő SolServices Kft. az idén átadásra kerülő Lumen Park Szá
szept. 6
9:18
Van mit tanulnunk a mediterrán konyhától... ezt az olasz, lassan sült csirkét mindenképpen (Blikk)
Bár az időjárás már nem döntöget hőmérsékleti rekordokat, azért még ne temessük a nyarat, inkább készítsük el ezt az olasz, lassan sült csirkét zöldségágyon!
szept. 6
9:18
Globális szén-dioxid-adót javasolnak (Infostart)
A klímaváltozás "könyörtelenül felemészti" az afrikai GDP-t - vélekedik a kenyai elnök.
szept. 6
9:18
Kijött az újabb adat: sötét felhők gyűlnek a német gazdaság felett (Portfolio)
Két egymást követő jelentős növekedést követően júliusban a német iparban az új megrendelések 11,7%-kal csökkentek az előző hónaphoz képest. A megrendelések visszaesését viszont a nagy megrendelések visszaesése okozta, ezek a nagyobb megrendelések pedig jellemzően volatilisan alakulnak. Vagyis nem feltétlenül mondhatjuk, hogy az ipar kilátásai roml
szept. 6
9:18
A Széchenyi István Egyetem fenntartásában működik tovább a Veres Péter mezőgazdasági középiskola (Agroinform)
Rendhagyó ünnepséggel kezdődött az új tanév.
szept. 6
9:18
Tovább csökken a kiskereskedelmi forgalom (444.hu)
Kijöttek a KSH júliusi adatai.
szept. 6
9:18
Jövőre bezsebelheti első Oscarját Mark Ruffalo (Igényesférfi.hu)
Lassan körvonalazódik, mely filmeket illeti majd kiemelt figyelem az előttünk álló díjszezon során.
szept. 6
9:18
Nincs remény Lajcsi számára? Kitálalt a börtönorvos az állapotáról (Promotions)
Galambos Lajos állapotáról vallott a börtönorvos, a bíróság meghozta a döntését.
szept. 6
9:18
Kedvezőtlen hírek érkeztek Németországból (Növekedés)
Elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben csökkentek a német feldolgozóipar új megrendelései júliusban havi összevetésben.
szept. 6
9:18
New York Times: Fico győzelmével megszűnne Orbán elszigeteltsége Európában (Mandiner)
Az amerikai lap újra szélsőjobboldalizik, és olyan álhírt terjeszt, hogy Orbán Viktor ellenzi Ukrajna megsegítését.
szept. 6
9:18
A Northvolt titkos laborjában jártunk Svédországban (Villanyautósok)
Beugrottunk a Scania akkupakk-összeszerelő üzemének megnyitójára is.
szept. 6
9:18
Kevesebbet költöttünk élelmiszerre, kevesebbet tankoltunk, de több gyógyszert vettünk júliusban, mint egy éve (Telex)
7,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest a KSH jelentése szerint.
szept. 6
9:24
Soha még ennyi magyar nem dolgozott és élt Ausztriában (HR Portál)
Az elmúlt tíz évben gyakorlatilag megduplázódott az Ausztriában dolgozó magyarok száma, és közel százezren már kint is élnek.
szept. 6
9:24
Leállt az Erste mobilbankja és netbankja (Portfolio)
A George Web és George App technikai okok miatt nem elérhető, és a netes vásárlásoknál is akadhatnak gondok, ugyanakkor a a kártyás fizetés és készpénzfelvétel működik - tájékoztat oldalán az Erste.
szept. 6
9:24
Így bakiztak Krausz Gáborék az elején (ATV)
Minden kezdet nehéz - kezdi a Borsonline Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András séfekről készült riportját. Volt idő ugyanis, mikor a sztárséfek sem voltak profik, most őszintén vallottak kezdeti bakijaikról.
szept. 6
9:24
Azonnal el kell adni a kukoricát, ha egy kis nyereség realizálható rajta – javasolja a GOSZ elnöke (Agrofórum)
Az elmúlt évek kényelmes keresleti piacából Magyarországon kínálati piac lett, érdemes tehát naponta követni az árakat. Ha pedig olyan a helyzet, hogy egy kis nyereség realizálható a kukoricán, akkor érdemes elgondolkodni az értékesítésen – javasolja a termelőknek Petőházi Tamás.
szept. 6
9:24
Kanyarós megbetegedéseket regisztráltak Ukrajnában (Magyar Hírlap)
A fertőzés rendkívül virulens.
szept. 6
9:24
Döntött a bíróság Lagzi Lajcsi ügyében: Erre kell készülnie az ország trombitásának (Nyugati Fény)
Meglepte őket az ítélet.
szept. 6
9:24
A volt F1-es pilóta csalódott Hamiltonban és Wolffban (Racing)
Nem tetszik neki, hogy egyikük sem adta meg a kellő elismerést Max Verstappennek és a Red Bullnak.
szept. 6
9:26
Újabb szankció kéne, vagy pont hogy mindenkinek jó, hogy India veszi az orosz olajat? (Portfolio)
India legnagyobb olajipari vállalata, az Oil and Natural Gas Corporation vezetője szerint India orosz nyersolajimportja a világgazdaság számára előnyös helyzetet teremt. India olcsó orosz nyersolaj vásárlását azonban széles körben bírálja több ország is, a jelenlegi szabályozói környezetben ugyanis az orosz nyersolajból finomított dízel, kerozin és
szept. 6
9:27
Erre az adatra nem lehetnek büszkék a németek (Privátbankár)
Elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben csökkentek a német feldolgozóipar új megrendelései júliusban havi összevetésben.
szept. 6
9:28
Vége a kamatstopnak Amerikában, sok diák inkább gyorsan visszafizetné a hitelét (Portfolio)
Jelentősen megugrott Amerikában a diákhitel-előtörlesztések volumene: a megtakarítással rendelkező adósok gyorsan elkezdték visszafizetni a hitelüket, miután a szabályozók döntése nyomán hároméves szünet után péntektől ismét kamatot számolnak a diákhitelekre, októbertől pedig a törlesztést is újra meg kell kezdeni – írja a Bloomberg a Goldman Sachs
szept. 6
9:30
Mégsem hozott csodát a kormány árfigyelő honlapja (Piac és Profit)
2023. júliusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 7,7, naptárhatástól megtisztítva 7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.
szept. 6
9:30
Kerti munka: ezekről az őszi feladatokról ne feledkezz meg! (Édenkert)
A mi kertészeti övezetünkben két időszak van, amikor sok munka van a kertben: a tavasz és az ősz. Nem mintha a másik két évszakban nem volna tennivaló! Ez inkább a siker és az erőfeszítés hatékony felhasználásának a kérdése.
szept. 6
9:30
Mégsem épül fel az új Duna-híd: nincs pénz, elhalasztja a beruházást a kormány (Pénzcentrum)
A kedd este megjelent Magyar Közlönyben megjelent rendelet több beruházást visszavon. A hvg.hu azt írja, törölték a feladatok közül a Dél-Budai Centrum megközelíthetőségének fejlesztését, vasúti fejlesztések közül visszavonták Ferencváros C elágazás Kőbánya felső Rákos Rákosliget, valamint Rákos Gyömrő vasúti vonalszakasz fejlesztését, Budapest kül
szept. 6
9:30
Bővítette kapacitását a magyar autóipari beszállító (autopro)
A V-Casting közel 600 millió forint beruházásával növelte kapacitását, továbbá egy napelemparkot is telepített.
szept. 6
9:30
Kecöli K. Gergő: Nincs kerülőút, kockáztatni, repülni kell (Könyves Magazin)
Idén kilencedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Hagyományunkhoz híven interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Ezúttal Kecöli K. Gergő mesél alkotói szikráról, szerkesztői szimbiózisról és a legemlékezetesebb olvasói reakcióról. Nyitókép: Merész Márton/Énbudapestem
szept. 6
9:30
Eb-selejtezők: három nap alatt hat csoportrangadót rendeznek (Magyar Hírlap)
A tíz selejtezőcsoportból az első kettő jut ki a németországi kontinensviadalra, a maradék négy helyből egy a házigazda németeké, háromért pedig a pótselejtezőn 12 csapat küzdhet meg elődöntő-döntő rendszerben a Nemzetek Ligája alapján.
szept. 6
9:36
Erősödött a forint árfolyama reggel (Adózóna)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
szept. 6
9:36
Borús a hangulat a tőzsdéken a tegnapi olajpiaci hír után (Portfolio)
Rossz hangulatban zajlik a kereskedés a kontinens tőzsdéin, ez többek között a tegnapi olajpiaci hírnek is köszönhető, az egyik legnagyobb olajtermelőnek számító Szaúd-Arábia ugyanis az év végéig meghosszabbította a napi 1 millió hordós önkéntes termeléscsökkentését, a hírre megugrott az olajár. Emellett a német gazdaságból érkeztek ma kedvezőtlen
szept. 6
9:36
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki nőket filmezett le mellékhelyiségekben (Magyar Hírlap)
A közlemény szerint a Kaposvári Járási Ügyészség jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett tiltott adatszerzés bűntette miatt emelt vádat az ügyben.
szept. 6
9:36
Felfoghatatlan tragédia: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász (naphire.hu)
Elhunyt 94 éves korában Albert Azarján, olimpiai, világ- és Európa-bajnok szovjet-örmény tornász.
szept. 6
9:38
Ütik tovább a forintot, lassan 390 az euró (Portfolio)
További gyengüléssel kezdett szerda reggel a forint az utóbbi napok botladozása után. A magyar devizát több hír is nyomás alatt tartja a hét eleje óta, a finanszírozási igény megemelése és a reptér megvásárlásának a terve is ide sorolható.
szept. 6
9:39
Júliusban még a borús idő volt az úr a kiskereskedelemben (Infostart)
A kiskereskedelem még szenved a kereslet visszaesésétől, jellemzően csak a gyógyszert és illatszert forgalmazó cégek forgalma nőtt.
szept. 6
9:39
Ársapka nélkül drága marad egy teletank a kutakon (Menedzsment Fórum)
A héten pénteken nem változnak az üzemanyagárak.

Keresés