2023. szeptember 6. szerda

szept. 6
9:42
Drámai gyorsasággal süllyed a talajvízszint Magyarországon: az Alföldet közvetlenül veszélyezteti az elsivatagosodás (Blikk)
Magyarországon a klímaváltozás legveszélyeztetettebb területe az Alföld, ezen belül is Duna–Tisza közi Homokhátság és a Nyírség, amelyet elsivatagosodás fenyeget.
szept. 6
9:42
Háború Ukrajnában: Megsemmisült az első brit Challenger harckocsi Ukrajnában (HírTV)
A műsorban Árendás Péter külpolitikai szerkesztő elemezte az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos legfrissebb történéseket, majd Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Intézet kutatója érkezett a stúdióba. Adásunk második felében Bidló Gábort, a Budagabona ügyvezető igazgatóját és kárpátaljai tudósítónkat, Dunda Györgyöt kérdezték műsorvezetőink.
szept. 6
9:42
Hiába lehet minden, elúszhat Magyarország mellett az Erasmus: ezt nagyon sok diák bánhatja (Pénzcentrum)
Egyáltalán nem biztos, hogy lesz megoldás magyar Erasmus-ügyben írja a Telex.
szept. 6
9:42
KSH: júliusban a kiskereskedelmi forgalom 7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva (Magyar Hírlap)
A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,2 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest.
szept. 6
9:42
Az ENSZ átalakítását sürgette a közgyűlés leköszönő magyar elnöke (Demokrata)
Kőrösi Csaba szerint a geopolitikai versengés ellenére az emberiség túlélése az együttműködésen múlik.
szept. 6
9:42
Ceglédi Zoltán: Kis pusztagöröngy gyarmatként kezel minket a Facebook (Mandiner)
Az elemző szerint az állítólagos tényellenőrök "kussolnak most".
szept. 6
9:42
Beütött a krach: Lesújtó számokat közölt az állami hivatal – már élelmiszerre is egyre kevesebbet költenek az emberek (Nyugati Fény)
Jelentős visszaesést mértek.
szept. 6
9:45
Magas szinten fagyott be az üzemanyagok ára (Privátbankár)
A héten pénteken nem változnak az üzemanyagárak.
szept. 6
9:48
Tökfajták: ez a különbség a nyári és a téli tökök között (Édenkert)
Bár a tök egy gyümölcs, a zöldségek családjába tartozik, és számos fajtája ismert. Ahhoz, hogy minél többet megtudjunk a tökről, olvassuk el az alábbi cikket!
szept. 6
9:48
Erre számíthatunk péntektől a kutakon (Portfolio)
A héten pénteken nem változnak az üzemanyagárak a holtankoljak információi szerint.
szept. 6
9:48
Száj körüli bőrszárazsággal küzdesz? Így orvosolhatod a kellemetlen problémát (Femcafe)
A száraz bőr nagyon kellemetlen tud lenni, mivel pedig az ajkaink körül lévő bőrterület különösen érzékeny, fontos, hogy még inkább odafigyeljünk az ápolására.
szept. 6
9:48
Bővíti olasz portfólióját a Keppel MET Renewables (NRGreport)
A svájci központú Keppel MET Renewables – megújuló energetikai eszközökkel foglalkozó – befektetési platform 100 százalékos részesedést szerzett egy napenergia-fejlesztési projektben, az olaszországi Apuliában.
szept. 6
9:48
Tényleg vegán volt Drakula? Hátborzongató, amit a kutatók kiderítettek a véreskezű havasalföldi fejedelemről (Promotions)
A legendákból ismeretes Drakula egy új kutatásban már nem is annyira félelmetes, könnyen lehet ugyanis, hogy a vegán étrendet részesítette előnyben.
szept. 6
9:48
Cápatámadás rongált meg egy hajót Ausztrália partjainál, az utasokat kimentették (Magyar Hírlap)
A szerencsétlenül járt hajó három utasa, két orosz és egy francia állampolgár csütörtökön érkezik Brisbane-be.
szept. 6
9:48
Kőszeg Ferenc: Haragszom Gulyás Mártonra! (Mandiner)
Kőszeg kérte a partizánost, hogy rövidítsék le a pedofíliás részt, erre Gulyás csak azért is meghosszabbította azt.
szept. 6
9:48
Lehet, hogy az igazi Drakula valójában végig vegán volt (Helló Magyar)
Egy új kutatás azt sugallja, hogy a Bram Stoker Drakulájának ihletője amellett, hogy valószínűleg vért könnyezett, vegetáriánus vagy vegán volt.
szept. 6
9:48
Tönkreteheti a YouTube-ot a Shorts funkció (BitcoinBázis)
A YouTube volt dolgozói szerint a Shorts tönkreteszi a platformot, mivel a rövidebb tartalmak kiszoríthatják a hosszabb videókat, amelyek közel
szept. 6
9:48
Érkezik Jennifer Garner új filmje a Netflixre, ezt tudjuk róla eddig (in.hu)
Hirtelen 30 rajongók, figyelem! Még idén érkezik Jennifer Garner vadonatúj filmje a Netflixre, a Family Switch, amiről már most a 2004-es ikonikus vígjátékra asszociálunk.Míg a Hirtelen 30-ban Garner egy 13 éves lányt alakított, aki váratlanul a 30 éves testében találja magát, addig a Family Switch-ben egy kicsit más testcsere-forgatókönyv játszódi
szept. 6
9:48
Gundel Takács Gábor visszatér a reggeli rádiózáshoz (Media1)
Az ismert tévés és rádiós a Jazzy Business Class című műsorát vezeti majd holnaptól kezdve.
szept. 6
9:50
Elbúcsúzhatunk az ismert autómárkáktól? A kínai betörés sokkolhatja Európát (Portfolio)
Christian Kames, a Lazard pénzügyi tanácsadó cég ügyvezető igazgatója szerint a kínai elektromos járművek valódi fenyegetést jelentenek az európai autóiparra. Kames a müncheni IAA mobilitási konferenciáról beszélt, ahol a kínai vállalatok száma az előző rendezvény óta ugrásszerűen megnőtt.
szept. 6
9:54
Mi lesz a támogatásokkal és a pályázatokkal gazdaságátadás esetén? (Agroinform)
A KAP eljárásrend tervezete tartalmaz erről bővebb információkat.
szept. 6
9:54
Zöld átállás: újabb kedvezményeket ad az MNB a bankoknak (Portfolio)
Az MNB kiterjeszti a zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjainak igénybe vételi lehetőségét. Az időbeni hosszabbítás révén a bankok a 2025. december 31-ig folyósított zöld hiteleik után öt évig – tehát akár egészen 2030-ig – alkalmazhatják a kedvezményes tőkekövetelményeket. A jegybank bővítette a zöld hitelcélokat is az energiahatékonyság, az en
szept. 6
9:54
BRFK: augusztusban 44 ellenőrzést tartottak a rendőrök Budapest útjain (Magyar Hírlap)
A közlemény szerint egy hónap alatt 654 esetben kellett intézkedniük, ezek közül 636 alkalommal észleltek sebességtúllépést.
szept. 6
9:54
Különleges címlappal jön az ELLE (MMonline)
Az ELLE magazin, Magyarország egyik legnépszerűbb divat- és életmód magazinja leleplezte korszakalkotó őszi címlapját, amely a magyar média történetében egyedülálló módon egy kisgyermekes meleg házaspárt mutat be.Olyan időket élünk, amelyben az elfogadás és a megértés nélkülözhetetlen, mégsem általános. Ebben a közhangulatban lép előre az ELLE, hog
szept. 6
9:54
Schallenberg nem ért egyet a magyar soros elnökség visszavonásával (Demokrata)
Az osztrák külügyminiszter populista megközelítésnek nevezte ezeket a kísérleteket.
szept. 6
9:54
Közel 100 milliárd forinttal többért jóval kevesebbet vásároltunk júliusban, mint egy évvel korábban (Üzletem)
Júniushoz képest 0,2 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól pedig 7,6 százalékkal maradt el a kiskereskedelmi üzletek forgalma 2023 júliusában – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
szept. 6
9:54
Záporoztak a büntetések a fővárosban: a rendőrök felvették a harcot a szabálytalankodó autósokkal (naphire.hu)
A rendőrök augusztusban 44 alkalommal tartottak ellenőrzést a főváros útjain a balesetek, az illegális gyorsulások, "driftelések" és engedély nélküli jármű-átalakítások megelőzése, megszakítása és szankcionálása érdekében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu oldalon.
szept. 6
9:56
Az új brit védelmi miniszter megerősítette a Challenger 2 harckocsi megsemmisülését (Magyar Hírlap)
Nem tervezik, hogy küldenek helyette újat.
szept. 6
9:57
Húsz év után visszatér a reggeli rádiózáshoz Gundel Takács Gábor (Blikk)
Húsz év után a Business Classban tér vissza a reggeli rádiózáshoz Gundel Takács Gábor. Az ismert tévés, korábbi rádiós, aki a Jazzy műsorához csatlakozott, először szeptember 7-én, 6.30-tól jelentkezik élőben a stúdióból.
szept. 6
10:00
"Érintettek vagyunk" - a hollywoodi sztrájkok hatnak a magyar filmstúdiókra (Infostart)
Egy sor külföldi film forgatása zajlik most is Magyarországon.
szept. 6
10:00
Nem tartható az idei költségvetés (Adózóna)
Nem tartható az idei költségvetés, ezt ismerte el közvetve a Pénzügyminisztérium azzal, hogy az Államadósságkezelő megemelte az idei kötvénykibocsátási tervét – írja a nepszava.hu.
szept. 6
10:00
Az osztrák kormány nem támogatja, hogy Magyarországtól megvonják az EU-s elnökséget (Portfolio)
Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter egy szerdai interjújában jelezte: nem ért egyet azokkal a törekvésekkel, amelyek megvonnák Magyarországtól az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét - írja az MTI. Korábban az Európai Parlament vetette fel, hogy vonják meg Magyarországtól a 2024 júliusától esedékes elnökséget, és ehhez több tagállam,
szept. 6
10:00
Egyre többen lépnek le végleg az országból: már egy nagyvárosnyi magyar él Ausztriában (Pénzcentrum)
Folyamatosan nő azoknak a magyaroknak a száma, akik Ausztriában kezdenek új életet - közölte az osztrák gazdasági minisztérium. A legtöbben Bécsben telepednek le, de sokan választják a vidéki tartományokat is.
szept. 6
10:00
Az ENSZ átalakítását sürgeti a volt magyar elnök (ATV)
A geopolitikai rivalizálás a világ valóságának része, ugyanakkor akadályozza a szükségszerű megoldásokat és a sürgős együttműködést, valamint eltereli a figyelmet a fenntarthatósági átmenetről - jelentette ki az ENSZ Közgyűlésének leköszönő magyar elnöke kedden New Yorkban.
szept. 6
10:00
Tucker Carlson interjút készített a férfival, aki lefeküdt Barack Obamával (Magyar Hírlap)
Sinclair aláírt egy eskü alatt tett nyilatkozatot, és hazugságvizsgálaton is részt vett.
szept. 6
10:00
Erste elemző: Megakadt a kilábalás (Növekedés)
A várttal ellentétben megakadt a júniusban megkezdődött kilábalás: bár a naptárhatástól megtisztított mutató javult: 7,6 százalékkal esett az éves index júliusban, kedvezőtlen, hogy havi alapon csökkent a volumen - írja Nagy János, az Erste Bank elemzője.
szept. 6
10:00
Orbánozni kezdett egy magyar opera kapcsán egy német színház (Mandiner)
A Krasznahorkai és Tarr Béla évtizedekkel ezelőtti írásaiból született Eötvös Péter-opera kapcsán is Orbán jutott eszébe a német színházigazgatónak.
szept. 6
10:02
"Jók a NATO által biztosított harcjárművek, de semmit nem érnek az orosz aknák ellen" – tálaltak ki ukrán katonák a Timesnak (Magyar Hírlap)
Robotine térségében a harcoló ukrán katonák 75 százaléka meghal.
szept. 6
10:02
Bóka és Navracsics együtt mennek Brüsszelbe tárgyalni (Mandiner)
Elindult a két miniszter.
szept. 6
10:06
Gianni Annoni elárulta, mi a tökéletes házi fagyi titka (Blikk)
Bár most az ilyenkor szokásosnál enyhébb az időjárás, a prognózisok szerint a nyár és a meleg idő akár szeptember végig is kitarthat. Így azért marad még bőven lehetőség arra, hogy hódolhassunk a hűsítő ízeket kínáló fagyizás édes élményének. A legjobb házi készítésű fagylalt titkait egy igazi gasztroguru, Gianni Annoni leplezi le!
szept. 6
10:06
Meglepetést okozott Ausztrália, a vártnál nagyobb mértékben nőtt a gazdaság (Portfolio)
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az ausztrál gazdaság teljesítménye az idei második negyedévben az első negyedévhez képest.
szept. 6
10:06
Új emberfajt fedeztek fel, ez pedig felrúghatja az evolúció eddig ismert történetét (Hamu és Gyémánt)
Az emberi evolúció zavaros történetének egyszerűsítése érdekében egy nemzetközi tudóscsoport egy új kihalt emberfaj, a Homo bodoensis besorolása mellett érvelt, amely a modern ember közvetlen őse lehetett. De miért volt erre szükség?
szept. 6
10:06
Koránt sincs vége: Orbánék ismét válsághelyzetet hirdettek Magyarországon (Nyugati Fény)
Márciusig marad az intézkedés.
szept. 6
10:06
Sisaf23’: az agrárinnovációk fóruma (Magyar Mezőgazdaság)
A növényi memóriáról és annak kiaknázási lehetőségeiről, az agrárökoszisztémát érintő szikesedésről és a fémszennyezés élelmiszerbiztonsági következményeiről is szó volt a Debreceni Egyetemen szervezett nemzetközi konferencián.
szept. 6
10:06
Közel a sorozatgyártáshoz a hidrogéntüzelőanyag-cellás Toyota Hilux (Autószektor)
Tavaly decemberben értesült először arról a világ, hogy a Toyota nagy-britanniai gyártóközpontjában 2022 elején egy előzmények nélküli fejlesztési programot indítottak útjára: vezető iparági és tudományos szereplők bevonásával hozzáfogtak egy Toyota Hilux hidrogéntüzelőanyag-cellás (FCEV) hajtásláncra történő átalakításához. A prototípus fejlesztés
szept. 6
10:06
"Az életünkről van szó"– ismét lakossági fórumon tiltakoztak az alsózsolcaiak az odaépülő akkumulátorgyár ellen (Telex)
A helyi önkormányzat szerint a beruházó szlovén céget kifejezetten erre az alsózsolcai beruházására hozta létre három magánszemély, akik közül az egyik ráadásul tiszteletbeli konzul itthon.
szept. 6
10:06
Az Eximbank közpénzcsapja alá is odafért Balásy Gyula cége (Telex)
Az atlétikai vb-n is szépen kereső Balásy egyik vállalkozása kapta az idei év eddigi egyik legnagyobb megrendelését az állami Exim-csoporttól.
szept. 6
10:12
A válság elérte a casco piacot (Piac és Profit)
Az MNB friss biztosítói adatsora szerint 2023 második negyedévében a biztosítók 1.016.925 casco szerződést kezeltek, 1,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A casco állományhoz tartozó átlagos éves díj elérte a 161 ezer forintot, ami 22 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 133 500 forintos értéknél. A Független Biztosítási Alkuszo
szept. 6
10:12
140 millió euró jut tiszta energia innovációkra (ProfitLine)
Az ipari, pénzügyi és képzési szektor jelentős szereplői a tiszta energia ipari innovációjának felgyorsításába fektetnek be.
szept. 6
10:12
Az allergiás kötőhártya-gyulladást leggyakrabban a parlagfű okozza (WebBeteg)
Erős szemviszketést, könnyezést és vörösödést is okozhat az allergia – mondta Dr. Németh János. A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának tudományos igazgatóhelyettese hozzátette, ha a szezonális allergia megjelenése előtt néhány nappal már elkezdjük a gyógyszer szedését és a szemcsepp alkalmazását, akkor a tünetek súlyosságát mérsékelni tudjuk.

Keresés