A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Varga Zsolt egykori jóbarátja, Benedek Tibor örökét viszi tovább. A Bors heti legolvasottabb sportcikkei közül válogatottunk.
Új időszámítás kezdődik idén a zöldenergia-tárolói fejlesztésekben – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap az MTI-vel. Az írták, a magyar gazdaság jövője a zöldenergia. A kormány azon dolgozik, hogy Magyarország a lakásokban, a gépkocsikban és az ipartelepeken is élen járjon a zöldenergia tárolásában. A hét elején megnyílt pályázatok 13
Ahogy arról beszámoltunk, a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburg vasárnap délelőtt jelentette be, hogy a tavaszi szezonra kölcsönveszi a Hoffenheimtől Szalai Attilát. Az egyesület sportigazgatója, Klemens Hartenbach az aláírás nem hétköznapi körülményeiről is beszélt.
A hirtelen szívmegállás megelőzése és az újra élesztési ismeretek minél szélesebb körben való terjesztése érdekében, folytatódik a Budapesti Szent Ferenc Kórház egy éve indított Mentsünk együtt életet! programja.
Cori Broadusnál korábban egy súlyos autoimmun betegséget diagnosztizáltak, ám hiába kapott rá gyógyszereket, semmi nem segített. Végül más módszert kezdett kipróbálni.
A kormány hivatalosan is lejjebb hozta az idei GDP-növekedési várakozását. A friss szám azért érdekes, mert pont annak a határán billeg, hogy a nyugdíjasok jogosultak lesznek-e a prémiumra. Ennek apropójából összeszedtük, hogy 2024-ben mire számíthatnak a nyugdíjasok, a nyugdíjemelés, a 13. havi nyugdíj mit is jelent majd számukra a gyakorlatban.
New Hampshire államban kapmányoltak szombaton a republikánusok esélyes elnökjelölt-aspiránsai, három nappal az északkeleti államban tartott előválasztást megelőzően, ahogy a demokrata jelöltek is próbálják növelni támogatóik számát abban az államban, ahol Joe Biden nem szerepel a szavazólapon.
Hiába a mínuszok, a hazai sztárvilág ezekben a napokban is gondoskodott a szaftos témákról. Szerelmes és forró fotók, valamint nagy bejelentések hete volt ez.
A gázai egészségügyi minisztérium statisztikája nem tesz különbséget a civil és fegyveres áldozatok között, ugyanakkor állítása szerint a halálos áldozatok 70 százaléka nő vagy gyermek, eddig mintegy 9000 fegyverest likvidált.
Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója az MTI-hez minap eljuttatott közleményében emlékeztet: hektikusan alakult a használtautó-piac Magyarországon tavaly, januártól áprilisig nagy volt a kereslet a másodkézből származó kocsik iránt, majd jelentősen visszaesett az autóvásárlási kedv. Rámutatott, hogy miközben a kereslet stabili
Gyorsabban kaphatnak német állampolgárságot a migránsok Németországban. Elfogadták ugyanis az állampolgársági törvény reformját, amely várhatóan áprilisban lép életbe.
Több száz ázsiai óriás lódarázs faodúban, padlások réseiben, üveggyapotban megbújva, hibernálva várja most is a tavaszt, hogy kikeletkor utódainak százezrével árassza el hazánkat. A méheket felfaló és az emberre is rátámadó invazív darazsak királynői akkor ébrednek majd fel álmukból, amikor a hőmérséklet eléri a 15 fokot. Ez most a magyar méhészek
Jól startolt a Napenergia Plusz Program, folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon - mondta az index.hu hírportálon szombaton közzétett interjúban az energiaügyi miniszter.
A tesztoszteron elsősorban férfi nemi hormonként vagy természetes anabolikus szteroidként ismert. Férfiakban a herék úgynevezett Leydig-sejtjei állítják elő, de termelődése nőkben is zajlik, a mellékvesében és petefészekben is, igaz, jóval kisebb mennyiségben (a férfiak tesztoszterontermelése kb. huszonötszöröse a nőkének).
Komoly veszélynek nevezte a magyar kormányfő és a szerb elnök barátságát egy svájci lapnak nyilatkozva az Európai Stratégiai Kezdeményezés nevű agytröszt elemzője.
A Freiburg vasárnap a közösségi oldalán erősítette meg a szombati sajtóhírt egy fotóval és a "Herzlich Willkommen in Freiburg, Attila!" (Isten hozott Freiburgban, Attila) kiírással.
Gyorsan olvad a világ legnagyobb jéghegye, az Antarktiszról leszakadt A23a – állapították meg a kutatók, akik az Eyos expedíciós vállalat hajójával múlt vasárnap érték el az óriási jégtömböt. Ian Strachan, az expedíció vezetője a BBC Newsnak elmondta, hogy a jéghegyet 3-4 méteres hullámok mossák, és így eróziója folyamatos. Az expedíció vasárnap dr
A támadásnak további húsz sérültje közt két gyerek is van. Ukrajna nem kommentálta, Oroszország pedig barbár terrorcselekménynek nevezte a más forrásból nem megerősített eseményt.
Az elmúlt hónapokban az is megismerte Molnár Áront, akit nem érdekelnek a közügyek és nem jár színházba. A Sztárbox győztese nem csak közkedvelt és sikeres színész, hanem környezetvédelmi és társadalmi ügyekkel foglalkozó aktivista is.
A téli táj sokakat sétára csábít, ha pedig gyerekünk vagy kutyánk van, kötelező kimozdulnunk a lakás melegéből. Ám amíg ők önfeledten futkosnak, mi egy helyben állva könnyen csonttá fagyunk. Összeszedtünk 6 tippet, amelyek segíthetnek ilyenkor felmelegedni.