Az LG Electronics (LG) bejelentette legújabb, 2024-es QNED és QNED Mini LED televízióit. A még szélesebb képernyőválaszték része egy ultranagy, 98 hüvelykes modell is, amely életteli képminőséggel, fejlett, mesterséges intelligencia alapú képfeldolgozási technológiákkal, széleskörű személyre szabhatósággal és kifinomult dizájnnal érkezik.
A januártól élő új kamatplafon alapján legfeljebb 7,3 százalékos THM-mel kínált lakáshitelek törlesztőrészletei több tízezer forinttal alacsonyabbak, mint a kamatplafon előtti, október eleji jelzálogkölcsönöké. Az igénylők közül az járt jól, aki kivárt, a lakáskölcsönt három hónappal ezelőtt felvevők viszont verhetik a fejüket a falba. A hitelkivál
2024. január 1-jétől fontos adóalap-csökkentő kedvezmények akár folytatólagosan is igénybe vehetők, nem kell minden évben új adóelőleg-nyilatkozatot leadni a munkáltatónak, rendszeres bevételt juttató kifizetőnek – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Január elsejétől átlagosan 79 500 forinttal emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére - jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában szerdán.
Zsiday Viktor évindító gazdasági elemzésének a Vissza a múltba címet adta – összeomlott a "legalább kormányozni tudnak" mítosz – a költségvetés helyzete jelenleg legalább olyan rossz, mint 2006-ban, a Gyurcsány-korszak mélypontján. A magyar gazdaság immáron negyedik éve ijesztően nagy költségvetési hiánnyal küzd, és ennek előbb vagy utóbb meg kell
Meseszép környezetben, egy erdős telken található ez a csodálatos lombház, aminek minden négyzetcentimétere a letisztultságot és a funkcionalizmust hirdeti.
Lakossági szempontból jól indul az év az üzemanyagárakat tekintve, írja a holtankoljak: péntektől a gázolaj nagykereskedelmi, azaz beszerzési ára bruttó 10 forinttal csökken, a benzin beszerzési ára a héten nem változik. A kiskereskedelmi árak alakulása azonban jelentősen eltért az elmúlt időszakban a nagykereskedelmi árak változásától, ezért nehéz
A költségvetés valós helyzetét jól tükröző mutató alapján visszajutottunk a 2006-os szintekre: a hiány megugrott, ennek pedig nagy ára lehet. Főként, ha a kormányzat nem próbál meg kiigazításokat végrehajtani. De a költségvetés egyenlegjavulása is kisebb kiadásokat és/vagy magasabb adókat jelent, mindkettő alacsonyabb életszínvonalat, kisebb gazdas
Megelégelte az agrárkamara, hogy a mezőgazdasági termelők finanszírozzák a vadásztársaságok tagjainak hobbiját azzal, hogy az elszaporodott nagyvadat a terményeiken legelnek.
Az elmúlt években egyre gyakrabban szembesülhetünk szélsőséges időjárási eseményekkel és az ezek által okozott károkkal: az előző évekhez hasonlóan tavaly is komoly viharok sújtották hazánkat, melynek eredményeként a Generali 2023 január-december közepe között több, mint 58 000 lakás és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentést kapott – mely az
A piac emelkedésére játszó globális alapok jelentős pénzeket vontak ki decemberben a kínai piacokról, ennek nagy részét a befektetői visszaváltások váltották ki, de az alapok maguk is igyekeznek csökkenteni kínai kitettségüket.
Csaknem 135 ezerre nőtt azoknak a magyaroknak a száma, akik a nyugdíjkorhatár betöltését követően még mindig dolgoztak, a 65-74 éves korcsoportból pedig minden tizedik magyar még aktívan dolgozott 2023-ban. A foglalkoztatási adatokból az a trend rajzolódik ki, hogy egyre több idős magyar marad aktív a munkaerőpiacon, egyre emelkedik az idősödő dolg
Egy január másodikán benyújtott dokumentumból kiderült, hogy a MicroStrategy vezérigazgatója 216 millió dollárnyi részvényt fog értékesíteni 4 hónap alatt. Pont
Rekordmennyiségű kárbejelentés érkezett az éghajlatváltozás miatt. A Generálinál csupán a tavaly február 4-én országszerte pusztító szélvihar kártérítési összege mintegy 350 millió forint volt.
Katalin hercegnéről köztudott, hogy amilyen határozott tud lenni a legtöbbször, olyan könnyen képes elérzékenyülni, főleg ha a családjáról van szó – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy pillanatok alatt elsírta magát Harry herceg szavain.
A BRFK, a FÖRI és a BKK munkatársai az összehangolt művelet során a reggeli és délutáni csúcsban a leginkább problémás helyszíneken ellenőrzik a buszsávokat, napközben pedig az árurakodás szempontjából kritikus vonalakon járőröznek. A metrópótlás idején kiemelt figyelmet kapott a pótlóbuszok által használt sávok kontrollja, hagyományosan pedig a be
Negyedik évadját zárta a rendőrség és a közlekedési vállalat akciója: csak a buszsávellenőrzésekkor ötszázszor kellett szabálytalan használat miatt intézkedniük a rendőröknek 2023-ban; jelentős összegű bírságot osztottak ki összességében.
Meghalt dr. Révész (Várkonyi) Anna. Az újságíró olyan lapokba publikált, mint az Élet és Tudomány, az Élet és Irodalom és a HVG, de a Búvár, a Delta, az Impulzus, a New Hungarian Quarterly és a People and the Planet oldalakon is jelentek meg írásai.
Selena Gomez valószínűleg a következő albuma megjelenése után visszavonul a zenéléstől. Az énekesnő elárulta, hogy inkább a színészet mellett szeretne lehorgonyozni. A döntését meg is indokolta.
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.) új 3 éves fix kamatozású állampapírral bővíti a termékpalettát, Fix Magyar Állampapír (FixMÁP) néven, valamint új konstrukciójú és futamidejű Bónusz Magyar Állampapírt (BMÁP) hirdet meg a lakosság részére. Mindkét állampapírtípus 2024. január 8-ától vásárolható meg online vagy személyesen – írja sajtók
Valósággal szárnyaltak az amerikai tőzsdén a Covid-vakcinájáról ismert Moderna részvényei kedden, és a zárás utáni kereskedésben tovább menetelt felfelé az árfolyam, miután az Oppenheimer elemzője optimista véleményt fogalmazott meg a biotech cégről – írja a CNBC.
Január elsejétől átlagosan 79 500 forinttal emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére - jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában szerdán. Az államtitkár tájékoztatása szerint a béremelés több mint 56 ezer embert érint, rendőröket, tekeseket, idegenrendészeti dolgozók
A befektetési elemző szerint a kormánynak két lehetősége van: 2-3 év nadrágszíjmeghúzással stabilizál, vagy megpróbálja elodázni a kiigazítást, pörgeti a növekedést olcsó hitelekkel, elinflálással, amíg lehet, de ez még komolyabb problémákat okozhat majd.