A londoni Royal Holloway Egyetem tudósai által folytatott nagyszabású, ötéves, egész Európára kiterjedő kutatási program megerősítette, hogy a mezőgazdaságban általánosan használt növényvédő szerek még mindig jelentősen károsítják a poszméheket, mivel a kolóniák gyengébben növekednek és kevesebb utódot hoznak létre.
A vádirat szerint a nő 2021 decembere és 2023 januárja között több internetes oldalon álneveket használva folyamatosan hirdetett eladásra különböző használati cikkeket, egyebek mellett játékkonzolokat, kerti játszóteret, fürdődézsát.
A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 3,7 százalék volt tavaly a III. negyedévben és 5,4 százalékot ért el az első három negyedévben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az Agrárminisztérium kiemelt figyelemmel folytatja az ország fával borított területeinek növelését, a határozott elkötelezettséget az is jelzi, hogy 2024-ben a Közös Agrárpolitika keretein belül az erdőtelepítési pályázatok elsők között nyílnak meg.
Az M5-ös autópályáról az M1-es autópálya felé tartók emiatt nem tudnak felhajtani az M0-s autóútra, ezért az M5-ös autópályán továbbhaladva, az M51-es autóút felé lehetséges kerülni - írta néhány perccel 9 óra után az Útinform. A katasztrófavédelem azt közölte, hogy négyes karambol történt, két személyautó, egy kisteherautó és egy kamion ütközött.
Latin-Európa és a germánok tömegével fordulnak a jobboldalhoz, máshol a helyzet ellentmondásosabb. Körképünk az európai jobboldal helyzetéről 2024 kezdetén!
Az előzetes adatok szerint a hiány 3,7 százalékos volt a GDP arányában a III. negyedévben, ami 264 milliárd forinttal, 2 százalékponttal lett kedvezőbb az egy évvel korábbihoz viszonyítva, és 5,4 százalékot tesz ki az első három negyedévben, ami az előző év azonos időszakához képest 1363 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,1 százalékponttal lett ke
Amióta a mérési adatok rendelkezésre állnak, 2023 volt a legforróbb esztendő; Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke, a Közép-Európai Egyetem professzora ennek kapcsán arról beszélt, van-e esélyünk idén lassítani a klímaváltozást.
2024 első negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka bővíteni tervezi létszámát, miközben csökkentést 21 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower munkaerő-közvetítő kutatásából. Informatikában, pénzügyben és az ingatlanszektorban nőhet leginkább a munkaerőigény. "A munkaerőpiacról mintegy húszezer olyan munkavállaló hiányzik aki megfelelő di
Zelenszkij saját maga válhat akadályává egy megállapodásnak, aminek csúfos bukás lenne a vége. Somkuti Bálint, Gönczi Róbert és Dunda György elemezték élőben a háborús híreket.
Decemberben több alkalommal is rekordot döntött a Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index, és végül 60620 ponton zárta az évet, ami 38,4 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A tőzsdei forgalom mérsékelt volt egész évben – adta hírül a BÉT.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács üdvözli, hogy az Agrárminiszter az immár 9 éve működtetett Közösségi Marketing Alapjának fenntartási kötelezettségét újabb három évre, 2026. december 31-ig kiterjesztette a nem Tej Terméktanács tag tejpiaci szereplőkre is.
Októberben emelte meg a kormány 5,2 százalékra az egész éves hiánycélt, de a KSH most közölt adatai szerint már a szeptemberben záruló harmadik negyedévben 5,4 százalék hiányzott a központi költségvetésből. A különadók sokat javíthattak a termelési adóbevételeknél. Nagyon nagy kérdés, hogy a kormány 2023 egészére közölt 5,9 százalékos hiánybecslése
Több száz rendbeli csalás miatt emelt vádat egy letartóztatásban lévő szabolcsi nővel szemben a Marcali Járási Ügyészség; a vádlott csaknem 500 sértettnek kínált megvásárlásra olyan tárgyakat, amelyekkel valójában nem rendelkezett - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.
Az amerikai választók számára a gazdasági kérdések mellett a külpolitika és bevándorlás volt a legfontosabb téma 2023 decemberében - derül ki az AP hírügynökség és a NORC társadalomkutató-intézet év elején közölt felméréséből.
Gulyás Gergely miniszter állításával ellentétben a szakképzésben dolgozó oktatók nem részesülhetnek a pedagógusoknak megígért, átlagosan 32,2 százalékos januári béremelésből – közölték a Népszava érdeklődésére a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) vezetői. Bár nem egészen világos, kik és mennyivel ka
Gyengén indult az év a világ tőzsdéin, tegnap eséssel zártak az amerikai indexek, miután a kötvényhozamok ismét emelkedésnek indultak. Ez elsősorban a technolóigai részvényeket helyezte nyomás alá, így a Nasdaq jelentősebb mínuszban zárt, amiben az is szerepet játszott, hogy az Apple-re érkezett egy leminősítés, amire eséssel reagált a részvény. En
Az energiacég a folyamatos változás és alkalmazkodás fontosságára hívja fel a figyelmet, és arra inspirálja a fogyasztókat, illetve a partnereit, hogy induljanak el ők is a fejlődés útján. Legyél Te is megújuló! – az E.On mindenkit arra buzdít, hogy merjen változtatni a régi szokásain, legyen nyitott az eddig ismeretlen megoldások iránt és bátran
A CDU/CSU a koalíciós kormány permanens válságára és saját erejére való tekintettel előrehozott parlamenti választásokat sürget. Friedrich Merz, a CDU vezetője már egy időpontot is javasol: a június 9-i európai parlamenti választások napját. Káncz Csaba jegyzete.
Olyan lapokban publikált mint az Élet és Tudomány, az Élet és Irodalom és a HVG, vagy például a Búvár, a Delta, az Impulzus, a New Hungarian Quarterly és a People and the Planet.
Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa felszólította Oroszországot és Ukrajnát, hogy igyekezzen mérsékelni a támadásokban elhunyt polgári áldozatok számát.
Kína vezető bankjai szigorítani kezdték bankközi hitelezési sztenderdjeiket az ingatlanadósság-válság súlyosbodása miatt, hogy csökkentsék kockázataikat - tudta meg a Reuters.