A platform fiatalabb közösségének, és koncepciójának köszönhetően elsősorban a humoros videók tudnak hatalmas népszerűségre szert tenni, ezek közül is főként
A bankok 2024-es hirdetményei már elérhetők, így előre láthatjuk, milyen feltételekkel kínálják hiteleiket januártól. A Bankmonitor szakértőinek analízise alapján a piaci lakáshitel-kamatok lényegesen csökkentek az év elején. Ez azt jelenti, hogy kedvezmények nélkül akár 7%-os, kedvezményekkel pedig akár 6% alatti kamatokat is elérhetünk. A CSOK Pl
A Bitcoin hálózata megelőzte az Ethereumot. A legnagyobb nem helyettesíthető token, azaz NFT értékesítési volumennel rendelkező blokklánc decemberben már a
A kormány a zöldenergia fokozott hasznosítása érdekében nagymértékben enyhítette a szélkerekek létesítésének jogszabályi feltételrendszerét. Az előírt védőtávolság az európai gyakorlatnak megfelelően 700 méterre csökken. A megújított törvényi keretekhez igazodó rendeleti szintű részletszabályok kihirdetésével január elsejével megszűnik a pályáztatá
A magyar sztár hatalmas összeget ér egy svájci szervezet szerint, viszont combizomsérülése miatt kihagyja a Liverpool labdarúgócsapatának következő két kupamérkőzését.
Ha főzelékről van szó, nem a karfiol jut először eszünkbe, de ha már unjuk a belőle készült rakott verziókat, krémleveseket, ez a recept biztos befutó lehet! Könnyű, friss, gyors, és mivel lisztmentes, diéta mellett is fogyasztható. Biztos, ami biztos, mi azért ajánlunk mellé egy kis roppanós frankfurtit.
Németh Szilárd már évek óta rendszeresen megmutatja a nagyérdeműnek a különböző, általa elkészített ételeket. Ezúttal pulykahúsos rántott palacsintát sütött ebédre.
Ukrán rakétatámadást vert vissza az orosz haderő Szevasztopolnál – közölte Moszkva. A légvédelem 10 lövedéket semmisített meg. Mindeközben a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője arról számolt be, hogy a Föderáció a harcok során már észak-koreai ballisztikus rakétákat is bevetett Ukrajnában.
Több ezer MI-kutató véleménye alapján számszerűsítették, hogy milyen eséllyel törölheti el az emberiséget a gépi intelligencia – nem beszélve azokról a lehetséges hatásairól, amelyek csak egy fokkal kevésbé lennének katasztrofálisak.
Az LG és a Magna 2023-ban indult együttműködésének célja, hogy a két cég technológiai tudására építve különleges felhasználói élmény jöhessen létre a járművek utasterében. A két vállalat sikeresen integrált egy több területet átfogó számítógépes sofőrtámogató rendszert egy egylapkás rendszerbe (System on Chip, SoC), amely rugalmas és költséghatékon
Az egyre szárazabb fenyő kiválóan ég, ezért végnapjaiban sem szabad meggyújtani rajta semmit. Azt is felsorolják, mit kell tenni, ha mégis lángolni kezd.
A 49-szeres válogatott labdarúgó, Lisztes Krisztián elismeri, hogy ahhoz, hogy a fia válogatott legyen, van még hova fejlődnie, de érzékenyen érinti, ha kritizálják ifjabb Lisztes Krisztiánt.