2024. október 12. szombat

okt. 12
9:23
Száznál is több új elektromosautó-töltő jön a vidéki Magyarországon, íme a részletek (Portfolio)
November elején induló pályázattal ösztönzi az elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását az Energiaügyi Minisztérium. A 28 milliárd forintos keretből támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk a ma még kevésbé ellátott járások tetszőleges településén. Hétfőn rajtol el a kapcsolódó technikai felhívás
okt. 12
9:24
Ma nyílik a Víg Szalon, a Vígszínház negyedik játszóhelye (Márkamonitor)
Wellisch Alfréd tervei alapján épült az a bérház, amelyben 1899-ben megnyitott a Club Kávéház, a Vígszínházhoz köthető művészek, írók, alkotók egyik találkozóhelye. A kilencvenes években a helyén három kisebb üzlethelyiséget hoztak létre, amelyek közül a Hegedűs Gyula utcából nyílót a Vígszínház azzal a szándékkal bérelte ki és újította fel, hogy a
okt. 12
9:24
Halálbüntetést helyezett kilátásba Donald Trump (Magyar Hírlap)
Az amerikai állampolgárok ellen gyilkosságot elkövető illegális bevándorlók ellen alkalmazná.
okt. 12
9:24
Nincsenek jó véleménnyel Magyar Péterről az emberek (Magyar Nemzet)
Apad a Tisza Párt vezetőjének népszerűsége.
okt. 12
9:24
5+1 érdekesség, amit nem sejtettél a gombák világáról (Sassy)
A démoni gombától a csigarágtán át a hazai hallucinogénekig megnéztük, miről beszélünk a legritkábban, ha gombákról van szó.
okt. 12
9:24
Budapest elveszett tetődíszei – A Mészáros-bérház (vasárnap.hu)
A mai Rákóczi tér területén működött Pest első téglavetője és téglaégető kemencéje az 1970-es években. Az 1840-es években épült körbe házakkal, ekkor nyerte el mai területét. Neve az évtizedek során többször változott annak megfelelően, hogy milyen célra használták: volt Schweine Markt (Disznó piac), Kälber Markt (Borjú piac), majd a területet 1866
okt. 12
9:24
"Kellett ezeknek külföldre utazni, hogy balesetet szenvedjenek… úgy kell nekik!" Az irigység nyomában (Bien)
Az irigységnek egészen különös válfajaival is volt szerencsétlenségem összetalálkozni. Ezek többnyire olyan irigységtípusok voltak, melyek merőben eltértek a "neki van, nekem ugyan miért nincs?" sopánkodások minden esetben meddő mibenlététől.
okt. 12
9:27
15 év szünet után nagy visszatérő a Forma-1-ben (Infostart)
A Haas istálló technikai partnere lesz a Toyota.
okt. 12
9:27
A legendás hírű Farmall traktor története Európában folytatódik (Agroinform)
A Case IH 2025-ben dobja piacra Európában a megújult Farmall C modelleket.
okt. 12
9:27
Halálbüntetést ígért Trump az amerikai állampolgárokat meggyilkoló migránsoknak (hirado.hu)
A republikánus elnökjelölt bemutatta a tervet, amelynek célja az Egyesült Államokban tevékenykedő külföldi bűnbandák tagjainak eltávolítása az országból.
okt. 12
9:30
Megszűnik a legendás magyar édesség, semmi nem lesz már ugyanolyan, mint gyerekkorunkban (Promotions)
Akinek ez a kedvence, az még most tárazzon be belőle, míg kiárulják a maradék készletet.
okt. 12
9:30
Az orosz csapatok 19 települést szabadítottak fel a Kurszki területen (Magyar Hírlap)
Az orosz védelmi minisztérium szerint az ellenség már több mint 20 ezer katonát vesztett a kurszki irányban zajló harcok során.
okt. 12
9:30
Az uniós országban bezárták a Moszkvai Állami Egyetem fiókintézményét (Magyar Nemzet)
2017 óta működött a koperi tagintézmény.
okt. 12
9:30
Gyorsan bővül a hazai Mg-tulajdonosok köre – friss adatok a márkáról (Autószektor)
Október elején Szekszárdon újabb kereskedő kezdte meg az MG-k forgalmazását, ezzel 25 tagúra bővült a hálózat, ami az importőr szerint már országos lefedettséget biztosít. A piaci igényekre reagálva ugyanakkor Tatabányán és Veszprémben két további kereskedés nyílik hamarosan - jelezték. A brit eredetű MG (Morris Garrages) márka 2022-ben jelent meg
okt. 12
9:30
A kirívó sportszerűtlenség, amiről senki nem beszél Schumacher 1997-es húzása miatt (Racing)
Jacques Villeneuve-re úgy szokás tekinteni 1997 kapcsán, mint Schumacher sportszerűtlenségének áldozatára, de azért ő sem ártatlan.
okt. 12
9:30
"Határozottan nem egy drogokkal teli táska" – állt a táskán, amit az amerikai rendőrök találtak. Aztán felnyitották (Telex)
Félreállítottak a rendőrök egy autót, lopottnak tűnt, ezért átnézték azt. Ekkor találták a különleges feliratú táskát.
okt. 12
9:30
Sorozatot csinál a Büszkeség és balítéletből a Netflix (Telex)
Talán ezen majd kiegyeznek a 1995-ös és 2005-ös adaptációk rajongói.
okt. 12
9:36
Ez a gyakori hiba súlyosan károsíthatja az orchideákat (Life)
MissOrchidGirl, egy népszerű YouTube tartalomkészítő, figyelmeztetett arra, hogy ne tegyük ki közvetlen napfénynek, mivel törékeny leveleik már néhány óra alatt megéghetnek. "Az orchideáknak nagyon törékeny leveleik vannak" – magyarázta.
okt. 12
9:36
A pannonhalmi Boldog Mór-kilátót választották Az Év Kilátójának 2024-ben (Agrotrend)
A Pannonhalmi Bencés Főapátság épületével egy dombon áll a Boldog Mór-kilátó. Az egyik első pannonhalmi szerzetesről elkeresztelt építmény nem csak nevében, de kinézetében, egyszerűségében és formájában is illeszkedik az apátság szellemiségéhez. Idén ötödik alkalommal hirdette meg az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ az Év Kilátója pályá
okt. 12
9:36
Bejelentették: a NATO csapást mér Szentpétervárra, ha Putyin meglépi ezt (naphire.hu)
Kőkemény kijelentést tett a volt lengyel vezérkari főnök.
okt. 12
9:39
Ingatlant is vásárolhatunk majd a nyugdíjpénztári megtakarításból (Privátbankár)
Idén is jól teljesítettek a nyugdíjpénztárak. A hozamok bőven az infláció fölött alakultak az első kilenc hónapban, a nagyobb kockázatot vállaló portfóliók két számjegyű pluszban állnak.
okt. 12
9:39
Nagy a baj: eltűnt egy 14 éves magyar kislány, a rendőrök sem találják (BorsOnline)
A 14 éves lányt a rendőrök jelenleg is nagy erőkkel keresik.
okt. 12
9:39
Készítsen különleges garnélás tésztát Fásy Ádámmal! (Blikk)
A garnéla könnyedén elkészíthető, hiszen számtalan módon felhasználható az ételkészítés során. Frissen és fagyasztva egyaránt beszerezhetők már számos nagyobb áruházban vagy halpiacon. Ha gyorsan elkészíthető, mégis különleges ételt szeretnénk a hétvégére, a garnéla remek választás lehet.
okt. 12
9:39
Felszólították Putyint, hogy lépjen fel Izraellel szemben (ATV)
Maszúd Pezeskian iráni elnök Asgabatban találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ahol felszólította Oroszországot, hogy vállaljon aktívabb szerepet Izraellel szemben, amely "civilek tömeges halálát okozza Libanonban és a Gázai övezetben".
okt. 12
9:42
Szombaton még tökéletes őszi kirándulóidő lesz, de vasárnap már érkeznek a felhők (SzMo)
A hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul majd a következő napokban. A vasárnap is napsütéssel indul majd, de aztán megérkeznek nyugatról a felhők.
okt. 12
9:42
Válogatott kínzásokat élt át az állítása szerint fogva tartott Sallai Szebasztián (Life)
Két napja került elő a szeptember 30-án eltűnt kisfiú. Sallai Szebasztián édesanyja szerint fiát fogva tartották, most azt tervezi, magához veszi.
okt. 12
9:42
Itt az új Covid (Magyar Hírlap)
A Covid-19 nem tűnt el, csupán átalakult.
okt. 12
9:42
Trump a halálbüntetés kiterjesztésére tett ígéretet (Növekedés)
Elnökké választása esetére halálbüntetést helyezett kilátásba Donald Trump republikánus elnökjelölt pénteken azon illegális bevándorlók esetében, akik amerikai állampolgárt gyilkolnak meg.
okt. 12
9:42
A Hezbollah hosszú, kimerítő háborúra készül (Magyar Nemzet)
A terrorszervezet meggyengült, de folytatja a harcot.
okt. 12
9:42
Az agrárpiacok rövid távú kilátásai: fokozatos, de törékeny visszatérés a stabilitáshoz (Agrotrend)
Miután az előző években súlyos sokkok és jelentős volatilitás jellemezte az EU agrárpiacait, pozitív jelek mutatkoznak a stabilizációra, mivel az inputköltségek folyamatosan csökkentek az elmúlt hónapokban, és az élelmiszer-infláció mérsékelt szintre tért vissza. Az általános makrogazdasági és élelmiszerár környezet javulást vetít előre az agrár-él
okt. 12
9:42
Vérlázító, mivel védekezik Dudás Miki apjának támadója (AC News)
A benzinkúti találkozás során a hat férfi közül az egyik azért ütött elsőként, mert azt hitte, Dudás Miki apja meg akarja őt ütni.
okt. 12
9:42
Felnőttképzésben résztvevő tanulók vizsgáztak az Airbus gyulai üzemében (Gyulatelevízió)
Egy egy éves képzés befejezéséhez, vizsgájához értek azok, akik szombat reggel hét órakor az Airbus gyulai üzemében adtak számot tudásukról. A Gyulai Szakképzési Centrum által életre hívott rövidített, intenzív képzés magas színvonalú tudást adott a munkavállalóknak. A részvétel a gépi-és CNC forgácsoló szakmai kurzuson ingyenes volt. Simon Istvá
okt. 12
9:44
Rendőrségi közlés: Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Magyar Nemzet)
Az ukrán–magyar határszakaszon 5652-en léptek be Magyarországra pénteken, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 5509-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
okt. 12
9:45
Turi Xénia egyedülálló anya lett? (Metropol)
A reality sztár 5 hete hozta világra első gyermekét, de nagy boldogságról nem tud beszámolni. Vajon mi történhetett Turi Xénia és a kis Zoé apukája között?
okt. 12
9:45
Évezredes kapcsolat ünnepe a magyar–török kulturális évad (hirado.hu)
A barátság és együttműködés évszázadát hirdeti a tavaly december közepén kezdődött és egy éven át tartó magyar–török kulturális évad.
okt. 12
9:48
Konkrét számok nélkül jön a kínai ösztönzőcsomag, és ez nem tetszik a befektetőknek (vg.hu)
A befektetők nem kapták meg a várt számokat, türelemre intették őket.
okt. 12
9:48
Az "anti-aging" kora végleg leáldozott - éljen a "healthy aging", éljen az érett bőr! (Glamour)
Sokakat már az idősödés gondolatától is elfog a pánik, mások büszkén vállalják ráncaikat vagy hagyják, hogy tincseik szikrázó ezüstszínben tündököljenek. Vajon mit tehetünk, hogy a jól ismert "anti-aging" helyett sokkal inkább "healthy-aging", azaz az öregedés folyamatának elfogadása legyen fókuszban?
okt. 12
9:48
Félelmetes: merényletet akartak elkövetni Károly király ellen - részletek (BorsOnline)
Sokkoló részletekről számolt be egy fotós.
okt. 12
9:48
Súlyos bejelentést tett a Boeing repülőgépgyártó (Magyar Nemzet)
Dolgozóinak tizedét tervezi elbocsátani a Boeing repülőgépgyártó a következő hónapokban – közölte pénteken a Seattle-i központú világcég.
okt. 12
9:51
Elkészült a világ első olyan robotja, amely már beszél és reagál, természetesen Tesla - video (Piac és Profit)
A sci-fi filmekben látható beszélő, utasításokat teljesítő robotok immár a valóság. Természetesen kinézete is olyan, ami hasonlít az emberre.
okt. 12
9:51
Szezámos tofu őszi zöldségekkel (Habostorta)
Hozzávalók 4 személyreA tofuhoz:-1 csomag tofu (25 dkg)-1 tojás-10 dkg szezámmag-3 ek. olaj a sütéshezA körethez:-20 dkg barna rizs-1 kisebb fej karfiol-20
okt. 12
9:51
Így lesz tökéletes a Stefánia-szelet, az egyben sült fasírt, ami nélkül nincs is vasárnapi ebéd (Mindmegette)
A fasírtot mindenhogy szeretjük. Készülhet a klasszikus módon, zsemlemorzsába forgatva és bő olajban sütve, de finom a sütőben készült gombócos verzió is, és rajongunk az egyben sült változatért, különösen a főtt tojással töltött Stefánia-szeletért.
okt. 12
9:51
Donald Trump nem kertel: halálbüntetést szán a gyilkos illegális migránsoknak (Infostart)
A volt elnök a Colorado állambeli Aurora városban tartott választási gyűlésén mutatta be "Aurora Művelet" elnevezésű tervét, amelynek célja az Egyesült Államokban tevékenykedő külföldi bűnbandák tagjainak eltávolítása az országból.
okt. 12
9:51
Az ősz legfinomabb italát minden aperol spritz-rajongónak ki kell próbálnia (+18) (Joy)
Ez az ital nem véletlenül nagy favorit, ám egy kis trükkel az ősz legmenőbb finomságává válhat.
okt. 12
9:51
Curtis a lánykérés részleteiről mesélt a Család-barátban (hirado.hu)
Koppenhágában jegyezte el kedvesét Széki Attila, azaz Curtis.
okt. 12
9:51
Donald Trump szerint halálbüntetés várhat azokra az illegális bevándorlókra, akik ezt a bűncselekményt elkövetik (ATV)
Elnökké választása esetére halálbüntetést helyezett kilátásba Donald Trump republikánus elnökjelölt pénteken azon illegális bevándorlók esetében, akik amerikai állampolgárt gyilkolnak meg.
okt. 12
9:51
17 ezer dolgozóját küldi el a Boeing (444.hu)
Közben a vállalat több tízezer alkalmazottja sztrájkol.
okt. 12
9:51
Kicsapta a biztosítékot a fülhallgatós videó - meghökkentő felvétellel figyelmeztetik a fiatalokat (Ripost)
Rengeteg vasúti gázolás történik, erről írtak dalt.
okt. 12
9:53
Süsü volt Csőre Gábor számára a szuperhős (hirado.hu)
Megható élmény volt, amikor interjút készíthetett Csukás Istvánnal – árulta el Csőre Gábor az M5 kulturális csatorna műsorvezetője, Jászai Mari-díjas színművész a Csukás Meserádió online oldalán látható videóban.
okt. 12
9:54
Vadonatúj diszkont várja a vásárlókat (Márkamonitor)
Október 10-én Csongrád-Csanád vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a Penny.   A diszkontlánc mindig az adott szezonnak megfelelő promóciókat szervez; folyamatosan frissülő ajánlatokkal, hűségprogramokkal, valamint további Penny kártyával és applikáción keresztül elérhető akciókkal várják a vásárlókat a legújabb egységben is. Kezdeményezéseikke

Keresés