Rengetegen aggódtak Noszály Sándorért az egykori teniszező utóbbi napokban megosztott videó láttán. Egy dolog biztosnak tűnt: az, hogy a volt sportoló láthatóan nincs jól. A testvére közleménye szerint Noszály orvosi kezelésre szorul, így az RTL-nek nincs más választása, mint kidolgozni egy vészforgatókönyvet, mivel a volt teniszcsillag nincs olyan
Ha szeretné, hogy az erkélye az év hűvösebb hónapjaiban is szép maradjon, mihamarabb érdemes nekiállni a munkának. Egyre hűvösebb az időjárás, ami azt jelenti, hogy az erkélyen töltött idő is véget ér egyelőre. Ám mielőtt ez megtörténne, van néhány feladat.
A SunExpress légitársaság Antalyából Düsseldorfba tartó gépe egy utas rosszulléte miatt szerda este megszakította útját Budapesten - közölte a Budapest Airport.
Leszerelik a Zalakerámia romhányi üzemét, a tófeji egység pedig augusztus óta nem termel, azaz gyakorlatilag teljesen leállt a cég magyarországi termelése- írja a HVG. A lap úgy tudja, a patinás magyar csempegyártó Kolozsvárra költözteti a romhányi gyár technológiáját
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke szerint Európának az egyre töredezettebb világrend és a geopolitikai konfliktusok jelentette kihívásokat arra kellene használnia, hogy megerősítse belső piacát és elmélyítse az uniós integrációt.
Ha bitcoinbarát országokra gondolunk, nagy eséllyel Salvador az első, ami eszünkbe jut. Itt ugyanis a BTC a hivatalos fizetőeszköz, az elnök bitcoin-maxi, és a sarki zöldségárus is elfogadja a bitcoinos fizetéseket. Nemrégiben készült egy felmérés arról, mit gondol a salvadori fiatalság erről a rendszerről, és az is kiderült, hogy hányan használják
A fenntartható turizmus és a cseh főváros jóhírének megóvása érdekében korlátozzák az alkoholfogyasztást Prága utcáin. A városi tanács döntése nyomán betiltják a szervezett kocsmatúrákat. A helyieket egyre inkább zavarta a kocsmától kocsmáig vonuló részeges turistacsoportok hangoskodása és a gyakori rendbontások.
A német média úgy tudja, “oroszbarát szabotőrök" akartak “gyújtószerkezetet" csempészni egy teherszállító repülőre. Azért nem történt katasztrófa, mert a doboz még azelőtt meggyulladt, hogy felszállt volna a gép.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a magyar gazdaság fellendítéséhez meg kell teremteni a jegybank és a fiskális politika összehangolását, amelynek időhorizontja március körül körvonalazódik. Ekkor lesz új vezetője a jegybanknak.
Néhány hete mondta ki a boldogító igent Sydney Van Den Bosch és párja, a teniszedző Kaszás Benjamin, akik azóta már a nászúton is túl vannak. A szertartásra, amire a Balaton partján került sor, csak a szűk családi és baráti kör volt hivatalos. Sydney a minap az Instagram-sztorijában árulta el, hogy a násznépet csodálatos tánccal lepték meg, amire e
A világgazdaság a koronavírus-világjárvány és a háború következtében megváltozott. Ahhoz, hogy Magyarország a megváltozott helyzetben is sikeres legyen, új megoldásokra és új gazdaságpolitikai eszközökre van szükség - szögezte le szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Nemrég őrizetbe vették a mozgássérültség fokának megállapításáért felelős orvosi-szociális szakértői bizottság vezetőjét, aki pénzért több ezer ukránt minősített sérültnek és ezzel katonai szolgálatra alkalmatlannak.
Október 26-án indul a TV2 népszerű táncos műsora, a Dancing with the Stars, ahol ezúttal Tóth Gabi is összeméri a tudását más hírességekkel. Az énekesnő néptáncos szerelme, Papp Máté Bence oldalán lép majd a parkettre, akivel már hetek óta gőzerővel készülnek az első koreográfiájuk bemutatására. A felkészülés során Gabi nem kíméli magát, sőt, a sér
Gondoltad volna, hogy már az is nagy segítség lehet a fogyást tekintve, ha odafigyelsz arra, milyen étellel indítod a napot? Nos, most mutatunk egy egyszerű, laktató és finom alternatívát.
A minisztérium több adatot szeretne gyűjteni a háztartási méretű naperőművek teljesítményéről. Céljuk többek között a hatékonyság növelése és a hálózat fejlesztése.
Elkezdődött a térítésmentes influenza-oltóanyagok kiszállítása a háziorvosi praxisokhoz és a foglalkozás-egészségügyi orvosokhoz, így a 2024/2025-ös szezonra gyártott vakcinák október végén már az ország egész területén elérhetőek lesznek - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) szerdán az MTI-vel.