2024. október 16. szerda

okt. 16
20:03
Fenyő Iván kemény kihívás elé néz (Blikk)
Fenyő Iván kemény kihívás elé néz. A színész a közösségi oldalán osztotta meg, hogy egy ideje készül valamire. Egy összetett fekvőtámasz-kihívást szeretne végrehajtani, amit egy barátja küldött neki azzal az üzenettel, hogy egy katonai videóban látta a feladatokat, ahol a résztvevők egy perc alatt hajtották végre mindezt, de Iván – ha elfogadja a k
okt. 16
20:03
Lesújtott a bíróság a Déli körvasútra (Portfolio)
A Fővárosi Törvényszék keddi döntése alapján ismételten megsemmisítették a Déli Körvasút építésével kapcsolatos környezethasználati engedélyt, amelyet a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal bocsátott ki.
okt. 16
20:03
Akik megtehetik nyugdíjas éveikre, menekülnek az országból: ide éri meg költözni (Pénzcentrum)
A világ fejlettebb országaiban nyugdíjba vonulók közül, akik szerencsésebbek egészség és megtakarítások szempontjából, nemcsak a világ felfedezésében gondolkoznak ahogy korábbi bejegyzésünkben kifejtettük -, hanem akár abban is, hogy elköltözzenek egy másik országba nyugdíjas éveikre. Egy nemzetközi felmérés rangsorolta a világ 89 országát aszerint
okt. 16
20:03
Segítséggel vethetnének véget életüknek egy új brit törvénytervezet szerint a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők (hirado.hu)
A gyógyíthatatlan betegségben szenvedők segítség igénybe vételével véget vethetnének életüknek egy új brit törvénytervezet szerint, amely szerdán került a londoni alsóház elé.
okt. 16
20:03
Olaszország nem adott vízumot az orosz delegációnak a milánói asztronautikai kongresszusra (444.hu)
Az orosz külügyminisztérium szóvivője felháborodását fejezte ki.
okt. 16
20:06
155 millió forintért vette meg valaki Munkácsy egyik festményét (SzMo)
Munkácsy Mihály festménye, a "Randevú az ablaknál", a 23. tétel volt a sorban. A szakértők szerint a kép minden olyan jegyet magán visel, amiért Munkácsy annyira népszerű.
okt. 16
20:06
"Megegyezés született a svédekkel a Gripen vadászgép közös fejlesztéséről" (Magyar Hírlap)
A svéd–magyar kapcsolatok, különösen Svédország NATO-csatlakozása óta, stratégiai szintre emelkedtek.
okt. 16
20:08
Zelenszkij azt javasolja a Nyugatnak, hogy harcoljon Ukrajnáért (Magyar Hírlap)
Irreális győzelmi terv.
okt. 16
20:09
Megszólalt Szoboszlai Dominik szerelme a lánykérés után (Blikk)
A Blikk elsőként számolt be arról, miszerint Szoboszlai Dominik szerda este az Instagram-oldalán bejelentette, hogy eljegyezte a szerelmét, Buzsik Borkát. Most a sztárfocista barátnője is megszólalt a nagy hír bejelentését követően. Romantikus üzenetben fejezte ki a boldogságát.
okt. 16
20:09
Jöhet a társasházi napelem, minden háztartási kiserőmű termelését mérni fogják (Adózóna)
Egy négy elemből álló jogszabálycsomagról kezdett ma társadalmi egyeztetésbe az Energiaügyi Minisztérium, amely az energetikai szektor széles körét érinti sokfajta változáson keresztül. A tervezett módosítások jelentős része a zöldenergia-hasznosítás további térnyerését, az időjárásfüggő megújulók lendületes terjedése okozta kihívások kezelését szo
okt. 16
20:10
Rekordrészvétellel kezdődött meg az elnökválasztás korai szavazása Georgia államban (Magyar Hírlap)
Az államban már legalább 328 ezer szavazatot adtak le.
okt. 16
20:12
Felbecsülhetetlen értékű Károly szülinapi kívánsága: erre a dologra vágyik a legjobban a király (Femcafe)
November 15-én III. Károly brit uralkodó betölti a 76-ot, és már azt is tudja, mit kér születésnapjára.
okt. 16
20:12
Szoboszlai Dominik eljegyezte szerelmét: hatalmas az öröm (Joy)
A sztárfocista és szerelme boldogabbak, mint valaha!
okt. 16
20:12
Szoboszlai Dominik megkérte barátnője kezét (Life)
A magyar válogatott csapatkapitánya megkérte kedvese, Buzsik Borka kezét. Szoboszlai Dominik büszkén jelentette be, hogy megnősül.
okt. 16
20:12
Ezekkel a zöldségekkel csökkenthető a vérnyomás (Magyar Hírlap)
Természetes módon javulhatnak az értékek.
okt. 16
20:12
Nagy István: Raskó György az, aki eladta a külföldieknek a magyar élelmiszeripart (Demokrata)
"Megálljt kell parancsolni az alaptalan hergelésnek" – írta bejegyzésében a tárcavezető.
okt. 16
20:12
Kinek lehet jó a négyévszakos gumiabroncs? (Autószektor)
Mi az a négyévszakos gumi? Nos, mi? Ami mindenhol jó, de valójában sehol nem igazán. Előre elnézést szeretnék kérni az elfogultaktól, és a négyévszakos egyházi közösség minden tagjától, de véleményem szubjektív, és szeretném mindenféle elvakultság nélkül közreadni. Nagyon leegyszerűsítve a kérdésre a választ, a négyévszakos gumiabroncs keveréke, és
okt. 16
20:12
Halott a dropshipping? Derítsük ki! Szakértőt hívtunk! (Minner)
Hallottál már a kollektív dropshippingről? Ezt az új módszert mutatja be előadónk, Gulyás Ákos, a Syncee dropshipping platform alapítója. Mondhatni, a csapatával létrehoztak egy „kereskedői-beszállítói Tindert”. Nemzetközi piacon már ismert megoldást kínálnak, és most szeretnék, ha több magyar kereskedő és nagykereskedő is használná a platformot. A
okt. 16
20:14
Scholz szeretne tárgyalni Putyinnal (Magyar Hírlap)
A támogatásról is szót ejtett.
okt. 16
20:15
Már most megosztó a Debreceni Közlekedési Múzeum nyertesének műve? (Menedzsment Fórum)
Néhány héttel ezelőtt lezárult az új Közlekedési Múzeum tervezésére kiírt ötletpályázat, most pedig az eredményeket is közzétették
okt. 16
20:15
Itt a vészjósló orosz válasz Volodimir Zelenszkij győzelmi tervére (Infostart)
"Győzelmi tervével" Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Oroszországgal való közvetlen konfliktus felé taszigálja a NATO-t - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai moszkvai tájékoztatóján.
okt. 16
20:15
Ha ilyet vett, ne egye meg, szalmonella lehet benne! – Újabb népszerű terméket hívott vissza a Nébih (Blikk)
Újfent egy közkedvelt termék visszahívása mellett döntött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Komoly indokkal kérik a hazai vásárlókat, hogy ne fogyasszanak ebből az ételből. A Biopont salmonella lehetséges jelenléte miatt Extrudált BIO kölesgolyót hívott vissza a forgalomból a Nébih.
okt. 16
20:15
Hűvösvölgyi Ildikót majdnem elvitte a tüdőgyulladás (Metropol)
Gyermekkori titkot fedett fel a színésznő
okt. 16
20:15
Mindennapi használatra jó ötlet-e a futócipő? (ProfitLine)
Az mindenki számára egyértelmű, hogy futáshoz megfelelő cipő szükséges. Ez nemcsak a kényelem, hanem a lábunk egészsége miatt is fontos. De mi a helyzet a hétköznapokkal? Megéri-e mindennapos használatra futásra tervezett lábbelit venni? És ha igen, akkor milyet válasszunk?
okt. 16
20:15
Ukrán csapatok egy ezrednyi orosz katonát semmisítettek meg Harkiv megyében (ATV)
Nagyszabású sikeres műveletet hajtottak végre a kelet-ukrajnai Harkiv megyében az ukrán katonai hírszerzés csapatai a Lipci falutól északra fekvő erdőterület felszabadítására - hozta nyilvánosságra szerdán honlapján az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége.
okt. 16
20:15
Időn túli hétméteressel szerzett pontot a Debrecen a Fradi ellen a női kézilabda NB I-ben (m4sport.hu)
A hazaiak 2023 januárja után tudtak ismét pontot szerezni a zöld-fehérek ellen.
okt. 16
20:18
Állati koncert: szarvasbőgés zengi be a Körösvölgyi Állatparkot (Hamu és Gyémánt)
Az őszi hónapok a természetben egyet jelentenek a szarvasbőgéssel. Nincs ez másképp a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó Körösvölgyi Állatparkban sem: a terület már egy hónapja zeng a dámszarvasok nászától.
okt. 16
20:18
Zaharova szerint Zelenszkij gyűlöli az ukránokat (Magyar Hírlap)
Az ukrán "győzelmi terv" Oroszország elleni háború felé taszítja a NATO-t.
okt. 16
20:18
Ruhában feküdt a kádban, és habzott a szája – új részletek derültek ki a Szkripal-ügyben véletlenül megmérgezett nő halálának körülményeiről (Telex)
Barátja adta oda ajándékba a nőnek a novicsokkal teli parfümös üveget, amit korábban talált.
okt. 16
20:18
Percek alatt bárkiről meztelen képeket készít az AI, minden eddiginél veszélyesebb hely lett az internet (naphire.hu)
Gyakorlatilag percek alatt bárkiről készíthetnek meztelen képeket a mesterséges intelligencia segítségével.
okt. 16
20:18
Az Android 15 megérkezett a Google Pixel eszközökre (IT Business)
Az Android 15 mostantól elérhető a Pixel eszközökre is, ami számos új adatvédelmi funkciót, biztonsági eszközt, valamint fejlesztéseket hoz a hajtogatható eszközökre és tabletekre. Az operációs rendszer szeptemberben már megjelent az Android Open Source Project részeként, de akkor még nem volt elérhető a Pixel telefonokra és tabletekre, illetve más
okt. 16
20:21
Ördög Nóra férje elvermelte a gyerekeit (Blikk)
Ördög Nóra és Nánási Pál igazi világutazók, s mivel szinte minden szabadidejüket külföldön töltik, így az évek alatt számtalan egzotikus országba és városba sikerült ellátogatniuk.
okt. 16
20:21
Zákányi gyerekgyilkosság: "Várható volt, hogy egyszer bekattan" (BorsOnline)
Március óta már érezhető volt a baj.
okt. 16
20:21
M5, Soroksár, dugók - ezért (Infostart)
A 14-es csomópontnál - ígérik - gyorsan végeznek a csütörtökön induló munkálatokkal.
okt. 16
20:21
Kiszivárgott, súlyos csapást mérnének Párizsból az oroszokra (Portfolio)
A következő héten dönti el, hogy Oroszországot felveszi-e a feketelistájára a Párizsban székelő Pénzügyi Akciócsoport (FATF) – tudta meg a Politico egy kiszivárgott előterjesztésből.
okt. 16
20:21
Vilmos herceg elárulta szerinte mi a gyereknevelés legfontosabb titka (Ripost)
A herceg egy egyszerű trükkre esküszik a három gyerekénél.
okt. 16
20:21
Markót lenyűgözte a Red Bull 13 éves juniorja (m4sport.hu)
Megtalálták a következő Verstappent? Ritka dicséretek a szigor tanácsadótól.
okt. 16
20:24
Dráma: Noszály Sándor kritikus állapotban van, feladja a Sztárboxot (Nyugati Fény)
Kiderült, miért osztott meg furcsa videókat.
okt. 16
20:24
Pályázatok zárulnak és újak nyílnak (Magyar Mezőgazdaság)
A Szigeti Farm hagyományos partnertalálkozóján a gazdálkodók képet kaphattak az európai uniós agrártámogatások helyzetéről, az új pályázati lehetőségekről.
okt. 16
20:24
A Szekszárd kikapott, a Pécs hengerelt az Európa Kupában (Sportal)
A Szekszárd kikapott, míg a Pécs szintén hazai pályán kiütéses győzelmet aratott a női kosárlabda Európa Kupa második fordulójában.
okt. 16
20:27
A Reggianát is legyőzte a Falco a férfi kosárlabda Bajnokok Ligájában (m4sport.hu)
A magyar bajnok Falco KC Szombathely hazai pályán nagy csatában legyőzte az olasz Reggianát szerdán a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája második fordulójában, így továbbra is százszázalékos.
okt. 16
20:30
Kiderült, hogy valóban működik-e az akupunktúra (Magyar Hírlap)
Egyre nagyobb figyelmet kapnak az alternatív kezelési módok.
okt. 16
20:30
A Fiesta Rally3 Trophy győztese hátat fordít navigátorának a jutalomversenyen (Racing)
Új navigátor ül be a WRC futamra a cseh versenyző mellé.
okt. 16
20:33
Széttépték a ketrecüket takarító gondozónőt az oroszlánok a krími állatkertben (Blikk)
Borzasztó tragédia történt a Krím félszigeten található Tajgan állatkertben. Az egyik gondozónőt oroszlánok tépték szét, amikor az éppen az állatok ketrecét takarította. Az esetről az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) területileg illetékes szerve számolt be. Az ügyben eljárás indult.
okt. 16
20:33
Rottyon vagyunk lelkileg: így alakul a magyarok mentális egészsége (Blikk)
Aggasztó adatok láttak napvilágot: csak minden második magyar tartja jónak vagy nagyon jónak a mentális egészségét – ez derül ki a STADA Health Report reprezentatív kutatásából. A témával kapcsolatos kérdéseinkre Csehák Hajnalka pszichológus válaszolt.
okt. 16
20:33
Elárulta a legenda, Marco Rossi csapatát ez segítheti a hollandok ellen (Metropol)
A hollandok az esélyesebbek.
okt. 16
20:36
Minősíthetetlen a mai óvodások viselkedése, mélyen megrendítő az édesanya vallomása (Promotions)
Ez még felnőttek között is botrányos viselkedésnek számít, itt pedig egy 5 éves az elkövető.
okt. 16
20:36
Finnországban ketten életüket vesztették egy kisrepülő balesetében (Magyar Hírlap)
A szerencsétlenség oka egyelőre nem ismert.
okt. 16
20:36
Két település elfoglalását jelentette be az orosz védelmi minisztérium (Demokrata)
Az orosz erők a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomultak.
okt. 16
20:36
A MÁV Előre a Challenge-kupában, a Kaposvár a CEV-kupában jutott tovább (Sportal)
A Máv Előre Foxconn hazai környezetben 3-0-ra legyőzte a horvát Medimurje Centrometal együttesét a férfi röplabda Challenge Kupa első fordulós párharcának visszavágóján, így kettős győzelemmel bejutott a 32 közé. A Fino Kaposvár előbb 3-0-ra legyőzte az észak-macedón Strumicát, majd az aranyjátszmát is megnyerve továbblépett a férfi röplabda Cev Ku

Keresés