Javuló kilátásokkal tervezik a 2025-ös költségvetést, a kormány a GDP 3,4 százalékos emelkedésére, valamint a fogyasztás 4,3 százalékos és a beruházások 5-5,5 százalékos növekedésére számít - közölte a pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferenciáján.
A szénhidrogént tartalmazó golyók miatt hét strandot is lezártak. Az információk szerint az ilyen golyók akkor keletkezhetnek, ha vízben lévő törmelék olajjal keveredik.
Szeptemberben az előzetesen becsültnél nagyobb mértékben lassult az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat végleges adatai szerint.
A 2023-as lengyel választásokon a Jarosław Kaczyński által vezetett jobboldali PiS elvesztette az addigi hatalmát, ezáltal a köztelevíziót is. A jobboldal azonban továbbra is szükségét érzi egy saját, nagy tévécsatornának, így két nagy kereskedelmi televízióra is pályáznak. A hírek szerint a csatornát magyar segítséggel szereznék meg.
A mérséklési célok és az alkalmazkodási kihívások összehangolása az uniós politika legfontosabb feladata a jövőben az éghajlatváltozás kapcsán. Erről tárgyaltak a szakemberek a Régiók Európai Bizottsága (CoR) Helsinkibe kihelyezett bizottsági ülésén, ahol az éghajlati kockázatok kezelése került fókuszba, az emberek és a jólét védelme megközelítéséb
Jelentős mélyrepülésen ment keresztül a Vodafone árfolyama az elmúlt években. Az egyre komplexebb működési struktúra, a megugró költségek és csökkenő profitok, a cash flow-t emésztő spektrum és hálózatfejlesztési beruházások, az egyre halmozódó hitelállomány, valamint a gyenge spanyol és olasz operáció mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a befektetők
"Nem arról van szó, hogy 150-200 négyzetméteres lakást kellene támogatni az 5 százalékos thm-plafonnal, vagy négyzetméterárban 2-3 milliósat. 40-50 négyzetméteres lakásokat, első lakást, pályakezdőkét kell támogatni" - nyilatkozta az ATV kérdésére Nagy Márton a Portfolio Budapest Economic Forum2024 konferenciájáról távozóban az 5 százalékos lakáspl
A Tokaj-Hegyalja Egyetem második alkalommal rendezi meg a Tokaj Wine Congress eseményeit. A rendezvény október 27. és 30. között várja a hazai és nemzetközi szakembereket Sárospatakon és a történelmi borvidék más helyszínein. A kongresszus célja, hogy a résztvevők számára naprakész ismereteket nyújtson a szőlészet és borászat legújabb trendjeiről é
Megint a Toyota sikereitől hangos az autóipar. Átgondolt palettájának és praktikus, emberközpontú autóinak köszönhetően a Toyota modelljei minden eddiginél népszerűbbek az európai vásárlók körében. A japán cég sikerének receptje valójában egyszerű: a Toyota azzal válik megkerülhetetlenné, hogy szinte minden autóvásárlónak kínál valamilyen modellt.
Globálisan nem hegemóniaváltás történt, hanem változó hegemoniális viszonyok alakultak ki - mondta Deák András György, az NKE Stratégiai és Védelmi Kutató Intézet tudományos főmunkatársa a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferencián. A kutató kitért a gazdasági semlegesség kérdésére is, szerinte vannak olyan helyzetek, és főleg az EU-ban,
A csütörtöki magyar államkötvény aukción magas volt az érdeklődés, a meghirdetett 37 milliárd helyett 56 milliárd forintért értékesített papírokat az Államadósság Kezelő Központ. Mi történt? A mai 3 magyar államkötvény aukción erős volt a vételi érdeklődés– írja a Portfolio. A három-, öt-, és tízéves lejáratú államkötvények esetében is a kereslet b
Az EigenLayer, Ethereum-alapú restaking platform, idén tavasszal robbant be a köztudatba. Az újgenerációs narratíva lehetővé teszi, hogy a már stakelt ETH újbóli felhasználásával a hálózatok és protokollok extra likviditáshoz, ezáltal extra biztonsághoz juthassanak hozzá. Az újrabefektetési platform natív tokenje, az $EIGEN, csak néhány hete indult
Szerdán Békéscsabára látogatott Navracsics Tibor. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter először találkozott a járási hivatalok vezetőivel, tájékozódott a szakigazgatási szervek, járási hivatalok feladatellátásáról, valamint mindarról a tevékenységről, amelyet Békés vármegyében végez a kormányhivatal. Navracsics Tibor a Békés Vármegyei K
Európában élő tizenhárom bagolyfajból tíz Magyarországon is megtalálható, közülük pedig öt faj gyakran a lakott területeket választja otthonának, vagy kimondottan emberkövetőnek számít. Települési jelenlétük különösen fontos, mivel ezek a madarak elsősorban kisrágcsálókkal táplálkoznak, így segítenek kordában tartani a városokban is sok gondot okoz
A kisfilmben egy családapa alaposan felpaprikázza magát a politikai igazgató 1956-ról szóló szavain, lyukas zászlót ragad, és elindul a Tisza Párt vonulásos tüntetésére a Bem térre.
Magyar Péter megvett egy festményt, ami aranyszín alapon ábrázolja a pisztolyt rántó Orbánt és egy másikat, ami őt magát, a képeket pedig el fogja árverezni.
Földimogyoróval szennyezett a Green Cuisine mustárpor, ezért a forgalmazó a Culinaris Wholesale Kft. visszahívja a terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Emlékműsorokkal tiszteleg Kozma Imre előtt október 17-én a Kossuth Rádió, a Duna és az M5 kulturális csatorna. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője 84 éves korában hunyt el. A közszolgálati csatornák méltó módon tisztelegnek Kozma Imre atya emléke előtt.
A kedden elfogadott új gazdaságpolitikai akcióterv három pillére fogja meghatározni a következő években a kormányzati lépéseket - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferenciáján.
Szinte az egész világot sokként érte a tragikus hír, miszerint Liam Payne, a One Direction énekese tragikus hirtelenséggel halt meg, miután kizuhant a Buenos Aires-i Casa Sur Palmero Hotel szobájából. Simon Cowell lemondta a Britain's Got Talent csütörtöki meghallgatását egykori mentoráltja, Liam Payne halála miatt. A tehetségkutató neves zsűriének
Az új visszaváltásos rendszer nyár óta intenzív része a közbeszédnek. Több embertől hallom, hogy a munkahelyen, baráti körben is a fő témák egyike, és azt is észrevettem, hogy nem igazán tudok hozzászólni a témához. Ennek egyszerű az oka: nem, vagy csak minimális mértékben vásárolunk palackozott italokat.
Újraindul a 2022 végén zárult lakásfelújítási program, amiben 3 millió forint támogatást és 6 millió forint kedvezményes hitelt lehetett felvenni. Az új támogatás azonban csak kistelepüléseken lesz elérhető.
Ha az igazgatótanácsokban kiegyensúlyozott a nemek aránya, a vállalatok akár 10 százalékkal nagyobb profitra tehetnek szert – hangzott el a HBLF, a European Women on Boards (EWOB) és az Institute of Directors Hungary (IoD) közös rendezvényén, amelyet „Kiegyensúlyozott igazgatóságok a fenntartható üzleti teljesítményért” címmel rendeztek október ele