Olyan, mesterségesintelligencia-modellekre épülő megoldást fejlesztett ki a győri Széchenyi István Egyetem két hallgatója, Lőrincz Fanni és Szőnyi Balázs, amellyel a felhasználó úgy tud beszélgetni, mint egy élő emberrel. Céljuk elsősorban a társadalmilag elszigetelődött emberek és a pszichés betegségekkel élők segítése, valamint az ilyen betegsége
Magyar Péter úgy döntött, megvásárolja a róla és Orbán Viktor miniszterelnökről készült festményeket. A mesterműveket drMáriás készítette, melyeket az ArtMarket kiállításon tártak a nagyközönség elé. A megvásárolt festményeket később érverésre bocsátja a TISZA Párt elnöke, a bevételből pedig szegény sorsú családok karácsonyát támogatja.
Az elmúlt években a plasztikai sebészeti piac óriási fejlődésen ment keresztül, ennek köszönhetően ma már számtalan eljárás közül választhatnak azok, akik szépülni, vagy fiatalodni szeretnének. Azonban a széles kínálat, az eltérő árak és a különböző klinikák minősége komoly fejtörést okozhat annak, aki életre szóló döntést készül meghozni, hiszen a
A legújabb szénatomos kormeghatározásra irányuló vizsgálatok alapján a tihanyi apátság királykriptájában feltárt csontok I. András királyhoz és közvetlen családtagjaihoz tartozhatnak.
Tovább bővült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) online nyomtatványkitöltő alkalmazásán (ONYA) keresztül intézhető adózási ügyek köre. A NAV közleménye szerint az ONYA használatához nem kell keretprogram, webes alapú és felhőben tárolja az adatokat. Az ügyintézés Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) azonosítással vagy anélkül is indítható. A felület e
Két újabb génmódosított növényfajtát hagy jóvá az Európai Unió. Brüsszelben bejelentették, hogy bizonyos kukorica- és gyapotnövényeket a jövőben élelmiszerként és takarmányként engedélyeznek. Emellett két, már engedélyezett kukoricafajta engedélyezését is meghosszabbították.
Pearce Paul Creasman régészprofesszor szerint mivel Petrában eddig szinte az összes sír üres volt, ez talán a legjelentősebb lelet, amelyet itt találtak.
Nem a gondozott szőlőkben bújik meg az aranyszínű sárgaságot terjesztő rovar, amely akkor akárokat okozhat, mint egykor a filoxéra. A megoldás az összehangolt permetezés lenne, ami a gyakorlatban szinte kivitelezhetetlen. Így nem marad más, mint a tőkék kivágása és elégetése.
1956-os veterán találkozókat szervezett Gyulán az Október 23. Alapítvány kuratóriuma. A gyulavári forradalmi hősök, az egyszerű és nagyszerű emberek – főleg a vári híd fiatal ellenállói – egykori bátor, 1956-os civilek, a bebörtönzött és megkínzott emberek lassan elfogytak, elfogynak Gyulán – itt hagytak minket szép sorjában. 2024-ben is két nagysz
A szarvasmarha-tenyésztésnek is vannak melléktermékei, amelyek segíthetnek az ezzel foglalkozó vállalatoknak csökkenteni a környezeti lábnyomuk méretét.
Csütörtök délután elkezdődött az európai uniós csúcstalálkozó Brüsszelben, az Európai Tanácsot alkotó vezetők értekezletének középpontjában az ukrajnai háború, a közel-keleti konfliktus, a migráció, az Európai Unió versenyképessége, valamint gazdasági helyzete áll.
Még tart a Portfolio legjelentősebb makrogazdasági konferenciája, a Budapest Economic Forum 2024, amelyen a legnevesebb hazai és nemzetközi elemzők, szakértők, közgazdászok, szakpolitikusok, bankárok tűnnek fel évről évre. Az idei rendezvényen részt vesz többek között Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt, a MOL-csoport el
Gondoltad volna, hogy abban az esetben, ha bizonyos illatokat párologtatsz a hálóban, akkor akár alvás közben is javulhat a memóriád? Nos, ezt állítja egy tanulmány.
Egy mesterséges intelligencia által működtetett, feltörekvő kriptovaluta jelentős befektetői érdeklődést váltott ki, ami már megelőzi a piacon jelenlévő versenytársakat is. Ez a digitális eszköz a szektort forradalmasító potenciáljával mindenhol megragadja a figyelmet. A jelenlegi fejlemények felvetik azt a kérdést is, hogy mely kriptovaluták számí
A hotel recepciósa hívta ki a rendőröket egy férfihoz, aki bódult állapotban zúzta szét szobáját. Payne a rendőrök kiérkezése után zuhant ki az erkélyről.
Kína elárulta, milyen űrküldetéseket tervez megvalósítani 2050-ig – írja az MTI, a kínai állami média jelentése alapján. A Kínai Tudományos Akadémia, a Kínai Nemzeti Űrügynökség és a Kínai Emberes Űrügynökség most először tett közzé közösen olyan programot, amely felvázolja a kínai űrtudomány fejlesztési céljait.
Még a koronavírus-járvány fényében sem teljesen egyértelmű Magyarországon a betegségek megelőzését biztosító vakcinák megítélése. Miközben az idősebbek nyitottabbak, a fiatalokra ez kevésbé igaz. Sokan hezitálnak, főként azért, mert az interneten rengeteg káros, téves hír juthat el hozzájuk. Összességében azért kedvező, hogy csak kevesen utasítják
A Kúria hatályon kívül helyezte a Lírának kedvező, első fokú ítéletet, és 60 ezer forintos perköltség kifizetésére kötelezte a kiadót a könyfóliázós ügyben. Frissítés: a Líra továbbra is meg van győződve arról, hogy a határozat jogellenes, alkotmányjogi panaszt mérlegelhetnek.
Azt szeretnénk, hogy Volodomir Zelenszkij elnök és Ukrajna erős pozícióból kezdhessen tárgyalásokat Oroszországgal, de amíg ez a pillanat nem jön el, számíthat a folyamatos támogatásunkra, és az orosz elnök se gondolja, hogy a szövetségesek abbahagyják Ukrajna támogatását - jelentette ki csütörtökön Mark Rutte NATO-főtitkár a szövetséges védelmi mi
Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Joint Venture Szövetség a hazai vállalatok gazdasági szerepvállalásának kölcsönös támogatása érdekében.
Önálló YouTube-csatornát indított az ATV a népszerű magazinműsor, a Heti Napló Sváby Andrással tartalmai számára. A Heti Napló most vasárnap adásba kerülő friss tartalmai már itt lesznek láthatók.
A Messerschmitt ME-109-es 1944 decemberében zuhant le, a roncs legértékesebb része a Daimler-Benz 605-ös típusú motor, amit három és fél méter mélyről ástak ki.
Még a koronavírus-járvány fényében sem teljesen egyértelmű Magyarországon a betegségek megelőzését biztosító vakcinák megítélése. Miközben az idősebbek nyitottabbak, a fiatalokra ez kevésbé igaz. Sokan hezitálnak, főként azért, mert az interneten rengeteg káros, téves hír juthat el hozzájuk. Összességében azért kedvező, hogy csak kevesen utasítják
Rövidesen bejelenti az Európai Központi Bank, hogy a Kormányzótanács milyen kamatdöntést hozott a mai ülésén, és utána a sajtótájékoztatón több további kulcsfontosságú kérdésre is remélhetőleg választ kaphatunk. Az eseményt kiemelt figyelemmel követjük, és az alábbi hírfolyamban tudósítjuk.