2024. október 19. szombat

okt. 19
9:39
Valamire már több pénzt szánnak a magyar cégek, mint korábban (Piac és Profit)
A munkaerő megtalálása és megtartása érdekében tovább erősödik a munkáltatói márkaépítés szerepe a vállalati szektorban: a megkérdezett cégek 47 százaléka a gazdasági kihívások ellenére is növeli az employer brandingre fordított büdzséjét 2025-ben - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből.
okt. 19
9:39
Karbantartás miatt módosított menetrend a székesfehérvári vonalon (hirado.hu)
Kápolnásnyék és Székesfehérvár között végzett pályakarbantartás miatt a távolsági vonatok módosított menetrend szerint közlekednek szombaton – közölte a Mávinform.
okt. 19
9:39
Juhász Dorka két pontot szerzett, csapata egyenlített a WNBA-döntőben (m4sport.hu)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx hazai pályán 82-80-ra legyőzte a New York Libertyt az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) döntőjének negyedik mérkőzésen, ezzel 2–2-re egyenlített a párharcban, amelynek utolsó felvonására magyar idő szerint hétfőn hajnalban kerül sor New Yorkban.
okt. 19
9:39
Dietz Gusztáv: Kevés a szúrós szemű, csúnyán nézős karakter (BorsOnline)
Megszólaltak a készülő Kabul művelet című akciófilm színészei.
okt. 19
9:39
Tiprás (Magyar Hírlap)
Nagyon ritkán fordult elő a modernkori történelmünkben, hogy ne kellett volna menekülnünk az eltiportatástól.
okt. 19
9:39
A következő két hét nehéz lesz az M0-s autóúton közlekedőknek (Magyar Nemzet)
Több helyen is felújításokat végeznek a gyorsforgalmin.
okt. 19
9:39
Hogyan változott a gyártósorok működése a digitalizáció hatására? (Digital Hungary)
Az elmúlt évtizedek az élet minden területén a digitalizációról szóltak. Legyen szó az egészségügyről, a szórakozásról vagy a tanulásról, a modern eszközök alapvető változásokat hoztak. Ez alól az ipar és a gyártás sem kivétel, mert a digitalizáció itt is remekül használható. Cikkünkben összeszedtük, hogy milyen változásokat hozott a 21. század a g
okt. 19
9:42
Szijjártó Péter: Itt mindenkinek elment a józan esze? (vg.hu)
Szijjártó Péter nem érti, hogy mi történik Olaszországban.
okt. 19
9:44
Napelem: óriási a vakfolt – jön a törvénymódosítás, ami sokaknak fájhat (vg.hu)
Megnehezíti a hazai villamosenergia rendszer egyensúlyban tartását, hogy a rendszerirányító csak részlegesen lát rá egy nagy súlyú erőműcsoport – a háztartási napelemek – működésére.
okt. 19
9:45
Budapesten mindenhol bekapcsolták a távfűtést (Infostart)
Az összes fogyasztónál bekapcsolta a távfűtést október közepére a Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt. Főtáv Távhőszolgáltatási Divíziója - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
okt. 19
9:45
"Többet sírtam mellette, mint egész életemben összevéve" – Molnár Anikó megtört vallomást tett, lerántotta a leplet a bántalmazó kapcsolatáról (Blikk)
Molnár Anikó kitálalt a párkapcsolatáról, amitől évekig szenvedett. Párja rendszeresen megalázta, elárulta és kihasználta őt, és minden bizonnyal a megcsalástól sem riadt vissza. Egy se veled, se nélküled kapcsolatban éltek évekig, az egykori Nagy Ő azonban nemrég rájött, hogy ez így nem mehet tovább.
okt. 19
9:45
Magyar Péter nagyon nagy dilemmába került - véli az ország egyik legismeretbb politikai elemzője (ATV)
Több dilemma elé is állítja Magyar Pétert az időközi választás. Potápi Árpád fideszes képviselő halála miatt ugyanis időközi választást kell kiírni Tolna vármegye 2. választókerületében.
okt. 19
9:45
Egy olasz bíróság elutasította az első bevándorlók albániai elhelyezését (hirado.hu)
Georgia Meloni miniszterelnök hétfőre kormányülést hívott össze a bírósági ítélet nyomán kialakult helyzet megvitatására.
okt. 19
9:45
Megvalósulhat Harry herceg és Meghan Markle gonosz terve - az első lépésen túl is vannak (Ripost)
A házaspárnak nagy tervei lehetnek.
okt. 19
9:45
Károly király eltitkolt gyermeke megdöbbentő üzenetet küldött az uralkodónak (BorsOnline)
Károly és a felesége hamarosan meglátogatja a férfi hazáját.
okt. 19
9:45
"Bárcsak több minőségi időt töltöttünk volna együtt" – lánya esküvőjének napján hunyt el az ALS-betegségben szenvedő Sándor (SzMo)
A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Móré Sándor 48 éves korában hunyt el.
okt. 19
9:45
Papp Máté Bence szerint Tóth Gabit mindenki elhagyta, amikor az énekesnő elvált Krausz Gábortól (Nyugati Fény)
Család, barátok, mindenki.
okt. 19
9:45
Izrael megölte a terrortámadás egyik kitervelőjét (Magyar Nemzet)
Mahmúd Hamdan több túsz haláláért is felelős lehet.
okt. 19
9:48
Pénzhiány a világ egyik legjobb egyeteménél – és erről a diákok tehetnek (vg.hu)
Rengeteg támogató fordult el a nagy amerikai egyetemektől, amiért nem számoltak le az Izrael-ellenes tüntetésekkel.
okt. 19
9:48
Miley Cyrust eredetileg nem így hívták: egyszerűen utálta a valódi nevét (Joy)
Tiniként döntött úgy, hogy megválik tőle.
okt. 19
9:48
Kardos Eszter: Mindig is tudtam, hogy fiatal anyuka szeretnék lenni (Glamour)
Kardos Eszter még kislány volt, mikor először színpadon állt, de legtöbben a Barátok Közt Vandájaként ismerték meg. Szinkronszínészként számos filmben és sorozatban hallható, aktív a közösségi médiában, és mindeközben két kisgyermek boldog anyukája.
okt. 19
9:51
Atomenergiával működteti a mesterséges intelligenciát a Google (autopro)
Kisméretű atomerőművek telepítéséről kötött szerződést a keresőóriás Google.
okt. 19
9:51
Még el se indult, már megbukott Meloni terve a menekültek Albániába küldésére (SzMo)
Az olasz miniszterelnök trükkje az lett volna, hogy évi 36 ezer migránst Albániába szállíttat. Ám most egy római bíróság elkaszálta az egészet.
okt. 19
9:51
Orrsprayfüggőség – Az ördögi kör, amelyből rémesen nehéz kiszállni (Life)
Az orrspray hosszú távon történő alkalmazása súlyos egészségügyi problémákhoz és az orrnyálkahártya jelentős károsodásához vezethet.
okt. 19
9:51
Főtáv: Budapesten mindenhol bekapcsolták a távfűtést (Magyar Hírlap)
A szolgáltatás üzembiztonsága érdekében a Főtáv szakemberei már a tavaszi fűtésleállást követően megkezdték a mostani fűtési időszakra való felkészülést.
okt. 19
9:51
Pofonegyszerű módszerrel óvták meg magukat a betegségektől az ókor emberei (Helló Magyar)
Az Európa korai földműveseiről szóló kutatások során a kutatók észrevettek egy furcsa mintázatot. Az emberek nagy, sűrűn lakott falvakban éltek, majd évszázadokra szétszóródtak, később pedig újra városokat alapítottak, de ezeket is elhagyták. Mi lehetett ennek az oka?
okt. 19
9:51
Trendi holdraszállás: A Prada szkafandert tervezett a Nasa számára a következő űrutazáshoz (BitcoinBázis)
Az AxEMU névre keresztelt űrruha egyesíti a Prada ruhaipari anyagismeretét az Axiom technológiájával a NASA holdfelszínre való visszatéréséhez. Egy évvel azután, hogy bejelentették együttműködésüket, az ikonikus olasz divatház, a Prada és a texasi székhelyű Axiom Space az éves Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson (IAC) Milánóban, Olaszországban
okt. 19
9:51
"Felfordult a gyomrom" - így reagált Almási Kitti a Noszály Sándor betegségére érkező kommentekre (naphire.hu)
Az ismert pszichológus egy hosszú bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán a témával kapcsolatban és kiemelte, nem érti, miért ilyen kegyetlenek az emberek.
okt. 19
9:51
Így használd a parfümödet, hogy a lehető legjobb illatot adja (Bien)
Ugye a te is találkoztál már olyan emberrel, akinek egyből megfogott az illata? Egy jó megválasztott, finom parfümmel ezt a hatást viszonylag könnyen elérheted te is, de annál azért többről van szó, hogy találnod kell egy hozzád passzoló illatot. Az sem mindegy ugyanis, hogyan viszed fel a parfümöt: nagyrészt a használatán is múlhat, meddig lesz tő
okt. 19
9:57
Filmforgatás miatt lezárják a Lotz-termet a Keleti pályaudvaron (hirado.hu)
A Keleti pályaudvaron filmforgatás lesz a hétvégén, emiatt lezárják az utasforgalom elől a Lotz-termet október 19-én, szombaton 6 órától vasárnap 20 óráig.
okt. 19
9:57
Nagy István: Fantasztikus, hogy mennyien látnak lehetőséget az élelmiszeriparban (Agroinform)
Elsöprő érdeklődéssel zárultak az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére kiírt pályázatok.
okt. 19
9:57
Az utolsó pillanatban állították le egy halálos ítéletet végrehajtását az Egyesült Államokban (hirado.hu)
Halálos ítéletet hajtottak végre Alabama államban egy többszörös gyilkoson, miközben Texasban alig néhány órával az ítélet végrehajtása előtt kapott átmeneti kegyelmet egy elítélt csütörtökön.
okt. 19
9:57
Magyarország mutatott rá az Unió hibájára (Magyar Hírlap)
Már Németországból is látszik: kártyavár az egész.
okt. 19
9:57
Egészséges és otthon is elkészíthető: Házi kombucha (in.hu)
A kombucha otthoni elkészítése nagyon egyszerű, így minek megvenni a boltban?Az enyhén szénsavas, erjesztett teaital, a kombucha probiotikumokat, azaz az erjesztett élelmiszerekben található "jó" bélbaktériumokat tartalmaz. Önmagában is remekül fogyasztható, de koktélokban és turmixokban is ideális a felhasználása.A SCOBY egy palacsinta alakú élő k
okt. 19
9:57
A magyar energiaügyi miniszter szerint atomenergia nélkül nincs fenntartható klímapolitika (Magro)
Az energiaügyi miniszter szerint a biogáz és biomassza termelésben is van potenciál, amely alkalmas a megújulók okozta rendszeringadozás kiegyenlítésére.
okt. 19
10:03
Kitalálja, a Lehel Csarnokban vagy New Yorkban olcsóbb a gyümölcs? (Piac és Profit)
Megéri gyümölcsért is Amerikába menni.
okt. 19
10:03
Félelem és rettegés Németországban - "Gyilkos" a hangulat Európa legnagyobb gazdaságában (ATV)
Az üzleti döntéshozók közel 60 százaléka szerint a német gazdaság teljesítménye gyengül a következő egy évben, ami negatív rekord a felmérések 2014-es kezdete óta.
okt. 19
10:03
5 ártalmas viselkedés, ami biztosan tönkreteszi a párkapcsolatodat (Life)
Hogy miként viselkedünk a társunkkal, sokszor észre se vesszük. Már csak akkor kapunk észbe, ha baj van, de ez sokszor már a párkapcsolat végét jelenti.
okt. 19
10:03
Kvíz: A legszebb magyar slágerek – felismered őket a dalszövegből? (Sassy)
Az biztos, hogy dúdolni fogsz, mire ennek a kvíznek a végéhez érsz. Felismerted a dalokat a szövegükről?
okt. 19
10:09
Nagy hévvel keresik a megoldást, hogy ne kelljen járatot ritkítani a HÉV-en (444.hu)
Jó megoldás kéne, de még nincs meg az igazi.
okt. 19
10:09
Lecserélték Lagzi Lajcsit a Dancing with the Starsban, mielőtt kiderült volna, hogy szerepelni fog (SzMo)
A TV2 a trombitás helyett a Séfek Séfe egyik ítészét állíthatja majd színpadra.
okt. 19
10:09
Ezzel az eszközzel teljes fantom vadászgép flottákat lehet létrehozni (Rakéta)
A nagyon nem távoli jövő konfliktusában a védelmi erők olyan gépeket és rakétákat érzékelnek, amelyek nincsenek is jelen – közben a tényleges eszközök minimális veszteségek mellett juthatnak el a céljukig. A BriteStorm rendszer már túl van az első repülési teszteken.
okt. 19
10:09
Erre nincsenek szavak: így gyalázkodtak a tiszások Potápi Árpád János halálhíre alatt (Magyar Nemzet)
Az internet mocska: kitettek magukért a kommentelők.
okt. 19
10:09
70 millióra bírságoltak futárcégeket, webáruházakat (Hungarianpress)
A nemzetgazdasági miniszter a webáruházak és a futárcégek tájékoztatási és panaszkezelési kötelezettségének fokozott vizsgálatára szólította fel a fogyasztóvédelmi hatóságot, amely az eljárások lefolytatását követően meghozza a szükséges intézkedéseket a magyar családok védelme érdekében. A fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivata
okt. 19
10:09
Elvitték Munkácsy Honfoglalás című festményét az Országházból (vasárnap.hu)
Persze nem olyan messzire. Maradt a fővárosban, a Szépművészeti Múzeum számára hengerelték fel. Az Országházban található Honfoglalás című festmény is része lesz a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-emlékkiállításának, mely a festő születésének 180. évfordulóját ünnepli – közölte szerkesztőségünkkel az Országgyűlés Sajtóirodája. Az elszállításról, a fes
okt. 19
10:15
Légiriadó Romániában, rejtélyes célpont miatt négy vadászgépet kellett felküldeni (Blikk)
A román hadsereg radarrendszerei szombaton hajnalban egy kisebb légi célpontot észleltek a Fekete-tenger partjainál. Az objektum 4 óra körül lépett be Románia légterébe Gura Portiței térségében. A hadsereg négy vadászgépet küldött fel, amelyek azonban nem találtak rá a célpontra. A honvédség további kereséseket végez a térségben.
okt. 19
10:15
Lezárták a Keleti pályaudvar egy részét (Infostart)
Filmforgatás miatt lezárják a Lotz-termet a Keleti pályaudvaron.
okt. 19
10:15
Átalakul a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. vezetése (ProfitLine)
Jan Prins, a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója az év végén távozik a társaságtól, eddigi feladatait pedig társügyvezetője, Gál Gergely veszi át. A 2020-as reorganizációt követően a magyar nehézgépgyártó vállalat számos energiahatékonysági és gyártástechnológiai fejlesztést indított el, amelynek köszönhetően ú
okt. 19
10:15
Kellemetlen meglepetésekre készülhetnek az M0-ás autóúton közlekedők (Portfolio)
A következő két hétben garanciális burkolatjavítás, illetve dilatációjavítási munkálatok miatt sávzárásra számíthatnak a közlekedők az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán a Deák Ferenc Hárosi Duna-hídon – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
okt. 19
10:15
Jamie Oliver szerint ez a tökéletes rizottó titka (Hamu és Gyémánt)
Kevés táplálóbb őszi étel létezik egy gazdag rizottónál, azonban egyáltalán nem mindegy, milyen rizsből és milyen technikával készítjük el. Most megmutatjuk a világhírű szakács, Jamie Oliver egyik legfontosabb trükkjét.

Keresés