2024. október 19. szombat

okt. 19
1:28
Magyarország benyújtotta felülvizsgáltNemzeti energia- és klímatervét (TőzsdeFórum)
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) széles körű egyeztetéseket követően dolgozta át, frissítette a 2030-ig tartó időszakra szóló magyar energia- és klímatervet – jelentette be csütörtökön a tárca. A közlemény szerint az aktualizált szakpolitikai dokumentum legfontosabb célkitűzései az energiaszuverenitás és az ellátásbiztonság megerősítése, a rezsicsö
okt. 19
1:32
1.5 milliárdba kerül, mégis elkelt az összes Ferrari F80 (TőzsdeFórum)
A Ferrari bemutatta a legújabb modelljét: az 1200 lóerős motorral felszerelt, hibrid meghajtású F80 Olaszországban 3,6 millió eurós (több mint 1,4 milliárd forint) árcédulával érkezik, az értékesítés 2025 végén kezdődik. Az olasz autógyártó egyik legdrágább modelljéből csupán 799 darab készül. Írta meg a VG. A vállalat szerint a szerződéseket ugyan
okt. 19
1:36
Már Szlovákiában terjeszkedik az ázsiai lódarázs, magyar technológia segít a felkutatásában (TőzsdeFórum)
Szlovákiában bukkant fel nemrégiben a méhállományokra rendkívül veszélyes ázsiai lódarázs, az invazív faj terjedésének megakadályozására a szlovák szakemberek igénybe vették a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói által kifejlesztett technológiát, a telemetriai nyomkövetőt is – közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel. A MATE közle
okt. 19
1:40
Forint – durva mozgás a beszéd után, mégis szárnyalni fog? (TőzsdeFórum)
Erősödött tegnap a forint hirtelen, miközben zajlott a Portfolio.hu konferenciája. Az ok a megjelent elemzések szerint Virág Barnabás alelnök kijelentése a kamatpályával kapcsolatosan. Azóta a 400-as szint körül ingadozik az EUR/HUF keresztárfolyam, a korábbi gyengülés után. Megszólalt az alelnök Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Por
okt. 19
1:44
BörzeZárás 2024 Október 18 – a kedvező nemzetközi hangulatban óvatosan emelkedetta BUX (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,37 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 74 228,20 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy átlag feletti forgalom me
okt. 19
1:48
Devizapiac – Erősödött a forint (TőzsdeFórum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel röviddel hét óra előtt jegyzett 400,14 forintról 399,87 forintra gyengült 18 órakor, napközben 399,52 forint és 400,55 forint között mozgott. A svájci frank jegyzése a reggeli 426,34 forintról 425,48 forintra gyengü
okt. 19
1:51
Verstappennek most összejött, ami már régen nem (Magyar Nemzet)
Míg a holland világbajnok remekelt, csapattársa, Sergio Pérez nem jutott be a Q3-ba a sprintidőmérőn.
okt. 19
2:27
Minden idők legjobb stratégiai játéka? Van még némi bizonytalanság a Civilization 7 körül (InStyle Men)
Nem kell már túl sokat várni, de a gépigényt illetően most kicsit vakargathatják a fejüket a rajongók.
okt. 19
2:51
Hiba lenne kihagyni a Marvel-filmeket – mondja Harrison Ford (InStyle Men)
Szerinte a mozisztárok egyáltalán nem haltak ki, és kár ennyire szidni a szuperhősfilmeket.
okt. 19
2:57
Valóban megéri klímával fűteni? (ProfitLine)
Ez a kérdés igen gyakran visszatér a klímát vásárlók körében, és szerencsére egyre többet olvashatunk a témában. Mind a mai napig megoszlanak a vélemények, de a gyártók által kiadott tájékoztatókból sok minden kiderül. Ebben a cikkünkben most mi is egy kicsit bővebben foglalkozunk ezzel a kérdéskörrel.
okt. 19
3:09
Martín óriási fölénnyel nyerte az időmérőt, Marc Márquez sem tudta megszorítani a száradó pályán (P1race)
Jorge Martín domináns teljesítményt nyújtva nyerte meg az Ausztrál Nagydíj időmérőjét Marc Márquez és Maverick Viñales előtt.
okt. 19
3:15
Noszály Sándor így gyógyulhat meg – Megszólalt a szakember (BorsOnline)
A szakember szerint a Noszály Sándorhoz hasonló fázisba jutó bipoláris zavarral küzdő páciensek akár heteken át is kezelésre szorulhatnak.
okt. 19
3:21
Ebben nem lesz köszönet: szeles, borult idővel indul a hétvége (Blikk)
Erre kell számítani.
okt. 19
3:21
Észak-Korea katonákkal támogatja Oroszországot az ukrajnai háborúban (Igényesférfi.hu)
Észak-Korea katonai támogatást nyújt Oroszországnak az ukrajnai háborúban, az első csapatok már meg is érkeztek a frontra.
okt. 19
3:21
Napi horoszkóp 2024. október 19.: a Bikák komoly lehetőséget kapnak, a Bakok ezen a hétvégén lelkileg töltődhetnek (Life)
Szombaton még adódhatnak olyan problémás helyzetek, szőnyeg alá sepert problémák, amelyekkel már illő lett volna foglalkozni, de mindez vasárnapra rendeződik. Íme, a napi horoszkóp október 19-re.
okt. 19
3:21
Az első magánűrállomás luxushotelnek tűnik az ISS-hez képest, jövőre kezdődhet az építése (Promotions)
Ki mondta, hogy a világűrben nem lehet kényelmesen élni?
okt. 19
3:27
Modern köntösben is jópofa a Renault Twingo (InStyle Men)
A vidám kisautó első példányai már bőven veteránkorba értek, a Renault pedig nem volt rest újragondolni a típust.
okt. 19
3:45
Személyi igazolvány 2025, személyi igazolvány igénylése, cseréje, megújítása és ára 2025 (ProfitLine)
Személyi igazolvány 2025: személyi igazolvány megújítása, személyi igazolvány cseréje, személyi igazolvány igénylése online, ügyfélkapun 2025-ben. Minden információ egy helyen a 2025-ös személyi igazolvány igénylése, cseréje, pótlása valamint a meghosszabbítás módjának részleteiről!
okt. 19
3:51
Gyakori hibák, amivel tönkrevágod telefonod akkumulátorát (Igényesférfi.hu)
A telefontöltés ma már mindenki számára rutintevékenységnek számít: a hétköznapokban nem is fordítunk rá különösebb figyelmet, hiszen azt gondoljuk, hogy ezen a téren nem lehet hibázni.
okt. 19
3:51
Magyarországon tiltott egy videó Szoboszlairól, de tudjuk, mi van rajta, és ez az egyik legszebb pillanat (Promotions)
Ha sok liverpooli játékos kerül a pályára, akkor bizony ilyen jelenetekkel lesz tele az internet.
okt. 19
3:51
Védett növényeink: a levéltelen bajuszvirág (egy.hu)
A levéltelen bajuszvirág (Epipogium aphyllum) a zárvatermők törzsébe, a kosborfélék családjába tartozó növényfajunk, ami 1982 óta élvez védettséget: természetvédelmi értéke 100.000 forint. Igen alacsony termetű, de annál izgalmasabb kinézetű növény: maximum harminc centiméteres magasságú, ujjakra vagy apró kezekre emlékeztető szára pár percre bizto
okt. 19
3:51
A női vezetők, mint gazdaságunk fontos sikertényezői (Helló Sajtó!)
A női vezetők szerepe a gazdaságban egyre fontosabbá válik. A WILL Foundation legfrissebb kutatása bizonyítja, hogy a női vezetők arányának növelése nemcsak a vállalatok innovációját és pénzügyi teljesítményét javítja, hanem egy felelősségteljesebb üzleti környezetet is eredményez.
okt. 19
4:15
Ismét kamatot vágott az EKB (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank folytatta a júniusban elkezdett kamatcsökkentési ciklusát, és tegnap a várakozásoknak megfelelően ismét 25 bázisponttal, 3,25 százalékra csökkentette az irányadó betéti kamatot.
okt. 19
4:15
Disney: Saját filmet kap a 'szőke' herceg, sztárrendező a fedélzeten (Mafab)
Új játékfilmet készít a Disney, amelynek középpontjában a Hamupipőkéből, a Hófehérkéből és a Csipkerózsikából "szőke" herceg áll majd.
okt. 19
4:15
Hosszú Katinka zavaros ámokfutásán nevet az internet világa (AC News)
A sporteredményeiről híres, háromszoros olimpiai bajnok úszónő és férje kommunikációs ámokfutásba kezdett, ami rájuk hullt vissza.
okt. 19
4:21
Pasik szerint ez a 4 frizura egyáltalán nem vonzó egy nőn - És ezt a 4-et imádják (Joy)
Köszi srácok, hogy végre elárultátok, mit gondoltok valójában!
okt. 19
4:21
Így változnak az üzemanyagárak szombaton (Igényesférfi.hu)
A hétvégén tovább csökkennek az üzemanyagárak, a gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó 5 forinttal kerül kevesebbe szombattól.
okt. 19
4:21
Napi horoszkóp - október 19: ideje véget vetni a konfliktusaidnak, ne hagyd, hogy a stressz legyűrjön téged (Promotions)
Október 19-e, szombat különleges energiákat hordoz, amelyek támogatják a személyes és szakmai fejlődést.
okt. 19
4:21
Évadzáró Nagyhajós Túraverseny Füreden (Balatonica)
Nagyhajós Országos Bajnokság lesz Balatonfüreden október 26-án, szombaton, amely egyben a Kékszalag Port évadzáró eseménye. Ha még idén vitorlásversenyt szeretnétek látni, ott a helyetek!
okt. 19
4:21
Mindennapi csalások: csalárd fizetési műveletek (Fintech)
Az Európai Unió és tagállamai kiemelt figyelmet fordítanak a csalárd pénzügyi műveletekre. Ezek a mindennapi csalások: bűnözők csalárd módon eltulajdonítják az átutalással, kártyával és más fizetési módon fizetett összegeket. Az uniós bankhatóságok a nekik jelentett esetekből elkészítették első összefoglaló jelentésüket. A jelentés alapján mutatjuk
okt. 19
4:21
Természetes védekezés a penész ellen (TulipGardenCafe)
Ősszel és télen a párakicsapódás miatt rengetegen küzdünk a penészedéssel. A penész sajnos károsítja az egészségünket, a gyerekekre különösen veszélyes. Összegyűjtöttük, hogy milyen természetes megoldásokat vethetünk be ellene. A penészgombák a földi élővilág szükséges és elengedhetetlen részei. Nem mindig látjuk őket, de a levegőben kisebb-nagyobb
okt. 19
4:21
Punnyadás helyett: ezekre keríts sort az őszi délutánokon (Bien)
Nyáron valószínűleg te sem szívesen maradsz otthon, ha felszabadult néhány felesleges órád. Ilyenkor inkább nekilátsz megszervezni egy kerti sütögetést, vagy elmész sétálni a kutyusoddal.
okt. 19
4:27
Megfagyott a levegő a Séfek séfe stúdiójában: Wolf András az internetről tudta meg, hogy Krausz Gábor megházasodott, durván megsértődött séftársára (Promotions)
Vomberg Frigyest sem hívta meg Krausz Gábor az esküvőre.
okt. 19
4:27
Támogatások nélkül nem lehet gazdálkodni (Magyar Mezőgazdaság)
Egyre nehezebb piacon maradniuk az erdélyi gazdáknak, különösen olyan helyzetben, amikor az EU más tagállamainak gazdáival szemben hátrányos megkülönböztetésben részesülnek.
okt. 19
4:27
Az elsőkerekes BMW is lehet szexi (InStyle Men)
Bemutatták a BMW 2-es Gran Coupé következő generációját, amelyből továbbra is lesz M-es kivitel.
okt. 19
4:39
Lépni kellett a Tv2-nek: Lecserélték Lagzi Lajcsit a Dancing with the Starsban (Blikk)
Hivatalosan még be sem jelentették, de úgy tűnik, már le is cserélték Galambos Lajost a Dancing with the Stars című tévéshow-ban. A Blikk információi szerint akadályok gördültek az ország trombitásának szereplése elé, így a TV2 már gondoskodott is a pótlásáról: a Séfek Séfe egyik ítésze, Vomberg Frigyes libbenhet majd táncra a szuperprodukcióban.
okt. 19
4:39
Etióp deszkások, szevasztok! (Telex)
Hagyományos, népi öltözetben gyakorolnak a lányok Etiópia fővárosában. A Deutsche Welle riportja.
okt. 19
4:45
Az éjszakában dobta le a ruháit a vadító időjós (Metropol)
Yanet újra otthon van.
okt. 19
4:45
Igazi különlegesség várja a dinoszaurusz rajongókat a leideni múzeumban (hirado.hu)
A dinoszaurusz-korszak szimbólumának is nevezett növényevő, akár több mint nyolcméteres magasságot is elérő triceratopsz a tyrannosaurus rex kedvenc csemegéje volt.
okt. 19
4:51
A világ legagresszívabb növényét senkinek nem sikerül elpusztítani (Agroinform)
Az ember és növény közti küzdelemben a növény áll nyerésre, és úgy tűnik, senkinek nincs esélye ellene.
okt. 19
4:51
Romániában tart karban repülőket egy magyar cég (autopro)
Felavatták Bukarestben a magyar Aeroplex repülőgép-karbantartó bázisát.
okt. 19
4:51
Amíg aludtam, Ciprusról ellopták a bankkártya-adataimat – Mit tehetünk az online átverések ellen? (Képmás)
Adathalászat, átverés SMS-ben és kamu webáruházak. Napjainkban Magyarországon a csalások több mint 75 százalékát már az online térben követik el. Hogyan előzzük meg, hogy áldozattá váljunk? És mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? Pataki Sára csak egy csomag ruhát várt, cserébe ellopott bankkártya adatokat kapott.
okt. 19
4:51
Mire készülhet együtt Dwayne Johnson és J. J. Abrams? (Igényesférfi.hu)
A hollywoodi akciósztár Instagramon közölte, hogy hamarosan közös filmet forgat az 58 éves rendezővel, aki a Star Wars kilencedik epizódja óta egyetlen új mozival sem jelentkezett.
okt. 19
4:51
Itt az Ötöslottó legnagyobb trükkje, kevesen ismerik ezt a zseniális oldalt (Promotions)
Rekord nyeremény van terítéken, igazi lottóláz van Magyarországon, így minden érdekesség sokkal jobban számít.
okt. 19
4:51
Lengyel nagybefektetővel erősödött az EIT InnoEnergy (Mínuszos)
Új befektetővel bővült a fenntartható energetikai megoldások fejlesztésében, megvalósításában Európában élen járó EIT InnoEnergy részvényeseinek köre. Az autóipar és a fémipar globálisan jegyzett lengyel nagyvállalata, a Boryszew Group S.A csatlakozása jelentős tőkeinjekciót biztosít a szervezetnek az átfogó energiaipari célkitűzéseik megvalósításá
okt. 19
4:51
A Kpmg Ceo Outlook 2024: nem az aktuális válság leküzdésében, hanem az általános válságállóság megteremtésében rejlik a siker titka (KKV Magazin)
A globális nagyvállalatok vezérigazgatóinak 72 százaléka továbbra is bízik a gazdasági növekedésben, bár az optimisták aránya a felmérés 10 éves történetében folyamatosan csökkent, a 2015-ben még 93 százalékos szintről – derül ki a Kpmg 2024 Ceo Outlook kutatásából.  A növekedést fenyegető legnagyobb kockázatok között már nem a geopolitikai, politi
okt. 19
4:51
Tovább erősödhet a lakáspiac (MMonline)
Az előzetes várakozásoknak megfelelően alakul a hazai lakáspiac idei éve, állapították meg a szakértők az OTP Csoport ingatlanpiaci háttérbeszélgetésén. A tavalyi mélypont után a forgalom egyértelműen növekedett, amit éves szinten várhatóan 5-10 százalékos áremelkedés követhet. A szakértők abban is egyetértettek, hogy 2025-ben tovább erősödhet a la
okt. 19
4:51
Tévhitek, amelyek megrengetik a fenntarthatóságba vetett bizalmat (New Technology)
Nem megfelelő tájékozottság és félreértések miatt olyan lehetőségeket szalaszt el a gyártók jó része, amelyek egyébként hosszú távú előnyökhöz juttathatnák cégüket, és elősegítenék annak költséghatékony működését is – írja cikkében
okt. 19
4:51
LED-es világítás kontra talajgőzölés: forradalmi kutatás krizantémokkal (Magyar Mezőgazdaság)
Holland kutatók a krizantémtermesztésben vizsgálták, hogy LED-es világítás és tápkocka-összetétel változtatásával csökkenthető-e a talajgőzölés szükségessége, növelhető-e a növények ellenállósága a talajban élő kártevőkkel szemben.
okt. 19
4:51
Betiltják az erkélynapelemeket! Van egy kiskapu? (Öko-drive)
Magyarországon vita alakult ki az erkélynapelemek telepítésének tilalmáról, miközben jogi kiskapuk és lehetséges enyhítések is szóba kerültek.

Keresés