A 2024-es filmév egyik legmegosztóbb mozija a Todd Philips által rendezett Joker: Kétszemélyes téboly, amely a kasszáknál egyértelműen megbukni látszik. De vajon mit gondol minderről a főszereplő, Joaquin Phoenix? Vigyázat, spoilerveszély.
A talajművelés környezettudatosabb módszereit vizsgálták meg egy Balaton-felvidéki szőlőültetvényen a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének munkatársai.
"Maga viszonylag új itt nálunk. Nem ismeri a viszonyokat. Tudja, ki az az ember, akit gyanúsít? A Kornai közel negyven éve tanít, és tavaly Érdemrendet kapott. Ezt tudta?" E heti novellánk egy elképzelt bentlakásos otthon nevelőjének és igazgatójának súlyos és nyomasztó párbeszédébe ad betekintést.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Romániában egy, a Fekete-tenger felett, a román államhatártól 45 kilométer távolságra észlelt azonosítatlan légi célpont miatt riasztották a vadászgépeket - közölte szombaton a román védelmi minisztérium.
A Plútó 2008 decemberében lépett be a Bak jegyébe, és ezzel együtt a társadalom felépítése is drasztikusan megváltozott. A hatalmi harcok és az ezekkel kapcsolatos kérdések állandósultak. Közel 16 év után, november 20-án a Plútó elhagyja a Bak jegyét, és átlép a Vízöntőbe - ezzel végérvényesen belépünk a Vízöntő korszakába.
Az elmúlt években egyre szélesebb a választék öblítőkből, miközben folyamatosan nő azok száma, akik kevésbé környezetszennyező, kemikáliáktól mentesebb megoldásokat szeretnének a textíliák frissítésére is. Nekik jó választás a mosóparfüm – nézzük, mit érdemes tudni róla!
Egy kis szerencsével olyan digitális eszközöket találhatunk, amelyek potenciálisan drámai növekedést érhetnek el. A hatalmas piacon mindig van néhány ígéretes érme. A cikk négy ilyen potenciális lehetőséget mutat be. Fedezd fel, mely tokenek jelenthetik a következő nagy dobást. DOGEN, a legerősebb token a piacon? A Doge, Shib és Floki stagnálnak, m
Retikül, tűsarkú cipő, melltartó. Bár szinte minden nap viseljük vagy használjuk őket, mégsem tudjuk pontosan hogyan "került" hozzánk, kinek köszönhetjük. Tudod, miért épp a rózsaszín a lányos szín? Ugye, hogy nem. Cikkünkben összegyűjtöttünk pár érdekességet, meglásd, ezentúl más szemmel nézel a hajszárítóra is.
Nyolcvanöt évvel ezelőtt, október 19-én jött a világra Budapesten Sándor Pál, akiből később filmrendező és producer lett, számos és rangos nemzetközi, valamint magyar szakmai, kulturális és állami elismerés birtokosa. Egyike azon művészeknek, akik a 20. század második felében maradandó nyomot hagytak a magyar kultúrán. Most öt ilyen „nyomból” állí
Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina nigrithorax) inváziója Európában egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hiszen ez a faj komoly veszélyt jelent a méhállományokra, a biológiai sokféleségre és közvetlenül akár a lakosságra is.
Nem akarok vulgáris lenni, de a BYD Seal 3,8s Ford Fairlane szavait juttatja eszembe, elképesztő egy kocsi. Nem szoktam beindulni már autóktól, de amit ez az elektromos szedán ad 19,2 millió forintért, az nem semmi. 530 lóerő, 3,8 másodperces gyorsulás, közel 500 kilométer hatótáv, vezetési élmény és utazási kényelem, minőségi utazás. Hogy néz ki?
Tom Hardy (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) örülne, ha Venom találkozna Tom Holland Pókemberével, a színész, hogy készen áll az ikonikus karakterek közötti crossover összecsapásra.
Vállalkozásfejlesztési irodát nyitott a Vosz Győr-Moson-Sopron vármegyei szervezete a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Innovációs Parkjában, közismert nevén a "Kockában" október 18-án.
Mini LED kijelzőtechnológiás sebészeti monitort dobott a piacra az LG az endoszkópos és laparoszkópos beavatkozásokhoz. Az LG Electronics (LG) megkezdte új, 31,5 hüvelykes sebészeti monitorjának (32HR734S modell) piaci bevezetését. A sebészeti endoszkópok, laparoszkópos kamerák és más kompatibilis orvosi képalkotó rendszerek képeinek színes megjele