2024. október 19. szombat

okt. 19
21:24
Nem bírt dán ellenfelével a Győr a BL-ben (HírTV)
A címvédő Győr második félidei mélyrepülése nyomán 35-28-ra kikapott saját közönsége előtt az Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, ezzel elvesztette idénybeli veretlenségét.
okt. 19
21:27
Az első könnyek a Sztárban Sztár All Stars döntőjében: Lékai-Kiss Ramónánál eltört a mécses (Ripost)
A Sztárban Sztár All Stars döntőjében Lékai-Kiss Ramóna elsírta magát.
okt. 19
21:27
Amerikai Nagydíj, sprint: az első hármas nyilatkozata (m4sport.hu)
Így értékelt az első hármas a szombati verseny után.
okt. 19
21:27
Rami bevallotta: Ezt a dolgot, nem árulta el a férjének (BorsOnline)
Nem gondoltuk volna, hogy Lékai-Kiss Ramóna titkolózik a párja előtt.
okt. 19
21:27
Az úttestre zuhant egy holttest a halottaskocsiból, a temetkezési vállalat elnézést kért (SzMo)
A meghökkentő jelenet péntek este hat óra körül történt egy lengyelországi kisvárosban. Állítólag a halottaskocsi ajtaja hibásodott meg.
okt. 19
21:27
Kite Zrt.: kukorica, cirok, szója és napraforgó (Magyar Mezőgazdaság)
A Kite Zrt. két különböző helyszínen tartott fajtabemutatót. Az egyik területen kizárólag dry farming módszerre dolgoznak, tehát öntözés nélkül. A másik területen azonban öntözéses növénytermesztési fajtakísérletet tekintethetett meg a nagyérdemű.
okt. 19
21:27
Az utolsó tánc: Djokovics legyőzte Nadalt Szaúd-Arábiában (Sportal)
Utoljára találkozott egymással a tenisz két nagyágyúja, Novak Djokovics és Rafael Nadal, mégpedig a Szaúd-Arábiában rendezett Six Kings Slam nevű bemutatótornán. A mérkőzésből a szerb került ki győztesen.
okt. 19
21:29
Vizsgálat indult Norris ellen az utolsó körös manővere miatt (m4sport.hu)
Veszélybe kerülhet a harmadik helye? Az FIA a sprintfutam után vizsgálatot indított Lando Norris ellen a Charles Leclerc ellen bemutatott megmozdulása kapcsán.
okt. 19
21:31
A Diósgyőr edzője sportszerűen megdicsérte Horváth Dávidot (m4sport.hu)
Az MTK Budapest 2–0-ra győzött a Diósgyőr otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A mérkőzést követően a főszereplők az M4 Sport helyszíni riporterének, Bobák Róbertnek értékeltek.
okt. 19
21:33
Előre és hátra: felemás napot zárt a MÁV (m4sport.hu)
A MÁV Előre női röplabdacsapata 3:0-ra kikapott a Vasassal, ezzel sereghajtó, a férfiak viszont négy játszmában legyőzték a MAFC-ot, ezzel vezetik az Extraligát. Egyszer fent, egyszer lent.
okt. 19
21:39
Kerkez kivette a részét az Arsenal legyőzéséből (m4sport.hu)
A Kerkez Milossal felálló Bournemouth hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Arsenalt az angol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának szombati játéknapján.
okt. 19
21:39
Kerkezék nagy szívességet tettek a Liverpoolnak (Magyar Nemzet)
Az Arsenal veretlenségi sorozatának a Bournemouth vetett véget a Premier League-ben.
okt. 19
21:39
Milyen az orrod formája? Elárulja milyen a személyiséged igazából (Táplálékallergia)
Mutasd az orrod! A formája elárulja milyen vagy valójában. Ezúttal egy olyan tesztet hoztunk, amihez szükséged lesz egy tükörre. Nézz bele és figyeld meg milyen formájú az orrod, majd válaszd ki a képen azt, amelyre a legjobban hasonlít a tied. Végül pedig olvasd el a képhez tartozó jellemzést is. Jó szórakozást! 1. Ilyen formájó az
okt. 19
21:41
Az Újpest 89. perces találattal tartotta otthon a pontokat az újonc Nyíregyháza ellen (m4sport.hu)
Az Újpest 1–0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában, szombaton.
okt. 19
21:45
Észveszejtő: Tolvai Reni hatalmas dekoltázzsal engedte szabadjára a melleit (Metropol)
Tolvai Reni hihetetlenül dögös az új képén.
okt. 19
21:51
Krémesen lágy krumplipüré édesburgonyából: videón mutatjuk, hogyan készül (Mindmegette)
A krumplipüré az egyik legnépszerűbb köret, de ha már unjuk, akkor készítsük el édesburgonyából, ugyanis fenséges lesz a végeredmény! Mutatjuk videón, hogyan készül a fűszeres édesburgonya-püré!
okt. 19
21:51
Unod az almát? Készíts villámgyorsan elképesztően finom almalevet! (Agroinform)
Az almalé megőrzi az alma csodás ízét, vitaminjait és tápanyagait. Ráadásul pillanatok alatt elkészül. Mutatjuk, hogyan.
okt. 19
21:51
Új hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról, ismét megszólalt a férje (Ripost)
Már három hete küzdenek az intenzív osztályon a 44 éves színésznő életéért. Most ismét megszólalt a férje.
okt. 19
21:51
Gyászba fordult a nagy nap: néhány órával az esküvője után gyilkolták meg az ifjú férjet (Ripost)
Az újdonsült férjet egy ismeretlen elkövető támadta meg.
okt. 19
21:51
Az Újpest 90. perces találattal tartotta otthon a pontokat az újonc Nyíregyháza ellen (m4sport.hu)
Az Újpest 1–0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában, szombaton.
okt. 19
21:51
Izzasztó pillanat: érzékien fogdossa nedves testét az almamellű modell (BorsOnline)
A csinos modell nem sokat bízott a képzeletre.
okt. 19
21:51
Az Újpest a 90. percben mentette meg a hazai csapatok becsületét (Magyar Nemzet)
A Debrecen után a Dvtk is szerzett gól nélkül kapott ki, az Újpest pedig a végén csikarta ki a győzelmet.
okt. 19
21:53
Erdogan üdvözölte "drága barátja", az Isztambulba látogató Olaf Scholz erőfeszítéseit (Magyar Nemzet)
"A múltban voltak bizonyos problémák. Valóban nagyra értékelem drága Scholz barátomnak a megoldások megtalálására irányuló erőfeszítéseit" – fogalmazott a török elnök.
okt. 19
21:57
Döntött az FIA: Norris megúszta a büntetést (m4sport.hu)
Nem büntette meg Lando Norrist az FIA a Charles Leclerc elleni utolsó körös manővere miatt Austinban. Övé maradt a sprintfutamon elért harmadik helye.
okt. 19
21:57
Eltört a mécses: mindenki zokogott Kasza Tibor és Péter Srámek duettjén (BorsOnline)
Kasza Tibor és Péter Srámek mindenki szívét megolvasztotta.
okt. 19
22:00
Téged is nosztalgiával töltenek el a kétezres évek színpompás sminktermékei? Van egy jó hírünk (Glamour)
Te is észrevetted már, hogy minden szépségtermék egyforma? A márkaneveket szinte vadászni kell a csomagoláson, mert egy kaptafára épülnek fel a minimalista, egyenes vonalvezetésű dizájnok, amik a letisztultságot és a high-endet hirdetik. De miért lett ilyen unalmas minden termék? Hová tűntek a trendi és színes csomagolású sminkek? Erre keressük mos
okt. 19
22:03
Már a Maxon: Ezt a 94%-os krimi-thrillert nem láthattad a mozikban, most eljött az idő, hogy pótold (Mafab)
Igazi kritikuskedvenc krimi érkezett ma a Maxra. Az Emily és a bűn világa (Emily bűnbe esik) főszereplője Aubrey Plaza, aki itt is megmutatta, hogy szinte bármilyen szerep jól áll neki. Még a körülmények teremtette bűnözőé is.
okt. 19
22:03
Magyar támogatásból épült faluház Ukrajnában (Demokrata)
Rendelőt, önkormányzati hivatalokat és postát magába foglaló létesítmény épült magyar támogatással a Kijev megyei Szinyák településen.
okt. 19
22:03
Franciaország támogatja Ukrajna győzelmi tervét (Telex)
A francia külügyminiszter szerint az orosz győzelem káoszba taszítaná a nemzetközi rendet.
okt. 19
22:03
Kerkez Milossal győzött meglepetésre az eddig még veretlen Arsenal ellen a Bournemouth (Telex)
A magyar játékos végigjátszotta a mérkőzést.
okt. 19
22:03
8 sztár, aki a leginkább megfelel az egyetemes szépségszabványoknak (in.hu)
A szépség mindig is személyes preferencia és egyéni vélemény kérdése volt, de mostanra a tudomány meghatározott bizonyos mérhető tulajdonságokat is, amelyek megfelelnek a szépségről alkotott elképzelésünknek. Nézzük, kedvenc hírességeink mennyire felelnek meg ezeknek!Amikor a tudósok e mérések segítségével megvizsgálták a hírességeket, érdekes info
okt. 19
22:06
Az utolsó percben dőlt el a három pont sorsa Újpesten (HírTV)
Az Újpest hazai pályán 90. percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának szombati játéknapján.
okt. 19
22:09
Szem nem maradt szárazon: Tompos Kátyaként énekelte le a csillagokat is az égről Gubik Petra (Metropol)
Megható produkciót láthattak a Sztárban Sztár All Stars nézői.
okt. 19
22:15
Fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzés a webáruházaknál és a futárcégeknél (ProfitLine)
A nemzetgazdasági miniszter a webáruházak és a futárcégek tájékoztatási és panaszkezelési kötelezettségének fokozott vizsgálatára szólította fel a fogyasztóvédelmi hatóságot, amely az eljárások lefolytatását követően meghozza a szükséges intézkedéseket a magyar családok védelme érdekében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MT
okt. 19
22:15
Műtőasztalon ébredt fel a szívdonor férfi: "Az asztalon dörömbölt " (BorsOnline)
A szervdonornak bejegyzett férfi a műtőasztalon ébredt fel.
okt. 19
22:21
Az előrejelzések beigazolódtak: ez lesz 2024 őszének legnagyobb színtrendje (Joy)
Ez a kreatív energiát és a szenvedélyt szimbolizáló szín egy olyan kikerülhetetlen trenddé nőtte ki magát az idei őszre, ami mellett nem lehet, és nem is akarunk szó nélkül elmenni!
okt. 19
22:21
"Gyilkosok voltak" - Embereket öletett meg az olimpikon és csapata (Ripost)
Nemzetközi droghálózatot irányított egy korábbi olimpikon.
okt. 19
22:21
Elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó-nyereményét (Demokrata)
A telitalálatos lottószelvény több mint 6,6 milliárd forintot ér, közölte a Szerencsejáték Zrt.
okt. 19
22:21
Magyar támogatásból épült szolgáltató központ Ukrajnában (Demokrata)
Rendelőt, önkormányzati hivatalokat és postát magába foglaló létesítmény épült magyar támogatással a Kijev megyei Szinyák településen.
okt. 19
22:23
"Egy új korszak kezdődött" - nehéz volt megszólalni Gubik Petra előadása után (Ripost)
Gubik Petra könnyeket csalt a nézők és a zsűri szemébe is a Sztárban Sztár All Stars adásában.
okt. 19
22:24
Durva adatszivárgás: a fél internet tele van azzal, hová telepítette az USA a ballisztikus rakétaelhárítóját (vg.hu)
Térképpel, fotókkal tették közzé hová telepítette a világ legdrágább ballisztikus rakéta elfogórendszerét az Egyesült Államok az izraeliek védelmére.
okt. 19
22:33
Sainz lett a sprint hőse, és nagyon élvezte! De miért nem tudják ezt az időmérőn? (m4sport.hu)
Élvezettel hajtotta végre a kemény és látványos manővereket Carlos Sainz az austini sprinten. Ő és Charles Leclerc is ígéretesnek tartja a Ferrari versenytempóját, az időmérő kapcsán mégis kétségeik vannak.
okt. 19
22:33
A Hamász vezérének likvidálása új helyzetet hozott a háborúban (Telex)
Az egy éve keresett Jahjá Szinvárral egy izraeli őrjárat végzett Rafahnál. A Fehér Ház szerint Szinvár halála fordulópont, ami közelebb vihetne a háború végéhez. A Hamász viszont eltökélt a harc folytatásában, és izraeli politikusok szerint sem érték még el minden céljukat a Gázai övezetben.
okt. 19
22:33
Közel állt a Szpari a pontszerzéshez Újpesten (Nyíregyháza)
A 90. percben született a mérkőzés egyetlen találata.
okt. 19
22:35
Tímár Krisztián: Gratulálok az Újpestnek, de ezen a meccsen az iksz talán igazságosabb lett volna (m4sport.hu)
Az újpesti Bartosz Grzelak szerint csapata megérdemelten szerzett gólt a hajrában, míg a Nyíregyházát irányító Tímár Krisztián úgy véli, a Szpari megérdemelte volna a döntetlent a két együttes szombati bajnokiján.
okt. 19
22:37
Sipos Adrián csapata vezeti a Bundesliga tabelláját (m4sport.hu)
Az olimpikon Sipos Adrián két gólt szerzett az MT Melsungen csapatában, amely házigazdaként 33-31-re legyőzte a Füchse Berlint a német férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján.
okt. 19
22:39
Megható pillanatok: Gubik Petra tovább vitte Tompos Kátya örökségét (BorsOnline)
Síri csendben hallgatta mindenki Gubik Petra előadását.
okt. 19
22:39
Mi történt az Azték Birodalom legendás kincsével? (Helló Magyar)
Úgy tartották, hogy Cortés maga Ketzalkóatl, vagyis a Tollaskígyó. II. Moctezuma ünnepélyesen fogadta őket, ám idővel az istennek tartott spanyolok elárulták őket, és megdöntötték az Azték Birodalmat.
okt. 19
22:48
11 gondolat Szabó Brigitta TokTokertől, hogy miért menő a környezettudatos élet (Glamour)
Szabó Brigi @brigosz TikTok-oldalán humorral és életszerű példákkal közelíti meg a környezettudatosság témáját, hogy senki se érezze magát rosszul fenntarthatósági ügyekben. Egy könnyed, mégis elgondolkodtató stílusban ad tanácsokat, amelyek mindennapi életünk apró döntéseire vonatkoznak.
okt. 19
22:57
Alonso odaszúrt Lawsonnak: Az ő jövője kérdéses, nem az enyém (m4sport.hu)
Már a csapatrádión is idiótának titulálta fiatal riválisát.

Keresés