2024. október 19. szombat

okt. 19
6:27
A házassági szerződés is fontos a sikeres generációváltásnál (KKV Magazin)
A családi cégek több mint felénél még mindig nem foglalkoznak az utódlás kérdésével Magyarországon és csupán 30 százalékuknál zajlott le sikeresen a folyamat – hangzott el a szeptember 25-i K&H családi vállalatok klubon. A szakemberek a sikeres generációváltás kulcsát a tudatos felkészülésben, például családi alkotmány létrehozásában látják, ami sz
okt. 19
6:27
Egy év alatt kétszeresére növekedett az orosz árnyékflotta (Magyar Nemzet)
A világ nyersolajellátásának egy nagyobb arányáról egyáltalán nincs információnk.
okt. 19
6:27
Nem követni, hanem formálni szeretnénk az agrárium jövőjét (Magyar Mezőgazdaság)
A Mate Agrárcsoport Kft. ügyvezető igazgatójával, Tóth Tiborral beszélgettünk a többi között arról, milyen célok mentén jött létre, milyen szerepet tölt be a mezőgazdasági szektorban a vállalkozás,.
okt. 19
6:27
„Képtelen vagyok a hallgatásra” - interjú Verebes Istvánnal (InStyle Men)
Moralista, akit a hatalom sosem érdekelt, mert – mint mondja – az minden esetben aljas, kapzsi, hazug és csaló. A titkok foglalkoztatják, a sötét, buja, az egész életmódunkat átfestő érzelmi és érzéki, hazug és igaz vágyaink. Minden, amiről Csehov beszél. Sőt, nem csak Csehov, hanem Füst Milán is, akinek a naplója mindig ott van az éjjeliszekrényén
okt. 19
6:33
Kapcsolt vállalkozások között tárgyi eszközök adásvétele (Adózóna)
Adott két kapcsolt vállalkozás, ahol az anyavállalat a társasági adó alanya, míg a leányvállalat kivás. Egymás közötti adásvétel esetében, milyen értéken veheti át az eszközöket az anya- a leányvállalattól? Milyen korrekciókat kell esetleg végezni? Az áfa levonható lesz vagy sem? Az Adózóna oldalán érkezett kérdésre Pölöskei Pálné adószakértő válas
okt. 19
6:33
Külföldi befolyásolás: Volt, amikor Orbánt tolta úgy a Néppárt, mint most Magyar Pétert (ATV)
Híradónk megtalálta azt a 2009-es közleményt, amelyben Orbán Viktor még köszönetet mondott az Európai Néppárt támogatásáért a közelgő választások kapcsán. A miniszterelnök most mégis külföldi befolyásolási kísérletként tekint arra, hogy a néppárt elnöke, Manfred Weber Magyar Pétert támogatja. A Tisza Párt elnöke szerint a miniszterelnök a hazai köz
okt. 19
6:33
"Bőven" pole-t ért volna Hamilton köre a sárga zászló nélkül a Mercedes szerint (m4sport.hu)
Az első sorba kvalifikálta magát George Russell a megújult Mercedesszel Austinban, míg Lewis Hamilton úgy érezte, a pole-ról maradt le a sárga zászló miatt. Megkönnyebbült a csapat: egyelőre működnek a fejlesztések.
okt. 19
6:33
Izrael katonai bástyája – az elszánt védelem ereje a terrorizmussal szemben (Magyar Nemzet)
Izrael nemcsak a Közel-Kelet, hanem a világ egyik legfelkészültebb és leginnovatívabb katonai ereje.
okt. 19
6:33
Sok a stressz az életében? Ezt tegye, hogy ne legyen baj belőle (EgészségKalauz)
A szervezet nem csak a negatív stresszre reagál.
okt. 19
6:33
8 étel és ital, ami felveszi a harcot a narancsbőrrel (InStyle)
Talán nincs olyan nő a világon, aki életében legalább egyszer ne tapasztalná meg a narancsbőr kellemetlen tüneteit. A bőr egyenetlenségei és a kis barázdák igen idegőrlők tudnak lenni, ám szerencsére sokféleképpen felvehetjük ellenük a harcot.
okt. 19
6:35
Zelenszkij béketerv helyett eszkalációs tervet mutatott be (Magyar Nemzet)
A legbiztosabb garanciát az jelentené Ukrajna számára, ha képes lenne megkötni egy fenntartható békét Oroszországgal, ami mindkét országot abban teszi érdekeltté, hogy megőrizzék azt.
okt. 19
6:39
Harmincezernél is többet bukhatnak az autósok ezen a biztosításon (Infostart)
A kötelező felelősségbiztosítási átlagdíjak visszafogottan, 3 százalékkal nőttek az idén az első kilenc hónapban. A casco biztosításoknál viszont 20 százalékos drágulás látható – mondta az InfoRádióban a Netrisk ügyvezető igazgatója.
okt. 19
6:39
Halloweenes hajó indul a Balatonon (AQUA)
Egy igazán jó hangulatú programot kínál a gyerekeknek a Bahart Halloweenkor. Október 26-án Balatonfüredről és Siófokról indul a Halloween Gyerekhajó, amelynek fedélzetén szellemes feladatokkal és programmal készülnek a gyermekek számára. Balatonfüred Hajóállomás a Tomaj katamarán indulási ideje: 11.00, online jegyvásárlás ide kattintva.Siófok Hajóá
okt. 19
6:39
Az eljegyzési gyűrűje nélkül jelent meg Katalin – ez állhat a dolog mögött (Hamu és Gyémánt)
A walesi hercegné egy kifejezetten fontos eseményen jelent meg a napokban Vilmossal az oldalán, ám a szemfüles rajongók rögtön kiszúrták, hogy valami megváltozott: Katalin ugyanis nem viselte az eljegyzési gyűrűjét.
okt. 19
6:39
Austin: Verstappen indul az élről a sprintfutamon (Magyar Hírlap)
A 27 éves pilóta mögött George Russell, a Mercedes brit versenyzője végzett a második, míg a Ferrarit vezető monacói Charles Leclerc a harmadik helyen a pénteki sprintkvalifikációban.
okt. 19
6:39
Csendben keresi a kiutat a gödörből a Debrecen (Magyar Nemzet)
Máté Csaba a bajnokságban még nem szerzett pontot a Debrecennel.
okt. 19
6:39
Etióp deszkások, szevasztok! (Telex)
Hagyományos, népi öltözetben gyakorolnak a lányok Etiópia fővárosában. A Deutsche Welle riportja.
okt. 19
6:39
Spermából izolálták a lajhárvírust, szexuális úton is terjedhet a fertőzés (Telex)
Eddig úgy tudták, hogy az oropouche-vírus csak közvetve, rovarcsípéssel terjed.
okt. 19
6:39
″Gondold tovább″ (Digital Hungary)
Csermely Ákos szavaival vette kezdetét a 25. Internet Hungary konferencia. A rendezvénysorozat megálmodója nyitóbeszédében visszatekintett az internet és a média fejlődésének évtizedeire. Büszkén osztotta meg a konferencia létrejöttének történetét, amely mára megkerülhetetlen jelentőségű eseménnyé vált a piacon. Az alapító kitért a jelenkor central
okt. 19
6:42
Tényleg minden viselés után mosni kell a farmert? Íme az igazság (Femcafe)
Szakértők járták körbe az egyik leggyakoribb kérdést a farmernadrágok mosásával kapcsolatban. Most kiderül, milyen gyakran kellene tisztítani őket.
okt. 19
6:45
Réteges öltözéket elő: reggelente megfagyunk, napközben leizzadunk a következő napokban (BorsOnline)
A jövő hét folyamán már talaj menti fagyok is lehetnek.
okt. 19
6:45
Hetekig folyt a szennyvíz egy soproni társasházból, cikkünk után sikerült megoldani a problémát (Telex)
Mivel telekhatáron belül volt a hibás vezeték, eltartott egy ideig a helyzet kezelése. Miután a Telex beszámolt az esetről, hirtelen felgyorsultak az események.
okt. 19
6:48
Mindjárt itt az óraátállítás: mikor és merre kell állítani az órát? (vg.hu)
Az óraátállítás pozitív hozadékainak még a léte is vitatott, negatív következményeiről rengeteg bizonyíték létezik.
okt. 19
6:48
Eddig talán nem jól szellőztetted az otthonod, és még csak fel sem merült benned, milyen károkat okozol ezzel (Glamour)
Azokban a hónapokban, amikor melegebb az időjárás, sokan szeretünk nyitott ablaknál dolgozni, sütni-főzni, esténként pedig különösen üdítő tud lenni az otthonunk kiszellőztetése. Amióta viszont hűvösebb van, talán te sem szellőzteted pár percnél többet az otthonod, ezzel viszont könnyen lehet, hogy nagy hibát vétettél. A jó hír, hogy ezt könnyen or
okt. 19
6:51
Király Viktor és felesége visszataláltak egymáshoz (Habostorta)
Nemcsak a helyszínen lévő közönség, de a tévénézők szívét is megérintette, amikor Király Viktor a Herceg Dávid ellen vívott sztárboxos küzdelme
okt. 19
6:51
Napi horoszkóp október 19. : az Ikreknek szükségük lehet a problémamegoldó képességükre, a Szüzeknek nagy kalandban lehet részük (Joy)
Ez a hétvége is roppant izgalmasnak ígérkezik, érdemes tehát elolvasnod, hogy milyen kalandok várnak!
okt. 19
6:51
Bekeményít az időjárás: már talaj menti fagyokkal is számolni kell (Ripost)
Nem lesznek túl melegek a hajnalok...
okt. 19
6:51
A BYD is a humanoid robotokra bízza a gyártást (autopro)
Kína egyre inkább a humanoid robotok felé fordul a gyárakban tapasztalható munkaerőhiány enyhítése érdekében.
okt. 19
6:51
Törökország az idei őszi szünet slágere (Márkamonitor)
Ahogy tavaly, úgy idén is rögtön az őszi szünet első napján száll repülőre a legtöbb magyar a Kiwi.com foglalási adatai szerint. Országok között nincs változás a top három helyezettben. Most is Spanyolországba, Olaszországba és az Egyesült Királyságba repül a legtöbb honfitársunk a 2024. október 10-ig leadott foglalások alapján az őszi szünetben. T
okt. 19
6:51
Régen a nosztalgia is jobb volt? – Az emlékidézésben is érdemes mértéket tartani (Képmás)
A "régi szép idők" iránti vágyódás, a merengés kellemes emlékeken, meglepően összetett pszichológiai jelenség, és sok pozitívuma van. Megnéztük, melyek ezek, és azt is, hogy a nosztalgiázást a jó oldala ellenére miért nem érdemes túlzásba vinni.
okt. 19
6:51
10 egyszerű tipp, amivel te leszel a koncentráció nagymestere (Igényesférfi.hu)
Míg 2004-ben egy átlagos felnőtt nagyjából két és fél percig tudott maximálisan figyelni a képernyőn található információra, addig a legfrissebb kutatások szerint ma alig 47 másodpercig tart a figyelem.
okt. 19
6:51
Jézus Krisztus második eljövetelét jósolják: egy furcsa égi jelenség az oka (Life)
Egyesek szerint egy bibliai prófécia, amely Jézus második eljövetelét jósolja, hamarosan valóra válhat.
okt. 19
6:51
Stranger Things: Kontrollálatlan sírásban törtek ki sorozat színészei, David Harbour az utolsó évadról beszélt (Mafab)
David Harbour, a Netflix Stranger Things című sorozatának Jim Hopperje méltatta az utolsó, 5. évad fináléját.
okt. 19
6:51
Hadas Kriszta: Akkor alszunk, és akkor vasalunk, amikor a baba – Jön a Nagyi! sorozat (WMN)
Rózi születése után szabadságot vettem ki saját magamtól. Néhány hét felüdülést a munka alól. Mert nem csak anyaként, nagyiként is szükségünk van arra, hogy elmenekülhessünk a határidős megfelelések elől. Amikor végre azt mondhatjuk, "sajna, ezt most nem tudom megcsinálni, mert unokázom".
okt. 19
6:51
Átszervezés a Wellnél, változik a vezetés (MMonline)
Bölcs Ádám, a Well tulajdonos-ügyvezetője az ügyvezetői teendőket viszi tovább, Tüske Gabriella pedig az ügynökség szakmai irányítását vette át, miután Bede Márta lemondott a Well PR ügyvezetői pozíciójáról, és a jövőben külső szakértőként vesz részt ügynökségi, szakmai projektekben. A szervezeti átalakulás részeként új feladatkörben, külső tanácsa
okt. 19
6:51
Az InnoTrans minden rekordot megdöntött – a világ vezető közlekedési szakvására sikeres rendezvényt zárt (New Technology)
A világ legnagyobb közlekedési technológiai szakvására, az InnoTrans több rekordot is felállított a szeptember 24-27. között megrendezett 14. eseményén: a berlini kiállítási központ összes csarnokát, valamint a teljes szabadtéri és
okt. 19
6:51
Fekete-Győr elszólta magát, lelepleződött a baloldal titkos terve (Magyar Nemzet)
Varsói mintára venné át a hatalmat az ellenzék Magyar Péterrel az élen.
okt. 19
6:51
Ez nagyon menő lett: Videón az új Prada szkafander (Nyugati Fény)
A Prada logó még az Földről is látszani fog.
okt. 19
6:51
"Amikor belépek ide, boldog vagyok" - Vladimir Radenkovics a Diósgyőr remekléséről, érzésekről és összetartozásról (Sportal)
Sokakat meglepett, amikor a februárban edzőt váltó diósgyőri vezetők választása Vladimir Radenkovicsra esett. Igaz, a szakembert nem kellett bemutatni Miskolcon, 2013 és 2015 között már dolgozott a klubnál, akkor még másodedzőként élt meg emlékezetes pillanatokat a piros-fehérekkel. Az utóbbi nyolc hónap arról tanúskodik, az elöljárók jól döntöttek
okt. 19
6:51
Etióp deszkások, szevasztok! (Telex)
Hagyományos, népi öltözetben gyakorolnak a lányok Etiópia fővárosában. A Deutsche Welle riportja.
okt. 19
6:51
Lendület a dobozból: a Szupermenta energiaitalokat tesztelt (Helló Sajtó!)
A Szupermenta program legújabb terméktesztje során 35 különböző energiaitalt elemeztek, átfogó vizsgálatokkal ellenőrizve a koffein, cukor és vitamin tartalom megfelelőségét. A teszt eredményei figyelembe veszik a biztonságos fogyasztást és a jelölési hibákat is.
okt. 19
6:51
Martín simán nyert, Marc Márquez nagyot mentett, Bagnaia szenvedett a látványos bukást hozó sprinten (P1race)
Jorge Martín az időmérő után a sprintet is nagy fölénnyel nyerte Phillip Islanden, a hajrában csúnya baleset történt.
okt. 19
6:51
8 vegán szulfátmentes sampon, amit biztosan meghálál a hajad (Bien)
A megfelelő sampon kiválasztása kulcsfontosságú a hajápolásban, különösen, ha vegán és szulfátmentes megoldást keresel. Az ilyen termékek nemcsak gyengéden tisztítanak, hanem hozzájárulnak a haj egészségének megőrzéséhez is. Nem tartalmaznak kemikáliákat, amelyek kiszáríthatják a hajat vagy károsíthatják a hajszálakat, így hosszú távon segítenek me
okt. 19
6:53
Frida Kahlo fotógyűjteményét már közel egymillióan látták, most Ön is megnézheti (Magyar Nemzet)
A mexikói festőművész vörös csóknyomát is felfedezhetjük.
okt. 19
6:57
Baj van az ivóvízzel a Balatonnál, már az országgyűlési képviselőt is riasztották (Infostart)
Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, aminek mostanra kiderült az oka is.
okt. 19
6:57
Horner: A McLaren csak paranoiás és siránkozik, hogy elterelje magáról a gyanút (m4sport.hu)
Christian Horner elárulta, már három éve a Red Bull autóján van az ellenfelek által most. A csapatfőnök szerint McLaren a saját kétes megoldásairól tereli el a figyelmet.
okt. 19
6:57
Hajnalban felcsaptak a lángok Budapesten, álmukból felriadva menekültek az emberek (BorsOnline)
Tűz volt egy Xi. kerületi társasházi lakásban.
okt. 19
6:57
Kvíz: Magyarország legokosabb embere sem tud 10/10-et csinálni (Promotions)
Most könnyen kiderül, hogy mire vagy képes. A hétvége legnehezebb kvíze.
okt. 19
6:57
Fontos a vasúti pályák állapotának javítása és a fejlesztések összehangolása (Magyar Hírlap)
Az európai intermodális forgalom az idei második negyedévben 4 százalékkal bővült, több mint másfél éves visszaesés után először.
okt. 19
6:57
A magyar város, amely sokkal szebb, mint hinné – Fotókon is mutatjuk (Növekedés)
Van itt olyan kúria, amelybe annak idején betyárok törtek be, de olyan templom is, amely európai rekordernek számít. Békéscsaba és közvetlen környezete izgalmasabb, mint a többség gondolná.

Keresés