2024. október 21. hétfő

okt. 21
14:21
A tékozló fiúk károkozása (Magyar Hírlap)
Immáron harmadszor döntött jegybankunk monetáris tanácsa az ország aranytartalékának emelése mellett.
okt. 21
14:21
Hátrányba kerülhetnek azok a kis- és középvállalkozások, amelyek nem használják az MI-t (Növekedés)
Versenyhátrányt okozhat a kis- és középvállalkozások számára a mesterséges intelligencia (MI) technológiák rohamos terjedése, illetve ha nem kezdik el alkalmazni azokat – többek között erre figyelmeztet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a most lezárt piacelemzésében. A GVH szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy az úgynevezett kis nyelvek, így
okt. 21
14:21
Kolbászból kerítés? (Autószektor)
Október 24–27. között a Csabai Kolbászfesztivál várja Önt Békéscsabán, ahol a hagyományok, az ízek és a közösségek találkoznak. Fotó: Csabai Kolbászfesztivál   1997-ben rendezték meg az első Csabai Kolbászfesztivált, és azóta minden évben tonnaszámra készül a híres csabai kolbász. De vajon mennyi kolbász készült el eddig? Az elmúlt majdnem három
okt. 21
14:21
Háromcsillagos retró hotel épül a debreceni BMW-gyár vendégmunkásainak (Telex)
A 114 szobás szálloda összes szobáját 4 és fél évre előre kiadták.
okt. 21
14:21
Kidöntötte - Nemcsak a táblának, de a kocsijának is fájhatott (Nyíregyháza)
Kidöntött egy elsőbbségadás kötelező táblát egy eddig ismeretlen autós a Fészek utcai körforgalomban.
okt. 21
14:21
Így beszélj a gyerekkel a szexről – A szexológus szerint (Bien)
Sokan zavarba jönnek a témától, de ha hagyod, hogy a gyerek a tévéből meg az osztálytársaktól gyűjtse be a kétes eredetű infókat, annak még kínosabb következményei lehetnek. De hogyan is fogj hozzá a beszélgetéshez a méhekről meg a virágokról? Ezek a szakértő tippjei!
okt. 21
14:27
Piacra lép Magyarországon egy új tőzsdei kereskedési platform (Portfolio)
A Freedom Holding, a NASDAQ-on jegyzett, 5,9 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező nemzetközi befektetési csoport, hivatalosan is elindította globális tőzsdei kereskedési platformját, a Freedom24-et Magyarországon.
okt. 21
14:27
Kisiklott egy mozdony a Keleti pályaudvaron (444.hu)
Eltört a csúcssín.
okt. 21
14:27
Szügyig gázolnak a vízben az MTZ traktorok, úgy végzik a betakarítást (Agrofórum)
Gumihevederes járószerkezettel felszerelt, speciális Mtz/Belarus traktorok dolgoznak ezekben a napokban Fehéroroszországban. De vajon mit csinálnak „szügyig” a vízben gázolva?
okt. 21
14:27
Sok kicsi sokra megy! (Magyar Hírlap)
Hatékony takarékoskodás a mindennapokban.
okt. 21
14:27
Áder János: Egyre súlyosabbak a klímaváltozás következményei (Demokrata)
A biológiai sokféleség segíthet az eredményes alkalmazkodásban a klímaváltozáshoz.
okt. 21
14:27
Petr Drulák: Orbán Strasbourgban (Demokrata)
Petr Drulák kommentálta az európai intézményrendszer és Orbán Viktor közelmúltbeli összecsapását.
okt. 21
14:27
Miért forint a forint? (Növekedés)
Többek között erre a kérdésre is választ kaphat, aki ellátogat augusztus elsején a Pénzmúzeumba, illetve a Pénzmúzeum Panoráma Teraszra. Változatos, izgalmas és érdekes programok közül válogathatnak az érdeklődők a Pénzmúzeum nyíltnapján.
okt. 21
14:27
Hétfőn is fontos határt lépett át a forint (Forbes)
Nem sokáig tartott a hétvégi erősödés, hétfő délután már 402 forintba került egy euró. Mi történt? A múlt hét második felében erősödni tudott a forint, de a hetet már 400 fölött kezdte, délután a 402 forintot is átlépte. A dollárral szemben is gyenge a magyar valuta, ott 370 forint fölé kúszott az árfolyam hétfő délután.
okt. 21
14:27
Jubileumi trófeamustra (Magyar Mezőgazdaság)
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az Északerdő Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáit állították ki.
okt. 21
14:27
Jól szerepeltek a magyar versenyzők a Historic ERC legendás olasz versenyén (Racing)
Három magyar indulóból három ért célba dobogós eredménnyel a legendás Sanremo Rally historic ERC mezőnyében.
okt. 21
14:27
A 78 éves Liza Minelli tanácsa: vigyázz a testedre, mert "lehet, hogy tovább élsz, mint gondolnád" (Sassy)
Komoly és személyes oka van annak, hogy ezt a tanácsot közzétette.
okt. 21
14:27
Karbantartás - Az okoszebrákat is ellenőrzik (Nyíregyháza)
Több helyen is forgalomkorlátozásra lehet számítani a héten a belvárosban, mert még a hideg idő beállta előtt karbantartják az okoszebrákat.
okt. 21
14:27
Usa Accelerator Iroda nyílt a Széchenyi István Egyetemen (Gyártástrend)
A győri campuson megnyílt az Usa Accelerator Program irodája, amely a vállalkozások és startupok amerikai piacra történő belépésének egyik legfontosabb eszköze lesz, de az oktatói és diákcsereprogramok bővítését is támogatja. Tevékenysége Floridára összpontosít, amely kiemelkedő szerepet játszik az űrkutatás, az élettudományok, a technológiai innov
okt. 21
14:29
Javítják a forgalmas járdát - Néhány nap múlva kész lesz (Nyíregyháza)
Megkezdődött a járda helyreállítása a Bethlen Gábor utca 29. szám előtt, a Víz utca kereszteződésnél.
okt. 21
14:33
"Miért félnek?" Orbán Viktornak és Orbán Balázsnak is üzent Magyar (ATV)
A Tisza párt elnöke szerint "kötelezték a Vízügyi Főigazgatóságot, hogy most először szervezzen családi napot és véletlenül pont oda", ahol a miniszterelnök beszélni fog. A Fidesz szerint viszont Magyar Péter fél.
okt. 21
14:33
Meglepő dolgot tettek a megözvegyült avar nők, az apósuk is kellett hozzá (Promotions)
Az avarok nem hagytak maguk után írott történelmet, ezért a közelmúltban elkezdett genetikai vizsgálatok fontos részét képezik a kor rekonstruálásának.
okt. 21
14:33
Medvegyev válaszol Trump fenyegetéseire (Magyar Hírlap)
A Moszkva elleni csapást megtorló csapás követi majd Washington ellen, üzente az orosz politikus.
okt. 21
14:33
Kreml: a moldovai választások nem voltak szabadok (Demokrata)
“Az eredmények pedig "nehezen megmagyarázható" váratlan szavazatnövekedést mutattak Maia Sandu elnök és az Európai Unió javára“ – közölték.
okt. 21
14:33
Útfelújítás a temetőben - A hétvégére elkészülnek (Nyíregyháza)
Helyreállítja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. az útburkolati hibákat az Északi temetőben.
okt. 21
14:39
Amerika azt szorgalmazza, hogy az EU küldjön békefenntartókat Ukrajnába (Magyar Hírlap)
Koreai forgatókönyvről beszélnek az egykori diplomaták.
okt. 21
14:39
Mi folyik itt? Megszólalt Polt Péter Orbán Áron súlyos hangfelvételéről (Nyugati Fény)
Irányt vett az ügy.
okt. 21
14:39
Január 1-től a vállalkozásoknak megszűnik a papír alapú villany- és gázszámla (Üzletem)
Jogszabályváltozás miatt 2025. január 1-jétől az energiakereskedők és a hálózati elosztó társaságok a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki; 2025. január 1-től a papíralapú számla helyett az Mvm is csak elektronikus számlát állíthat ki ezeknek az ügyfeleknek.
okt. 21
14:39
Könyvbemutatóval, kiállítással, és szekeres felvonulással folytatódott a gyulai programsorozat (Gyulatelevízió)
A péntek délelőtti megnyitót követően délután a Máriás-házban folytatódott a gyulai németek betelepülésének 300. évfordulója alkalmából életrehívott programsorozat. Itt Erdmann Gyula történész, a Békés Vármegyei Levéltár nyugalmazott igazgatójának könyvét mutatták be. “A gyulai németváros története” című kötetet korábban, idén májusban már bemuta
okt. 21
14:45
Látványos flashmob a Groupama Arénában a biztonságos közlekedésért (ProfitLine)
A Groupama Biztosító évek óta kiemelt figyelmet fordít a biztonságos közlekedés elősegítésére. Idén ősszel az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságával összefogva egy izgalmas megmozdulás keretében hívták fel a figyelmet a láthatóság fontosságára.
okt. 21
14:45
Átlépte az 1000 milliárdot a folyósítás a Baross Gábor Hitelprogramban (Portfolio)
Az EXIM Magyarország a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram teljes, 1200 milliárd forintos keretösszegének 84 százalékát, azaz 1011 milliárd forintot folyósított a magyar vállalkozások számára. A hitelprogram eddig 1436 hazai vállalat fejlődéséhez és versenyképességének megerősítéséhez járult hozzá - közölte az EXIM.
okt. 21
14:45
Végre van némi tétjük az október 23-i megemlékezéseknek (444.hu)
A belpolitikai erőtér átrendeződőben, miközben Orbán Viktorra és a NER-re egyre jobban ráég az oroszbarátság. Érdekes lesz megnézni, ki mit hoz ki a helyzetből, ritmust vált-e a kormányfő, fenn tudja-e tartani a lelkesedést Magyar Péter.
okt. 21
14:45
"Újra zsarnokság van" – Fekete-Győr András utoljára szólalt fel a Parlamentben (SzMo)
Zsarnokságról és koncepciós eljárásról beszélt utolsó felszólalásában a momentumos képviselő, akit múlt héten ítéltek el. Hidvéghi Balázs szerint Fekete-Győr "nem egy politikai elítélt, egy elítélt politikus".
okt. 21
14:45
Farkasházy Tivadar is lát fantáziát Magyar Péterben (Demokrata)
Farkasházy Tivadar megindokolta Magyar Péter iránti sajátos rokonszenvét.
okt. 21
14:48
Szörnyen jó manikűr Halloween-re: ezeket a körömtrendeket imádni fogod (Glamour)
Rohamosan közeleg az itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Halloween. Vagyis lassan ideje kitalálnod, milyen jelmezt viselsz majd a bulin, és ne feledkezz meg egy hozzá passzoló, vagány manikűrről sem!
okt. 21
14:51
Olyan idegenhonos halat fogtak a Tisza-tóból, amilyet eddig soha (Agroinform)
A csupasztorkú gébet a Tisza-tóból eddig nem mutatták ki.
okt. 21
14:51
Török Gábor: Magyar Péter az ellenzéki választók szemében kalapács (SzMo)
Török szerint a Fidesznek korábban kellett volna elkezdenie rongálni Magyar Péter "kalapács-imázsát", hogy ne legyen ilyen vonzó az ellenzékiek számára, de talán még mindig van erre lehetőségük.
okt. 21
14:51
Indul a téli sportok szezonja (MMonline)
A Warner Bros. Discovery a 2024/2025-ös szezonban több mint 1000 órányi élő téli sportot mutat be az Eurosporton és a Maxon. Olimpiai érmesek sokasága készül a 2026-os Milano Cortina felé vezető útra: hét világbajnoksággal, világkupával és több száz olimpiai kvalifikációs versennyel.Az élő közvetítések sora a FIS Alpesi Sí Világkupával kezdődik okt
okt. 21
14:51
Indul a társadalmi egyeztetés a fővárosi Airbnb-szabályozásról (Demokrata)
Cél a megfizethető lakhatás biztosítása.
okt. 21
14:51
150 ezer forintos adó minden szoba után - Ez várhat 2025-től az Airbnb szállásadókra (Növekedés)
Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében elindul a fővárosi Airbnb szabályozás társadalmi egyeztetése, cél a megfizethető lakhatás biztosítása.
okt. 21
14:51
Felkavaró üzenetet küldött Fekete-Győr András, mielőtt kizárták a parlamentből (Nyugati Fény)
Nagy port kavart az utolsó beszéde.
okt. 21
14:51
Ezek az országok nyújtják a legtöbb támogatást Ukrajnának (BitcoinBázis)
Ahogy az ukrajnai háború elhúzódik, az ország egyre nagyobb nemzetközi támogatásra szorul, legyen szó pénzügyi, humanitárius vagy katonai segítségről. Az IfW Kiel Intézet legfrissebb adatai szerint az Egyesült Államok és az EU intézményei állnak az élen a támogatások terén, de kisebb, gazdaságilag gyengébb országok is jelentős hozzájárulásokat nyúj
okt. 21
14:51
Háromcsillagos retró hotel épül a debreceni BMW-gyár vendégmunkásainak (Telex)
A 114 szobás szálloda összes szobáját 4 és fél évre előre kiadták.
okt. 21
14:51
Snoop Dogg keresi a színészt, aki eljátssza a fiatal énjét a közelgő életrajzi filmjében (Telex)
A világsztár arról is beszélt, hogy különleges elvárásai vannak a színésszel szemben
okt. 21
14:51
Kiderült, hogy Európa tíz legjobb síközpontjából hét itt van a szomszédban (Roadster)
Egy friss kutatásban hatezer síközpontot értékeltek, hogy meghatározzák Európa legjobb téli sporthelyszíneit.
okt. 21
14:51
Ennek a 4 csillagjegynek természetes képessége, hogy segítő szakmában helyezkedjen el (Bien)
Nem mindenki születik azzal a képességgel, hogy másoknak segítsen, empátiával és odafigyeléssel támogassa őket. Vannak azonban olyan csillagjegyek, akiket mintha erre teremtettek volna!
okt. 21
14:53
Orbán Viktor a Mazsihisz elnökével tárgyalt (Demokrata)
Áttekintették a magyarországi zsidó közösség mindennapjait érintő problémákat.
okt. 21
14:57
Főhet a feje Magyar Péternek a fideszes államtitkár halála miatt - nincs jó lépése a Tiszának? (Menedzsment Fórum)
Potápi Árpád halála miatt időközi választáson dől el, ki ülhet be a parlamenti képviselői helyére. Van értelme az ország egyik "legfideszesebb" körzetében elindulni, vagy ezzel csak fegyvert adna Magyar Péter a kormánypropaganda kezébe? De milyen üzenete lenne a meghátrálásnak? Nehéz kérdésekre kell válaszolnia a Tisza Párt elnökének.
okt. 21
14:57
Új horizont az egyetemi tehetséggondozásban (Agroinform)
A hallgatóknak teret kaphat a kreativitása és tehetsége.
okt. 21
14:57
Dél-Korea azt követeli, hogy azonnal hagyják el Oroszországot az észak-koreai katonák (444.hu)
Az eset miatt nemcsak Dél-Korea háborodott fel, de az USA, Japán és a britek is.

Keresés