Magyarország egyre közelebb kerül az EU környezetvédelmi, energetikai célkitűzéseihez, ami zöldebb, élhetőbb jövőt biztosít - mondta a Nemzeti Fejlesztési Központ területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős főigazgatója szerdán Tiszakürtön, a település könyvtárának energetikai fejlesztése kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
A nemzetgazdasági miniszter a webáruházak és a futárcégek tájékoztatási és panaszkezelési kötelezettségének fokozott vizsgálatára szólította fel a fogyasztóvédelmi hatóságot, amely az eljárások lefolytatását követően meghozza a szükséges intézkedéseket a magyar családok védelme érdekében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MT
A német Manager Magazin és Közép-Európa egyik meghatározó televíziós szakportálja, a CEE TV is viszonylag nagy terjedelemben foglalkozik a Média1 cikksorozatával, amely a magyar RTL 2015-ös vezetőváltásáról szól. Az RTL Magyarország akkor leváltott vezérigazgatója, Dirk Gerkens azzal vádolja a cégcsoportot, hogy egy állítólagos politikai alku keret
A PannErgy 163,1 ezer gigajoule (GJ) hőmennyiséget értékesített a harmadik negyedévben, 5,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett termelési jelentésében, egyben megerősítette az idei üzleti évre tervezett konszolidált, 3900-4100 millió forintos EBITDA (k
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Belgium uniós nyomonkövetési rendszer bevezetését szorgalmazza az orosz cseppfolyósított földgázra (LNG), hogy az uniós szankciókat hatékonyabban lehessen alkalmazni - mondta Tinne Van der Straeten belga ügyvivő energiaügyi miniszter Luxemburgban.
Gyerekként - vagy akár felnőttként is - rongyosra nézted a kedvenc Disney-meséidet? Ha együtt izgultál Hamupipőkével a varázslatos báli ruhája miatt, ha alig vártad, hogy a herceg megcsókolja Csipkerózsikát, vagy ha te is kívülről fújod a Jégvarázs betétdalait, akkor ez a kvíz neked szól!
Műfészkek, költőládák kihelyezésével segítheti a lakosság és az önkormányzatok a településlakó, rágcsálópusztító baglyok költését - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Nem csak magyar állampapírba, hanem bőven többféle külföldi papírba is érdemes most befektetnie annak, aki megnyerte az Ötöslottó történetének legnagyobb nyereményét - mondta a Pénzcentrumnak Bence Balázs, a Portfolio Trader kereskedési vezetője, befektetési szakoktató. Szerinte ugyanakkor a tőkepiac túl lehet a növekedési zenitjén, és egyáltalán n
Az ország második legforgalmasabb repülőterének számító Charleroi a döntést azzal indokolta, hogy a munkabeszüntetés miatt nem tudják elvégezni a szükséges biztonsági ellenőrzéseket. Bár hozzátette azt is, hogy a törlés az érkező járatokat nem érinti, óva intette az aznap érkezőket, egyeztessenek légitársaságaikkal, mert elképzelhető, hogy egyes já
100. boltját nyitja Magyarországon a dán, lakáskultúrában a skandináv szellemiséget képviselő nemzetközi vállalat, a Jysk, amelyet főként letisztult formavilágú kínálatáért, barátságos üzleteiért és kedvező áraiért szeretünk. Sokkal kevesebben tudják azonban, hogy minden új bolt megnyitásakor egy helyi civil szervezetet is támogatnak 500 ezer forin
A legnagyobb ukrán baromfitenyésztő, az MHP, nem aggódik az EU importkorlátozásai miatt, mivel új piacokra irányítják át exportjukat, és nagy hangsúlyt fektetnek az energiafüggetlenségre.
A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek, ezért az új vállalat FoxPost néven működik tovább. A névváltás, a Packeta csomagautomatái esetében az arculat fokozatos frissítésével is jár, amely a FoxPost megjelenéséhez igazodik, ezzel biztosítva az egységes márkamegjelenést és erősítve a vállala
A barcelonai székhelyű Werfen diagnosztikai óriásvállalat sikeresen lezárta az Omixon Biocomputing Kft. felvásárlását. A tranzakció értéke megközelítőleg 25 millió dollár, ami jelenlegi árfolyamon számolva körülbelül 9,2 milliárd forintnak felel meg - közölte a Forbes.
Krisztina számára fontos, hogy ne csak meghallgatás, de írás útján is támogathassa sorstársait: most következő novellájában saját felépülés- és feldolgozástörténetét osztja meg velünk.
Nyugtalan péntek estéje volt egy kiskutya gazdájának Nikla községben. A helyi lakos az otthonától közel ötszáz méterre, egy harminc méter mély kútban bukkant rá a kedvencére. Ekkor értesítette a marcali tűzoltókat, akik kiszabadították a négylábút a nyomasztó sötétségből. A katasztrófavédelem a hivatalos Instagram-oldalán tette közé a videót, amely
Meghalt Paul Di’Anno. A korábbi frontember, aki 66 éves korában, hosszú betegség után hunyt el, az utóbbi időben már a színpadon is tolószékben ülve adott elő. Paul Di’Anno 1978-tól 1981-ig volt az Iron Maiden énekese.
Hatalmas magyar büszkeség: életműdíjjal jutalmazták Tarr Bélát a Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF). A filmrendező "rendkívüli karrierje és a filmiparhoz való hosszú távú hozzájárulása" elismeréseként veheti át a díjat. A nagyszabású díjátadóra november 1-jén kerül sor. Icsijama Sozo, a TIFF programigazgatója nagyra tartja a magyar alkotót.
Az Orion vörös szuperóriás csillaga, a Betelgeuze fényváltozásainak új elemzése arra utal, hogy az óriáscsillagnak van egy eddig ismeretlen kísérőcsillaga - derült ki a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) kutatóinak és amerikai kollégáiknak új eredményeiből.
A fogyasztó visszakaphatja a hitelnyújtási jutalék egy részét, ha nem tájékoztatták arról, hogy e jutalék nem függ a szerződés időtartamától – mondta ki friss ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Egy korábbi élelmiszer-ellenőrzés után gyanússá vált a hatóságoknak egy düsseldorfi pizzéria. A kétes éttermet később megfigyelte a rendőrség, s akkor tűnt fel nekik, hogy a menün szereplő, 40-es számmal ellátott pizza különös népszerűségnek örvend. A pizzériában ugyanis "kokainfeltétes" pizzát árusítottak.
Nógrád vármegye kivételével az ország egész területén nőtt a nyitott állásokra érkezett jelentkezések száma, a legnagyobb emelkedést Somogy, Fejér és Zala vármegyékben mérték idén a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a Profession.hu hétfőn az MTI-vel.