2024. október 21. hétfő

okt. 21
6:33
Betegségeket hordozhat a te telefonod is, ezt teheted ellene (Most Hír)
Katasztrófa, ami a telefonokon van: vírusok, baktériumok is tanyázhatnak a készülékeken.
okt. 21
6:39
Fiatalokért felelős helyettes államtitkár: a vállalkozóvá váláshoz szükséges tanulást nem lehet elég korán kezdeni (HR Portál)
Évtizedekkel ezelőtt még azt gondolta az ember, hogy a vállalkozóvá váláshoz dörzsöltség kell, nem pedig kreativitás, tehetség, készség és képesség, ám ez nem így van - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára Kaposváron pénteken.
okt. 21
6:39
100 év után sikerült maláriamentessé tenni Egyiptomot (444.hu)
A WHO "történelmi jelentőségűnek" nevezte az eredményt.
okt. 21
6:39
Huszonhat éves történetének legnagyobb dobására készül a Biograd Boat Show (AQUA)
Az október 23–27. között megrendezendő hajós seregszemle az eddigi legnagyobb kiállítótérrel és öt különböző témával várja az érdeklődőket. Közép- és Kelet-Európa legnagyobb hajózási vására, a 26. alkalommal megrendezendő Biograd Boat Show túllép az eddigi keretein, mert a városi kikötő közelmúltbeli bővítésének köszönhetően az idén 50 ezer négyzet
okt. 21
6:39
Részrehajlással vádol FIA-bírókat Wolff, miután Russellt büntették, Verstappent nem (m4sport.hu)
Elfogultsággal vádolja az FIA bizonyos bíróit a Mercedes csapatfőnöke. Toto Wolff szerint George Russell és Lando Norris büntetése szöges ellentéte volt egymásnak, következetesség pedig csak abban van, hogy valaki mindig megússza
okt. 21
6:39
Otthon is könnyedén elkészíthetjük az angolok ikonikus fish & chipsét – recept! (Hamu és Gyémánt)
Ropogós bundában sült halfilé sült krumplival és tartármártással. Ez az egyszerűen leírható fogás a britek egyik nagy kedvence, amelyet mi is seperc alatt összedobhatunk saját konyhánkban. Mutatjuk, hogyan.
okt. 21
6:39
Pult mögé állt Donald Trump, istentiszteleten beszélt Kamala Harris (Magyar Hírlap)
Az elnökjelöltek gyorsétteremben, illetve templomban folytatták kampányukat.
okt. 21
6:39
Te jó ég, micsoda meccs: A Barcelona megsemmisítette a Sevillát (naphire.hu)
Kiütötte a Sevillát az éllovas Barcelona.
okt. 21
6:41
Tovább kampányolt Donald Trump és Kamala Harris (Magyar Hírlap)
Az elnökjelöltek gyorsétteremben, illetve templomban folytatták kampányukat.
okt. 21
6:42
Hihetetlen, de ezek a háztartási eszközök több baktériumot hordoznak, mint a WC-ülőke (Femcafe)
A baktériumok nem csak a ház sötét zugaiban lapulnak – gyakran a szemünk előtt rejtőznek. De ne aggódj, könnyedén higiénikusabbá teheted a teret, ha ezeket a tárgyakat beilleszted a rendszeres takarítási rutinodba.
okt. 21
6:45
Fekete-Győr András bűnös, ezért utolsó beszédére készül (Infostart)
Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselője hétfőn az utolsó parlamenti beszédét mondja el.
okt. 21
6:45
Nem biztos, hogy idén még csökkenti a kamatokat az MNB (Portfolio)
Változatlanok maradhatnak a kamatok, a Magyar Nemzeti Bank holnapi ülésén aligha folytatja a kamatcsökkentést – vélik együntetően a Portfolio által megkérdezett elemzők, ami Virág Barnabás alelnök a Portfolio konferenciáján elmondott beszédét láttán nem meglepő. Abban már megoszlanak a vélemények, hogy év végéig csökkenhetnek-e a kamatok, ez nagyba
okt. 21
6:45
Pert indítottak a szülők: a kórház személyzetét okolják az újszülött babájuk haláláért (Ripost)
Nyaktörés okozta a kicsi halálát.
okt. 21
6:45
Egy hajszálon múlt: Molnár Áront leütötte Szegedi Fecsó, mégis megvédte a címét a Sztárboxban (SzMo)
A pontozóbírók egyhangúan döntöttek: Molnár Ároné lett a győzelem. A nyereményt Iványi Gábornak ajánlotta fel.
okt. 21
6:45
Megdöbbentő ok miatt nem lesz ott személyesen a Brics-országok kazanyi csúcstalálkozóján az elnök (Magyar Nemzet)
Az államfő balesete miatt nem fog tudni elutazni a Brics-országok kazanyi csúcstalálkozójára.
okt. 21
6:45
Kisiklott egy vonat, késések várhatók a Keleti pályaudvaron (Telex)
A MÁV műszaki hibára hivatkozik, információink szerint azonban eltört egy csúcssín, és kisiklott egy vonat. A késések a hatvani és az újszászi vonalat érintik.
okt. 21
6:45
Második gyermekével várandós Jennifer Lawrence (Telex)
A színésznő 2019-ben házasodott össze Cooke Maroney-val, már van egy kétéves fiuk, akinek Cy a neve.
okt. 21
6:45
Ebbe a parányi európai faluba megy Tom Cruise, ha magányra vágyik (Roadster)
Az aprócska falu a Pireneusokban bújik meg és csupán tizennégy lakosnak ad otthont.
okt. 21
6:47
Zuhan az állampapírok kamata – Mutatjuk, mibe érdemes most befektetni! (Portfolio)
A néhány éve vásárolt Prémium Magyar Állampapírokkal még most is akár 19 százalék feletti kamatot lehet elérni, de jövőre a mostani sztárpapírok kamata nagyot esik, a bennük lévő pénz pedig keresi majd a helyét. November 6-án a következő befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2024-en profi szakemberek mondják el, milyen befektetése
okt. 21
6:48
Törökország a termálvizekre és gyógyforrásokra is építi turizmusát (vg.hu)
Ókori gyógyító központok és természetes gyógyhelyek nyomában.
okt. 21
6:48
Ilyen gyakran kellene takarítanod a hűtőszekrényt a szakemberek szerint (Glamour)
Az otthonunkban számos olyan dolog van, amelyet a legtöbben nap mint nap használunk, elég csak a mikrohullámú sütőre, a tűzhelyre vagy a hűtőszekrényre gondolnunk. De míg előbbieknél szinte elkerülhetetlen, hogy ne keletkezzenek rajtuk szennyeződések, addig a hűtőszekrényt sokáig tisztának láthatjuk. Talán te sem takarítod elég gyakran, és még csak
okt. 21
6:50
Trump gyorsétteremben, Harris templomban kampányolt (vg.hu)
Továbbra is gőzerővel zajlik az elnökjelöltek kampánya.
okt. 21
6:51
Életmentő műtétet hajtottak végre a népszerű műsorvezetőn (ATV)
Jeremy Clarkson, brit televíziós személyiség, nemrég szívműtéten esett át, miután súlyos egészségügyi problémákkal szembesült. A 64 éves műsorvezető a Sunday Times-ban írt arról, hogy egy nyaralás után hirtelen romlani kezdett az állapota.
okt. 21
6:51
Didergős reggelre ébredtünk, de az őszi napsütés később mosolyt csal arcunkra (hirado.hu)
A hajnali hideg, pára és ködfoltok feloszlása után hétfőn napos idő várható, a fátyolfelhőzet napközben a legtöbb helyen csökken.
okt. 21
6:51
Jobb lesz rétegesen felöltözni: röpködnek majd a mínuszok a reggeli órákban! (Ripost)
Napközben már kellemes meleg lesz.
okt. 21
6:51
Nem megy jól a svéd Volvo szekere (autopro)
A vártnál gyengébb negyedévet zárt a Volvo AB.
okt. 21
6:51
A rajt titka: Leclerc tudta, hogy Verstappen és Norris egymásnak esik (m4sport.hu)
Számított Max Verstappen és Lando Norris kakaskodására Charles Leclerc – végül csinált belőle egy győzelmet megalapozó pazar rajtot. Reméli, hogy mostantól rendszert csinálhat a Ferrarival a magányos vasárnap délutánokból
okt. 21
6:51
Harry és Meghan külön életet élnek - A legújabb döntésük erre utal (Life)
Nemrég a sussexi házaspár elárulta, hogy vásároltak egy villát Portugáliában, ami kényelmesen közel van Harry unokatestvéréhez, Eugénia hercegnőhöz, ami rögtön elindította a pletykákat egy esetleges visszatérésről Európába.
okt. 21
6:51
Országgyűlés: A zárszámadást vitatja meg a parlament (Magyar Hírlap)
A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés a megszokottnál korábban, 11 órakor kezdődik.
okt. 21
6:51
Ezen a hétvégén a tokaji borra figyel a világ (KKV Magazin)
A Tokaj-Hegyalja Egyetem második alkalommal rendezi meg a Tokaj Wine Congress eseményeit. A rendezvény október 27. és 30. között várja a hazai és nemzetközi szakembereket Sárospatakon és a történelmi borvidék más helyszínein. A kongresszus célja, hogy a résztvevők számára naprakész ismereteket nyújtson a szőlészet és borászat legújabb trendjeiről é
okt. 21
6:51
Egy kamionnyi élelmiszerrel segített a PENNY (MMonline)
A PENNY idén is folytatta több mint tíz éve tartó hagyományát, ismét csatlakozott a Magyar Élelmiszerbank Egyesület „Adománykonvoj” kezdeményezéséhez. Az Élelmezési Világnap alkalmából szervezett konvoj 45 millió forint értékű adományt szállított, a 30 ezer kilogramm súlyú szállítmányból a következő napokban 9 ezer csomag készül rászoruló családok
okt. 21
6:51
Egyre több hazai cég csökkenti karbonlábnyomát zöldáram származási garanciákkal (newtechnology.hu)
A tevékenységüket fenntarthatóbbá tenni kívánó hazai vállalatok érdeklődése folyamatosan növekszik a megújuló villamos energia beszerzését lehetővé tevő származási garanciák (Guarantee of Origin, GO) iránt. A kereslet az árfolyamok konszolidálódása által
okt. 21
6:51
Kétnapos ülést tart az Országgyűlés (Magyar Nemzet)
Honvédelmi törvényekről is tárgyalnak a képviselők.
okt. 21
6:51
Torghelle fejelésével, Varga Viktor ősmagyar himnuszával és a "szupermuterek" összecsapásával fordult rá a Sztárbox a döntőre (Telex)
Visszatért a műsorba Szegedi Fecsó is, aki 85 kilóra fogyott le, hogy megmérkőzhessen Molnár Áronnal.
okt. 21
6:51
2024.10.21. Üzenet: Kittlingerné Tóth Márta (Gyulatelevízió)
Életünket pozitív irányba fordítja Krisztusba vetett hitünk.
okt. 21
6:51
Világméretű összefogás részese lett a Debreceni Egyetem (Helló Sajtó!)
Egyetlen magyar intézményként az Egy övezet – egy út kezdeményezés partneregyetemi hálózata, a University Network For Research Collaboration tagja lett a Debreceni Egyetem.
okt. 21
6:51
Csúnyából dögös: emberek, akik megszépültetek, miben lett más az életetek? (Bien)
Az élet sajnos szépségverseny, ahogy az alábbi vallomásokból is kiderül.
okt. 21
6:57
Átalakul a rezsicsökkentés, itt vannak a részletek (Menedzsment Fórum)
Sok háztartást és kisvállalkozást érinthet.
okt. 21
6:57
Már az Oscar hurrikán is elérte Kubát, ahol továbbra sincs áram (444.hu)
Azt ígérték, hétfő estére a legtöbb helyen helyreáll az áramellátás, de legkésőbb kedden mindenkinél lesz áram. Pénteken állt le az áramszolgáltatás az egész országban.
okt. 21
6:57
Belehalt a fürdésbe egy idős nő, végzetes dologban hibázott (Infostart)
Egy debreceni idős nő fürdés közben véletlenül magára engedte a forró vizet, aminek következtében elájult. Kórházba vitték, de ott meghalt.
okt. 21
6:57
Baj van, lángokban áll az M7-es Budapest felé, felzúgtak a szirénák (BorsOnline)
Fennakadás van az autópálya forgalmában!
okt. 21
6:57
Kakukktojás kvíz: 3-ból egy nem illik oda, de nem fogod megtalálni (Promotions)
Meg kell keresni, hogy melyik nem illik a sorba.
okt. 21
6:57
Most már hivatalos? Átvették a felszerelésüket az ukrajnai háborúba készülő észak-koreai katonák (naphire.hu)
Észak-koreai katonákat filmeztek le, amint egyenruhát és felszerelést kapnak egy oroszországi kiképzőpályán, ami megerősíteni látszik a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) jelentését, miszerint 1500 katonát szállítottak át katonai kiképzésre, hogy Ukrajnában bevethessék őket.
okt. 21
6:57
Válaszok érkeztek az új Akg kérdésekre (Magro)
A gazdák közül sokan érdeklődnek kérdéseikkel az agrár-környezetgazdálkodási, rövidített nevén az Akg támogatások részleteivel kapcsolatban.
okt. 21
7:03
Gyönyörű őszi idővel indul a hét, aztán széteső hidegfront érkezik (Blikk)
Október utolsó előtti hétfőjének délelőttjén napos, őszies idő várható. A pára és ködfoltok feloszlása után napos idő várható, a fátyolfelhőzet napközben a legtöbb helyen csökken. A délkeleti szél főként az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14-19 fok között alakul.
okt. 21
7:03
Ősszel is remek választás a jakuzzi, most extra ajándékkal (Spa Trend Online)
Egy fárasztó nap után, a hidegből hazatérve hatalmas megkönnyebbülés elmerülni a jakuzzi meleg vizében és hagyni, hogy a hidromasszázs eltüntesse a fáradtság és a stressz nyomait. Ha most veszel masszázsmedencét, akkor egy különleges, intelligens vízkezelő rendszert kapsz ajándékba, ami leegyszerűsíti a tiszta víz fenntartását.
okt. 21
7:03
Mikrobusz és autó karambolozott: budapesti balesethez rohantak menteni (Metropol)
Balesetet szenvedett járművek akadályozzák a forgalmat.
okt. 21
7:03
Hétfőn utolsó parlamenti felszólalását mondja Fekete-Győr András (ATV)
Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselője hétfőn az utolsó parlamenti beszédét mondja el.
okt. 21
7:03
Ha voltál valaki a ’90-es években… – Mercedes-Benz 500 SL (Autónavigátor)
1989 márciusában, amikor Genfben bemutatták az R129-es kódjelű SL Mercedest hirtelen lefagyott a világ egy pillanatra. Akkora váltás volt dizájn
okt. 21
7:03
Az állatvilág szuperhősei (Rakéta)
Pókember, Wolverine, Aquaman… talán nem véletlen, hogy a képregényrajzolók is előszeretettel fordulnak az állatvilág felé ihletért, hiszen a természet tele van olyan élőlényekkel, amelyek köznapi értelemben véve szinte természetfeletti képességekkel rendelkeznek a szupererőtől kezdve a rendkívüli regenerációs képességekig.

Keresés