2024. október 22. kedd

okt. 22
12:21
London a zárolt orosz eszközök hozamából ad hitelt Ukrajnának (hirado.hu)
A hitelt a brit kormány az Ukrajnának eddig jóváhagyott idei 3 milliárd fontos brit katonai támogatáson felül nyújtja.
okt. 22
12:21
Wolff: Száz százalék, hogy az autó volt. Lewis Hamilton nem veszíti el így pár kör után! (m4sport.hu)
Nem Lewis Hamiltonon múlt, de nem is a fejlesztéseken? A Mercedes csapatfőnöke egyfelől felmentette az új csomagjukra mutogató bajnokát, másfelől az újítások mellett érvelt.
okt. 22
12:21
Varázslatos karácsonyi műsor a Fővárosi Nagycirkuszban (Travelo)
Az előadásban magyar, olasz és kínai artisták lépnek fel.
okt. 22
12:21
Komoly problémákat okozhat ez a természetes méreg (Magyar Hírlap)
Ezek a paradicsom rejtett veszélyei.
okt. 22
12:21
Már ezermilliárdot folyósítottak a hazai cégeknek (Magyar Nemzet)
A Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram csaknem ezerötszáz vállalkozásnak segített.
okt. 22
12:21
Hogy kerül a Piros Arany és az Erdős Pista az asztalra? – Gyárlátogatáson az Univernél (egy.hu)
Korábbi cikkünkben a termőföldtől az üzemig kísértük végig a paprika útját. Ezt a történetet folytatjuk most: megnézzük, mi történik a paprikával az Univer kecskemét-hetényegyházi feldolgozó-üzemében, ahol a Piros Arany, az Erős Pista, az Édes Anna, a Haragos Pista és sok más kedvencünk készül. Kísérőnk Nagy Barnabás, az Univer kecskemét-hetényegyh
okt. 22
12:21
Nem adóztatják meg a napelemes termelést, de az internetet nekünk kell majd fizetni (Villanyautósok)
A Villanyóra Podcastben feltett kérdéseinkre reagált az Energiaügyi Minisztérium.
okt. 22
12:21
Észak-Korea tagadja, hogy csapatokat küldene Moszkvának, Szöul ellenlépéseket fontolgat (vasárnap.hu)
Észak-Korea tagadta, hogy csapatokat küld Oroszországnak az ukrajnai háborúban való részvételre, sőt, Phenjan egyik képviselője az ENSZ-ben alaptalan pletykának nevezte Szöul állítását. "Ami az Oroszországgal való úgynevezett katonai együttműködést illeti, küldöttségem nem érzi szükségét, hogy kommentálja ezeket az alaptalan, sztereotip pletykákat"
okt. 22
12:21
Ezeket ne edd, ha hormonális problémáid vannak (Bien)
Miért van minden eddiginél több hormonprobléma? Miért esnek olyan sokan nehezen teherbe? Sok szakértő szerint két dolgot okolhatunk ezért: stresszes életmódunkat és helytelen táplálkozásunkat. Most eláruljuk, utóbbin hogyan tudsz változtatni annak érdekében, hogy sokkal egészségesebb lehess, és minél gyorsabban rendeződjenek hormonális problémáid!
okt. 22
12:23
Orbán Viktor szövetségeseivel az illegális migráció elleni közös fellépésről tárgyal (Magyar Nemzet)
Megkezdődött a hármas találkozó Révkomáromban.
okt. 22
12:25
Európai második a magyarországi e-autó-flotta bővülése (Magyar Nemzet)
Málta után Magyarországon nőtt a legnagyobb arányban az újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos autók száma az idei első kilenc hónapban.
okt. 22
12:27
Mourinho napi félmillióért egy isztambuli luxushotel vendégszeretetét élvezi – így néz ki a hely (Blikk)
José Mourinho, vagy ahogy magát aposztrofálja, a "Special One" a becenevéhez méltóan különleges ellátásban részesül Isztambulban. A török Fenerbahce futballcsapatának irányítását idén nyáron átvevő portugál edző ugyanis a metropolisz egyik legfényűzőbb szállodájában bérel lakosztályt, éjszakánként alsó hangon mintegy 482 ezer forint értékben.
okt. 22
12:27
"Sokat fogytál" - új külsővel hódít Kiszel Tünde, a vörös szőnyegen mutatta meg (Metropol)
A naptárdíva idomait kiemelő ruhában mutatta meg magát.
okt. 22
12:27
"Öngyilkos megoldás "- Beszólt az Orbán-kormánynak az ország egyik leggazdagabb embere és legismertebb gyárosa (ATV)
Sinkó Ottó szerint a minimálbér túlzott emelése öngyilkos megoldás lehet, hiszen a bérlemaradás oka részben a gyengébb össznemzeti hatékonyság.  Nem melleseg eléggé lehúzta a kormányfő új találmányát a "gazdasági semlegesség"  vizióját. Sőt, az oktatás és az egészségügy politika által való elhanyagolását úgy kommentálta: végső soron az egész társad
okt. 22
12:27
Ez nem semmi: drónt gyártanak és autonóm erőgépeket fejlesztenek Zalában (Agroinform)
Magyar fejlesztésű és gyártású drónnal, autonómmá alakított traktorokkal is találkozhattunk az MPGE klubnapján, melyre ezúttal Zala vármegyében került sor.
okt. 22
12:27
A válásáról beszélt Balogh Edina: Ha egy nő elválik, akkor bizony kösse fel a gatyáját! (SzMo)
A színésznő azt mondta, hogy gyakran van egyedül a gyerekeivel, és most már sokkal nehezebb beosztania az idejét.
okt. 22
12:27
Brüsszel veszélyezteti az EU belső piacának jövőjét (Magyar Hírlap)
A szemellenzős zöld ideológia károkat okoz a fideszes politikusok szerint.
okt. 22
12:27
Lecsapott a hegyvidéki kutyapártos polgármester, elvonta a pénzt a helyi keresztény közösségektől (Magyar Nemzet)
Azbej Tristan már a kampányban felhívta a figyelmet a Kutyapárt keresztényellenességére.
okt. 22
12:27
Nem vár tovább a DK: Vadai Ágnes az Alkotmánybírósághoz fordul a magyar katonák ügyében (Nyugati Fény)
Egyre botrányosabb a kormány hozzáállása.
okt. 22
12:27
Sébastien Ogier bocsánatot kért a vasárnapi kiesése miatt (Racing)
Sébastien Ogier tudja, hogy nincs mentsége a kiesésre, és nagyon csalódott a Közép-Európa Rallyt követően.
okt. 22
12:27
1 perc BizNess: a 42. hét legfontosabb üzleti hírei (videó) (Üzletem)
A Kavosz hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
okt. 22
12:27
Tele őrültséggel tér vissza az Álarcos énekes (Digital Hungary)
November 10-től, vasárnap esténként 19:30-tól újra az RT-el nyomoz az ország!
okt. 22
12:29
A fiatalság elixírje (Magyar Hírlap)
Öregedésgátló élelmiszerek, amelyeket minden nap meg kell enni.
okt. 22
12:29
Döbbenetes videón, amint rádől munkavégzés közben a daru Sopronban egy olyan házra, amire nagyon nem kellett volna rádőlnie (Magyar Nemzet)
Jelentős az anyagi kár.
okt. 22
12:33
A Hunyadi-sorozat világpremierje jön Cannes-ban (Infostart)
Kedd este mutatják be a Hunyadi - A Holló felemelkedése című sorozatot Cannes-ban. Vörös szőnyeges premieren magyar produkciót még soha nem vetítettek.
okt. 22
12:33
A szerb elnökkel és a szlovák kormányfővel tárgyal Révkomáromban Orbán Viktor (HírTV)
Révkomáromban egyeztet Orbán Viktor magyar miniszterelnök a szlovák miniszterelnökkel, Robert Ficoval, valamint a szerb elnökkel, Alekszandar Vucsics-csal.
okt. 22
12:33
Azbej Tristan szerint a Kovács Gergely vezette Hegyvidéki Önkormányzat támadást indított a keresztény közösségek ellen (hirado.hu)
Kovács Gergely az egyik legelső intézkedésével elvonta azokat a forrásokat, melyek a helyi cserkészközösségek és egyházi szervezetek támogatására szolgáltak.
okt. 22
12:33
Te is Windowst használsz? Azonnal frissítsd a géped, komoly veszélyben lehetsz (Pénzcentrum)
A Microsoft Windows felhasználóinak sürgősen frissíteniük kell rendszereiket, vagy le kell állítaniuk számítógépeik használatát - figyelmeztet az amerikai kiberbiztonsági ügynökség. A legújabb szebezhetőség kihasználása komoly kockázatot jelent, és már a harmadik ilyen típusú fenyegetés az elmúlt három hónapban - jelentette a Forbes.
okt. 22
12:33
Rá sem lehet ismerni: hattyúvékony lett Tóth Vera (BorsOnline)
El sem hisszük, hogy ez ő!
okt. 22
12:33
Észak-Korea tagadja, hogy csapatokat küldene Moszkvának (Magyar Hírlap)
Szöul ellenlépéseket fontolgat.
okt. 22
12:33
Az egyik leggazdagabb magyar szerint, a túlzott béremelés öngyilkos stratégia (Forbes)
Sinkó Ottó, a Videoton Holding társtulajdonosa szerint a keletre fókuszáló stratégia, és az EU-transzferek leállása visszaveti az ország gazdasági teljesítményét, amely így elmarad a régiós átlagtól. A minimálbér túlzott emelése öngyilkos megoldás lehet, súlyos problémákat okozhat a vállalkozásoknak. Mi történt? A Portfolio-nak adott interjút Sinkó
okt. 22
12:33
A mesterséges intelligencia területén sürgős európai válaszokat kell adni (Magyar Nemzet)
A Gvh Budapesten rendezi az 50. Európai Versenynapot, a magyar EU-elnökség hivatalos programjaként.
okt. 22
12:33
Futball-láz Győrben, minden jegy elkelt a Fradi elleni meccsre (Sportal)
Az Eto Fc Győr hivatalos honlapján jelentette be, hogy telt ház lesz a szombati Ferencváros elleni Nb I-es mérkőzésen.
okt. 22
12:33
Őszi szünetelő - A Sóstói Múzeumfalu az őszi szünetre is kitalált valami érdekeset! (Nyíregyháza)
Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a Sóstói Múzeumfalu kortalanul ajánlja a szünetelő diákoknak és a családok apraja nagyjának a tematikus őszi programkavalkádjukat. Őszi szünetelő 2024. október 29-e és 31-e között számos érdekességgel várja az érdeklődőket. A tökfaragás mellett számos kézműves elfoglaltsággal csábítják azokat, akik a hagyományos
okt. 22
12:33
Hogyan alakítják át az Ai Pc-k a vállalati It-rendszereket? (Gyártástrend)
Ai Pc-k képesek lesznek összetett feladatokat kezelni, olyanokat például, mint a gépi tanulás, az adatelemzés, vagy éppen a prediktív modellezés, amelyek egyre inkább beépülnek a jövőben a különböző üzleti funkciókba.
okt. 22
12:36
London a zárolt orosz eszközök hozamából ad hitelt Ukrajnának (vg.hu)
A hitelt a brit kormány az Ukrajnának eddig jóváhagyott, idei hárommilliárd fontos katonai támogatáson felül nyújtja.
okt. 22
12:39
Pert vesztett Oroszország a külföldi ügynökök ügyében (Piac és Profit)
Önkényesnek minősítette az Oroszországban alkalmazott, a külföldi ügynökökről szóló törvényt ítéletében a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), leszögezve, hogy a rendelet "a bizalmatlanságot erősíti".
okt. 22
12:39
Németh Szilárd feljelentette volt párttársát, mert szerinte súlyos mentális- és alkoholproblémákkal küzdő árulóként tüntette fel (444.hu)
Ábel Attila többek között ezt írta: "az, hogy Németh Szilárd orvosi értelemben elmebeteg-e, vagy csak szélsőségesen elmezavaros, lényegtelen".
okt. 22
12:39
Ismét fenyeget a világháború réme (BorsOnline)
Most a litvánok küldenének Nato csapatokat Ukrajnába.
okt. 22
12:39
Megfizethetőbbé tennék az albérletárakat (Magyar Hírlap)
Nyíltabbá válhat a lakáspiac a fiatalok számára.
okt. 22
12:39
Kizárólag Budapestet érinti a rövid távú lakáskiadás szabályozása (Magyar Nemzet)
Az idén szeptember végéig 11,7 millió vendégéjszaka keletkezett a fővárosban.
okt. 22
12:39
Csodálatos örömhírt kaptunk: új taggal bővül az Oscar-díjas színésznő családja (naphire.hu)
Jennifer Lawrence hamarosan kétgyermekes anyuka lesz.
okt. 22
12:41
Itt vannak a gazdaságpolitikai akcióterv részletei! (BorsOnline)
A jövedelmek vásárlóerejének növelése a legfontosabb.
okt. 22
12:41
Az Európai Parlament megszavazta az Ukrajnának szánt újabb támogatást (Magyar Nemzet)
Béketárgyalásokra lenne szükség.
okt. 22
12:42
Magyar mozdonyok vontatják majd a magyar vagonokat (vg.hu)
Évi 500 vagon, 50 mozdony és 50 motorvonat az induló tétel.
okt. 22
12:45
Agárdi Szilvia megmutatta, hogy választ ruhát (Metropol)
Különleges titkát árulta el a vak énekesnő.
okt. 22
12:45
Varga-Bajusz Veronika úgy véli, közös felelősség a magyarok szabadságvágyának megőrzése (hirado.hu)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára kiemelte, hogy '56-ban a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen.
okt. 22
12:45
Újabb munkaszüneti napok jönnek: munkavégzés, bérpótlékok, fizetés napja (Adózóna)
Október 23-a szerdára, míg november 1. napja péntekre esik. A hétköznapra eső munkaszüneti napokra fontos munkajogi követelmények érvényesek.
okt. 22
12:45
Havas Henrik nem tud leszállni Szoboszlairól, most a régi Moszkvicsát emlegeti a sztár kapcsán (ATV)
A veterán nyugdíjas újságíró most egy posztot írt arról, hogy ő is volt fiatal és hülye. Meglepetésre ez Szoboszlai Dominikról jutott eszébe.
okt. 22
12:45
Vilmos herceg elszólta magát, Katalinon kívül valakivel még megosztja az ágyát (BorsOnline)
A walesi hercegi pár mellé valaki mindig bebújik az éjszaka közepén.

Keresés