2024. október 22. kedd

okt. 22
13:45
DéliBUX 2024. október 22. – Emelkedés kedden (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,81 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 74 309,42 ponton állt, ami az előző, hétfői záróértékéhez képest 319,16 pontos, 0,43 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 319,97 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ve
okt. 22
13:45
Útkeresésben az európai akkumulátoripar – jön a Hungarian Battery Week (NRGreport)
Az akkumulátoripar versenyképessége, az innováció és a globális trendekhez való alkalmazkodás az idei Hungarian Battery Week konferencia kiemelt témája.
okt. 22
13:45
Acélcsarnok: egy zöldebb építési megoldás (Tiszta Jövő)
A fenntarthatóság témája és a körforgásos gazdálkodási elvek egyre szélesebb vállalati körökben hódítanak teret. A kereskedelmi és gazdasági szférákban is többen ismerik fel ennek versenyképességet, szervezeti hatékonyságot növelő aspektusait. A több mint 45 éves acélgyártási tapasztalattal rendelkező Frisomat mára ezeket az elveket nem csak saját
okt. 22
13:45
Talpig feketében: könnyeznek a rajongók, amiért így látják Gáspár Virágot (BorsOnline)
Virágért dobog az ország szíve.
okt. 22
13:45
Megmérgezhet a mikrohullámú sütő (Magyar Hírlap)
A műanyag edények komoly kockázatot jelenthetnek az egészségünkre.
okt. 22
13:45
Munkavacsorára hívta Macron Orbánt ma este fél 9-re (Tudás.hu)
Munkavacsorára hívta meg Párizsba Orbán Viktor miniszterelnököt Emmanuel Macron francia államfő kedd estére – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Hozzátette: Orbán Viktor a révkomáromi szlovák-magyar-szerb migrációs csúcstalálkozóról érkezik majd Párizsba, az Elysée-palotába. A francia elnöki hivatal közlése sze
okt. 22
13:45
Óriási üzlet – kokaint adtak a pizza mellé (AC News)
Egy jövedelmező, de illegális üzleti ötlet miatt rács mögé került az étteremtulajdonos: aki a 40-es számút rendelte, kokaint is kapott köretként.
okt. 22
13:45
Óriási a buli Csepelen, Németh Szilárd feljelentette a volt fideszes alpolgármestert, aki egészen durva állításokat tett róla (naphire.hu)
Lezárult a rendőrségi nyomozás, és már a bíróság előtt van az az ügy, amiben Németh Szilárd rágalmazás miatt feljelentette korábbi párttársát, Ábel Attila volt csepeli alpolgármestert.
okt. 22
13:47
Ők nyertek az idei Hrkomm Awardon (Kreatív Online)
Társlapunk, a hrpwr.hu szervezésében megvalósult, a legnagyobb hazai HR kommunikációs verseny idén ismét számos kreatív és hatékony HR-megoldást vonultatott fel, új mércét állítva fel a kommunikáció, toborzás, munkáltatói márkaépítés és szervezetfejlesztés területén.
okt. 22
13:47
Csökkent a Conference Board amerikai gazdasági teljesítményindexe (TőzsdeFórum)
Csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe szeptemberben. Immár a hetedik egymást követő hónapban, miután februárban két éve először emelkedett. A Conference Board amerikai gazdaságra vonatkozó összetett indexe, a LEI (Leading Economic Index) szeptemberben az előző havi értékéhez képest 0,5 százalékkal
okt. 22
13:48
Október 23.: így változik a boltok nyitvatartása (vg.hu)
Vannak üzletek, amelyek a nemzeti ünnepnapon sem zárnak be.
okt. 22
13:49
Kötetben jelentek meg Siklósi Örs korai versei (Kreatív Online)
A Siklósi Örs Emlékalapítvány gondozásában készült verseskötet október 12-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon debütált.
okt. 22
13:49
Megújulnak a pályaudvarok (TőzsdeFórum)
Az Építési és Közlekedési Minisztérium irányítása alatt tíz, nagy forgalmat bonyolító vasúti pályaudvart építenek újjá. Jelentette be Lázár János miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videóüzenetében. Kiemelte, a program részeként magántőke bevonásával újjáépítik a debreceni vasúti pályaudvart. A program lényege, hogy a vasúti üzemet szétválaszt
okt. 22
13:51
A kerületi önkormányzat veheti át a Ruszwurm cukrászdát (Infostart)
A végrehajtás után az I. kerületi önkormányzat venné át a legendás cukrászda üzemeltetését, és novemberben már újra is nyitná.
okt. 22
13:51
Semmi meglepetés, ő a világ legjobban fizetett labdarúgója (Piac és Profit)
Cristiano Ronaldo keresi a legtöbb pénzt 2024-ben is a labdarúgók közül a Forbes magazin legfrissebb kimutatása szerint.
okt. 22
13:51
Más gondolatmenetet kell alkalmazni, amikor zenészekkel készítünk kampányt (Kreatív Online)
Október 15-én a La Vida DUNA Rendezvényházban az influenszer marketing piacról, az influenszerek integrált kampányba történő bevonásáról és a fogyasztói trendekről tartottunk workshopot a PFR Grouppal közösen. Az esemény második felében többek között az influenszerek felelősségéről és a Hell T.Danny-vel közösen készített kampányáról volt szó.
okt. 22
13:51
Lépj be a MyMeki Univerzumba! (Kreatív Online)
A MyMeki Univerzum célja, hogy a kreatív platformon keresztül emocionálisan és vizuálisan megragadó formában mutassa meg azt, hogy a Mekis világunk tele van megannyi ízzel és élménnyel - és ez a McDonald’s appon keresztül folyamatosan elérhető számunkra.
okt. 22
13:51
A támogatások és a korlátozások is élénkíthetik a lakáspiacot (Adózóna)
A fiatalokat hozhatja helyzetbe a kormányhatározatba foglalt, 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv, amely támogatásokkal és korlátozásokkal élénkítené jövőre a lakáspiac forgalmát – véli Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
okt. 22
13:51
A Stellantisnak sietnie kell az elektromos átállással (autopro)
A Stellantis autógyártó vállalat novembertől csökkenti a belső égésű motorral rendelkező autók gyártását.
okt. 22
13:51
Vajna Timi mellei majdnem kiestek, úgy előrehajolt a mélyen kivágott ruhájában (Ripost)
Vajna Tímea bevállalós képét imádják a rajongói.
okt. 22
13:51
Tóth Vera őszintén beszélt a betegségéről: Ez egy láthatatlan gyilkos (SzMo)
Tóth Vera élete teljesen felfordult, amikor kiderült, inzulinrezisztes. Azóta megtalálta azt is, ami miatt még "hálás" is tud lenni a betegségének.
okt. 22
13:51
5 tipp önbarnításhoz, hogy ősszel is napbarnított legyen a bőröd (Life)
A napbarnított bőrt nem kell elhagynod azért, mert ősz van. Ahhoz viszont, hogy önbarnítással elérd a tökéletes színt, adunk pár tippet.
okt. 22
13:51
Magyarországon is elindult a Freedom24 tőzsdei bróker platform (Mínuszos)
A Freedom Holding Corp. hivatalosan is elindította globális tőzsdei kereskedési platformját, a Freedom24-et Magyarországon. Mostantól a magyar befektetők számára is elérhető mobilalkalmazáson és interneten keresztül, a NASDAQ-on jegyzett, 5,9 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező nemzetközi befektetési csoport, a Freedom24. A keresked
okt. 22
13:51
Az Európai Parlament jóváhagyta a 35 milliárd eurós hitelt a kijevi rezsimnek (Magyar Hírlap)
Az uniós joghatóságok kezében van az orosz központi bank 2022-ben zárolt 220 milliárd eurós szuverén eszközeinek nagy része.
okt. 22
13:51
Törökország az idei őszi szünet slágere (MMonline)
Miközben a Kiwi.com adatai alapján a közelgő őszi szünetben ismét Spanyolország a legnépszerűbb ország és London a legnépszerűbb város a repülős desztinációk listáján, egyre több honfitársunk szeretne távolabbi országokat is felfedezni. A top 10 ország közé most Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült. Ez a tendencia a városok rangs
okt. 22
13:51
Így gazdagodott meg Raskó György, Magyar Péter támogatója (Demokrata)
Raskó György a kilencvenes évek privatizációjának egyik központi figurája volt.
okt. 22
13:51
Na, vajon ki a legjobban kereső focista? – lista (Tudás.hu)
A Forbes magazin idén is megnézte, kik keresik a legtöbbet a sportolók között. Nincs meglepetés. Cristiano Ronaldo keresi a legtöbb pénzt 2024-ben is a labdarúgók közül – írja az MTI. A fizetés mellett a béren kívüli juttatások – így a különféle bónuszok, a reklám- és szponzori szerződésekből befolyó összegek – a szaúdi al-Nasszr klubcsapatát erősí
okt. 22
13:51
Giorgia Meloni szerint kormánya két éve alatt Olaszország erősebb és biztonságosabb lett (Magyar Nemzet)
A kormánypártok egész héten az utóbbi két év eredményeit mutatják be olaszországi körútjukon, amely az "Olaszország ismét szárnyal" címet kapta.
okt. 22
13:51
Kiadta a riasztást a hatóság: Már hat vármegyét érint az új járvány Magyarországon (Nyugati Fény)
Bács-Kiskun vármegyében is megjelent a madárinfluenza.
okt. 22
13:51
Az ókori rómaiak és görögök nagyobb környezetvédők voltak mint mi? (BitcoinBázis)
Az ókori rómaiak és görögök sokkal környezetbarátabbak voltak, mint gondolnánk. Már a saját korukban felismerték a természet és az emberi egészség közötti elválaszthatatlan kapcsolatot, amely ma is központi kérdés. Az ő intézkedéseik előrevetítettek számos modern problémát, amelyekkel ma szembesülünk. Képzeljük el, hogy az ókori Rómában a Tiberis p
okt. 22
13:51
Kutatók szerint a neandervölgyi ember soha nem is halt ki igazán (Helló Magyar)
Több neandervölgyi lehet bennünk, mint gondolnánk.
okt. 22
13:51
Ez az év döntő volt, ha nem indulunk el, ez a háromszáz gyerek is elveszett volna tanulás nélkül (Telex)
Csepelen, az ország egyetlen magyar–ukrán kéttannyelvű iskolájában jártunk, aminek a megnyitásához Orbán és Zelenszkij nyári találkozója is kellett. A diákoknak és a tanároknak is sokat jelent az új iskola, ami már csak azért is különleges, mert kiemelten figyel a gyerekek háborús traumáira, és arra is, hogy jól megtanuljanak magyarul.
okt. 22
13:51
Háromba hajtható telefonon dolgozik a Samsung is (Android Portál)
A Samsung 2025-ben piacra dobhat egy háromszor hajtható okostelefont, árulták el iparági bennfentesek Koreából. A vállalat már készen áll a technológiával, és az ellátási lánc is felkészült az új termékre. Ennek ellenére a végső döntést az összehajtható telefonokért felelős MX (Mobile eXperience) divízió hozza majd meg. Ugyanebben a jelentésben az
okt. 22
13:51
Megreformálta kedvezményrendszerét a Yettel, az ügyfelek nyernek vele (Digital Hungary)
Bár a szolgáltatáscsomagok – tévé, internet, telefon összecsomagolása – már régóta elterjedtek a hazai piacon, a Yettel most egy új megközelítéssel érkezik: a szolgáltató ügyfelei mától szabadságot kapnak a kedvezmények eléréséhez szükséges szolgáltatások összeállításában, azt erre vállalt hűségidő nélkül érhetik el.
okt. 22
13:51
Mit tanultunk a Liverpool–Chelsea rangadóból? (Büntető.com)
Milyen volt Szoboszlai Dominik? Mire menne Mohamed Szalah nélkül a Liverpool? Hova fejlődhet Roméo Lavia és Nicolas Jackson? Curtis Jones valahára beérik? Szóval nézzük, mit tanultunk az elmúlt hétvége angliai szuperrangadójából?
okt. 22
13:51
A jó tulajdonságaid miatt lehet az, hogy nehezen jössz ki az emberekkel (Bien)
Néha úgy érzed, senkivel sem találod a közös hangot? Nehezen alakulnak jól a kapcsolataid, akár barátságról, akár szerelemről beszélünk? Ez nem csak azért lehet, mert sok rossz tulajdonságod van – éppen ellenkezőleg! Megeshet, hogy erős személyiségednek köszönhetően pont azokkal a vonásaiddal riasztod el az embereket, amiket egyébként kívánatosnak
okt. 22
13:53
A Clue PR nyerte az Arval autólízing és flottakezelő tenderét (Kreatív Online)
Az Arval Magyarország autólízing és flottakezelő augusztusban hirdetett pályázatot a vállalat PR tevékenységének koordinálására, valamint az ehhez kapcsolódó feladatok ellátására.
okt. 22
13:53
Maszkos rablóbanda rontott rá az éppen békésen vasalgató idős nőre, de a rendőrök még így is megtalálták őket (Magyar Nemzet)
Bántották is.
okt. 22
13:55
Az X módosította a szolgáltatási feltételeit (Kreatív Online)
Lényegében a platform további használatával a felhasználók beleegyeznek abba, hogy az X felhasználhassa adataikat a mesterséges intelligenciamodellek képzéséhez.
okt. 22
13:57
Hypewriter: éljen a lineáris tévé, éljenek a vicces sorozatok! (Kreatív Online)
Hatodik alkalommal rendezték meg a Hypewritert, a Paprika Studios és az RTL közös pitchfórumát október 8-án. A több száz nemzetközi pályázat közül nyolc olyan került a shortlistre, ami alkalmas lehet a tévéző közönség lenyűgözésére. A tavalyi fórum fiaskója után idén átalakították a nevezési feltételeket, erről Erdős Ákos, a Hypewriter egyik ötletg
okt. 22
13:57
Fordulat Ausztriában: a regnáló kancellárnak kell megpróbálnia kormányt alakítani (Infostart)
Az Osztrák Néppárt vezetőjét, Karl Nehammert bízza meg kormányalakítással az államfő Alexander van der Bellen.
okt. 22
13:57
Nagy Márton 3,4 százalékos növekedést vár - 1 milliós átlagbér 4 százaléknál jöhet (ATV)
A nemzetgazdasági miniszter 3,4 százalékos növekedést vár ‘25-ben, az ATV kérdésére pedig Nagy Márton megerősítette: legalább 4 százalékos növekedés kell, hogy 1 milliós legyen a bruttó átlagketeset. Úgy tűnik, egyelőre marad a garantált bérminimum is - ez derült ki a miniszter kérdésünkre adott válaszából.
okt. 22
13:57
Késve küldtek választ a magyarországi áramszolgáltatók, repültek a több tízmilliós bírságok (Portfolio)
Négy magyarországi villamosenergia szolgáltató számos esetben késve válaszolta meg a fogyasztók megkereséseit, ezáltal nem tartották az Energiahivatal határozataiban előírt határidőket, és ezért hármukra összesen 56 millió forintos bírságot szabott ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, egyet pedig figyelmeztetésben részesített – te
okt. 22
13:57
Elhunyt Christine Boisson, az Emmanuelle színésznője (Mafab)
68 éves korában Párizsban elhunyt Christine Boisson francia színésznő, akit az 1974-es Emmanuelle című filmben játszotta Marie-Ange szerepét, írja a Deadline.
okt. 22
13:57
Ez az egyszerű trükk segít a testsúlyt kontrollálni (Magyar Hírlap)
A növényi alapú tejek kevesebb kalóriát és telített zsírt tartalmaznak.
okt. 22
13:57
Folytatódnak az izraeli támadások, bejrúti kórház közelében is (Tudás.hu)
Az izraeli légierő újabb légicsapásokat mért az Iránból támogatott Hezbollah síita szervezet infrastruktúrájára Bejrútban, de nem támadta a legnagyobb libanoni kórházat – közölte az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője, reagálva arra, hogy libanoni közlés szerint a kórház közelében izraeli légtámadásban sokan meghaltak és megsebesültek. Az izraeli kato
okt. 22
13:57
Közösen küzd Magyarország, Szlovákia és Szerbia a migráció ellen (Magyar Nemzet)
A három ország vezetői az illegális bevándorlás elleni közös fellépésről egyeztettek.
okt. 22
13:57
Macron francia elnök tárgyalásra hívta Orbán Viktort (vasárnap.hu)
Munkavacsorára hívta meg Párizsba Orbán Viktor miniszterelnököt Emmanuel Macron francia államfő kedd estére – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Orbán Viktor a révkomáromi szlovák-magyar-szerb migrációs csúcstalálkozóról érkezik majd Párizsba, az Elysée-palotába. A francia elnöki hivatal közlése szerint a munka
okt. 22
13:57
Több milliárd euró támogatás érkezik a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak (Magro)
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik meg az Európai Bizottság Innovációs Alapjának (Innovation Fund) következő pályázati köre.
okt. 22
14:03
Magyar Péter: "Nem hiszem, hogy vannak barátaim az Európai Parlamentben" (Blikk)
Magyar Péter egy friss interjúban az Európai Parlamenten belüli kapcsolatairól számolt be, illetve arról, pontosan miben értenek egyet az egyes képviselőkkel és milyen témákban rendelkeznek eltérő véleménnyel. Beszámolót tartott az október eleji plenáris ülésről, amikor kezet foghatott a magyar kormányfővel. Illetve megjegyezte, nem hiszi, hogy van

Keresés