2024. október 22. kedd

okt. 22
16:27
A forradalmárokat megalázza, Lenint élteti, 2006-ot provokációnak nevezi – Magyar Péter így mutat példát 1956-ból (Magyar Nemzet)
A Tisza Párt politikusa szerint a kádári időkben az állami televízió jó volt, mert tanította a népet.
okt. 22
16:27
Takamoto Katsuta: „Minden összezavarta a fejemet” (Racing)
Takamoto Katsuta a Közép-Európa Rally befejezésének jobban örült, mint annak, hogy vasárnap a leggyorsabb versenyző volt.
okt. 22
16:27
Erre készüljön október 24-től! - A Ferenc körúton lassabban lehet majd közlekedni (Nyíregyháza)
A Nyírségvíz Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy 2024. október 24-én a reggeli óráktól előreláthatólag november 06-áig feltárás nélküli szennyvízcsatorna bélelési munkákat végez Nyíregyházán a Ferenc-körúton, a Kossuth utcától a Pazonyi térig terjedő szakaszon.
okt. 22
16:27
Nagy Bogi Sissiként járja be a Nyugati Pályaudvart a McDonald´s legújabb kisfilmjében (Digital Hungary)
A nemrégiben felújított Nyugati téri McDonald´s étteremmel kapcsolatban makacsul tartja magát az a legenda, hogy azt Erzsébet királyné váróterméből alakították ki. Pedig a valóság az, hogy a Meki-nek immár több mint három évtizede helyet adó épület a pályaudvar közel 150 éves fennállása során mindig is étteremként működött, az uralkodói váró a pály
okt. 22
16:29
Díszpolgár lett Kós Hubert (m4sport.hu)
A 21 éves úszó mellett a párizsi olimpián szintén aranyérmet szerző párbajtőröző, Nagy Dávid a SOTE rektora és az úszócsapat olimpiai orvosszakértője, Dr. Merkely Béla is ebben a kitüntetésben részesült.
okt. 22
16:33
Hogyan hosszabbítható meg a növényvédő szerek felhasználhatósági ideje? (Agroinform)
Az engedély tulajdonosa (engedélyes) kérelmezheti.
okt. 22
16:33
Véletlenül gyilkossággal vádolt meg egy államügyészt a mesterséges intelligencia (Bitport)
Az MI-vel gyártott, alacsony színvonalú híranyagok a jelek szerint még a Google "átfogó és naprakész információi" között is gond nélkül megjelenhetnek.
okt. 22
16:33
Robert Fico a migráció teljesen új szabályozását sürgette Komáromban (Demokrata)
Az illegális migráció elleni küzdelem alapja az Európai Unió külső határainak megvédése, mondta a szlovák kormányfő a magyar–szlovák–szerb csúcson.
okt. 22
16:33
A bőrrák egyre többeknél jelenik meg – Nagyon sokat segít ez a gép a felismerésben (Tudás.hu)
A korai stádiumú melanomák felismerését a magas rizikójú betegeken segíti egy új eszköz a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bőrgyógyászati Klinikán. A készülékkel a teljes bőrfelület anyajegyeiről precíz pozicionálással készült képek lehetővé teszik a változások követését. Az automatizált, feltérképezésre, elemzésre és rögzítésre alkalmas eszközt
okt. 22
16:33
Elhunyt ifj. Sánta Ferenc kétszeres Kossuth-díjas hegedűművész (Magyar Nemzet)
A zenész 79 éves volt.
okt. 22
16:33
Megjelent A brutalista első előzetese, amiben Adrien Brody egy magyar építészt alakít (Telex)
A kritikusok szerint a film egy hamisítatlan amerikai történet a bevándorlásról, az ambíciókról és arról, mit jelent művésznek lenni.
okt. 22
16:33
Itt egy megoldás, hogy időben bejuss szűrővizsgálatokra, szakorvosokhoz (Minner)
Már szinte lehetetlen követni az orvoshiánnyal és kórházi állapotokkal kapcsolatos híreket. Több hetet kell várni a szűrővizsgálatokra és laborvizsgálatokra, sőt, akár több hónapot is egy egyszerű ultrahangvizsgálatra. A cikkek mind arra utalnak, hogy egyrészt szakorvoshiány van, másrészt a magánegészségügy elszívja az orvosokat. Mit tehetünk most?
okt. 22
16:36
Rekordon a bankkártyahasználat (TőzsdeFórum)
Minden eddiginél gyakrabban és nagyobb értékben használtuk a bankkártyáinkat 2024 második negyedévében. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai
okt. 22
16:36
IPO: Ázsia összekapta magát, autóipari nagyágyúk debütáltak a tőzsdén (vg.hu)
Ázsia egy napon két rekordméretű tőzsdei bevezetéssel jelentkezett.
okt. 22
16:39
Fontos határidőre figyelmeztet a BKK (Infostart)
A 2023–2024-es tanévre vagy annak második félévére szóló érvényesítő matricával ellátott diákigazolványok, valamint azoknak a tanulóknak a diákigazolványai, akik az előző tanévben töltötték be 16. életévüket, október végéig érvényesek – hívja fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ.
okt. 22
16:39
"Így járnak az árulók" – Felakasztott bábu lóg a Corvin közben: kiderült, ki és miért aggatta ki (Blikk)
Sokaknak szemet szúrt, hogy hétfő óta egy "Így járnak az árulók" feliratot a kezében tartó, felakasztott bábu lóg a Corvin közben. Emellett "Ruszkik haza" és "Nagy Imrét a Parlamentbe" feliratok szerepelnek a mozi korlátján. Ezek azonban nem valamilyen demonstráció eszközei, hanem színházi díszletek. A forradalom roma hősei előtt tisztelgő előadást
okt. 22
16:39
Felelősségre akarják vonni a Pfizer vezetését, bajban a Covid sztárvakcinájának gyártója? (Portfolio)
A Starboard Value aktivista hedge fund befektetési igazgatója, Jeffrey Smith kritikát fogalmazott meg a Pfizer gyógyszergyártó vállalattal szemben. Az igazgató szerint a cég igazgatótanácsának felelősségre kell vonnia a menedzsmentet az alulteljesítés miatt. A Starboard 1 milliárd dolláros pozíciót épített ki a Pfizerben, és Smith nemrég találkozot
okt. 22
16:39
A miniszter levezeti: így érhető el az 1000 eurós minimálbér és az 1 milliós átlagbér (ATV)
Ahhoz, hogy a minimálbér a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát elérje, évi 8 százalékos átlagos bérnövekedés szükséges. Ez 3 százalékos inflációval a kormány szerint teljesíthető. Az évi 4-5 százalékos reálbér-emelkedés szintén reális célkitűzés  - írja az NGM közleményében.
okt. 22
16:39
Banai Péter Benő: az EU-nak kiegyensúlyozott költségvetésre van szüksége (hirado.hu)
Az Európai Uniónak jövőre olyan kiegyensúlyozott költségvetésre van szüksége, amely a szükségtelen kiadásokat elkerüli, viszont az előre nem látható kihívásokra rugalmasságot hagy – jelentette ki a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének a 2025-ös uniós költségvetéstervezetről
okt. 22
16:39
Kiderült, küld-e csapatokat Észak-Korea Ukrajnába (Magyar Hírlap)
A szöuli orosz nagykövetség hangsúlyozta, a Észak-Koreával való együttműködés a nemzetközi jog keretein belül történik.
okt. 22
16:39
Már 20 százalékos az orosz LNG részesedése az EU piacán (Demokrata)
2023-ban 14 százalék volt az orosz eredetű, tankerekben szállított üzemanyag részesedése.
okt. 22
16:39
Elmegyógyintézetbe került az a fiatal, aki a gyanú szerint merényletre készült Magyarországon (Magyar Nemzet)
A bíróság döntése nem végleges, a védelem fellebbezett.
okt. 22
16:39
6,50 százalékon tartotta az alapkamatot a jegybank (Üzletem)
A Monetáris Tanács október 22-i ülésén az előzetes elemzői várakozásokkal összhangban 6,50 százalékon tartotta az alapkamatot.
okt. 22
16:39
Döbbenet Budapesten: nem hatják meg az autósokat a gigabüntetések, tovább folytatják a felelőtlen száguldozást az Árpád hídon (naphire.hu)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elmúlt két hétben is folytatta a sebességmérést.
okt. 22
16:39
Kortárs európai drámák magyar nyelvű fordítására hirdet pályázatot a Debreceni Egyetemi Színház (kultura.hu)
A Debreceni Egyetemi Színház (Deszínház) műfordítói pályázatot hirdet bármely európai nyelvből, szabadon választott kortárs – az utóbbi harminc évben megjelent – drámaszöveg vagy -részlet fordítására.
okt. 22
16:41
Időjárás: közeledik az Ashley ciklon, erre készülhet Magyarország október 23-án (Portfolio)
Magyarország felé közelít az Ashley névre keresztelt ciklon. A meteorológiai szolgálat időjárás-előrejelzésében most megírta, milyen hatással lesz az október 23-ai időjárásra a hazánktól jelenleg még északnyugatra található a ciklon frontrendszere.
okt. 22
16:41
Robert Fico: az illegális migráció elleni küzdelem alapja az EU külső határainak megvédése (hirado.hu)
Az illegális migráció elleni küzdelem alapja az Európai Unió külső határainak megvédése – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a szlovákiai Révkomáromban, a magyar-szlovák-szerb csúcstalálkozó után tartott közös sajtótájékoztatón kedden.
okt. 22
16:41
Meloni szerint fejlődik Olaszország (Magyar Hírlap)
Kijelentette, az utóbbi két év a fáradhatatlan munkáról szólt.
okt. 22
16:41
Így érdemes megközelíteni az október 23-i központi ünnepség helyszínét (Magyar Nemzet)
Rengeteg ingyenes programmal várják az ünneplőket.
okt. 22
16:45
Nagy Márton újabb adócsökkentést tervez (Menedzsment Fórum)
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében utalt a lehetséges adócsökkentésre a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) találkozója után.
okt. 22
16:45
Zsigó Róbert: a művészet ezer szállal kapcsol össze bennünket (hirado.hu)
A több mint ezer éve szomszédos nemzetek egymás iránti tiszteletét és barátságát méltatta kedden Zágrábban Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen és tárlatmegnyitón.
okt. 22
16:45
Továbbra is kihívást jelent a Brexit a logisztikában? (ProfitLine)
A Brexit hatása az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti kereskedelemre, és ezzel egyidejűleg a kapcsolódó logisztikai folyamatokra négy év elteltével is érezhető. A folyamatosan bevezetésre került új szabályozások, megnövekedett költségek és a határátkelési eljárások bonyolultsága jelentősen megnehezítik a vállalkozások működését. Az Esri
okt. 22
16:45
Bóka János: Az EU legfelsőbb politikai szintjén senki sem a migrációs paktum végrehajtásától várja a megoldást (hirado.hu)
Bóka János kiemelte: a migráció tekintetében egyre több ország vezetője jelzi "a brüsszeli bevándorláspárti politika súlyos következményeit".
okt. 22
16:45
Ez a 10 leggyakoribb jelszó: ha te is ezt adtad meg, bárki feltörheti a fiókodat (Ripost)
Lehet, hogy neked is jelszót kell változtatnod!
okt. 22
16:45
Androidos telefonod van? Ez az újítás teljesen átveszi az irányítást a mobilod fölött (BorsOnline)
Döbbenten konstatálják a felhasználók.
okt. 22
16:45
Kiderült: ebben a hónapban születnek a legintelligensebb emberek (Life)
Tudtad, hogy van egy hónap, amikor a legintelligensebb emberek születnek? Nos, az intelligencia persze sok egyébtől is függ: de egy kutatás szerint érdekes összefüggést állapított meg.
okt. 22
16:45
Ezért ne dobd ki soha az üres ketchupos üveget! Óriási hasznát veheted a konyhában (Hamu és Gyémánt)
Kevés olyan konyhai alapanyag van, ami szinte minden háztartásban megtalálható, de a ketchup közéjük tartozik. Sokan azonban elkövetik azt a hibát, hogy ha kifogyott a paradicsomszósz a tárolóból, egyszerűen kihajítják azt. Pedig az üres ketchupos üveg óriási hasznunkra válhat a konyhában!
okt. 22
16:45
Az USA-ban is megelégelték az előfizetésekkel való trükközéseket (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
okt. 22
16:45
Már az EU legfelsőbb szintjén sem a migrációs paktumtól várják a megoldást (Demokrata)
Videó! Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az Inforádiónak adott interjút.
okt. 22
16:45
"Az Oroszországban valaha volt legjelentősebb diplomáciai esemény" (Tudás.hu)
Csökkenti a geopolitikai kockázatokat a nemzeti valuták arányának növelése a BRICS-országok közötti elszámolásokban – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor a csoport kazanyi csúcstalálkozójának nyitónapján fogadta Dilma Rousseffet, az Új Fejlesztési Bank elnökét. "A helyi valutákban történő elszámolások növelése lehetővé teszi az adóss
okt. 22
16:45
"A Nyugat erőfeszítései Oroszország elszigetelésére kudarcot vallottak" (Magyar Nemzet)
Vlagyimir Putyin nyitotta meg a Brics-csúcsot.
okt. 22
16:45
A lehető legerősebb keret állt össze a magyar hokisoknál a Sárközy Emléktornára - véli a szövetségi kapitány (Sportal)
A november 7-9-i Sárközy Tamás Emléktornára a legerősebb keretet próbálta összeállítani Majoross Gergely, a házigazda magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya.
okt. 22
16:45
Hárman kaptak elismerést a Pándy napon (Gyulatelevízió)
A hagyományok ápolása és a neves elődök tisztelete mindig érték volt – mondta a kedd délutáni, Pándy emléknapi ünnepségen Becsei László. A Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgatója a Pándy kultusz jelentősége mellett arról is beszélt, hogy 46 pályakezdő orvos és szakápoló kezdi meg munkáját az intézményben, számos nagy beruházást tudhatnak mag
okt. 22
16:45
12 millió eurós finanszírozást kapott a magyar PastPay (Gyártástrend)
A Buy Now Pay Later (Bnpl) fizetési módra specializálódott magyar fintech cég a legnagyobb tőkebevonást kapta a közép- és kelet-európai B2B Bnpl-piacon.
okt. 22
16:47
A Honvéd korábbi játékosa: Ezek a fiatalok most ennyire képesek (Sportal)
Szomorúan és elkeseredetten élik meg a Honvéd és a Tatabánya szurkolói, hogy az egykoron szebb napokat látott - és nemcsak a hazai első osztályban, hanem a nemzetközi színtéren is sikert-sikerre halmozó - nagy múltú labdarúgóegyüttesek szenvednek az Nb Ii-ben.
okt. 22
16:48
Ismét árverésen a különös tihanyi üdülő, már egymilliárddal olcsóbban hirdetik (vg.hu)
5,2 milliárd helyett 4,2 milliárd a kikiáltási ár.
okt. 22
16:51
A Ksh szerint ennyi magyar elégedett a jelenlegi életszínvonalával (Blikk)
A korábbi évekhez hasonlóan idén is elkészült a felmérés, melyben azt összegzi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mennyire elégedettek az életükkel a magyarok. A megkérdezett alanyok 1–10-ig tartó skálán értékelhették, hogy mennyire elégedettek. A jelentés szerint 2024-ben az átlagos érték 7,1 lett, ami minimálisan marad el a 7,2-es tavalyi átl
okt. 22
16:51
Elő a pokróccal és a forró csokival! Itt van öt szuper vígjáték a bekuckózós őszi estékre (Blikk)
Az ősz beköszöntével egyre hűvösebb lesz az időjárás, és napról napra hamarabb sötétedik. Jóval kevesebb időt töltünk ilyenkor a szabadban, hiszen a szívünk inkább a meleg otthonunk felé húz. A kirándulásokat és a piknikeket felváltják az olyan házon belüli programok, mint a filmezés.
okt. 22
16:51
Kiderült a nagy gyémánttitok: ezzel aztán milliárdokat lehetne majd megtakarítani (Pénzcentrum)
A gyémántkitermelés költséghatékonyabbá tétele mellett jelentősen csökkenti a környezeti terhelést is az a kutatás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Geológia Tanszékén végeznek. Sahroz Khan, az SZTE Földtudományok Doktori Iskolája PhD-hallgatója kutatásának fókuszában az áll, hogy mi különbözteti meg a meddő és a gyémántban gazdag lelőhelyeket.
okt. 22
16:51
Kossuth-díjas művészét gyászolja a 100 tagú cigányzenekar (ATV)
Meghalt Sánta Ferenc.

Keresés