2024. október 22. kedd

okt. 22
17:39
Érzékeink pénzügyeink terén is megcsalhatnak? (Növekedés)
A pénzügyi biztonság kérdése egyre fontosabb szerepet kap a modern társadalmakban, különösen a gazdasági bizonytalanság közepette. Egy frissen megjelent tanulmány összehasonlította a magyar felnőtt lakosság pénzügyi biztonságérzetét és valós pénzügyi helyzetét, egyben nem várt összefüggésekre világított rá azzal kapcsolatban, mikor érezzük magunkat
okt. 22
17:39
Hadra fogható állapotban Putyin atomarzenáljának legfontosabb elemei (Magyar Nemzet)
Az orosz védelmi minisztérium Telegram-csatornáján közzétett bejegyzés szerint a Jarsz mobil szárazföldi ballisztikus rakétarendszerek hadra fogható állapotban vannak.
okt. 22
17:39
A sznúkeres Révész Bulcsú kikapott Észak-Írországban (Sportal)
Révész Bulcsú 4-2-re kikapott a Northern Ireland Open elnevezésű északír sznúkerverseny főtáblájának első fordulójában.
okt. 22
17:39
Nyílt napot tartottak a Harruckernben (Gyulatelevízió)
Kedden a tanév első szakképzési nyílt napját tartották a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János intézményében. A több mint kétszáz pályaválasztás előtt álló fiatal az iskola valamennyi képzésébe bepillantást kaphatott. Régi hagyomány a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János technikumában, hogy évente háromszor szakképzési nyílt napokra
okt. 22
17:42
Miamiban rendezhetik a decemberi Barcelona–Atlético Madrid-rangadót (vg.hu)
Először játszhatnak hivatalos spanyol bajnoki meccset külföldön.
okt. 22
17:44
Nem találták formájukat a blue chipek, alaposan megrángatták a Molt (vg.hu)
A BÉT teljesítménye beleillett a nyugati körképbe.
okt. 22
17:45
Krausz Gábor visszatért, erre senki sem számított (Mindmegette)
Immáron a hatodik évadával tért vissza a képernyőre a Séfek séfe, a TV2 gasztrorealityje. A műsorban az indulás óta változatlan felállásban küzdenek egymással a séfek, ugyanis nemcsak az amatőr szakácsoknak fontos ez a verseny, hanem a zsűrit alkotó három profinak is. Krausz Gábornak ráadásul az elmúlt öt évből még egyszer sem sikerült győznie.
okt. 22
17:45
Kiderült, mikor eshet le az első hó Magyarországon (Blikk)
Ugyan még tart az ősz, és kedden is folytatódott a vénasszonyok nyara, a szakértők elárulták, hogy az előrejelzések szerint rövidesen leeshet az első hó Magyarországon. Az időjárásban az őszi szünet tájékán várható fordulat, és a napsütéses, kellemes időt lehűlés követi. Mutatjuk, az ország melyik területén hullhatnak az első hópelyhek.
okt. 22
17:45
Az IMF nem változtatott idei globális gazdaságnövekedési előrejelzésén (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint nem változtak a világgazdaság idei és jövő évi kilátásai a szervezet előző, áprilisi előrejelzése óta.
okt. 22
17:45
Agrárvállalkozó használt ki illegális migránsokat (Agroinform)
Spanyolországban a vállalkozó komoly büntetésre számíthat.
okt. 22
17:45
Ön részt vesz valamelyik október 23-i megemlékezésen? Szavazzon! (ATV)
A miniszterelnök idén több év után ismét a fővárosban mond ünnepi beszédet október 23-án. Közösségi oldalán most azt írja, 10:30-tól várnak mindenkit. "Én ott leszek. Legyünk minél többen!" – üzeni követőinek, majd rövid posztja a "Tisztelet a hősöknek" sorral zárul. Sajtóhírek szerint a Fidesz SMS-ben is hívja szimpatizánsait a beszédre, Magyar Pé
okt. 22
17:45
Csuti elhagyta az országot, megtalálta a tökéleteset (Ripost)
A szerelmespár nagyon jól érzi magát a kiruccanáson.
okt. 22
17:45
Súlyos sérülés miatt hetekig nélkülöznie kell húzóemberét a Nyíregyháza Spartacusnak (m4sport.hu)
Súlyos sérülés miatt idén már biztosan nem léphet pályára Jaroslav Navrátil, a Nyíregyháza Spartacus támadója.
okt. 22
17:45
Katasztrófa: frontálisan ütközött két vonat, halálos áldozat és járattörlések (BorsOnline)
Mentők, tűzoltók, rendőrök és helyszínelők lepték el a vidéki vasútvonalat.
okt. 22
17:45
Hamarosan eltemetik Sallai Nóra kisfiát: kegyetlen napokkal néz szembe a család (Life)
Miközben Sallai Nóra továbbra is az életéért küzd, a családjának végső búcsút kell vennie az ötéves kisfiútól.
okt. 22
17:45
Az orosz hadsereg csaknem hetven légibombát dobott kurszki településekre (Magyar Hírlap)
134 katonai összecsapás volt a fronton, a leghevesebb csaták Donyeck megyében zajlottak.
okt. 22
17:45
Az ukrán vezérkar szerint az orosz hadsereg Oroszországot bombázta (Demokrata)
Az ukránok jelentése szerint az orosz csapatok lakott területeket is bombáztak a Kurszki területen, ahol nyáron kezdett hadműveletet az ukrán hadsereg.
okt. 22
17:45
Milák Kristóf legyőzője nem Bob Bowman irányításával készül Budapestre (Magyar Nemzet)
A párizsi olimpia után már Ázsiában tarol Léon Marchand, aki decemberben a Duna Arénában úszik.
okt. 22
17:45
Múzsa Marokkóból (Roadster)
Beszélgetés a W by Roadster főszerkesztőjével a Marokkó és Budapest közötti ingázásról, a szépség felfedezéséről, és arról, hogyan vált Orsolyából Sorayává.
okt. 22
17:47
Vele ijesztgették a balos lapok az Orbán-kormányt, de ez sem jött be (Magyar Nemzet)
Fekete-Győr András megelőzte a korát, már akkor messiást látott benne a balos média, amikor ez még nem volt divat, a napokban aztán dicstelen véget ért a politikai karrierje.
okt. 22
17:48
Tényleg videókazettán fog megjelenni egy új film – ilyen már nagyon régen nem történt (Femcafe)
Az új generáció nem igazán tudja, hogy mi az a videókazetta. Pedig anno ha otthon akartál filmezni, akkor ez volt a megoldás.
okt. 22
17:51
Katasztrófa: frontálisan ütközött két vonat, halálos áldozat és járattörlések (BorsOnline)
Mentők, tűzoltók, rendőrök és helyszínelők lepték el a vidéki vasútvonalat.
okt. 22
17:51
Még Matolcsy György sem tudja, mikor lesz ennek vége (Privátbankár)
Egységes döntést hozott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi döntésén a kamattartásról, más opció fel sem merült. A jelenlegi kamatszintet akár hosszabb időtávon is vállalja a jegybank a hazai kamatfelár relatív növekedésének ódiumával együtt. Kamatemelésről szó sincs, és nem indokolt a forintárfolyamba történő beavatkozás sem. A Monetáris
okt. 22
17:51
A Hezbollah magára vállalta a Benjamin Netanjahu ellen intézett dróntámadást (Infostart)
A libanoni radikális síita milícia, a Hezbollah vállalta magára kedden az izraeli miniszterelnök rezidenciája elleni szombati dróntámadást.
okt. 22
17:51
Felfedték a leghatalmasabb kozmikus erők: ez a 3 csillagjegy gazdagszik meg jövőre (Metropol)
Te is azok között vagy, akik számára 2025 a bőség éve lesz?
okt. 22
17:51
Augusztusra esett az átlagkereset összege (Azenpenzem)
Az idén augusztusban az átlagkereset nem csak a júliusitól, hanem a tavaszi hónapokban mérttől is elmaradt – derítette ki az Azénpénzem a KSH statisztikáiból. Az egy évvel korábbi értékhez mérten azonban így is jelentős növekedést mutattak ki.
okt. 22
17:51
Póta Georgina: Addig folytatom, ameddig jólesik (m4sport.hu)
A múlt heti, linzi Eb-n a legeredményesebb magyarként záró asztaliteniszező női párosban a negyed-, egyesben pedig a nyolcaddöntőben búcsúzott.
okt. 22
17:51
Az 1956-os forradalom eleinte csak heccnek tűnik a Vagányoknak – Olvass bele az ifjúsági regénybe! (Könyves Magazin)
Riki és barátai, a Vagányok szabadidejükben a budai várban bandáznak, amikor 1956 őszén kitör a forradalom. A kis csapat egy része úgy dönt, csatlakozik a harcokhoz. Mutatunk egy részletet Monica Porter regényéből, mely 12 év fölötti olvasókkal ismerteti meg a magyar történelem ezen fejezetét.
okt. 22
17:51
Hankó Balázs: Brüsszel szándékosan kárt okoz a magyar diákoknak (Demokrata)
Videó! Nem várunk tovább Brüsszelre, ezért a kormány elindította a Pannónia Programot, mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter.
okt. 22
17:51
Taroltak a magyar lányok legtornász lányok Görögországban (Magyar Nemzet)
Magyarország két új világbajnokkal lett gazdagabb.
okt. 22
17:51
Pavlopetri: A legrégebbi ismert elsüllyedt város Görögország partjánál (Helló Magyar)
Az elsüllyedt város egyesek szerint Atlantisz legendájához is inspirációul szolgálhatott.
okt. 22
17:51
Putyin bírálja az amerikai szankciókat: az orosz kereskedelem 95%-a már elkerüli a dollárt (BitcoinBázis)
Az amerikai szankciók éles kritikát kaptak Oroszországtól, miután felgyorsították a globális elmozdulást az amerikai dollár használatától. Oroszország vezetője hangsúlyozta, hogy a nemzet kereskedelmének már 95 százalékában nemzeti valutákat alkalmaznak, ezzel elkerülve a dollár dominanciáját. Az orosz gazdaság gyors alkalmazkodást mutatott a válto
okt. 22
17:51
5 sírva röhögős vígjáték, ha szereted a jó minőségű humort (Bien)
A vígjátékok hallatán nem kell rögtön igénytelen és együgyű poénokra, vagy válogatott gusztustalanságokra gondolni.
okt. 22
17:51
A Digitalizáció Felé Vezető Út KKV-k Számára – Digitális Pályázatok (Minner)
Fedezd fel a Digitalizáció Előnyeit – Ne Maradj Le a Támogatásról, DIMOP-A Pályázat! Ha vállalkozásod növekedésre vágyik, és szeretnéd modernizálni folyamataidat, javítani az ügyfélkezelést, vagy akár egy teljesen új weboldalt szeretnél fejleszteni, a DIMOP-A pályázat kitűnő lehetőséget kínál. Akár 20 millió forintos támogatásra is pályázhatsz, mel
okt. 22
17:54
Botrányt keltett a mesterséges intelligencia által gyártott rádióműsor (vg.hu)
Különleges adással kísérleteznek a lengyel közszolgálati rádiónál.
okt. 22
17:57
A cél az USA szétesése és a Nyugat megalázása – brutális jövőt vizionál Dmitrij Medvegyev (Infostart)
Nem lehet szövetség Oroszország és a Nyugat között, mert a nyugati országok állandóan meg akarják fosztani a jövőtől az orosz államot, ezért a szétszakításukra és a feldarabolásukra kell törekedni – jelentette ki az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője.
okt. 22
17:57
Kiállt a sajtó elé és felvállalta az izraeli miniszterelnök rezidenciája elleni dróntámadást (HírTV)
A libanoni radikális síita milícia, a Hezbollah vállalta magára kedden az izraeli miniszterelnök rezidenciája elleni szombati dróntámadást.
okt. 22
17:57
"Hiányzik nekünk" - Szoboszlai Dominikról mindent elmondott a sztáredző (Ripost)
Marco Rose egy évet dolgozott együtt a magyar labdarúgóval.
okt. 22
17:57
Brutális erejű balesetről jött hír: teljes útzár mellett szállt le a mentőhelikopter (BorsOnline)
Iszonyatos erejű volt az ütközés.
okt. 22
17:57
Ha ebben a korban házasodsz, kisebb a válás kockázata (Life)
Egy brit kutatás szerint nem mindegy, melyik életkorban kötsz házasságot. Ha "éppen jókor" mondod ki a boldogító igent, kisebb a válás kockázata.
okt. 22
17:57
Háború: Donyecknél folytak a legvéresebb csaták (Növekedés)
Az orosz csapatok 260-szor nyitottak tüzet, 41 légicsapást hajtottak végre, és 68 irányított bombát dobtak le lakott területekre az elmúlt nap alatt az oroszországi kurszki régióban, ahol augusztus elején kezdett hadműveletet az ukrán hadsereg - hozta nyilvánosságra az ukrán vezérkar keddi helyzetjelentésében.
okt. 22
17:57
Úgy tűnik, hogy a fizika törvényei titokzatos matematikai mintát követnek (Telex)
Egy friss elmélet szerint a fizika törvényeiben használt szimbólumok és matematikai műveletek olyan mintát követnek, ami akár alapvető dolgokat is elárulhat az univerzumról.
okt. 22
17:57
Orbán Viktor elhagyta az országot, fontos vezetővel találkozik ma este (naphire.hu)
Munkavacsorára hívta meg Párizsba Orbán Viktor miniszterelnököt Emmanuel Macron francia államfő kedd estére - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
okt. 22
17:57
Így dolgozott a kommunista titkosszolgálat (kultura.hu)
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában csütörtökig megtekinthető tárlat bemutatja, hogyan figyelte meg az embereket a kommunista, szocialista titkosszolgálat.
okt. 22
18:00
Kurszkot bombázza az orosz hadsereg (vg.hu)
Egyre véresebb a harc az elfoglalt területeken.
okt. 22
18:03
Újra elkészült az ausztrál tűzoltónaptár: a szívdöglesztő életmentők imádni való kisállatokkal pózolnak a 2025-ös kiadásban (Blikk)
Kár tagadni, hogy nők millióinak remeg meg a térde, ha a férfi tűzoltókra gondol. Az életmentőkről már 32 éve minden évben megjelenik egy naptár Ausztráliában, és a naptárból származó bevételét jótékony célokra fordítják. 2025 sem kivétel, mutatjuk az idei felhozatalt, ami garantáltan nem okoz csalódást a hölgyeknek.
okt. 22
18:03
Így vonultak a magyar színészek a cannes-i vörös szőnyegen (Blikk)
A Hunyadi-sorozat – amelyet többen, köztük a volt köztársasági elnök, Novák Katalin is a magyar Trónok harcaként emlegetett – az egyik legfontosabb televíziós eseményen, a MIPCOM-on debütál Cannes-ban. Ennek apropóján már megérkezett a magyar stáb a francia tengerparti városba. Nézze meg fotókon is, milyen volt a vörös szőnyeges esemény és milyen r
okt. 22
18:03
Jöhet az új történelmi csúcs a bitcoinban az opciós piacok szerint (Portfolio)
Az opciós piaci kereskedők nagy tételben fogadnak arra, hogy a bitcoin november végére eléri a 80 000 dolláros rekordot, függetlenül attól, hogy ki nyeri a november 5-i amerikai elnökválasztást. A kriptoeszközökkel is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentke
okt. 22
18:03
A hódmezővásárhelyi közgyűlés úgy döntött, megveszi a nemrég 3,2 milliárdból felújított szabadkígyósi kastélyt (444.hu)
Márki-Zay polgármester azt mondta, ennél jobb beruházást jelenleg nem tud elképzelni az önkormányzat számára.
okt. 22
18:03
Az összeomlás szélére került a Séfek Séfe versenyzője: Krausz Gábor is aggódott érte (BorsOnline)
Elérkezett a tréning második fordulója, Krausz Gábor napja.

Keresés