2024. október 23. szerda

okt. 23
10:03
Ebben a kerületben szavazták meg a lakossági parkolási díjak emelését (Autószektor)
A január 1-jén hatályba lépő intézkedés értelmében azok, akik Erzsébetvárosban élőként igényelik, hogy a kerületben parkolhassanak, az eddigi, évi körülbelül 2100 forint helyett az első autó után 36 ezer, a második után pedig 72 ezer forintot kell fizetniük. A Fidesz négytagú frakciója nemmel szavazott, a baloldal a DK-s Niedermüller Péter polgárme
okt. 23
10:03
Így tudsz pihentetően aludni a repülőn (Roadster)
Nehéz feladat, de bebizonyítjuk, hogy nem lehetetlen.
okt. 23
10:09
Hozzányúlt a kormány a személyi jövedelemadóról szóló törvényhez - vannak, akik örülhetnek (Menedzsment Fórum)
Bizonyos összegek adómentesek lesznek.
okt. 23
10:09
200 ezer forint jutalmat kapnak az árvízi védekezésben részt vevők (Blikk)
Jutalmat kapnak azok, akik segítették az árvízi védekezést. Nettó 200 ezer forintos összeg jár minden állami alkalmazottnak, akik a terepi védekezésben közvetlenül vettek részt és azok, akik a védekezést irányították. Ez a civil önkéntesekre azonban nem vonatkozik.
okt. 23
10:09
Videó! Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt (hirado.hu)
Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján szerda délelőtt Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
okt. 23
10:09
Videón LeBron James és a fia nagy pillanata az NBA-ben (Magyar Nemzet)
A Los Angeles Lakers hazai pályán szoros meccsen győzte le 110-103-ra a Minnesota Timberwolvest.
okt. 23
10:09
Adóemelés a Balatonnál: Drámai bejelentést tett a polgármester (Nyugati Fény)
Kieső bevételeket kell pótolni Zamárdiban adóemeléssel.
okt. 23
10:15
MEREK-tál: aszalt gyümölcsös máj a doktornőtől (Metropol)
MEREK-ben, mozgássérültek által készített kerámiák az étkezéshez.
okt. 23
10:15
Jegybanki alapkamat: Sokat csökkent az MNB mozgástere a piac szerint (ProfitLine)
A Monetáris Tanács mai ülésén 6,50%-on tartotta az alapkamatot. A döntés megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak is, miután Virág Barnabás többször elmondta, hogy az októberi ülésen a kamatcsökkentési ciklus szüneteltetésére van a legnagyobb esély.
okt. 23
10:15
Kokaint és marihuánát fogyaszthatott, kitoloncolták Kínából a Volkswagen egyik csúcsvezetőjét (Portfolio)
A helyi rendőrség és a média beszámolói szerint a Volkswagen egyik magas rangú vezetőjét Kínából Németországba toloncolták, miután állítólagos kábítószer-fogyasztás miatt őrizetbe vették, miközben Brüsszel és Peking között egyre fokozódik a kereskedelmi feszültség.
okt. 23
10:15
Megbetegít a McDonald's hamburgere? Egy személy meghalt, tömegesen lettek rosszul a vásárlók (BorsOnline)
49 ember lett rosszul, közülük tízen kórházba kerültek.
okt. 23
10:15
Megelőzte a Tisza Párt a Fideszt – itt vannak a részletes adatok (SzMo)
A 21 Kutatóközpont készített felmérést a Partizán megbízásából. Az adatok szerint a falvak, községek kivételével az összes másik településtípusban megelőzték Magyar Péterék a kormánypártot, a 40 évnél fiatalabbak körében pedig tarol a Tisza Párt.
okt. 23
10:15
Az ünnep fénye nem halványul (Magyar Hírlap)
Az egy pillanatig sem kérdéses, hogy október 23. a szabadság szinonimája, a kérdés leginkább mindig az, hogy mit is értünk ezen magasztos eszme alatt.
okt. 23
10:15
A digitális nomádok kedvencévé vált ez a cseh város (Hamu és Gyémánt)
A magyar fővárostól alig 330 kilométerre található Csehország második legnagyobb városa, amely gazdag történelme mellett egy fejlődő és modern település. Brnóban egyre több időt, energiát és pénzt fektetnek abba, hogy bevonzzák az úgynevezett digitális nomádokat.
okt. 23
10:15
Nagyon bele akart kötni Orbán Viktorba a Politico (Demokrata)
A brüsszeli lap okot sem talált arra, hogy miért hibáztassa a magyar miniszterelnököt.
okt. 23
10:15
A Brics miatt áll a bál: António Guterres ENSZ-főtitkár Putyinnal találkozik (Demokrata)
Guterres megérkezett a BRICS-csúcstalálkozóra, ami éles bírálatot váltott ki Ukrajna részéről.
okt. 23
10:15
Elon Musk nem viccel (Magyar Nemzet)
Musk eddig csaknem 70 millió dollárt ajánlott fel Donald Trump kampányára.
okt. 23
10:15
Latorcai Csaba: 1956-os forradalom olyan pillanat, amely örökre összeköti a magyarokat (vasárnap.hu)
"Ez a nap a bátorság, a hősiesség és a szabadság iránti szüntelen vágy jelképévé vált" – mondta a Kdnp ügyvezető alelnöke, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden a Bács-Kiskun vármegyei Helvécián. Latorcai Csaba az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából tartott emlékünnepségen hangs
okt. 23
10:18
Az orosz-ukrán háború 973. napja – újabb pofon Zelenszkijnek: rokkantsági igazolásokba bukott bele a főügyésze (vg.hu)
Andrij Kosztyin ugyan hálás, de azért lemond.
okt. 23
10:21
Alvilági háború Mexikóban, egy hírhedt kartell berkein belül (Infostart)
A mexikói hadsereg hétfőn lelőtte a Joaquín Guzmán, más néven El Chapo (Köpcös) drogkereskedő által társalapított Sinaloa-kartell 19 feltételezett tagját Mexikóvárostól északnyugatra - közölte kedden a mexikói védelmi minisztérium.
okt. 23
10:21
Itt a pályázat, ami sokak szerint nagy fordulatot hozhat (Agroinform)
Öt éves, ökológiai gazdálkodást segítő új támogatási program indul 2025-ben. A gazdálkodók 2024. november 25. és 2024. december 23. között nyújthatják be kérelmeiket.
okt. 23
10:21
Sokan szinte azonnal állították hűtésről fűtésre a klímát idén ősszel (Portfolio)
Idén szinte összemosódott a hűtési szezon vége és fűtési időszak eleje Magyarországon, miután a hőmérséklet szélsőséges hullámzása miatt sok háztartás jóformán átmenet nélkül váltott hűtésről fűtésre.
okt. 23
10:21
Így néznek ki 30 év elteltével a Baywatch sztárjai — Galéria (Ripost)
A Baywatch szereplői beköltöztek a nézők nappalijába.
okt. 23
10:21
Kitálalt partneréről a Dancing with the Stars táncosa (BorsOnline)
Tóth Katica és WhisperTon az idei évad egyik legmeglepőbb párosa.
okt. 23
10:21
Idén 70-80 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban (Magyar Hírlap)
Az újonnan megkötött online szerződések éves átlagos díja a személygépkocsik esetében 33-35 ezer forint.
okt. 23
10:21
Zelenszkij: Németország fél Oroszországtól (Demokrata)
"Berlin nem támogatja Kijev NATO-tagságát, mert tart Moszkva reakciójától, de követni fogja Washington példáját."
okt. 23
10:21
Saylor, a Microstrategy vezérigazgatója 180 fokos fordulatot vett a Bitcoinhoz kapcsolódó álláspontjában? (BitcoinBázis)
A Microstrategy elnöke egy október 20-i interjúban azt mondta, hogy a bitcoinosoknak nem kell saját privát kulcsot tartaniuk, és bízniuk kell a kormányokban és a pénzügyi intézményekben, mivel ezek a hatóságok soha nem koboznák el a központosított tőzsdéken tartott Bitcoint. A hab a tortán az volt amikor hozzátette, hogy bárki, aki az államilag elr
okt. 23
10:21
Trumpék azzal vádolják a brit Munkáspártot, hogy beavatkozik az amerikai elnökválasztásba (Telex)
A brit Munkáspárt tagjai közül többen önkéntesként utaznak az Egyesült Államokba.
okt. 23
10:21
Gond van az egyik legismertebb fájdalomcsillapítóval - ez a baj vele (EgészségKalauz)
Kivonták a forgalomból az Algoflex egyik tételét.
okt. 23
10:21
Ezeket a színeket hordd idén ősszel! A legharmonikusabb színpárosítások (Bien)
Szürke, sötétkék, rozsda és burgundi dominálnak idén és mindegyikkel szuper összeállításokat viselhetünk. Válogatásunkban néhány egyszerű, de kényelmes és csinos utcai viseletet mutatunk az idei ősz színharmóniáival. Egyszerre meleg és semleges, hosszú és betűrt fazonokkal, kalappal és bokacsizmával – ahogy a laza városi viselethez illik.
okt. 23
10:24
Technológiai rés és növekedési szétválás (vg.hu)
2024 októberében a gazdasági kilátások a főbb régiókban eltérő képet mutatnak.
okt. 23
10:27
"Gábor tényleg nem könnyű ember" - Ördög Nóra nem akármit árult el Krausz Gáborról (Blikk)
A műsorvezető jól ismeri, kedveli Krausz Gábort, de nem rejti véka alá a véleményét róla, aki még az Ázsia Expressz döntőjében sem tudta higgadtan elfogadni, hogy második helyen futottak be.
okt. 23
10:27
Ütik a forintot, az ünnepnapon is zajlik a kereskedés (Portfolio)
Az október 23-i ünnepnap miatt a magyar tőzsdén ma nincsen kereskedés, a világ tőzsdéin azonban nem áll meg az élet, és a forint piacán is folyik a kereskedés. Szerdán mérsékelt forinterősödéssel indult a nap, a délelőtt folyamán azonban gyengülni kezdett a magyar fizetőeszköz az illikvid piacon.
okt. 23
10:27
Tragédia: lezuhant a hídról, majd életét vesztette egy férfi Magyarországon (Metropol)
Lesett a hídról, majd életét vesztette egy férfi Etyeken.
okt. 23
10:27
Követelik a kormánytól: küldjön fegyvert Ukrajnába – hogy embert ne kelljen (ATV)
A Momentum elnöke arról ír közösségi oldalán, hogy a dél-koreai kormány éppen felülvizsgálja a megfelelő számú személy küldésére vonatkozó tervet, beleértve hírszerző tiszteket.
okt. 23
10:27
A világűrből jött több ezer éve, megölte a császárt, már bizonyíték is van rá (Promotions)
Kína legendás uralkodójának veszte egy égi jövevényhez kapcsolódik.
okt. 23
10:27
Így teleltethető a pomelo (Agrofórum)
A pomelofa érett gyümölcsei akár egy kilogrammot is nyomhatnak. Formájuk gömbölyűtől kissé körte alakúig változik. Az enyhén kesernyés gyümölcs változatosan felhasználható, igazi C-vitamin bomba, tápanyagokban gazdag és alacsony kalóriatartalmú.
okt. 23
10:27
Ki is adta áron alul a vérplazmát? (3. rész) (Magyar Nemzet)
A Kúria jogerős ítéletével véget ért a feleségem elleni évek óta tartó rágalomhadjárat.
okt. 23
10:27
Dobrev Klára és Molnár Csaba kemény videóval üzent Putyinnak az Európai Parlament székhelyéről (Nyugati Fény)
A DK nem fehér zászlóval fogadna egy esetleges orosz agressziót – mondta Dobrev Klára.
okt. 23
10:27
Mikkelsen szerint a Közép-Európa Rally volt a legjobb aszfaltos versenye idén (Racing)
Andreas Mikkelsen nem zárt túl jó hétvégét a Közép-Európa Rallyn, ennek ellenére sikerült pozitív hangulatban befejeznie a versenyt.
okt. 23
10:27
Brahiból keverhették magukat bajba a terrorelhárítók által elkapott fiatalok, akikre az amerikaiak figyeltek fel (Telex)
Egyelőre nem tudni, mi motiválta azt a társaságot, amelyiknek az egyik tagját alkotmányos rend elleni szervezkedéssel gyanúsítják, de nem fajsúlyos figurák.
okt. 23
10:27
Folytatódik a csörte Hosszú Katinka és az exe között, így vágott vissza Shane Tusupnak az úszónő férje (Sassy)
Még mindig forrnak az indulatok, nem csitult a vita.
okt. 23
10:27
Orbán Viktor: Itt nem törnek át, nem hagyjuk, hogy újra bábállamot csináljanak Magyarországból (Visszanézhető +fotógaléria) (vasárnap.hu)
"Hogy egyszer és mindenkorra minden bábkormány és birodalom megértse, és soha többé ne felejthesse el, megcsináltuk a világtörténelem legfényesebb szabadságharcát. Egy életre megtanítottuk nekik, hogy ne bántsd a magyart!" – fogalmazott Orbán Viktor a Millenárison elhangzott ünnepi beszédében. Szerdán 10.30-kor, a Millenáris Parkban kezdődő hivatal
okt. 23
10:29
Ünnepi hűségeskü Magyar Péternek a Momentum kutatójától (Magyar Nemzet)
A dollárbaloldalhoz köthető szakértő készített közvélemény-kutatást, mérése alapján a teljes népességben három százalék a Fidesz előnye.
okt. 23
10:33
Tetten értek egy francia képviselőt kábítószervásárlás közben (Infostart)
Egy francia parlamenti képviselő kedden elismerte, hogy tetten érték kábítószervásárlás közben. Az eset heves politikai vitát váltott ki.
okt. 23
10:33
Norris, McLaren: Az FIA csak kapkod és tippelget az ítélkezés során (m4sport.hu)
Hasraütésszerűen és elhamarkodva dönt az FIA a kétes esetek elbírálásakor – véli Lando Norris. Főnöke hiányolta a verseny utáni tárgyalás lehetőségét. Egy módjuk lenne a büntetésük felülvizsgálatára, de
okt. 23
10:33
Több ezer külföldi katona léphet be az oroszok oldalán a háborúba (Magyar Hírlap)
Már a NATO is tapogatózik az ügyben.
okt. 23
10:33
Bayer Zsolt: Az ünnepre (Magyar Nemzet)
Ülj le, és hallgasd meg.
okt. 23
10:33
Tombolnak a republikánusok – Biden azt követeli: "zárják be Trumpot!" (AC News)
Joe Biden elnök New Hampshire államban egy rendezvényen azt mondta Trumpról: "Zárják be".
okt. 23
10:33
Drasztikusan megemelkedtek a gombamérgezések az egész ország területén (EgészségKalauz)
Fontos, hogy az étkezésre szánt gombákat gombaszakértő vizsgálja meg!

Keresés