2024. október 25. péntek

okt. 25
10:21
Jelölések a műanyag csomagolásokon: melyik műanyagot lehet melegíteni, újratölteni, és melyik veszélyes? (EgészségKalauz)
Mindenképpen kerüljük el a 3-as, a 6-os és a 7-es számmal ellátott műanyagokat élelmiszerek csomagolásaként!
okt. 25
10:21
Első olimpiai bajnok bokszolónk a ringben vett elégtételt Trianonért (kultura.hu)
Harminc éve, 1994. október 25-én halt meg Kocsis Antal ökölvívó, aki az 1928-as amszterdami olimpián a francia Armand Apell legyőzésével a magyar ökölvívó sport első olimpiai bajnoka lett. Győzemle után az öltözőben a Nemzeti Sport beszámolója szerint könnyeivel küszködve ezt írta egy papírlapra: „A trianoni békeszerződésért... Éljen Magyarország!
okt. 25
10:21
Bevált módszerek az inhalálásra, ha nehezen megy a levegővétel (Bien)
A meghűléses betegségek idején talán az egyik legkínzóbb tünet, hogy hiába próbálunk levegőt venni, nem akar sikerülni. Valóban kellemetlen, de először is legyünk hálásak érte, mert azt jelenti, hogy a szervezet már észlelte a behatolókat, és védekező üzemmódra kapcsolt. Tekintsük ezt figyelmeztetésnek és segítsünk tudatosan a testnek.
okt. 25
10:23
Európa erős munkaerőpiaca komoly változások előtt áll (vg.hu)
Jelenleg alig tizenegymillió a munkanélküliek létszáma az eurózónában a munkaerő-felhalmozás miatt.
okt. 25
10:23
Nem gondoltuk volna: Feldarabolják a NER-propagandát (Nyugati Fény)
Nem vész el, csak átalakul.
okt. 25
10:27
Eddig 28 vállalkozó pályázott a 28 milliárd forintra (Piac és Profit)
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) november elején induló pályázatával ösztönzi a hazai elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását. A támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk a ma még kevésbé ellátott járásokban - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
okt. 25
10:27
Lemondta a kormány a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum ülését (Infostart)
A miniszterelnökség szerint nem kellett volna az egyeztetés előtt a sajtóhoz fordulni.
okt. 25
10:27
Továbbjut a Fradi az Európa-ligában? (Blikk)
Csütörtök este jó játékkal megszerezte első pontjait a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-ligában. A Fradi hazai pályán 1-0-ra legyőzte a francia OGC Nice-t. A magyar bajnok két vesztes meccs után tudott nyerni, és topligás rivális ellen szerzett értékes három pontot, a kapott gól nélküli meccsén. Van értelme már a számolgatásnak?
okt. 25
10:27
Fontos figyelmeztetést küldött az MVM, minden ügyfelet érint (Portfolio)
Az MVM Next korábbi, csak áram- és csak gázügyintézésre alkalmas online felületei és applikációi már nem lesznek elérhetők, ugyanis november 4-étől egyetlen, közös digitális felületen és applikációban intézhetik minden, már elektronikusan intézhető ügyüket az MVM Next érintett ügyfelei - áll a vállalat közleményében.
okt. 25
10:27
Felelős döntés: ezért ne maradjon el az őszi lemosó permetezés (Agroinform)
Ne felejtsük el a fertőzött ágak, gyümölcsmúmiák eltávolítását sem!
okt. 25
10:27
A legnagyobb francia országúti kerékpáros versenyek 2026-tól az M4 Sporton (m4sport.hu)
Hosszú távú, történelmi megállapodást kötött az MTVA és az EBU az ASO-val, így 2026 és 2030 között többek között a férfi és a női Tour de France, valamint a Párizs-Roubaix is látható lesz a közmédia sportcsatornáján.
okt. 25
10:27
Üzemanyag: bejelentették a szombati árakat – ennyiért lehet tankolni Magyarországon (vg.hu)
Ellentétes folyamatok jellemzik a magyarországi üzemanyagpiacot.
okt. 25
10:27
"Úgyis meg fog épülni" – tesznek a Kúria döntésére, és folytatják a balatonföldvári kikötő építését (SzMo)
Láthatóan senkit nem érdekel, hogy nincs engedély a strand közepén épülő kikötőre. A fideszes polgármester biztos abban, hogy ott rövidesen vitorlások állhatnak majd.
okt. 25
10:27
Játékokat árverez a NAV, kedvezményes karácsonyi börze van a vámhivatalnál (Promotions)
A NAV online árverésén három napig olcsón lehet hozzájutni a karácsonyi ajándéknak szánt játékokhoz.
okt. 25
10:27
J. D. Vance Magyarország oldalára állt (Magyar Hírlap)
Szeretik az amerikai vezetők a mellüket verni Trump alelnökjelöltje szerint, de rosszul kezelik a háborút.
okt. 25
10:27
Mikorra várható döntés Magyar Péter mentelmi jogáról? (Demokrata)
Minden mentelmi ügy jelentéstevőjét a pártcsoportok rotációs alapon választják.
okt. 25
10:27
Sírhelyen eldőlt gyertyák lángolnak, temetői szemetesek gyulladnak ki, érdemes vigyázni! (Magyar Nemzet)
Ahhoz, hogy méltó módon emlékezhessünk meg, előzzük meg a tüzeket a temetőben és otthon is.
okt. 25
10:27
Élő fedélzeti kamerán lehet követni Csomós Mixiék bajnoki címért folytatott csatáját a Zemplén Rallyn (Racing)
Csomóa Mixi és Nagy Attila az ORB első helyéről várhatja a Zemplén Rallyt, a bajnoki címért folyó csatát pedig élőben lehet követni a páros Skodájának fedélzeti kameráján.
okt. 25
10:27
106 jelölt, 106 potenciális hiba – eddigi legnehezebb feladata előtt áll Magyar Péter (Telex)
Megpályáztatják "a jövő hazaszerető vezetőit", a Tisza Párt 106 választókerületi jelöltjét. Az új szereplők színrelépésével kikerülhet Magyar kezéből az irányítás, és megsokszorozódhat a hibalehetőség. A jelöltállításnál a fideszes propagandagépezet és a trójai falovak mellett a többi ellenzéki párttal is szembekerül a Tisza.
okt. 25
10:27
Fenntarthatóság a pályán és azon kívül: Az Ausztrál Open hivatalos partnere lett a Waterdrop (Öko-drive)
A waterdrop a világ egyik legnevesebb teniszversenyével és a „Summer of Tennis” eseménysorozattal való együttműködés révén bizonyítja elkötelezettségét a teniszsport iránt, és bemutatja exkluzív Player kulacsát.
okt. 25
10:29
Nagy Márton a jogszabályok betartására kérte a Booking képviselőit (Magyar Nemzet)
Az a gyakorlat, hogy a szállások késve jutnak a nekik járó pénzekhez, a kormánynak elfogadhatatlan.
okt. 25
10:29
Schmidt Mária: A Nyugatnak nem volt érdeke, hogy győzzön a magyar forradalom (Telex)
A Terror Háza Múzeum főigazgatója a 48 perc című műsorban beszélt 1956 emlékezetéről, Trumpról és Kamala Harrisről, és az EU vízióiról.
okt. 25
10:33
Időjárás: kettészakad az ország pénteken, a hétvégét illetően viszont derűlátók lehetünk (Portfolio)
Kettévált az ország időjárási szempontból: míg Magyarország keleti kétharmadán általában a napsütés a jellemző, a Kárpát-medencét uraló anticiklon peremén, Nyugat-Magyarországon felhős időre lehet számítani pénteken, és eső is előfordulhat – áll a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzésében.
okt. 25
10:33
Ellentétes irányba mozdulnak a hétvégén az üzemanyagárak! (Autónavigátor)
Szombaton ismét módosul az üzemanyagok nagykereskedelmi ára. Ezúttal a 95-ös benzinért 2 forinttal kevesebbet, míg a gázolajért ugyanennyivel többet kell
okt. 25
10:33
Ez volt Diana életének legrosszabb napja: borzalmas, mit mondott a hercegné arról a bizonyos eseményről (Femcafe)
Sokan úgy gondolták, hogy Károly volt nejének élete egyik legszebb eseménye volt az a bizonyos nap, amit Diana később aztán sosem tudott kiverni a fejéből, és nem a megfelelő okokból kifolyólag.
okt. 25
10:33
Mit tehet az MNB a zöld átállásért? – 5. rész: Zöldkötvények a környezeti fenntarthatóság szolgálatában (vg.hu)
Ahogy az élet más területein, úgy a pénzügyi szektorban is fokozódik a klímaváltozás elleni küzdelem.
okt. 25
10:33
Így mentette meg a kutyája az eltűnt túrázót (Travelo)
A férjét viszont már nem tudta megóvni a hűséges állat.
okt. 25
10:33
Ez az oka annak, hogy egyre sósabb a Balaton (Magyar Hírlap)
Meglepő módon egy háztartási gép lehet a felelős.
okt. 25
10:33
Saját fizetését megemelte, a ferencvárosiakra sarcokat vetett ki (Demokrata)
Úgy tűnik, Baranyi Kisztina minidiktatúrájában a lakosság húzza a rövidebbet.
okt. 25
10:33
Magyarázkodik a Tisza, de megszavazták Brüsszelben a migrációs paktumot (Magyar Nemzet)
Költségvetési ügyekben szavaztak a héten az európai parlamenti képviselők Brüsszelben.
okt. 25
10:33
Soha annyi bevételt nem generált még a Solana hálózata, mint szerdán (BitcoinBázis)
Új csúcsot állított fel a Solana a hálózati bevétel tekintetében. Október 23-án a blokklánc 8,7 millió dollárnyi bevételt generált a hálózati tevékenységből. Egy nappal korábban ez a szám 8 millió dollár volt. A rekorddöntésről a Blockworks Research adatelemzési vezetője, Dan Smith számolt be. A bevétel egyébként az alapdíjak, a prioritási díjak, v
okt. 25
10:33
Fémszilánkok a Coca-Cola italokban, a Fantát itthon már visszahívták (AC News)
A Coca-Cola 28 millió palackot hív vissza. Kérdés, hogy hol fogják megsemmisíteni őket, és mennyi jutott belőle itthonra.
okt. 25
10:35
A lett központi bank elnöke nem javasol túl nagy kamatcsökkentést (Portfolio)
A lett jegybank elnöke, aki az EKB Kormányzótanácsának a tagja is - szerint alappályán nem kellene a kamatokat az egyensúlyi (semleges) szint alá csökkenteni. Elsősorban azért, mert a bérek és szolgáltatások növekedési üteme továbbra is magas.
okt. 25
10:35
Frissen a nyomdából: Orbán Viktor megmutatta a nemzeti konzultációs ívet (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök jelezte, amiben a magyarok egyetértenek, azt Magyarország megcsinálja.
okt. 25
10:39
Kiderült, miért halt meg A sebhelyesarcú legendás színésze (Blikk)
Ángel Salazar, az 1983-as A sebhelyesarcú című film emlékezetes karakterének, Chi Chi-nek megformálója két hónappal ezelőtt, 68 éves korában hunyt el. A közkedvelt kubai-amerikai színész és stand-up komikusra holtan találtak rá egy barátjának otthonában, de halálának pontos okáról és részleteiről akkor nem osztottak meg részleteket. Most kiderült,
okt. 25
10:39
Elképesztő mélypontra zuhant a forint (ATV)
Péntek reggel 404 forint fölé drágult az euró.
okt. 25
10:39
Most derült ki Máté Péterről, meghökkentő körülmények között élt már befutott sztárként (Promotions)
Régen máshogy nézett ki a megbecsültség.
okt. 25
10:39
Baloldali összeborulás jön? (Demokrata)
Magyar Péter felbukkanása földrengést okozott a baloldalon, mára jól látható, hogy megjelenése nem a Fidesznek ártott.
okt. 25
10:39
Európa leghíresebb templomában fizetőssé tennék a belépést (Növekedés)
Alig néhány héttel a 2019-es tűzvész után újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyház újranyitása előtt a francia kormány csütörtökön felvetette, hogy belépődíjat kellene szedni a katedrálisba látogató turistáktól, újjáélesztve ezzel a vallási örökség finanszírozásáról szóló vitát. A katolikus egyház nem támogatja az elképzelést.
okt. 25
10:39
Holnap változik az üzemanyagok ára (Magyar Nemzet)
A benzin olcsóbb, a gázolaj drágább lesz.
okt. 25
10:39
Siketlimpiai bajnok édesapja miatt tanul audiológusnak a Fradi 18 éves jégkorongozója (Sportal)
Mártonffy Máté, a Ferencváros új szerzeménye gólt ütött a hét végén a litván Energija Elektrenainak a Kontinentális Kupában. A jégkorongozóval készített interjúból az is kiderül, miért különleges ez a találat.
okt. 25
10:45
Saját magukat buktatták le a cégek (Piac és Profit)
Az autópályák kamerarendszerei mindent látnak, és könnyen cáfolták a céges útnyilvántartás hamis adatait. A NAV ellenőrei feltárták az eltéréseket, a cégek befizették az elmaradt áfát.
okt. 25
10:45
Könnyebb lesz nyomon követni a gáz- és villanyszámlákat (Infostart)
Az MVM Next egyetemes szolgáltatásában minden ügy közös online felületen lesz intézhető november 4-étől.
okt. 25
10:45
17 nőt lemészárolt, 30 másikat megerőszakolt a hentespék! Elmenekült áldozata leplezte le az elmebeteget (Blikk)
Cikksorozatunk a világ legrettegettebb sorozatgyilkosainak történetét tárja fel, bemutatva szörnyű tetteiket, a mögöttük húzódó motivációkat és a hozzájuk kapcsolódó nyomozásokat. Ezúttal Robert Hansenről, az alaszkai hentespék hátborzongató tetteibe pillantunk bele, aki az 1970-es évektől több mint egy évtizeden át rettegésben tartotta Anchorage k
okt. 25
10:45
Megható történetet mesélt Soltész Rezső (Metropol)
Az örökifjú énekes már most a karácsonyra hangolódik. Soltész Rezső megható gyerekkori történetet mesélt a szeretet ünnepéről.
okt. 25
10:45
Orbán Viktor nagy bejelentést tett: itt vannak a részletek (Metropol)
A miniszterelnök a közösségi oldalán tudatta a nagy hírt.
okt. 25
10:45
Megérkeztek a szeptemberi foglalkoztatottsági adatok (Behaviour)
2024 szeptemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 699 ezerre csökkent – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).   Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az adatok kapcsán kifejtette, hogy az előző évhez képest a foglalkoztatottak számában
okt. 25
10:45
Czomba Sándor: továbbra is magas a hazai foglalkoztatottság (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 szeptemberében mintegy 4 millió 699 ezer főt ért el a foglalkoztatottak száma.
okt. 25
10:45
Pascal Jansen: nagyszerű este volt (HírTV)
A győzelem és a riválisok eredményei miatt is nagyszerű estének nevezte Pascal Jansen, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője a Nice felett aratott csütörtöki 1-0-s sikert az Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában.
okt. 25
10:45
Változás jön, gyorsan le kell tölteni az MVM Next alkalmazást (vg.hu)
Megszűnik az MVM Next elavult online felülete és appja.

Keresés