2024. október 25. péntek

okt. 25
18:39
Nem adta be a derekát a Tisza Párt, ismét kihagyták a fővárosi egyeztetést (ATV)
A Tisza Párt frakciója nem vett részt a pénteki fővárosi frakcióközi egyeztetésen.
okt. 25
18:39
"Megpuccsoltak" – Tetű módnak nevezte, majd elhagyta a győztes ellenzéki csapatot az érdi LMP-s politikus, mert nem őt választották újra alpolgármesternek (SzMo)
A szavazás után azt írta Tetlák Örs: "Úgy látszik, itt más szempontok kerültek előtérbe: tort ül a vörös polip".
okt. 25
18:39
Rendkívüli bejelentés: akinek ilyen tévéje van, most nagyon boldog lesz (Promotions)
Ha neked ilyen tévéd van otthon, most nagyon fogsz örülni.
okt. 25
18:45
Kidőlt a forint (Privátbankár)
Nem látszik a vége az esésnek.
okt. 25
18:45
Horvátország kihúzta a gyufát Magyarországnál (Infostart)
Berendelték Horvátország nagykövetét pénteken a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ivan Anusic horvát védelmi miniszter közelmúltbeli kijelentései miatt.
okt. 25
18:45
Kiderült, ki termelte a legtöbb gázt Európában (Portfolio)
Románia volt 2024 második negyedévében az Európai Unió legnagyobb gáztermelője – derül ki az Európai Unió legfrissebb gázpiaci jelentéséből.
okt. 25
18:45
A Zsivótzky-program szerződéseit vizsgálja a rendőrség, hűtlen kezelésre gyanakodnak (SzMo)
Rendőrségi vizsgálat indult, miután nyilvánosságra kerültek a szerződések és a program vezetőjének fiához köthető kifizetések.
okt. 25
18:45
Putyin: A harctéri realitásokból kell kiindulni bármilyen "rendezésnél" (Növekedés)
Oroszország kész észszerű kompromisszumokra az ukrajnai rendezés érdekében, de érdemi tárgyalások nem folynak - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök pénteken a Rosszija 1 televíziós csatornának.
okt. 25
18:45
Cbam-kötelezettség: fel vannak készülve az importőrök az október 31-i határidőre? (Üzletem)
A Cbam-köteles termékek importőreinek előírt negyedéves jelentésben már a tényleges beágyazott kibocsátási adatokat kell benyújtaniuk. Vajon fel vannak készülve az október 31-i határidőre? Hogyan kell összeállítani egy ilyen jelentést, illetve mit kell tenni, ha nem állnak rendelkezésre a jelentéstételhez szükséges adatok?
okt. 25
18:45
A gödöllői polgármester bizalmasának magatartásával volt baj, ezért fordultak szembe Gémesivel a képviselői (Telex)
Megszólalt az a kilenc képviselő, akiket a polgármester puccsal vádol, miután őt megkerülve leváltották a kabinetfőnökét. Helyreállhat-e a bizalom a testületben? Gémesi a Telexnek azt válaszolta: a munka fog helyreállni.
okt. 25
18:45
A szemöldökforma, ami már kifejezetten kínos lesz 2025-ben - erre cseréld le! (InStyle)
Egy korszak bizony lezárul, búcsút intünk ennek a formának, de semmi ok a panaszra, ugyanis igazán fantasztikus szemöldöktrendek jönnek helyette!
okt. 25
18:51
Vonzerő és csábítás: fotóművészeti asszociációk egy autómodellre (Kreatív Online)
Mi a közös egy autóstopposban, egy melankolikus lányban, egy földönkívüli párban és egy ötvenen túli vidám asszonytrióban? Mindannyian olyan fotográfiák főszereplői, amelyeket a Peugeot 3008-as modellje inspirált.
okt. 25
18:51
Kétszer annyi helyi adót kell fizetnie a gödi akkugyárnak 2025-től (Adózóna)
Megszavazta a Pest Vármegyei Közgyűlés, hogy 1 százalékról 2 százalékra emeljék a Samsung gödi akkumulátorgyárának iparűzésiadó-terhelését – jelentette be Facebook-oldalán Cseresznyés Csilla, a Momentum vármegyei képviselője. A döntés nyomán a közgyűlést vezető Szabó István elnök feladata lesz, hogy kidolgozza a pontos javaslatot, amivel duplájára
okt. 25
18:51
Számos állatfaj tűnt el hazánkból – van remény a visszatérésükre? (Agroinform)
És mi áll ezeknek a fajoknak az eltűnése mögött?
okt. 25
18:51
Lukasenko szerint háborúhoz vezetne, ha Oroszország megpróbálná bekebelezni Belaruszt (SzMo)
A belarusz diktátor szerint az Unióállam nem jelenthet politikai egyesülést, bár országának gazdasága erősen függ Oroszországtól.
okt. 25
18:51
Solana vs. XRP vs. Xyzverse: Melyik kriptó fog jobban teljesíteni? Ezt gondolják a szakértők (BitcoinBázis)
Mivel a kriptopénzek piaca állandó változásban van, a digitális eszközök között óriási verseny zajlik a piaci részesedés megszerzéséért. Az olyan tokenek, mint a Solana és az XRP már megalapozták jelenlétüket, de most feltörekvő csillagok lépnek be a csatába. A befektetők alig várják, hogy megtudják, mely kriptovaluták hozhatnak jelentős nyereséget
okt. 25
18:51
Decemberben ismét Budapest-en gyűlnek össze a klímaszakértők (Öko-drive)
Immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a régió egyik legjelentősebb fenntarthatósági rendezvénye, a Budapest Climate Summit, amely idén december 2-án várja a résztvevőket.
okt. 25
18:51
Sose találnád ki, melyik generáció választaná inkább a szerelmet, mint a pénzt (Bien)
Aaron Ben-Ze'ev, a szerelem és érzelmek szakértője, már több cikket is publikált a szerelem és a pénz kapcsolatáról. Egyik legutóbbi írásában, ami a Psychology Today-en jelent meg, megosztotta gondolatait a pénz és a romantika kapcsolatáról. Ezúttal azt boncolgatta, vajon a különböző generációk közül ki választaná inkább a szerelmet a pénz helyett
okt. 25
18:57
Az ukrán elnök drámai bejelentést tett a koreai katonákról (Infostart)
Az ukrán hírszerzés értesülései szerint Oroszország október 27-28-án küldi harcba az első észak-koreai katonai egységeket - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közösségi oldalakon.
okt. 25
18:57
Tőzsdezárás: vegyesen teljesítettek ma a papírok, az OTP húzta az egész mezőnyt (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 548,49 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 74 263,78 ponton zárt pénteken.
okt. 25
18:57
"Minősíthetetlen Tiktok videók" Táncoló alpolgármester botrányától hangos a magyar város (ATV)
Gödöllő mindeddig békés településnek látszott, ám a város polgármesteri hivatala a héten botránytól volt hangos.
okt. 25
18:57
Egymillió dollárért lehet falra ragasztott banánt venni egy New York-i aukción (SzMo)
A nagy port kavart alkotást korábban 120 ezer dollárért vásárolták meg. Most tízszeres áron kelhet el a koncepció.
okt. 25
19:03
"Életem végééig vezekelni fogok a bocsánatukért!" – Hujber Feri sírva vallott a gyerekeiről és a múltjáról: Berki Mazsi párja nem tudta sajnálni (Blikk)
Köztudott, hogy Hujber Feri viharos éveket tudhat maga mögött, de elmondása szerint mára teljesen másképp éli az életét. A színész a Nyerő Párosban sírta el magát, amikor szóba kerültek az exe és a válása. Kijelentette: élete végégig a fiai bocsánatáért fog harcolni. Berki Mazsi párja szerint azonban Hujber összevissza beszélt, így őt nem hatotta m
okt. 25
19:03
Ön szerint milyen legyen a Nagykörút? Társadalmi egyeztetést indít a Bkk (Blikk)
Fejlesztené a budapesti Nagykörútnak a Nyugati pályaudvar és a Boráros tér közötti részét a BKK. Ezzel kapcsolatban várják a budapestiek észrevételeit, társadalmi egyeztetést indítanak a témában. A cél, hogy XXI. századi emblematikus főútként szülessen újjá a Nagykörút. A kérdőívet november 31-ig lehet kitölteni, többek közt a társaság weboldalán.
okt. 25
19:03
Mit kezdhetnek az állattartók a gyapjúval? (Agroinform)
Akár pelletált szerves trágyaként is felhasználható.
okt. 25
19:03
Háború: A Hezbollah alagútrendszerét bombázták az izraeliek (Növekedés)
Elesett csütörtök éjjel öt izraeli tartalékos katona Dél-Libanonban – jelentette az izraeli hadsereg pénteken.
okt. 25
19:03
Ezt nem láttuk jönni: Szentkirályi Alexandra megfúrta a budapesti olimpiarendezést (Nyugati Fény)
Meglepő fordulat.
okt. 25
19:03
Ezeket a vonatokat és autóbuszjáratokat érinti a hétvégi óraátállítás (Autószektor)
Tájékoztatásuk szerint a MÁV-HÉV járatainak közlekedését az óraigazítás nem érinti. Azt írták, a belföldi vasúti forgalomban a szombatról vasárnapra virradó éjszakán egyes vonatok a nyári időszámítás szerint, néhány vonat pedig már a téli időszámítás szerint közlekedik, ennek megfelelően ezek indulásnál megvárják az óraigazítást. Az óraátállítás b
okt. 25
19:03
Fantasztikus utazásra hív a Fanta Tim Burton új filmje nyomán (Digital Hungary)
Tim Burton klasszikusának folytatása idén ősszel a magyar filmnézőket is levette a lábáról. A Deetz család rémisztően izgalmas sztoriját a két ikonikus márka, a Warner Bros. és a Fanta együttműködésének köszönhetően nemcsak a filmvásznon élvezhetik a rajongók: az Afterlife Train Experience október 19-én nyílt Madridban. A hátborzongató szabadulószo
okt. 25
19:03
Megkezdődött a dámvadászat Békésben (Gyulatelevízió)
A csúcsragadozónak számító sakálok az elmúlt években óriási kárt okoztak a nagyvad vadállományban országosan és Békésben is, hívta fel a figyelmet pénteken Hrabovszki János, a Békés vármegyei Vadászkamara elnöke. A sakálgyérítés mellett megkezdődött a térség legjellemzőbb nagyvadja, a dámszarvas vadászata is. Gyulavári határában pénteken került ter
okt. 25
19:09
Artériás vérzés és koponyacsont a Fradi-meccsen - megszólalt Zacher Gábor (Infostart)
A Ferencváros csütörtökön Európa-liga-mérkőzésén a 19. percében ijesztő jelenet zajlott le. Sofiane Diop saját csapattársával fejelt össze, ami után hosszasan ápolták. Kirendelt orvosként Zacher Gábor sietett a segítségére.
okt. 25
19:09
Megható gesztus: a családja autóját ajándékozta oda egy mentős a kómában lévő fiú édesanyjának (SzMo)
"Amikor megláttam a felajánlást, azt hittem, káprázik a szemem" - vallotta be az asszony, aki egyedül neveli két gyermekét.
okt. 25
19:09
Feltörték Trump kampánystábjának levelezését az iráni hekkerek, és házalni kezdtek vele (Telex)
Egy honlapon már meg is jelentek az ellopott anyagok.
okt. 25
19:15
Gyerekkel a hátán repesztett a rolleres az autók között (AC News)
Az autós fedélzeti kamerák elterjedése után már semmin nem lepődünk meg. Azaz mégis. Budaörsön valaki gyerekkel a hátán száguldott az autók között, közel 50 kilométeres sebességgel...
okt. 25
19:21
Tűzforró tartalom az ókorból: döbbenetes, mi került elő a vulkánkitörés sújtotta Pompejiből (Blikk)
Egészen szokatlan felfedezésre bukkantak az ókori Pompeji romjainál: egy apró házat erotikus freskók díszítenek. A kor élénk szexuális fantáziái pedig a képeken is visszaköszönnek: találtak például ágyon fekvő szatírt és nimfát ábrázoló képet.
okt. 25
19:21
Németországnak már nem kell, Ukrajnába küldik a leselejtezett fegyvereket (Infostart)
A német Rheinmetall fegyveripari konszern újabb 20 darab Marder típusú lövészpáncélost adott át Ukrajnának.
okt. 25
19:21
Műveltségi kvíz: Te tudod, mit ünneplünk Magyarországon ezeken a napokon, vagy csak úgy teszel, mintha tudnád? (Glamour)
A piros betűs ünnepeken a legtöbb ember annak örül igazán, hogy nincs iskola vagy nem kell dolgozni, és elmennek kirándulni, összejönnek a családdal, esetleg részt vesznek valamilyen ünnepi rendezvényen. A mindennapokban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, amit az iskolás éveink alatt megtanultunk, hogy pontosan mit is ünneplünk ezeken a napoko
okt. 25
19:21
400 kilométer hatótávolságú hibrid akkumulátort mutatott be a CATL (Tiszta Jövő)
Bemutatta első olyan hibrid autókra tervezett akkumulátorát a CATL, amely egyetlen elektromos töltéssel 400 kilométeres utazást tesz lehetővé.
okt. 25
19:21
Pokoli, ami a nagy piramis mélyén mozog, érik a hatalmas bejelentés (Promotions)
Nagy felfedezést tettek a tudósok a maja piramisoknál, az egész történelmünkre kihatással lehet.
okt. 25
19:21
Vincze Máté: A 21. században felértékelődnek a néphagyományok (Demokrata)
"Kisebb csoportok és közösségek identitása adja a magyar identitást; más népekével egyesülve lesz belőle európai identitás."
okt. 25
19:21
Satoshi korabeli Bitcoin tárca mozdult meg (BitcoinBázis)
Mindig izgalmas látni, amikor egy ősrégi Bitcoin bálna megmozdul és hosszú évek óta őrizgetett coinjait megmozdítja. Lehet találgatni, hogy ki lehet mögötte és éppen mi vezette a lépésre. Most megint van egy ilyen kis sztori. Egy olyan Bitcoin bálna, aki még 2009-ben szerezte coinjait, most megmozdult és ennyi év után eladja a BTC-t. Az Arkham
okt. 25
19:21
Alig utazik Sulyok Tamás, Európát még el sem hagyta köztársasági elnökként (Telex)
Amikor repülőre száll, csak a honvédségi gépet használja.
okt. 25
19:27
Szörnyen megviselte Till Attila feleségét a férje alkoholizmusa: "Miért egy olyan pasi lett az életem szerelme, aki iszik?" (Blikk)
Till Attila nem egyszer vallott arról, hogy régebben súlyos alkoholproblémákkal küzdött. Fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a függőséget nem szabad bagatellizálni, mert szerinte sokan ezt teszik. A műsorvezető elárulta, hogyan reagált a felesége arra, hogy ő mennyire szeret inni, miközben Krisztina antialkoholista.
okt. 25
19:27
Itt egy piros telefon - Megalázó módon becsapták a gyermekotthon lakóit (ATV)
Azonnali segélyvonalat ígértek bántalmazás esetére.
okt. 25
19:27
Ezzel az egyszerű trükkel évekkel meghosszabbíthatod a telefonod élettartamát (Pénzcentrum)
A technológiai ipar egyre inkább szembesül a fenntarthatóság kihívásaival, különös tekintettel a szoftverek és hardverek környezeti hatásaira. Ez a tendencia nemcsak a gyártókat, hanem a felhasználókat is érinti, akik gyakran kénytelenek új készülékeket vásárolni a régebbiek támogatásának megszűnése miatt.
okt. 25
19:27
A mellrák hónapján a világ rózsaszínbe borul, az én szívem viszont feketébe (WMN)
Október minden évben rózsaszínbe borul, amikor a világ összefog, hogy felhívja a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre. Ez az a hónap, amikor ösztönözzük egymást az önvizsgálatra, a korai felismerés fontosságára és a rendszeres szűrésekre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint minden nyolcadik nőnél diagnosztizálnak mellrákot élete so
okt. 25
19:27
Kalászos gabona a változás tükrében (Magyar Mezőgazdaság)
Ugyan a szokásos visegrádi helyszín helyett Lillafüreden tartotta a Sumi Agro Hungary Kft. a hagyományos, immár huszonkettedik Kalászos Gabona Fórumát, a szakmai tartalom, az személyes információk így is sok gazdát vonzott a rendezvényre.
okt. 25
19:27
Von der Leyen: Szerbia közel áll az uniós tagsághoz (Telex)
2014 óta a csatlakozáshoz szükséges 35 tárgyalási fejezetből huszonkettőt nyitottak meg.
okt. 25
19:33
Halott művésszel beszélgetett a műműsorvezető a rádióban, kitört a botrány (Infostart)
Egy lengyel rádióállomás először elbocsátotta újságíróit, majd ezen a héten mesterséges intelligenciával generált "műsorvezetőkkel" indította újra műsorát – számol be a hírről a CNN.
okt. 25
19:33
Műsorváltozást jelentett be hétvégére az Rtl, itt vannak a részletek (SzMo)
A módosítás érinti a Sztárboxot, az X-Faktort, és a késő esti filmeket is.

Keresés