2024. október 26. szombat

okt. 26
10:29
Győrfi Pál az új ügyeleti rendszerről: az orvosok sikeresen és zökkenőmentesen végzik munkájukat (Magyar Nemzet)
A betegeknek már nem kell a kerülethatárokat figyelembe venniük, így bármely ügyeleti telephelyre bemehetnek, ahol megfelelő ellátást kaphatnak.
okt. 26
10:31
Még több cég pályázhat zöldautó-támogatásra (Magyar Nemzet)
Mostanáig csaknem négyezer cégtől érkezett be támogatási igény összesen több mint 18 milliárd forintra.
okt. 26
10:33
A belügyminiszter szerint véget ért a rendőrháború és megállították az illegális migrációt (vg.hu)
Az elmúlt év legnagyobb sikerének nevezte ezeket.
okt. 26
10:33
Így előzhető meg a vastagbélrák (Magyar Hírlap)
A kutatás 77 659 résztvevő bevonásával készült.
okt. 26
10:33
Időjárás: 24 fok is lehet vasárnap (Növekedés)
Szép, őszies idővel búcsúzik október utolsó hétvégéje.
okt. 26
10:33
Csomós Mixiék kiestek a Zemplén Rallyn, Velenczeiék továbbra is vezetnek (Racing)
Hatalmas dráma történt a Zemplén Rally harmadik szakaszán, ugyanis a verseny második helyén álló és az ORB pontversenyét vezető Csomós Mixiék nagyot estek. A versenyt továbbra is Velenczei Ádámék vezetik, akik közel kerültek a bajnoki címhez is.
okt. 26
10:33
A Santos FC jó úton halad az élvonalba való visszatérés felé (Büntető.com)
Tavaly év végén általános meglepetésre a Santos FC története során először kiesett a brazil országos bajnokság első osztályából. Pelé és Neymar egykori nevelőcsapata a hányatott szezon végén képtelen volt kiharcolni a bennmaradást, így 2024-ben csak a másodosztályban állhatott rajthoz. A fekete-fehérek látszólag kiheverték a sokkot, ugyanis a másod
okt. 26
10:39
Tovább alkudozik Kína és az unió a villanyautók vámjáról (Infostart)
Az Európai Unió és Kína megállapodott, hogy további technikai egyeztetéseket folytatnak a Kínában gyártott elektromos járművekre kivetendő vámok lehetséges alternatíváiról. A tárgyalások célja, hogy egyenlő versenyfeltételeket teremtsenek a két fél között az autópar területén.
okt. 26
10:39
A török kávétól Bartókig – A magyar–török kulturális évad ünnepe a közmédia csatornáin (hirado.hu)
Tavaly decemberben kezdődött az egy éven át tartó magyar-török kulturális évad, amelynek részeként tematikus műsorkínálattal jelentkezik a közmédia a Török Köztársaság kikiáltásának napján, október 29-én. A török közszolgálati média a magyar nemzeti ünnepen, október 23-a tiszteletére rendezett magyar napot.
okt. 26
10:39
Ez biztosan tönkretenné a magyar gazdákat – üzent a miniszter+Videó (Agroinform)
A magyar gazdákat tönkretenné, ha Brüsszel elvenné a területalapú támogatásokat – ezt mondta Facebook-videóüzenetében Nagy István agrárminiszter.
okt. 26
10:39
Szijjártó Péter felhívást tett közzé Iránnal kapcsolatban (vg.hu)
Kiderült, hány magyar tartózkodik Iránban.
okt. 26
10:39
Berki Mazsi párja hatalmas balhét okozott a Nyerő Párosban: "Zoli folyamatosan beleáll mindenkibe" (SzMo)
Az események hatására Miskovits Marci a saját szobájában fakadt ki párjának, mondván, hogy egyszerűen nem érti, miért szól bele Zoli mindenbe. Az ellentétek ezzel egyre élesebbé váltak.
okt. 26
10:39
Amerikai zsoldos katona vallomása a háborúban betöltött szerepéről (Magyar Hírlap)
Már három éve Ukrajnában van.
okt. 26
10:39
Szentkirályi Alexandra: Mi vagyunk a hazájukat szerető, fővárosukra büszke magyarok közössége (Magyar Nemzet)
Új vezetőket választott a budapesti Fidesz tisztújító ülésén.
okt. 26
10:39
Minden borul az RTL-nél a hétvégén, nagy változást jelentett be a csatorna (naphire.hu)
Az RTL bejelentette, hogy ezen a héten, vasárnap nem lesz Sztárbox, ugyanis szombaton és vasárnap is az X-Faktort fogja sugározni a csatorna.
okt. 26
10:41
Alagúton szöktek meg rabok abból a börtönből, ahol a világ egyik legveszélyesebb gyilkosát is őrzik (Magyar Nemzet)
Hat elítélt szökött meg a lipecki régió 2. számú börtönből. A rendőrséget, a RoszGvardiát és az Fszb-t riadóztatták, hogy minél gyorsabban elfogják őket.
okt. 26
10:45
A választások tisztaságáért aggódnak Amerikában a republikánusok (HírTV)
A republikánusok 2020 után eldöntötték: soha többet nem fordulhat elő, hogy zavar legyen az eredmény körül.
okt. 26
10:45
Orbán Viktor: "Hajrá Alexendra!" (ATV)
A miniszrerelnök a Facebook oldalán azt írja: "Hajrá Budapest! Hajrá Alexandra!"
okt. 26
10:45
Ilyet még nem látott a világ: egyedi plakátokra lehet licitálni (vg.hu)
A plakátok még mindig alulértékeltek Magyarországon.
okt. 26
10:45
Hihetetlen változás! Durván lefogyott a Kőgazdag Fiatalok sztárja (BorsOnline)
Miss Tuvic most igazán meglepte a követőit.
okt. 26
10:45
P. Diddy Vilmos és Harry herceg megszállottja volt: kitálalt a rapper egykori sajtósa (Life)
A rapper szerette volna ha a két brit herceg részt vesz legalább egy partiján. P. Diddy egykori sajtósa szerint a zenész rajongott a királyi család tagjaiért.
okt. 26
10:45
Kiderültek az izraeli támadás részletei (Magyar Hírlap)
A csapások Teheránra és Karajra összpontosítottak – Több, mint száz vadászgépet küldtek el egy kétezer kilométeres útra, hogy lecsapjanak az iráni katonai létesítményekre.
okt. 26
10:45
A grúz választásokon nem csak Grúzia sorsa dől el (Demokrata)
Új háborús front nyílhat Grúziában, ha a külföldi befolyás megbontja a rendet.
okt. 26
10:45
Megint változnak az üzemanyagárak - olcsóbb lesz a benzin (Növekedés)
Ismét változnak az üzemanyagárak. Szombattól kicsit olcsóbb lesz a benzin, a gázolaj viszont drágul - írja a 168.hu.
okt. 26
10:45
Stollár Fanny párosban döntős a kantoni tenisztornán (Sportal)
Stollár Fanny és a lengyel Katarzyna Piter párosa bejutott a döntőbe a 267 ezer dollár (98,8 millió forint) összdíjazású kantoni keménypályás női tenisztornán.
okt. 26
10:51
Lovagolni fog az Exatlon bajnoka (Metropol)
Ungvári Miklós sportágat vált és a világbajnokságra készül.
okt. 26
10:51
Borbély Balázs fociünnepre készül, Tóth Rajmund meglepetést okozna a Fradi ellen (m4sport.hu)
Az ETO edzőjét és tehetséges középpályását kérdeztük a formajavulás okairól.
okt. 26
10:51
Anne Frank és a hátsó traktus titka: Hogyan hagyta sorsára Hollandia a zsidókat? (Könyves Magazin)
Egy holland szerzőpáros könyvéből kiderül, hogyan reagáltak a hollandok és a hollandiai zsidók a német megszállásra, és kik voltak azok, akik életüket veszélyeztetve dacoltak a tilalmakkal. Olvass bele a kötetbe!
okt. 26
10:51
Nagy jövő előtt a bionika (Mínuszos)
A globális gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő tudományága a bionika, a legfrissebb adatok szerint piaca 2024 és 2034 között évente átlagosan tíz százalékkal fog növekedni. A bionika jelentőségét mutatja, hogy idén a fizikai és a kémiai Nobel–díjat is a területhez kapcsolódó szakembereknek ítélték oda. Magyarország oktatási szempontból alakítj
okt. 26
10:51
Orosz drón csapódott be Kijev magasépületébe (Magyar Hírlap)
Egy ember meghalt, öt megsebesült.
okt. 26
10:51
Von der Leyen az oroszok miatt mondta le találkozóját a szerb kormányfővel (Demokrata)
Az Európai Bizottság elnöke pénteken érkezett Belgrádba balkáni körútja keretében.
okt. 26
10:51
Népszerű légitársaságot bírságoltak, rosszul bántak a mozgáskorlátozott utasokkal (Növekedés)
Az American Airlines légitársaság rosszul bánt a mozgáskorlátozott utasokkal - írja a 168.hu.
okt. 26
10:51
Az Egyesült Államok megerősíti katonai jelenlétét a Közel-Keleten Izrael érdekében (Magyar Nemzet)
A védelmi miniszter kiemelte az Egyesült Államok katonai jelenlétének megerősítését.
okt. 26
10:51
Gazdaságpolitikai kötélhúzás: addig jó, ameddig az NGM és az MNB mást akar (Telex)
A Magyar Nemzeti Bank és a Nemzetgazdasági Minisztérium a héten is bizonyította, hogy eltérően látja a helyzetet. De ez talán még mindig jobb, mintha kontroll nélkül robogna egy irányba.
okt. 26
10:51
Megvannak a jelöltek? Közülük kerülhet ki Erik ten Hag utódja a Manchester Unitednél (Sportal)
Az angol lapok információi szerint a Manchester Unitedet vezető Ineos összetette azt a listát, amely Erik ten Hag esetleges utódjait tartalmazza. A holland továbbra is magabiztos a jövőjét illetően.
okt. 26
10:51
Lehetetlen küldetés? – elmélkedés az új angol szövetségi kapitány, Thomas Tuchel előtt álló grandiózus kihívásokról (Büntető.com)
Thomas Tuchel kinevezése minden kétséget kizáróan az ősz eddigi legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó eseménye volt a nemzetközi labdarúgásban. A német sztáredző eleve az egyetemes sport egyik legkényelmetlenebb kispadjára ül le, de a kihívás messze túlmutat önmagán: Gareth Southgate örökségével is meg kell küzdenie. Az idei Európa-bajnokság után táv
okt. 26
10:57
Még több cég vehet villanyautót közpénzből (Menedzsment Fórum)
Bővült a lehetséges résztvevők köre a vállalatok elektromosautó-beszerzéseit 30 milliárd forintos keretösszeggel ösztönző programban, így még több gazdasági társaság igényelhet járművenként 2,8-4 millió forint állami hozzájárulást flottája környezetbarát korszerűsítéséhez.
okt. 26
10:57
Tovább nyitják a pénzcsapot – még több cégnek juthat a pénzből (Piac és Profit)
Az illetékes tárca kellemes hírt közölt.
okt. 26
10:57
Kiadóvá válhat a brit uralkodó skóciai kastélya (Infostart)
A balmorali királyi kastély, a brit uralkodók skóciai nyári rezidenciája engedélyt kért a helyi önkormányzattól, hogy a kastélyhoz tartozó The Queen's Buildingben (A Királynő épülete) esküvőket és más rendezvényeket tarthasson.
okt. 26
10:57
Luxus a háborúban - Miért került a meggyilkolt Yahya Sinwar feleségét egy (hamis?) Birkin táskával ábrázoló kép a világ híportáljaira? - Mi az a Birkin táska… (Blikk)
- Ez nem egy táska. Ez egy Birkin - hangzott el az ikonikus mondat a Szex és New York egyik epizódjában, amikor Samantha ötéves várólistára került, mert meg akarta szerezni a Hermes kultikus darabját. Nos, a világ legvágyottabb táskája most az Izrael-Hamász-háború középpontjába került, miután Jahja Szinvar (Yahya Sinwar) meggyilkolt Hamász-vezér fe
okt. 26
10:57
Mégis mi történik Budapesten? Rendőröktől hemzseg a belváros (ATV)
Az 1-es és az 1A villamos utasait, a megállókat és azok környezetét ellenőrizték a rendőrjárőrök és a jegyellenőrök a fővárosi rendészekkel együttműködve. Az összehangolt akcióra a biztonság megerősítése miatt volt ismét szükség, ráadásként a rendőrök Kelenföld vasútállomásnál elfogtak a villamoson egy körözött férfit.
okt. 26
10:57
Egyre több migránst buszoztatnak a hatóságok az Egyesült Államokban, ahogy közeledik az elnökválasztás (hirado.hu)
Az amerikai határőrség 2023 szeptembere és 2024 júniusa között 155 ezer illegális migránst engedett el San Diegoban.
okt. 26
10:57
Szokatlan helyről jelentkezett be Varga Mihály (Magyar Nemzet)
Egy tengerentúli városból posztolt a pénzügyminiszter.
okt. 26
10:57
Ennyi pénzt kell keresned, hogy az amerikai álom szerint élj (BitcoinBázis)
Napjainkban az emelkedő megélhetési költségek miatt egyre nehezebb megvalósítani az amerikai álmot már az amerikaiaknak is. Bár a világjárvány által vezérelt bérnövekedés növelte a reáljövedelmeket, a megelőző öt évtizedben inkább csak stagnálás volt jellemző a bérnövekedés tekintetében. Ugyanakkor a lakásárak az egekbe szöktek. Az árakat a korláto
okt. 26
10:57
Átadták világ legrangosabb környezetjogi elismerését, az Elisabeth Haub-díjat (Agrotrend)
Az óceánok és a tengeri környezet védelméért két szakember kapta idén a világ legrangosabb környezetjogi elismerését, az Elisabeth Haub-díjat. Az indoklás szerint az óceánok megőrzése iránti megingathatatlan elkötelezettségük és a biológiai sokféleségről szóló 2023-as ENSZ-megállapodás előmozdításában játszott fontos szerepük elismeréseként Rena Le
okt. 26
10:57
Bajban lehet Kamala Harris: addig udvarolt a mérsékelt republikánusoknak, amíg saját pártja baloldala elfordul tőle? (naphire.hu)
A progresszív demokraták egyre jobban kongatják a vészharangot, szerintük ugyanis Kamala Harris azt kockáztatja, hogy elveszti a saját szavazóbázisának egy szignifikáns részét, ha továbbra is arra törekszik, hogy megnyerje a mérsékelt republikánus szavazókat.
okt. 26
10:57
Molnár Ferenc Caramelben összetört a világ, amikor meghalt az öccse autóbalesetben, mintha kihúzták volna a talajt a lába alól (Sassy)
Ráadásul ezzel az egésszel gyerekként maguknak kellett megküzdeniük a családban, mert a szülei nem tudták kezelni és feldolgozni a történteket.
okt. 26
11:03
Csupán ezt a 3 ételt cseréld le másra, és fogyni fogsz: a szakember elárulja, melyek ezek (Life)
Nassolni mindannyian szeretünk, ám, hogy mit eszegetünk filmnézés közben, nem mindegy. Van 3 étel, ami helyett, ha mást választunk, fogyás lesz az eredmény.
okt. 26
11:03
Az oroszok garantálják az elfogottak életét (Magyar Hírlap)
Putyin kijelentette, hogy szorul a hurok az Ukrán Fegyveres Erők körül a kurszki régióban.
okt. 26
11:03
Dömötör Csaba: Ha legközelebb videót készít Magyar Péter, nyugodtan tűzzön fel egy Manfred Weber-kitűzőt a tiszás logó mellé (Magyar Nemzet)
Manfred Weber és Ursula von der Leyen támogatásának ára van – írta közösségi oldalán az európai parlamenti képviselő.

Keresés