2024. október 26. szombat

okt. 26
11:33
Dancing with the Stars: Mihályfi Luca posztolt (Metropol)
Hegyes Berci lesz az énekesnő partnere.
okt. 26
11:33
Szijjártó Péter arra kéri a magyar állampolgárokat, hogy ne utazzanak Irán térségébe (444.hu)
30 magyar tartózkodik jelenleg Irán területén.
okt. 26
11:33
Több ország óva intette Teheránt a válaszcsapástól (Magyar Hírlap)
Az eszkalációval fenyegető katonai konfliktus azonnali lezárására szólították fel a feleket.
okt. 26
11:33
Donald Trump hangyányit már megelőzi Kamala Harrist (Demokrata)
Kicsit nőtt a republikánus elnökjelölt támogatottsága a demokrata párti alelnökkel szemben a Fehér Házért folytatott versenyben.
okt. 26
11:35
Luxusűrballon viszi az embereket űrsétára 46 millióért (Blikk)
Sikeres volt a tesztrepülése annak a pilóta nélküli luxus űrballonnak, amely beindíthatja az űrturizmust. Tavaly szeptember 15-én a a floridai St. Petersburg partjairól indították el a kapszulát, amely meg sem állt a tervezett körülbelül 30 kilométeres magasságig, elérte a Föld atmoszféráját, majd hat óra elteltével kontrollált ereszkedést hajtott
okt. 26
11:39
Megkülönböztető matricát kapnának az idős sofőrök (Infostart)
A tanulóvezetőkhöz hasonlóan külön jelzést kaphatnak az idős sofőrök. Az új KRESZ ezzel is segíteni szeretné a már nem 100 százalékos vezetésű képességűek védelmét.
okt. 26
11:39
Hibás a döntés, mert hibás a döntés? Ezért dobta vissza a McLaren "új" bizonyítékát az FIA (m4sport.hu)
Az volt a McLaren új bizonyítéka Lando Norris austini büntetéséről hozott döntés ellen, hogy hibás volt a döntés. Erről szólt a meghallgatás, és ezzel indokolták a bírók a felülvizsgálati kérelem elutasítását.
okt. 26
11:39
Elutasították Norris és a McLaren felülvizsgálati kérelmét (Magyar Hírlap)
A McLaren pilótájának manőverét szabálytalannak ítélte a versenybíróság.
okt. 26
11:39
Velenczei hatalmas csatában vezet a Zemplén Rallyn négy szakasz után (Racing)
Velenczei Ádám és Bán Viktor óriási csatában vezetnek a Zemplén Rallyn négy gyorsasági után Hadik András és Juhász István előtt, míg Német Gábor ugyancsak szoros csatában van a harmadik helyért Klausz Kristóffal.
okt. 26
11:39
Szijjártó Péter rendkívüli figyelmeztetést küldött a magyaroknak: a közel-keleti helyzetről van szó (naphire.hu)
A hajnali órákban újabb kiterjedt katonai műveletekre került sor a Közel-Keleten, az Iránnal szembeni támadás nyomán ismét arra kérünk mindenkit, hogy ne utazzon a térségbe - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében szombaton.
okt. 26
11:39
A csillagászaté a hétvége az Almásy-kastélyban (Gyulatelevízió)
2020 óta az őszi időszakban a Magyar Napfizikai Alapítvány szakemberei tartanak asztronómiai bemutatókat és előadásokat. Az elmúlt esztendőkben kapott már főszerepet a nap, amely a civil szervezet kutatásának elsődleges célpontja, ám a szakemberek az idei programban nem pusztán Naprendszerünk központi csillagára koncentrálnak. A Naphoz kötődő űri
okt. 26
11:45
Óva intették Teheránt a válaszcsapástól (Infostart)
Az Irán elleni szombat hajnali izraeli légitámadást követően több ország kormánya is óva intette Teheránt a válaszcsapástól, és az eszkalációval fenyegető katonai konflikus azonnali lezárására szólította fel a feleket.
okt. 26
11:45
Pulai András: ha most lenne a választás, a Fidesz győzne (ATV)
Statisztikai értelemben még nem vezet a Tisza Párt, a hibahatár plusz-mínusz 3,1 százalék és egy, illetve kettő százalékponttal vezet a Tisza – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Pulai András.
okt. 26
11:45
Hoppá! Férjes asszony Hugh Jackman új barátnője? (Ripost)
Egyre több pletyka kering a két színészről.
okt. 26
11:45
Pillanatokon múlt a tragédia: menet közben kapott lángra egy autó Gántnál (BorsOnline)
Teljesen kiégett a gépkocsi.
okt. 26
11:45
5 varázslatos, mégis alig ismert borvidék Európában (Hamu és Gyémánt)
Alábbi cikkünkben olyan európai borvidékekre kalauzolunk el, amelyeket nem érint a tömegturizmus, de fenséges boraikkal, hangulatos pincészeteikkel és varázslatos tájaikkal mégis minden érdeklődőt elbűvölnek.
okt. 26
11:45
Van egy ország, ahol egy héten csak négy napot dolgoznak az emberek, mégis mindenki boldog (Nyugati Fény)
Előre mennek, nem hátra.
okt. 26
11:47
40 éves a legendás Halálosztó, itt a nagy Terminátor-kvíz (BorsOnline)
Terminátor, az az alkotás, ami sosem megy ki a divatból.
okt. 26
11:51
Dubaj jövője a turizmusban rejtőzik? (Piac és Profit)
Dubaj gazdaságát a légiközlekedés hajtja, amely 2023-ban 631 ezer embernek biztosított munkát, és a közel-keleti metropolisz GDP-jének 27 százalékát adta.
okt. 26
11:51
Melengető őszi karfiolleves mindössze 3 hozzávalóból (Life)
Nincs is jobb ősszel, mint egy laktató és kellemesen meleg leves, ami ráadásul szupergyorsan elkészül. Ez a 3 hozzávalós karfiolleves hihetetlenül sima és bársonyos textúrájú és tele van ízekkel.
okt. 26
11:51
Zelenszkij az ukránoknak pénzt ígér (Magyar Hírlap)
Mire akarják költeni a kilencezer forintnak megfelelő összeget?.
okt. 26
11:51
Parancsmegtagadás és dezertálás sújtja az ukrán hadsereget (BitcoinBázis)
Az ukrán katonai ügyészség adatai szerint 2024 első kilenc hónapjában több mint 51 000 esetet indítottak katonai dezertálás miatt. A parancsmegtagadás és szolgálatból való kilépés riasztó mértékben növekedett a háborús konfliktus közepette, és várhatóan év végére megduplázhatja a tavalyi számokat. Súlyosbodó dezertálási helyzet A The Times of Londo
okt. 26
11:51
Max Verstappen keményen beszólt Lando Norrisnak és az FIA-nak (Sportal)
A világbajnoki címvédő holland pilóta szerint nem rendelkezik megfelelő útlevéllel ahhoz, hogy sokat panaszkodjon a Forma-1-ben.
okt. 26
11:51
Kiverte a biztosítékot Kate Beckinsale rózsaszín, fütyire emlékeztető ruhája, amiben egy nőkről szóló rendezvényre ment el (Sassy)
Felháborodtak az emberek a színésznő külsején is, rengeteg negatív kommentet kapott.
okt. 26
11:51
Itt neked is megjön a kedved a takarításhoz – Ezek a legszebb, modern mosókonyhák (Bien)
A mosókonyhák praktikuma alighanem megkérdőjelezhetetlen: szerencsés távol tartani a házimunka túlnyomó részét a kényelmes otthonunktól – legalábbis, ami a látszatot illeti.
okt. 26
11:53
Még több vállalat pályázhat zöldautó-vásárlásra (Magyar Hírlap)
A program jövő tavaszig áll nyitva.
okt. 26
11:57
Ezzel lepte meg Blake Lively Ryan Reynoldsot a színész 48. születésnapján (Mafab)
Ryan Reynolds a 48. születésnapját a Broadway '& Júlia' című musical előadásával ünnepelte, feleségével, Blake Lively-val és három gyermekükkel. A színésznő ezzel a kiruccanással lepte meg a férjét a születésnapján, aki állítólag kedveli a musicaleket.
okt. 26
11:57
A Bundeswehr modernizációja: Pistorius új Taurus rakétákat tervez beszerezni (Magyar Nemzet)
Boris Pistorius védelmi miniszter ambiciózus terve szerint a német hadsereg hamarosan új generációs Taurus cirkálórakétákkal bővülhet, ám a finanszírozás még kérdéses.
okt. 26
11:57
Menekülnek a magyarok az országból? Már majdnem 100 ezren élnek Ausztriában (naphire.hu)
2019-hez képest közel 16 ezerrel nőtt az Ausztriában élő magyarok száma: öt éve még csak 79 ezer magyar élt a nyugati szomszédunkban, idén viszont már 94 700-ra emelkedett ez a szám.
okt. 26
12:03
Még többen pályázhatnak támogatásra e-autók vásárláshoz (Infostart)
Bővült a lehetséges résztvevők köre a vállalatok elektromosautó-beszerzéseit 30 milliárd forintos keretösszeggel ösztönző programban, így még több gazdasági társaság igényelhet járművenként 2,8-4 millió forint állami hozzájárulást flottája környezetbarát korszerűsítéséhez – hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium a közösségi oldalán.
okt. 26
12:03
Ebben a pillanatban derült ki: ez lesz a 6. Ázsia Expressz helyszíne (Blikk)
Már alig várjuk!
okt. 26
12:03
Így hat az alkohol a látásra (Magyar Hírlap)
Különösen sötétben és rossz látási viszonyok között történő vezetéskor válik érzékelhetővé.
okt. 26
12:03
Szakmai konzultáció a hazai gyapjú hasznosításának fejlesztéséről (Agrotrend)
A hazai gyapjú hasznosítási lehetőségeinek bővítéséről tartott szakmai konzultációt az Agrárminisztérium, Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár vezetésével. Az egyeztetésen áttekintették a gyapjú alternatív felhasználási lehetőségeinek – például szerves trágyapellet-gyártás vagy építőipari szigetelőanyag-előállítás
okt. 26
12:03
Max Verstappen keményen beszólt Lando Norrisnak és az FIA-nak (Sportal)
A világbajnoki címvédő holland pilóta szerint nem rendelkezik megfelelő útlevéllel ahhoz, hogy sokat panaszkodjon a Forma-1-ben.
okt. 26
12:09
Nagy fejtörést okozott az Ukrajnával kapcsolatos magyar vétó, de az EU két vezető hatalmának nem tetszik a kerülőutas megoldás (Portfolio)
Az Európai Unió diplomáciai részlege javaslatot tett Magyarország vétójának megkerülésére az Ukrajnának szánt több mint 6 milliárd eurós segély ügyében. A javaslat azonban aggodalmat keltett Franciaországban és Németországban, mivel precedenst teremthet az uniós külpolitikai eszközök jövőjére nézve – írja a Bloomberg.
okt. 26
12:09
Ez messzire vezethet: az orosz műtrágya megfojthatja az európai gyártókat? (Agroinform)
Az európai gyártók régóta erőteljesebb piacvédelmet szeretnének Brüsszeltől az orosz műtrágyával szemben, egyelőre eredménytelenül.
okt. 26
12:09
A Red Bull elismerte: Idén év elején is tárgyaltunk Alonsóval (m4sport.hu)
Fernando Alonso egy 16 évvel ezelőtti titkos megbeszélésükről mesélt, a Red Bull csapatfőnöke most fölfedte, idén is volt egy hasonló találkozójuk.
okt. 26
12:09
Szobor a porban (Magyar Hírlap)
Vezényszóra megfeszült a szobor nyakán a hurok, majd a következő pillanatban az ujjongó emberek szeme láttára a "bálvány" a porba hullt.
okt. 26
12:09
Mindenki attól fél, hogy Teherán bosszút áll - több ország óva intette ettől (Növekedés)
Az Irán elleni szombat hajnali izraeli légitámadást követően több ország kormánya is óva intette Teheránt a válaszcsapástól, és az eszkalációval fenyegető katonai konflikus azonnali lezárására szólította fel a feleket.
okt. 26
12:09
27. Csabai Kolbászfesztivál - Középiskolások, egyetemisták ifjúsági kolbászgyúró versenye (Autószektor)
DÍJAZOTTAK:   I. díj:  2024. aranyérmes ifjúsági kolbászkészítő díj + ajándékcsomag + Tiszák titkai könyv + MBH Bank 100.000 Ft értékű utalványa Kapja: 296 asztal, Gyúrós Ferik csapat Átadja: Tímár András,  Prohászka Bence   II. díj:  2024. ezüstérmes ifjúsági kolbászkészítő díj + ajándékcsomag Kapja:  271 asztal, Hökkentő Átadja:  Tímár András, Mi
okt. 26
12:09
Így akarja maradásra bírni legértékesebb játékosát a Bayern München (Sportal)
Semmiképp sem akarja elveszíteni Jamal Musialát a Bayern München, amely jócskán megemelt fizetési ajánlattal fog előállni a játékosnak.
okt. 26
12:15
Mi történik? Négy év alatt ötödével emelkedett meg az Ausztriában élő magyarok száma – Burgerlandban mi vagyunk a legtöbben (Blikk)
Négy év alatt közel ötödével emelkedett az Ausztriában élő magyarok száma. Míg 2019-ben még csak 79 ezer honfitársunk lakott a szomszédos országban, az idei évre 94,7 ezerre bővült a létszámuk.
okt. 26
12:15
Románia lett az Európai Unió legnagyobb gáztermelője (ProfitLine)
Románia volt 2024 második negyedévében az Európai Unió legnagyobb gáztermelője – derül ki az Európai Unió legfrissebb gázpiaci jelentéséből.
okt. 26
12:15
Tűzgömb világította be Alsó-Ausztriát, Magyarországról is látni lehetett (vg.hu)
Nem ez volt az egyetlen égi jelenség a héten.
okt. 26
12:15
Nagy István: a magyar gazdákat tönkretenné, ha Brüsszel elvenné a területalapú támogatásokat (BorsOnline)
Új videót rakott ki Nagy István.
okt. 26
12:15
Szomorú diagnózis, óriási csapás érte a Rossi-csapat következő ellenfelét (BorsOnline)
Szomorkodhat Gulácsi Péter és Orbán Willi a hír hallatán.
okt. 26
12:15
Ezek az idei ősz legkényelmesebb melltartói (Life)
Mutatjuk, melyek a legkényelmesebb fazonok - termékekkel, árakkal
okt. 26
12:15
Kiderült, egészséges-e a savas ételek fogyasztása (Magyar Hírlap)
Étkezési szokásaink összefüggnek az ételek ízével.
okt. 26
12:15
A Tisza EP-képviselői megszavazták a migrációs paktum erősítését célzó indítványt (Demokrata)
Magyar Péter a bécsi útjáról szóló posztjában cinikusan vonta kétségbe, hogy a migráció ott közbiztonsági problémákat okozna, írta Dömötör Csaba.
okt. 26
12:15
Bányatiszti lakást alakítottak közösségi térré Csolnokon (Magyar Nemzet)
A bányatiszti lakás átalakítása során egy nagyobb befogadóképességű díszterem jött létre, valamint több, kiállítótérnek vagy klubhelyiségnek alkalmas termet alakítottak ki.

Keresés