2024. október 26. szombat

okt. 26
10:57
Mégis mi történik Budapesten? Rendőröktől hemzseg a belváros (ATV)
Az 1-es és az 1A villamos utasait, a megállókat és azok környezetét ellenőrizték a rendőrjárőrök és a jegyellenőrök a fővárosi rendészekkel együttműködve. Az összehangolt akcióra a biztonság megerősítése miatt volt ismét szükség, ráadásként a rendőrök Kelenföld vasútállomásnál elfogtak a villamoson egy körözött férfit.
okt. 26
10:57
Ennyi pénzt kell keresned, hogy az amerikai álom szerint élj (BitcoinBázis)
Napjainkban az emelkedő megélhetési költségek miatt egyre nehezebb megvalósítani az amerikai álmot már az amerikaiaknak is. Bár a világjárvány által vezérelt bérnövekedés növelte a reáljövedelmeket, a megelőző öt évtizedben inkább csak stagnálás volt jellemző a bérnövekedés tekintetében. Ugyanakkor a lakásárak az egekbe szöktek. Az árakat a korláto
okt. 26
10:57
Bajban lehet Kamala Harris: addig udvarolt a mérsékelt republikánusoknak, amíg saját pártja baloldala elfordul tőle? (naphire.hu)
A progresszív demokraták egyre jobban kongatják a vészharangot, szerintük ugyanis Kamala Harris azt kockáztatja, hogy elveszti a saját szavazóbázisának egy szignifikáns részét, ha továbbra is arra törekszik, hogy megnyerje a mérsékelt republikánus szavazókat.
okt. 26
10:57
Molnár Ferenc Caramelben összetört a világ, amikor meghalt az öccse autóbalesetben, mintha kihúzták volna a talajt a lába alól (Sassy)
Ráadásul ezzel az egésszel gyerekként maguknak kellett megküzdeniük a családban, mert a szülei nem tudták kezelni és feldolgozni a történteket.
okt. 26
11:03
Az oroszok garantálják az elfogottak életét (Magyar Hírlap)
Putyin kijelentette, hogy szorul a hurok az Ukrán Fegyveres Erők körül a kurszki régióban.
okt. 26
11:09
Harry herceg egy fillér adót nem fizet milliárdos öröksége után (Magyar Hírlap)
Nem kell az anyagiak miatt aggódnia.
okt. 26
11:09
Szijjártó Péter arra kéri a magyarokat, ne utazzanak Irán térségébe (Demokrata)
Izrael megtámadta Iránt. A külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatása szerint a teheráni magyar nagykövetség személyzete jól van.
okt. 26
11:09
Megszólalt Szijjártó az izraeli rakétatámadásról, magyarok is veszélyben lehetnek (Nyugati Fény)
Fontos kérése van a külügyminiszternek.
okt. 26
11:09
Első fokon pert nyert a DK az Államkincstárral szemben (Telex)
A 2022-es kampányfinanszírozási ügy miatt inkasszózták a párt számláját, és 43,5 millió forintot elvettek az állami támogatásukból.
okt. 26
11:15
Külügyi figyelmeztetés: most senki ne utazzon ide (Infostart)
A hajnali órákban újabb kiterjedt katonai műveletekre került sor a Közel-Keleten, az Iránnal szembeni támadás nyomán ismét arra kérünk mindenkit, hogy ne utazzon a térségbe – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében szombaton.
okt. 26
11:15
Két hitelminősítő is befektetésre ajánlott kategóriába sorolta Magyarországot (ProfitLine)
Jutott egy jó hír a hétvégére is: az elmúlt négy napban, két hitelminősítő is mérte a magyar gazdaságot: előbb egy japán hitelminősítő, most pedig a Standard & Poor's állapította meg, hogy Magyarország befektetésre minősített kategóriában van - mondta Varga Mihály Facebook posztjában, amelyet pénteken este tett közzé.
okt. 26
11:15
Gál Zoltán havi 2 millióért ad tanácsokat Karácsony Gergelynek, itt a tanácsadói lista (SzMo)
Kerpel-Fronius Gábor és Kiss Ambrus is szerepel a listán, az ő fizetésük is egymillió forint felett van.
okt. 26
11:15
Szijjártó Péter arra kéri a magyar állampolgárokat, hogy ne utazzanak Irán térségébe (Magyar Hírlap)
Ha valaki bajba kerül, azonnal keresse a nagykövetséget vagy a konzuli ügyeletet.
okt. 26
11:15
"Ostobaság azt gondolni, hogy Oroszországot el lehet szigetelni" (Demokrata)
Aleksandar Vulin vesztes politikának nevezte Oroszország elszigetelésének kísérletét.
okt. 26
11:15
Új KRESZ: Külön jelzést kapnak az idősek az utakon (naphire.hu)
Az új KRESZ a legidősebb közlekedőket is szeretné védeni, ezért bevezetnének a már nem százszázalékos vezetési képességekkel rendelkező idősebb járművezetők megmutatására egy matricát.
okt. 26
11:21
A magyar külügyminiszer figyelmeztetést adott ki (HírTV)
A hajnali órákban újabb kiterjedt katonai műveletekre került sor a Közel-Keleten, az Iránnal szembeni támadás nyomán ismét arra kérünk mindenkit, hogy ne utazzon a térségbe - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében szombaton.
okt. 26
11:21
Szinte példátlan támadás érte Kamala Harris stábját: sorsdöntő adatokat lophattak el, mi lesz így a választáson? (Pénzcentrum)
Kínai hackerek betörtek a Verizon rendszerébe, és Kamala Harris demokrata elnökjelölt kampányához kötődő telefonokat céloztak meg. A támadás Trump elnökjelölt és alelnökjelöltje, JD Vance telefonszámait is érinthette, az amerikai hatóságok vizsgálják a történetet.
okt. 26
11:21
Szoboszlai Dominik menyasszonya elképesztő vallomással köszöntötte fel a sztárfocistát: csak úgy ragyognak a boldogságtól (Glamour)
Október 25-én lett 24 éves Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar sztárfocistája, és ahogy ilyenkor illik, egy sor barátja és ismerőse köszöntötte fel a fiatal fiút. Természetesen nem maradhatott el menyasszonya, Buzsik Borka jókívánsága sem, aki nagyon különleges módot talált, hogy a legjobbakat kívánja szerelmének.
okt. 26
11:21
A magyarok már Amerika születésénél is kiemelkedően fontos szerepet játszottak (Magyar Hírlap)
Washington belvárosában emléktáblát avattak Fabriczy Kováts Mihály huszárezredesnek.
okt. 26
11:21
Több ország óva inti Iránt a válaszcsapástól (Demokrata)
Szaúd-Arábia Irán szuverenitásának és a nemzetközi törvények megsértésének minősítette az izraeli katonai műveletet.
okt. 26
11:21
A ráncfelvarrott Kia Ev6 nagyobb hatótávval és árral érkezik (Autószektor)
Az új Kia EV6 már rendelhető, 21,3 millió forintos kezdőára pedig csak 140 ezer forinttal több, mint a kifutó modellé. Új megjelenését a Kia EV9 ihlette, valamint a belső térben is több változás történt. Az autó hatótávolsága 581 kilométerre tehető, ami az előző verzió 528 kilométeréhez képest jelentős előrelépés.  Az extra hatótáv a nagyobb, 84 kW
okt. 26
11:21
Kenyér helyett nyers lisztet eszünk (Telex)
Az Ízfokozóban Mester Miklóssal, az első élesztőmentes kovászos kenyérüzem alapítójával beszélünk át minden tévhitet és félreértést arról, milyen és milyennek kellene lennie a kenyérnek.
okt. 26
11:21
Hogyan lett a pékségőrültek zarándokhelye Koppenhága? (Telex)
A kovászos kenyér- és magas minőségű pékáruőrület Amerikán át, Koppenhágán keresztül érkezett hozzánk. A Tartine-tól a Hart Bagerin át, kenyerek és krémes briósok, amikért érdemes repülőre ülni.
okt. 26
11:21
Esküvőszervezés a másik oldalról: ennek örülnék vendégként az esküvődön (Bien)
Két esküvőre is hivatalosak vagyunk, néhány borzasztó év után végre mindenki nyugodtan szervezheti a nagy napot – úgy fest, végre felszabadultan ünnepelhetünk majd. Sokáig dolgoztam hétvégente esküvőkön, nagyon szerettem és kiváló kereset-kiegészítés volt. Úgyhogy sok tapasztalatot gyűjtöttem a háttérben figyelve. Ám mégsem a korábbiak miatt jutott
okt. 26
11:27
Szakpszichológus: a gyerekeknek eleve megterhelő a korai kelés, az óraállítás felboríthatja az életritmusukat (Infostart)
A hétvégén elkezdődik a téli időszámítás: vasárnap hajnalban 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órát. A változásra érzékenyen reagálhatnak a gyermekek is, akik a szakpszichológus szerint az iskola miatt egyébként is korábban kelnek, mint ami megfelelő lenne.
okt. 26
11:27
Az orosz műtrágya megfojthatja az európai gyártókat? (Agroinform)
Az európai gyártók régóta erőteljesebb piacvédelmet szeretnének Brüsszeltől az orosz műtrágyával szemben, egyelőre eredménytelenül.
okt. 26
11:27
Elérkezett a "bűnbánat napja" a Közel-Keleten, megszólalt Szijjártó Péter is (ATV)
Amint az ismert, Irán október elsején, kedden este rakétatámadást indított Izrael ellen. Közel 200 rakéta vette célba a zsidó államot, és miközben ország-szerte felbúgtak a szirénák, az IDF arra figyelmeztette a lakosokat, hogy további instrukciókig mindenki vonuljon fedezékbe. Irán közlése szerint a támadást válaszként indították többek között a H
okt. 26
11:27
Megszakadt az élő tévéadás, majd hátborzongató üzenet jelent meg a nézők előtt, a felelősöket azóta is keresik (Promotions)
Nem egészen emberi hang volt, hanem valami furcsa, elektronikus, földönkívüli. - Máig nincs megoldás a történelem legrejtélyesebb tévés jelenetére.
okt. 26
11:27
Satoshi szobrot avattak a svájci Luganóban (BitcoinBázis)
A svájci Lugano városa egy nagyon gyönyörű szobrot avatott Satoshi Nakamoto, a Bitcoin névtelen alapítójának tiszteletére. Ezt a tiszteletadást hihetetlenül inspirálóan és felemelően sikerült kivitelezni. A szobrot a luganói Plan B konferencián leplezték le, amely letisztult és egyben láthatatlan dizájnjával elkápráztatta az embereket. Szembenézve
okt. 26
11:27
Sanghaj, Marseille, Frankfurt – a fél világot bejártuk a villanyautókért (Villanyautósok)
A Villanyóra 252. adásában Balázs, Tibor és Szöcske beszélgettek az elektromos
okt. 26
11:27
A százezret közelíti az Ausztriába áttelepült magyarok száma (Telex)
Évről évre többen költöznek át, Burgenlandban már a magyar állampolgárok adják a külföldön születettek legnagyobb csoportját.
okt. 26
11:27
Őszi dőzsölés: Répatorta krémsajtos tejszínhabbal (in.hu)
Akár vendégeknek, akár a családnak készítjük, népszerűek leszünk ezzel a krémes, mégis könnyű répatortával.Hozzávalók (12-16 adaghoz)Tortához:Tapadásmentes növényi olaj spray120 g pekándió250 g fehérített, teljes kiőrlésű liszt2 teáskanál sütőpor3 kis sárgarépa (300 g), megtisztítva, darabokra vágva3 nagy tojás, szobahőmérsékletű400 g világos barna
okt. 26
11:29
Amit eddig nem tudtál a hideg és a meleg komposztról (Agroinform)
Melyik mire jó?
okt. 26
11:33
Úgy meghízott az orosz Leonardo DiCaprio, hogy inkább elment az ukrán frontra (Blikk)
Miután DiCaprio-hasonmásként karrierje zátonyra futott, bevonult az orosz hadseregbe a moszkvai Roman Burcev. A 41 éves férfi a koronavírus-járvány alatt ugyanis túl sokat evett, elhízott, ezért már nem hasonlított eléggé Leonardo DiCaprióra ahhoz, hogy ebből éljen. Burcevet Ukrajnába küldték az orosz kormány által még mindig csak "különleges katon
okt. 26
11:33
Szijjártó Péter arra kéri a magyar állampolgárokat, hogy ne utazzanak Irán térségébe (444.hu)
30 magyar tartózkodik jelenleg Irán területén.
okt. 26
11:33
Több ország óva intette Teheránt a válaszcsapástól (Magyar Hírlap)
Az eszkalációval fenyegető katonai konfliktus azonnali lezárására szólították fel a feleket.
okt. 26
11:33
Donald Trump hangyányit már megelőzi Kamala Harrist (Demokrata)
Kicsit nőtt a republikánus elnökjelölt támogatottsága a demokrata párti alelnökkel szemben a Fehér Házért folytatott versenyben.
okt. 26
11:35
Luxusűrballon viszi az embereket űrsétára 46 millióért (Blikk)
Sikeres volt a tesztrepülése annak a pilóta nélküli luxus űrballonnak, amely beindíthatja az űrturizmust. Tavaly szeptember 15-én a a floridai St. Petersburg partjairól indították el a kapszulát, amely meg sem állt a tervezett körülbelül 30 kilométeres magasságig, elérte a Föld atmoszféráját, majd hat óra elteltével kontrollált ereszkedést hajtott
okt. 26
11:39
Megkülönböztető matricát kapnának az idős sofőrök (Infostart)
A tanulóvezetőkhöz hasonlóan külön jelzést kaphatnak az idős sofőrök. Az új KRESZ ezzel is segíteni szeretné a már nem 100 százalékos vezetésű képességűek védelmét.
okt. 26
11:39
Elutasították Norris és a McLaren felülvizsgálati kérelmét (Magyar Hírlap)
A McLaren pilótájának manőverét szabálytalannak ítélte a versenybíróság.
okt. 26
11:39
Velenczei hatalmas csatában vezet a Zemplén Rallyn négy szakasz után (Racing)
Velenczei Ádám és Bán Viktor óriási csatában vezetnek a Zemplén Rallyn négy gyorsasági után Hadik András és Juhász István előtt, míg Német Gábor ugyancsak szoros csatában van a harmadik helyért Klausz Kristóffal.
okt. 26
11:39
Szijjártó Péter rendkívüli figyelmeztetést küldött a magyaroknak: a közel-keleti helyzetről van szó (naphire.hu)
A hajnali órákban újabb kiterjedt katonai műveletekre került sor a Közel-Keleten, az Iránnal szembeni támadás nyomán ismét arra kérünk mindenkit, hogy ne utazzon a térségbe - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében szombaton.
okt. 26
11:39
A csillagászaté a hétvége az Almásy-kastélyban (Gyulatelevízió)
2020 óta az őszi időszakban a Magyar Napfizikai Alapítvány szakemberei tartanak asztronómiai bemutatókat és előadásokat. Az elmúlt esztendőkben kapott már főszerepet a nap, amely a civil szervezet kutatásának elsődleges célpontja, ám a szakemberek az idei programban nem pusztán Naprendszerünk központi csillagára koncentrálnak. A Naphoz kötődő űri
okt. 26
11:45
Óva intették Teheránt a válaszcsapástól (Infostart)
Az Irán elleni szombat hajnali izraeli légitámadást követően több ország kormánya is óva intette Teheránt a válaszcsapástól, és az eszkalációval fenyegető katonai konflikus azonnali lezárására szólította fel a feleket.
okt. 26
11:45
Pulai András: ha most lenne a választás, a Fidesz győzne (ATV)
Statisztikai értelemben még nem vezet a Tisza Párt, a hibahatár plusz-mínusz 3,1 százalék és egy, illetve kettő százalékponttal vezet a Tisza – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Pulai András.
okt. 26
11:45
5 varázslatos, mégis alig ismert borvidék Európában (Hamu és Gyémánt)
Alábbi cikkünkben olyan európai borvidékekre kalauzolunk el, amelyeket nem érint a tömegturizmus, de fenséges boraikkal, hangulatos pincészeteikkel és varázslatos tájaikkal mégis minden érdeklődőt elbűvölnek.
okt. 26
11:45
Van egy ország, ahol egy héten csak négy napot dolgoznak az emberek, mégis mindenki boldog (Nyugati Fény)
Előre mennek, nem hátra.
okt. 26
11:51
Dubaj jövője a turizmusban rejtőzik? (Piac és Profit)
Dubaj gazdaságát a légiközlekedés hajtja, amely 2023-ban 631 ezer embernek biztosított munkát, és a közel-keleti metropolisz GDP-jének 27 százalékát adta.
okt. 26
11:51
Zelenszkij az ukránoknak pénzt ígér (Magyar Hírlap)
Mire akarják költeni a kilencezer forintnak megfelelő összeget?.
okt. 26
11:51
Parancsmegtagadás és dezertálás sújtja az ukrán hadsereget (BitcoinBázis)
Az ukrán katonai ügyészség adatai szerint 2024 első kilenc hónapjában több mint 51 000 esetet indítottak katonai dezertálás miatt. A parancsmegtagadás és szolgálatból való kilépés riasztó mértékben növekedett a háborús konfliktus közepette, és várhatóan év végére megduplázhatja a tavalyi számokat. Súlyosbodó dezertálási helyzet A The Times of Londo

Keresés